Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-07 / 107. szám
I____________________________________ Szabad ÚJSÁG_199^■mái,,87^ Vállalkozás helyett elkótyavetyélés? Szellemi hóhérmunka, avagy mennyit ér Mindig ösztönös szimpátiát éreztem azok iránt, akik képesek vállalni az egyenlőtlen, sokszor reménytelen küzdelmet. A minap a felháborodás, a kételkedés, valamint a reménykedés riasztó kérdőjeleivel jött az üzenet Krasznahorkáról: a befolyásolható képviselők és a falusiak hangosabb kisebbsége „búcsújáró“ ringlispíleseknek akarják eladni a várdomb mögötti területet, építkezés céljából... Mint az később kiderült, ez csak egyik mellékszála a falusi problémáknak, de most mégis ennek a szélesebb, a közép- vagy akár az európai közvélemény érdeklődésére is méltán számot tartó különös döntéshozatalnak az előzményeit, jelenlegi tényállását és várható fejleményeit „járom körbe“. A történteket nem a magam esziböl mondom el, az ügyben illetékes megszólaltatottak és megszólalók a forrásaim, én csak azokból (mások véleményéből, szóbeli és írásos állásfoglalásaiból) interpretálom, sürítem, illetve rakom össze a napfényre kívánkozó mozaikkockákat. Történelmi madártávlat Azt hiszem, kevés olyan írni és olvasni tudó ember található a Kárpát-medencében, sőt még a tágabb Európában is, aki legalább ne hallott volna (ha ugyan még nem járt ódon falai között) Mikszáth „Gyönyörű erdöcskéjének“ vármúzeumáról. A kulturális értékek világörökségeként számon tartott nemzeti műemlék roppant muzeális értékkel bír. Ma is olyan hangulatot áraszt és olyan látványt nyújt, amely évszázadok eleven emléklenyomataként, irodalom- és történelemkönyvként „lapozható“ a gömöri tájban. A mérhetetlen szellemi kincset őrző és intellektuális tudást sugárzó ,,drágakö“-építmény azonban csak úgy tündökölhet, csak úgy viselhető méltósággal a világ öt lakott kontinensének „öregujján“, amennyiben foglalatának őseredetü szépsége is megőrződik. A környező táj - egyelőre - még érintetlenül „gyűrűzi“, öleli körül a várat e tébolyszép világ kellős közepén. Ennek a páratlan, éjfekete csipkés, zordon komorlással „megfestett“ panorámaképnek a megcsúfítására, a Teremtés egyik csodájának eltorzítására tettek most kísérletet. Holdrakéta a költségvetésben Mielőtt bárki arra a következtetésre jutna, hogy a falusiak valóságos űrutazásra készülődnek, sietek elmondani: a vár mögötti réten immár évtizedek óta ringlispilek, céllövöldék, játékautomaták „társaságában“ egy „holdrakéta“ is megjelenik. No nem az űrből száll alá, hanem Csehországból érkezik. És nem is igazi holdsétára invitálja a csillagszemé gyerekeket, hanem egy repülést utánzó, nevetségesen ódivatú kőkorszaki zötykölődésre... Ifjú Ulbrik Zoltán, az Együttélés helyi szervezetének mindenese szerint, az idelátogató turistákat majálisi hangulatú attrakciókkal igyekeznek elkápráztatni az immár évtizedek óta itt „nyaraló“ domazlicei „cirkuszosok“. Ebből a terület-kisajátításból (hiába kérték tőlük a fizetséget) a falunak eddig az égvilágon semmi haszna sem származott. Tavaly, az Együttélés képviselői által kidolgozott költségvetési tervezetben - a helyi illetményekről szóló törvény értelmében - már évi 30 ezer korona bérleti (a helyhasználat és a bevétel után fizetendő) díj, illetve adó befizetésével számoltak. Ám a község polgármestere furamód sokallván a csupán jelképesnek tekinthető összeget - 10 ezer koronát javasolt a mintegy 10 ezer négyzetméternyi terület „kisajátításáért“... Végül 20 ezerben állapodtak meg. A „cirkuszos“ Bradác-család azonban még ezt a takszát is sokallotta, azzal vádolván meg a falut, azaz a képviselőket, hogy koldusbotra akarják öt juttatni. Az utóbbi időszakban megcsappant turistaforgalomra és az évről évre csökkenő bevételre hivatkozva telesíránkozták a falut, illetve a végsőkig vonakodtak kifizetni a különben valóban nevetségesen alacsony bérleti díjat... Ám nagyot fordul(hatot)t velük a világ, mert három hónappal később, februárban már azzal az igényléssel rukkoltak elő az önkormányzatnál, hogy mindenáron meg akarják szerezni a vár mögötti terület egésze feletti tulajdonjogot. (Ekkor mintegy 