Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-07 / 107. szám

1992. május 7. 7 Szabad ÚJSÁG Közeleg az igazság pillanata... Már elég régről, hajói tudom 1956 októbere utolsó nap­jaiból, a magyar forradalom dicső időszakából eredeztethető az a híres és azóta történelmivé vált mondat, pontosabban egy mondat része, mely a Szabad Kossuth Rádió hul­lámhosszán hangzott el és imigyen szólt: „Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullám­hosszon...” A magyar történelem mérföldkö­vekkel jelzett korszakát kevésbé is­merők számára megemlíteném, hogy a fenti idézet egy öntisztulási folyamat szándékának kinyilvánítá­sa volt akkor a Kossuth Rádiónál a bolsevizmus mételyétől szabadulni kívánó munkatársak részéről. Önkéntelenül, mondhatnám spontán jutott eszembe ez a törté­nelmi idézet, mely akkor abban a légkörben a döbbenet erejével ha­tott az éter hullámain, miközben nem kevés döbbenetét váltott ki be­lőlem dr. Világi Oszkárnak, az MPP (előtte FMK) alelnökének írása, melynek nem kis „bölcsességgel” ezt a címet adta: Lehet-e győztes a csehszlovákjai magyarság? (Csalló­köz 16. szám) Vajon miért éppen a nem igaz­mondást helyettesítő hazugság szó ugrott be nekem a szerző írásának első, második, s ki tudja hányadik olvasata kapcsán is, hiszen ugyanígy, ugyanilyen természetességgel más reflexiók is megelevenedhettek vol­na, mint pl. Madarat tolláról, em­bert barátjáról (pártjáról)..., vagy egy nem kevésbé helyénvaló és igaz közmondás: Kutyából nem lesz sza­lonna. A válaszom, Világi Oszkár írása mintapéldája az etikátlan csúsztatá­soknak, a beképzelt önteltségnek, rosszindulatú cinizmusnak és an­nak, hogyan kell egy kisebbséget, egy nemzetrészt utolsó hitétől is megfosztani. Aki nem ismeri a történelmet, az nem is tanulhat belőle — mondja az írás. A lassan végéhez közeledő kétéves választási időszak is történelemmé válik fokozatosan. Világi Oszkárnak ismernie kell az elmúló két esztendő minden jelen­tős történését, hiszen tevékeny ré­szese volt annak. Nem felejtheti, hogy mit mondott és mit tett ő és pártja két, két és fél éve és mit mond, mit tesz most. Mégis úgy tű­nik, nemcsak ő, hanem pártja is tu­dathasadásos állapotba került, vagy emlékezetkihagyása van. Valóban tudathasadásos jelenség, ha össze­hasonlítjuk az MPP (FMK) múltjá­nak, jelenének színeváltozásait. Em­lékezzünk csak, hisz nem olyan ré­gen történt. Néhány tétel az MPP (FMK),, mózesi kőtáblájáról”: — a csehszlovákiai magyarság eredményes politizálást, csak de­mokratikus nagypárt védőszárnya alatt folytathat... (egyébiránt ezt a tételt vallották régebben azok is, akik beléptek a kommunista párt­ba). Úgy tűnik, ez a tétel nem vélet­lenül került az MPP (FMK) vezér­fonalába. Ez a tétel szemünk láttára szenvedett vereséget az előbb álta­lános szabadságjogokat, gazdasági fellendülést, majd kisebbségi jogo­kat hirdetők nagyhangú, de kisszá­mú csoportja által. A meghozott nyelvtörvény, még előtte a magyar felsőoktatás ügyének megfúrása, az egyre hatalmasodó bürokrácia bizo­nyítja, hogy nagypártok szövetségé­ben csak folyamatos módosításokra kényszerülő árnyékpolitikát lehet folytatni. Idézet A. Nagy Lászlótól, az MPP (FMK) elnökétől: „A csehszlovákiai magyarság legna­gyobb tragédiája az lenne, ha meg­valósulna a magyar egység...” Ha­sonlítsuk össze, kérem, ezt a nem­csak tőle származó, hanem egész pártja által is vallott tételt az MPP (FMK) és Világi Oszkár mostani ki­jelentéseivel. No comment! Idéz­hetnék még számos olyan axiómát, melyet ma már az MPP (FMK) a legszívesebben elfelejtene, pl. a bősi vízerőmű problémájáról vallott egy­kori és mostani nézeteit, melyek szintén szöges ellentétben vannak egymással. Ma már Gyurovszky S. László, az MPP (FMK) egyik leg­­militánsabb tagja, a párt szóvivője is keserűséggel állapítja