20-25 ezer négyzetméterben gondolkodtak.) Húzd meg, ereszd meg Az adásvételi szerződés mielőbbi megkötését azzal indokolták, hogy „30 millió koronát akarnak beleinvesztálni a területbe“. Szállodát, éttermet, gyorsbüféket, teniszpályát és kulturális létesítményeket fognak építeni. Szerintük a falusiak csak örülhetnek, hiszen ezekkel a létesítményekkel olyan vonzó feltételeket teremtenek majd a turizmust fellendítendő, hogy tátva marad tőle a lokálpatrióták szája. Vagyis: a krasznahorkai vár iránt bizton megnő majd az érdeklődés. A lakosság pedig leróhatja háláját, mert a terület eladásával egy vagyon üti a markukat. Sőt, mintegy ráadásként: akciójukkal 100-120 helybéli munkanélküli részére biztosítanak kereseti lehetőséget. Továbbá olyan szennyvíztisztítót építenek, amelyre a falusi kanalizációt is bátran rákapcsolhatják. No meg az ivóvízhiány is egycsapásra megoldódhat, hiszen az általuk majdan fúratandó kutakból valószínűleg annyi „fölösleges“ nedű fog felbugyogni, hogy annak egy részét garantáltan belepumpálhatják a félgőzzel üzemelő falusi vezetékbe... stb., stb. A helység polgármestere, Szarka István vitára bocsájtotta a „Nagy Ábrándot“. A 24 képviselőből (javarészben az Együttélés embereiből) 13-an a terület eladása ellen foglaltak állást, s egyben javasolták, hogy a vállalkozók által ostromlott területre kivetendő bérleti díj összegét négyzetméterenként és naponta (a jóváhagyott központi árjegyzékkel összhangban) 3 koronában határozzák meg. Mivel az üzletkötésben érdekeltek szempontjából ilyen „roszszul sült el“ a dolog, a polgármester még egy falusi népszavazást is kilátásba helyezett, a végleges döntést szentesítendő... Végül is a képviselőtestület abban állapodott meg, hogy az építészeti szakbizottság felmérést készít a használt területről, s a két hét múlva, április 22-én megtartandó összejövetelükön immár a „négyzetméterek birtokában“ állapítják majd meg a bevasalandó összeget. Mézesmadzag, röpcédulával Elérkezett a nagy nap, melynek hajnalán a cirkuszosok mézesmadzag-szövegezésű röpcédulákon „világosították fel“ a polgárokat, illetve kértek támogatást tervük végrehajtásához. Az alaposabb helyzetismeret és a tisztább véleményalkotás érdekében-reményében megéri beleolvasni a Bradác úr fogalmazta dokumentumértékű irományba: „A célom az volt, hogy egy olyan létesítményt hozzak létre, hogy a széleskörű nyilvánosság részére szálási, étkezési, kultúrális és sportolási lehetőséget tudjak szolgáltatni. Ez az elgondolás a lakosság körében nagy viszhangra talált, de egyes képviselők elutasítóan nyilatkoztak és nem vették figyelembe azt, hogy milyen értékkel lessz szegényebb az általuk képviselt község. A községet megfosztották az ingatlanért kapott összeggel a létesítményre kiszabott adóval és nem utolsósorban 100-120 polgár munkalehetőségével nem megfeledkezve az említett terület ekológiai rendezéséről. Jelenleg a gazdasági helyzetünkből kifolyólag 50 %-kal csökkent a vár és a község látogatottsága és a továbbiakban ez a helyzet csak rosszabb lehet. Ennek ismerete arra serkent, hogy minél több látogatót csalogassak... Remélem, hogy igyekezetem megfelelő viszhangra talál és sikerül közös erővel egy olyan alkotást létrehozni, amilyet ez a község megérdemel.“ Hát ez volt az a mézesmadzag, amire az emberek egy része ráharapott. Ezennel immár szélesebb körben is ismert a Cél. A szegény község még szegényebbé válhat a vendégcsalogató létesítmények hiányában. A mag(v)as gond(olat)okat hordozó „rapszódiából“ azt is megtudhattuk, hogy lám, a turisták azért maradoznak el Krasznahorkáról, mert ott nincs elég „habzó sör ringlivel“ és hiányzik a vadvirágos-madárdalos rétről a gépzenével körülkerített teniszpálya. Rákócziak dicső kora... Hajdanában arra érdemesítették ezt a települést a Csetneki és Máriássy famíliák, hogy ide várat építettek, amelyet később a Bebekek, majd pedig az Andrássyak birtokoltak. A „történelmi létesítmény“ okán a falu közel fél évszázadon át Gömör vármegye székhelye is volt, s a várat a rozsnyói országgyűlés idején II. Rákóczi Ferenc is lakta... Ezekután már csak abban reménykedhetünk, hogy a cirkuszosok