meg, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács politikai grémiuma elvetette, hogy a plenáris ülés napirendjére felkerüljön a ma­gyar kisebbség kollektív bűnösségé­nek kérdése. Hol maradt a demok­ratikus nagypártok támogatása, pl. a VPN-é? Mit ér a nagy propagandá­val beharangozott, még 1990 elején kötött FMK-VPN szerződés? Az el­múló két esztendő erre a kérdésre is megadta a választ. Nem volt több egyszerű porhintésnél, melyet a szél zataival a nemzetgyűlésekbe. Ha a harmadik lehetőség „jön be”, tehát az egyik magyar mozgalom sem jut be a parlamentbe, abban az esetben minden szavazatunk „elveszik”, és más pártokat, teszem azt, a szlovák naciona­lista pártokat segítő szavazatokká válik. A szomorú valóság — tehát hogy nem juthat be mind a három párt a parlament­be — még szomorúbbá válik azáltal, hogy a magyar szavazatok egy részét nyilvánva­lóan a nem magyar választókat képviselő pártok fogják fölhasználni. Önmagában már ez is bizonyítja, hogy a csehszlovákiai magyarság az elkövetkező választásokon nem lehet győztes. Hozzá kell tenni azon­ban, hogy ez a hibás döntés nemcsak a csehszlovákiai magyarságot sújtja, ko­moly következményekkel járhat a cseh­szlovákiai demokráciára nézve is. A sza­vazatok összeszámlálása után ugyanis ki­derülhet, hogy azok a pártok, amelyek az ország egybenmaradásáért küzdenek, pontosan azért nem alakíthatnak kor­mányt, mert a parlamenti többséghez hiányozni fognak a magyar képviselők szavazatai. Tehát az, hogy nincs magyar nagykoalíció, az ország szétesését szor­galmazó erőket erősíti. (Meéiar úr is bizonyára mosolygott, amikor meghal­lotta a nagy hírt!) Ezért is érthetetlen még mindig szá­momra, kinek volt az érdeke, hogy a nagy­­koalíció ne szülessen meg? Ismerve az itt élő emberek szorgalmát és becsületes ki­állását a történelmi megpróbáltatások vi­harában, azt hiszem, nem arra ítéltettünk, hogy szentek legyünk és mártírként vesszünk el. Vagy talán mégis? DR. VILÁGI OSZKÁR a Magyar Polgári Párt alelnöke Azóta már lefolyt egy kis-víz a Du­nán, s jól tudjuk: a hármas nagy koalíció nem született meg! Hogy miért, az még a politikában járatlan választópolgár számára is világos: hogy megszülessék, azt a másik két félnek is egyforma erős akarattal kellett volna akarnia. De néz­zük a jövőt! Milyen, ma már látható, érzékelhető következményei vannak en­nek a döntésnek? A következmények, véleményem szerint tragikusak. Ami a legnyilvánvalóbb, hogy nem juthat be mind a három magyar párt a parlamentbe. Az első lehetőség: A Magyar Polgári Párt éri el a választási törvényben az egyedül induló számára előírt öt száza­lékot, s így az ő képviselői jutnak be a parlamentekbe, s előreláthatólag az ed­digiekhez hasonló vehemenciával és eredményességgel tudják majd képvisel­ni a dél-szlovákiai magyarságot. A második lehetőség, hogy a két má­sik nagy párt koalíciója jut be a parla­mentekbe, nekik azonban — mivel ket­tős (hármas) koalícióról van szó — már a hét százalékos mandátumküszöböt kell elérniük. A harmadik lehetőség maga a tragé­dia: Egyik magyar párt sem éri el a számára előírt mandátumküszöböt, s ez­által nem lesznek képviselői a parlamen­tekben. De tragikus a másik két lehetőség is a maga módján. Mégpedig azért, mert azoknak a magyar választóknak a szava­zatai, akik nem a bejutott pártra szavaz­tak, egyszerűen elvesznek; alkalmasint a Szlovák Nemzeti Párt küldhet kettővel vagy hárommal több képviselőt a cseh­szlovákiai magyarok elveszett szava­a magyar kisebbség szemébe hor­dott. Ebben a szerződésben még nem beszéltek nekünk nyelvtör­vényről, hogy a nagyobb önállóság helyett szorosabbra fogják a gyeplőt ott, ahol lazítani kellett volna. He­lyette végül is e szerződés aláírói, megfogalmazói szerkesztették meg és fogadták el a nyelvtörvényt és még dicsérték is korszerűségét, eu­rópaiságát, ugyanakkor az Együtt­élés javaslatát nacionalista, irreden­ta jelzőkkel látták el és lesöpörték az asztalról mondván: sérti a szlovák nemzet önérzetét. A sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni, pe­dig csupán két év tevékenységéről van sző. Mivel magyarázható ez a rengeteg ellentmondással telített „hatalomgyakorlás”? Erre kellene Világi Oszkárnak és pártjának vála­szolni, és nem szüntelenül sárral tío­­bálódznia. Ám egyszer minden kép­viselőnek, minden pártnak szembe kell nézni elmúlt tevékenységével, el kell számolni a választópolgár előtt. Aki egy keveset is figyelte az elmúló két év politikai történéseit, és úgy amatőr szinten követte a politikai pártok fejlődését, meggyőződhetett arról, hogy a liberalizmus, melyet az MPP (FMK) is zászlajára tűzött mint eszmerendszert, kikopott a po­litikai palettáról. Ezek tények. En­nék tudatában van az MPP (FMK) is. Tudta nagyon jól, hogy a parla­mentekbe való jutáshoz most még göröngyösebb az út, mint két éve, mégis tapsoltak a magasabb kü­szöbnek. Vajon miért? Miben bíz­tak? Azóta kiderült, hogy még egy­szer senki nem viszi be a hátán őket a parlamentek padsoraiba. Ezért és csak ezért lett volna szükségük a magyar nagykoalícióra. Ezért és csak ezért mentek át látszó­lag liberálisból nemzetibe, ezért akarnak megint csak látszólag visz­­szatérni a gyökerekhez. Hogy lás­suk: ők is a mi kutyánk kölykei. Azonban úgy, ahogy senki nem ké­pes átlépni saját árnyékát, ugyanúgy az MPP (FMK) sem volt képes erre. Ezért nem vezethettek eredményre a koalíciós tárgyalások egyik oldalon az MPP (FMK), másik oldalon az Együttélés Politikai Mozgalom Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozga­lom koalíció között. A kudarc oka egyértelmű: nem lehet egyszerre miniszteri bársony­székben ülni és ellenzéki politikai mozgalomként védeni a magyar ki­sebbség érdekeit. Az MPP (FMK) soha nem hatá­rolta el magát a kormányzat kisebb­ségi politikájától. Világi Oszkár és pártja azt hirdeti fennhangon, hogy tragédia történt. A kérdés csupán az: kire nézve? Egy biztos: a csehszlovákiai magyarság számára nem történt sem­mi tragikus. Az MPP (FMK) nélkül is — akárcsak 2 éve — megvalósult a nagykoalíció, ha úgy tetszik, a hármas koalíció, melynek elnevezése Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom— Együttélés Politkai Mozgalom—Ma­gyar Néppárt választási koalíció. Ez a hármas koalíció maga mögött érezhe­ti és tudhatja a csehszlovákiai magyar­ság túlnyomó többségének bizalmát és támogatását. Vallom a rosszindulat legkisebb szándéka nélkül is, hogy az MPP (FMK) tevékenysége több kárt, mint hasznot hozott a csehszlovákiai magyarság részére. Az igazság kimondása, tudom, néha fájdalmas lehet azoknak, aki­ket eddig kielégített egy, a realitá­sokhoz nem igazodó, hamisan el­képzelt jövőkép, de az igazság be­vallása engesztelés és feloldozás is lehet a megújhodás útján. Tudom, ehhez nemcsak hatalmas erkölcsi­emberi tartás, politikusi bölcsesség, de önkritikus magunkbanézés is szükségeltetik. BORBÉLYJÓZSEF Bosszúállók és moralisták Petr Pithart cseh miniszterel­nök, eredeti foglalkozását tekintve elméleti jogász, először az 1968 utáni megtorlásokat, majd a Char­ta 77 emberjogi nyilatkozat aláírá­sát követően volt kénytelen kétkezi munkásként újrakezdeni pályafu­tását. Az alábbiakban némileg rö­vidítve közöljük az április végi pá­rizsi Kelet-Európa Fórumon el­hangzott előadását Amire két évvel ezelőtt még olyan büszkék voltunk, a forrada­lom elé biggyesztett „bársonyos” jel­zőt ma már csak fanyalogva illik ki­ejteni Csehszlovákiában. Az első he­tek békés eufóriájával immár keve­sen mernek azonosulni. Sokan a ko­rábbi hatalommal szembehelyezke­dő, úgynevezett disszidensek árulá­sáról, összeesküvéséről