és az őket támogató polgárok, illetve képviselők döntése nyomán újabb építményekkel és dicső cselekedetekkel öregbítik a helység szerintük egyre halványuló hírnevét. Végül is valahol „igazuk“ van azoknak is, akik közvetlen vagy közvetett módon, hallgatásukkal, nemtörődömségükkel, gyermekeik szlovák iskolába íratásával hozzájárultak a község történelmi emlékezetének elsekélyesítéséhez. Gondolkodásukat a fogyasztás fetisizálása, a pénz státusszimbólummá emelése, a nemzeti kultúrkincs ismeretének teljes hiánya jellemzi. A mának élők megint kísérletet tesznek a múlt és a jövő gátlástalan megrablására, a távlati érdek alárendelésére a mindenkori jelenérdeknek. Fejére szól(t), ki szót emel(t) Az alpolgármesteri tisztségéről önként lemondott Baffi Tibor képviselő elmondása szerint az április 22-ére meghirdetett (falugyűléssé bőszített) képviselőtestületi ülésen a cirkuszosok és helybéli támogatóik is megjelentek, s nyomban javaslatot tettek a napirendi pont kibővítésére. A bérleti díj összegének meghatározása helyett a terület eladásának azonnali megvitatását szorgalmazták. Eme követelésről végül is szavazással döntöttek a képviselők, miszerint: a községi képviselőtestület ülésrendjét szabályozó 12-es paragrafus 4. pontjának figyelembe vételével ezen a fórumon nem hajlandók foglalkozni a váratlan kérdésfelvetéssel. „Egyes“ jelenlévők azonban nem akarták tudomásul venni a döntést. „Pályaszéli“ bekiabálásaikkal olyan veszekedős légkört alakítottak ki, amelyben a jelenlévők, a kommunikáció barbár szokásai szerint mintegy célbaköpködhettek a feltüzelt közhangulatnak kiszolgáltatott képviselőkre. A felleges és verőfényes kijelentések zűrzavarában minden kiejtett szó veszélyes ingovánnyá mélyült. A polgármester - a képviselők elutasító döntése ellenére - felkérte a cirkuszosok jelenlévő „képviselőjét“, hogy olvassa fel a faluban reggel óta terjesztett röpiratot, amit Bradác úr szívesen meg is tett. Baffi Tibor erre azzal a kéréssel fordult a vállalkozókhoz, mutatnák fel a majdani építkezés engedélyezését garantáló dokumentumokat, és legalább nagy vonalakban vázolnák elképzeléseiket, hogy ezek alapján némi alapinformációhoz juthassanak a képviselők. A válasz: „Majd ha már a nevünkön lesz a telek, akkor kívánunk foglalkozni a tervek elkészítésével“. Az Együttélés képviselője ezek után annak a véleményének adott hangot, nogy az ő testületük, mégha akarná sem hozhatna döntést a telek eladásáról, hiszen ezen a szinten képtelenek megítélni egy ilyen történelmi emlékhely beépítésének számos vonatkozásában ismeretlen problematikáját. Ezért egy független szakértőkből álló bizottság felállítását javasolta, majd abbéli kétségeinek adott hangot, hogy a vitatott terület a falu tulajdonában lenne... És amíg az eladandó terület tulajdonjogát hitelesítő okirat nincs a kezükben, addig milyen alapon hozhatnak döntést? Az aggályoskodó képviselőbe és hasonlóképpen nyilatkozó társaiba azonban minduntalan belefojtották a szót, végül a polgármesterrel egyetemben - a falu érdekeinek elárulásával, a haladás akadályoztatásával vádolták meg őket. (Ekkor többen is kivonultak a teremből). A továbbiakban a polgármester szavazásra bocsájtotta a cirkuszosok halmozott szabálysértéssel „megkiabáltatott“ kérelmét. Az eredmény: a jelenlévő képviselők közül 15-en a vár mögötti terület eladása mellett voksoltak, Bradácék leplezetlen örömére. A cirkuszi produkciókban gazdag falugyűlés résztvevői már szétszéledtek, amikor a polgármester így kiáltott a távozó képviselők után: „Hová mentek, hiszen még nem is beszéltük meg, amiért tulajdonképpen összejöttünk!“ A bérleti díj összegének meghatározása tehát elmaradt... Két nap múlva bemérték a területet..., de az adásvételi szerződéskötésre még nem kerül(hetet)t sor. Ugyanezen a napon a minden részletében sötétnek tartott ügyletet ellenző képviselők is elindultak ama felderítő útra, melynek során máris számos hasznos információ birtokába jutottak. Kié (lesz) a terület? A telekkönyvi bejegyzések szerint a szellemi hóhérmunkával „eladásra Ítélt“ terület nincs a falu tulajdonában! Az 1897-ben még az Andrássy Dénes gróf ne-