beszélnek; sajnos éppen azok, akik csak 1989. november 17. után ébredtek, és kezdtek hozzá a társadalom átalakí­tásához. A múlt még mindig előttünk van, mert túl sokáig tartott, mert nem igazán erőltettük meg magunkat, hogy rövidebbre szabjuk, mert ad­dig vártunk, amíg a hatalom bukásá­hoz már az is elég volt, hogy a tere­ken összegyűlt százezeres tömegek megcsörrentették kulcsaikat. Idővel persze az emberek kezdtek rájönni, hogy ami történt, az valójában nem is forradalom volt, hanem egy vidám happening, hogy amit megdöntöt­tünk, az már nem a mindenható ha­talom volt, csupán annak omladozó színfala. A felismerés keserű volt, kevesen merték nevén nevezni, és levonni belőle a megfelelő követ­keztetéseket. Elképzelhető lett volna termé­szetesen, hogy a rendszert kemény harcok árán döntik meg, ami áldo­zatokat is követelt volna. Forrada­lomról csak ebben az esetben be­szélhetnénk. Csak az áldozatok jo­gosítottak volna föl a korábbi hata­lommal szembeni kemény és állha­tatos magatartásra. Ha lennének ál­dozatok, akkor a társadalom nem élhetett volna hosszú hónapokig ab­ban az illúzióban, hogy a „régi struk­túrák” végleg eltűntek, miközben valójában ezek csak új formákat öl­töttek. Ráadásul a korábbi rend­szert megtestesítő embereket még az a veszély sem fenyegeti többé, hogy elveszítik politikai hatalmukat, hanem bosszantó módon a gazda­gok új osztályaként jelennek meg. Az állampolgárok elégedetlenek, és azt kérdezik, ki a felelős mindezért. Éppen a korábbi ellenzéknek ve­tik a szemére, hogy nem voltak elég kemények és radikálisak, és úgy gondolják, hogy ez csak azért lehet­séges, mert az ellenzékben megha­tározó a korábbi kommunisták ará­nya. Ami egyébként önmagában vé­ve nonszensz; elég csak Václav Ha­vel kitüntetett szerepére gondol­nunk. (Igaz, őt is sokan azzal gyanú­sítják, hogy álcázott baloldali értel­miségi.) A múlttal és annak bűneivel két­féleképpen lehet leszámolni: egy­részt szó szerint a múlt intézménye­ivel és mindazokkal, akik ezeket megtestesítették, másrészt le lehet számolni magával a kommunizmus láthatatlan lényegével is. A „bosszúállók” csupán a látható örökséggel akarnak foglalkozni, nem érzik szükségét annak, hogy megbirkózzanak a láthatatlan örök­ség terhével. A másik oldalon, azok az ellenzékiek, akik az elmúlt évek­ben becsületesen állták a sarat, a bosszúállókkal szembeni fölényüket fitogtatandó, hajlamosak arra, hogy alábecsüljék a megtisztulás valóban létező igényét, amire éppen azok­nak a millióknak van szükségük, akik maguk is a totalitárius rendszer áldozatai voltak. A legnehezebb helyzetbe az ke­rül, aki vállalja, hogy szembenéz a látható és láthatatlan múlttal is, anélkül, hogy csatlakozna akár a bosszúállók, akár a moralisták tá­borához. A politikában az elsősor­ban azt jelenti, hogy a jog nem lehet a politika eszköze, és nem helyettesítheti az etikát. A jog csu­pán az igazsághoz vezető út lehet. Semmi több. (HVG) a PILANA Rt. szerszámgyártó részlege kiváló minőségű szerszámokat kínál számjegyvezérlésű gépekhez. Kúpszárú szerszámok:- szabályozóperselyek- marótüskék- befogóperselyek Weldon típusú szárasmarókhoz- nagyoló fúrórudak (30-160 mm átméró'tartományban)- simító fúrórudak (19-160 mm átméró'tartományban)- állítható szerszámok tartói Állítható hengeres szárú szerszámok:- csúcsfúrótartók- befogóperselyek- marótüskék- fúrórudak További kínálatunk:- fúrórúdkések- csúcsfúrólapkák (28-98 mm átméró'tartományban)- beállítótüskék- központosítógépek- mágneses állványok Kérésre teljes katalógust is küldünk! A megrendeléseket a következő' címre küldjék: PILANA, a. s.. divize NC nástrojű Nádrazní 804 768 24 Hulín Telefon: 0634/921 031, 921 311 435-ös mellék Telefax: 0634/921316, 921757 Telex: 62 981 SZÚP-289 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents