Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-06 / 106. szám
6 1992. május 6. ______Parkoló Minden, aminek kereke van, eladó Múzeumi kiárusítás Vannak olyan múzeumok, ahol az autókat éveken keresztül csak lepi a por, és amit oda elhelyeztek, az hosszú ideig ott is marad. Talán addig, amíg fel nem számolják a kiállítást. Ez persze egyáltalán nem érvényes Raymond Julivet autórajongó Salon de l’Automobile nevű „múzeumára“. Ott ugyanis a járgányok állandó mozgásban vannak, azaz minden ami autó vagy éppenséggel hozzá hasonlít, eladó. Julivet 1963-ban kezdte e tevékenységét a legendás hírű Citroen Traction nevű gépkocsival. Annakidején még csak 17 éves volt, ráadásul pénzen kívül még jogosítványa sem volt. Vonzalma a klasszikus autókhoz azonban akkora volt, hogy ezért igyekezett összekapcsolni kedvtelését foglalkozásával. 15 évvel ezelőtt régi autókkal kezdett üzletelni, s ezekből egy szép gyűjteményt hozott létre. A saját autói mellett tovább folytatta a klasszikusok adás-vételét. 1980-ban viszont kinőtte saját kiállítótermét és a Salon de l’Automobile Expo Vente-t átköltöztette egy Chauffailes melletti elhagyatott szövődébe, Lyontól kb. 60 kilométernyire. Az évek során Julivet szalonja az egyik leghíresebb autómúzeummá nőtte ki magát Franciaországban. Itt ugyanis minden eladó. A mintegy 4 ezer négyzetméteres területen majdnem minden, a századelejiektöl egészen a mai klasszikusokig megtalálható. Igaz, hogy az árak magasak, de például hol kapnánk meg egy 1908-ban, Spanyolországban gyártott Hispano-Suizu-t a francia Rotschild cég által készített karosszériával, vagy például egy amerikai 6 hengeres Reo Flying Cloud-ot 1934-ből? Az amerikai autók különben is a tulaj kedvencei voltak. Lincolnok, Cadillacok, Thunderbirdek, Mustangok, Mercuryk, Oldsmobilek - csak néhány a gazdag választékból. Ezenkívül kaphatók itt egyéb érdekességek is. Többek között egy nyitott Mercedes-Benz, amely Jean-Paul Belmondo egyik filmjében szintén szerepelt, meg több műszaki érdekesség, mint amilyen az 1959-ben gyártott Ford Fairlane Skyline V8. Ennek fémteteje egy gombnyomásra leválik a karosszériáról és eltűnik a csomagtartóban. Lám, hogyan lehet vászonborítás nélkül Cabrio-t készíteni. Aki arra utazik, nem bánja meg ha betér a múzeumba, ha csak nézelődni is, ráadásul a belépő sem olyan szörnyű. Felnőtteknek 28 frank, gyerekeknek pedig csak a fele. Csak igényeseknek! Isdera Imperator 1081 Ahhoz már tényleg nagyon igényesnek kell lennie valakinek, hogy egy ilyen autót kívánjon meg magának. Sajnos, ennél a gépkocsinál szintén nem elegendő a vásárló igényessége, hanem és elsősorban, szükséges, hogy az illető pénztárcája ehhez méltóan vastag is legyen. A cég vezetője Eberhard Schulz, aki azelőtt a Porschénél dolgozott szerelőként és konstruktőrként. Jelenleg kizárólag megrendelésre gyárt autókat, amelyek igaz, hogy nem olcsók, de tökéletesen megfelelnek a különleges gépkocsik iránt érdeklődő individualisták igényeinek. Schulz egyik legsikerültebb „műve“ talán az Imperator 108i. Az igazat megvallva, ennek a gépkocsinak már nincs is autóformája, hanem inkább egy hosszú, megnyúlt szivarra emlékeztet. Az Imperator a nyolcvanas évek közepén született. Karosszériájának érdekessége, hogy az ajtók nem a szokásos módon, mintegy szárnyként, hanem felfelé nyílnak. Ezt a módszert már régebben is alkalmazták a Mercedesnél, a legendás hírű 300 SL típuson. S, hogy legyen ebben az autóban még valami, ami a Mercedes nevét fémjelzi, a motort is tőlük vették át. Az S típusból származó 5,6 literes motor repíti ezt a gépkocsit kb. 290 kilométeres óránkénti sebességgel. Gyorsulása sem teljesen elhanyagolható: 0-ról 100 kilométeres sebességre mindössze 5,5 másodpercre van szüksége. Ilyenkor az emberek többsége felkiált, hogy „Te jó ég, de mennyit fogyaszt?" Műszaki adataihoz képest nem is olyan sokat, mint azt sokan gondolnák és mint az a hasonló kategóriájú társainál eddig volt tapasztalható. Arra a bizonyos 100 kilométeres útra megelégszik 13,1 literrel is, s ekkora fogyasztásnál sem kell félni, hogy egy hosszabb út állandóan tankolásokkal válik majd hosszabbá, mert az üzemanyagtartályba 106 liter benzin fér. A mai napig mindössze húsz darab készült ebből a csodaautóból, amely Schulz úr szerint csak a gazdagok játékszere, mivel az ára 349 500 márka - kb. 7 millió korona. Persze eme ár hallatán nem kell megijedni, ugyanis kapható az Isderáéknál olcsóbb autó is, például a régebbi Spyder, ami már 157 500 márkáért elvihető, de erről majd máskor. HUMOR------------Benzinkútnál - Mennyibe kerül egy csepp benzin?- Egy csepp? Semmibe.- Semmibe? Akkor kérem, csepegtessen 30 litert az autómba! Minek? Gabi papája autószerelő. Egyik nap a fia olajat kér tőle.- Minek az neked, Gabikám?-Anyu az előbb szólt rám, hogy ne nyikorogjak. Nem hagyja magát Az autóvezetési vizsgán az egyik jelölt beugrató kérdést kap:- Mondjuk, megtett háromszáz métert, amikor észreveszi, hogy nincs slusszkulcsa. Mit csinál?- Előbb jobbra fordulok, megállók, kiszállok és jól behúzok annak, aki egész idő alatt maga előtt tolt. Szabad ÚJSÁG . . . / / , . r I rr . Mai radio- es tévéműsorok ____•• • ' ■ • • - _________> í POZSONY • MAGYAR ADÁS ) 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, riport. 16.00: Hírek. 16.10: Az iskolások műsora. 16.45: Tánczene. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Nótacsokor, közben 17.45: Sajtószemle. I KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Az elmés nemes Don Quijote. 12.00: Déli Krónika. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Határok nélkül. 16.00: Délutáni Krónika. 16.30: Zenefórum. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: Két költő - egy üdvösségkeresés a szerelemben. 20.05: Népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. PETŐFI RÁDIÓ f CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ gazin (ism.). 15.15: Teniszezzen velünk! 8. rész. 15.25: Katonák fóruma. 16.06: Sorsok. 16.40: Hírek. 16.50 Jégkorong-vb, az 1. szünetben A rendőrség nyomoz; a 2. szünetben Esti mese. 19.20: Műsorismertetés 19.30: Tv-híradó. 20.05: Stúrék. V/4 rész. 21.15: Parlament. 21.50: A Sza bad Európa Rádió meghívása. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Jégkorong-vb, fel. 0.25: Hírek. STv 9.00: Nemzetiségi magazin (ism.). 9.30: A kelták (ism.). 10.00: A kozsáni fatemplom (ism.). 10.10: Hitel (ism.) 10.45: Euroturizmus (ism.). 16.40 Gyerekeknek. 17.50: Számítógép kedvelőknek. 18.00: Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek 18.20: Élet a természetben. 18.55 Körzeti adás. 19.05: Időjárás-jelentés 19.08: Számítógépes játék. 19.30: Tv híradó. 20.10: Werner Bremen - AS Monaco, labdarúgó KEK-döntő. 22.15: Időszerű események. 22.40: A kísérlet. Dokumentumfilm (ff.). 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Akár hi-fi, akár nem... 15.05: Rock szerda. 16.00: Fémvilág. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Drogambulancia. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Népdalok. 20.00: Sokféle. Magazin. 20.40: Zenés játékokból. 21.05: Galaktika. 22.00: Újdonságainkból. 22.30: Jazz. 23.10-4.20: Napforduló. [ BARTÓK RÁDIÓ ) 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: A hét zeneműve. 10.55: Új lemezeinkből. 12.05: Hangverseny. 13.35: Operaslágerek. 14.05: Iskola a határon. Regényrészietek. 15.05: Kamarazene. 17.00: Metronóm. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Hangverseny. 23.00: Csobogás. Kishangjáték. 23.22: Jazz. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.24: Hándelművek. ( MAGYAR TELEVÍZIÓ ) Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Szezám utca. 9.35: Derrick. NSZK krimisorozat. A második gyilkosság. 10.35: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 11.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: A piacgazdaság felépítése. Japán ismeretterjesztő, vállalkozóképző sorozat. VI/1. rész. 16.40: Képújság. 16.45: A Bálint Biblia. Dokumentumfilm. 17.05: Hangversenyközvetítés Párizsból. 17.35: Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 6. rész. 18.00: Dimenzió. Tudományos magazin. 18.40: Pénzvilág. 18.55: Esti mese. 19.05: Kölyökidő. 19.40: Híradó. 20.10: Telesport. 23.20: Közjáték (ism ). 23.25: Magyar Jazz Pódium. 0.05: Késő esti híradó. 0.10: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. 0.35: ZDF-híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 17.00: MA DÉLUTÁN, benne: Felsőfokon; Videofirka; Dominó. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.20: Gyerekeknek. Cápali és Cápeti. 18.44: Zöldpont. A szabadidősportok magazinja. 19.07: Füst Milán: Máli néni. Komédia két részben. 21.05: Disputa. 21.35: A mosolygó Mefisztó. Portréfilm Airizer Csabáról. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Enter. m ___3 7.00: SKY News. 8.30: Screensport. 10.30: MCM-zenés műsor. 11.00: Német nyelvlecke. 11.15: MCM-zenés műsor. 11.30: Screensport. 12.00: SKY News. 13.00: MCM-zenés műsor. 13.30: Turistamagazin. 14.00: Screensport. 15.00: MCM-zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: Az amerikai természet. 16.45: Német nyelvlecke. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Screensport. 18.00: SKY News. 18.30: MCM-zenés műsor. 18.40: TENA-tévébolt. 19.00: Hírek. 19.35: MCM-zenés műsor. 20.00: A szél gyermekei. 20.30: Lumen 2000. 21.00: Hírek. 21.40: Betelepítési tapasztalatok. 22.10: MCM-zenés műsor. 22.15: Sípszó. Focishow. 23.15: A Stern tévé magazinja. 23.50: Az RTL hírei. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 9.30: Bécsi maratoni. 10.30: Nemzetközi motorsport. 11.30: Eurobics. 12.00: Biliárd. 14.00: Jégkorong. 15.00: Eurobics. 15.30: Német túraautó-verseny. 16.30: Ökölvívás. 18.00: Profi szuperbike. 18.30: Ralikrossz. 19.30: Női röplabda. 20.30: Brit Forma-2. 21.30: Autóverseny. 22.00: Golf. 23.30: Jégkorong. SUPER CHANNEL 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Hírmagazin. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Utazási magazin. 21.30: A Financial Times üzleti magazinja. 22.30: Sporthírek. 22.35: Európai riportok. 22.45: Tőzsdeszemle 23.00: Rossz csillagzat alatt született. Amerikai film. 0.50: Kék éj. 1.20: Szuperbevásárlás. 1.50: Klipek reggelig. TELE 5________] 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: King Kong. Amerikai film. 22.50: Acélháló. 0.20: Külvárosi körzet (ism.). 1.10: Híradó. 1.40: Acélháló (ism). 3.00: Ruck Zuck ’90. SAT B&lfillPff _____.— ' 10.00: A bátrak bére. Amerikai-japán film (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: Booker. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: A szomszéd kertjének cseresznyéje. Német film. 21.50: Politikai magazin. 22.25: Showműsor. 23.35: A nagy hajtóvadászat. Német-spanyol-olasz film. 1.00: Környezetvédelmi riportműsor (ism.). 1.30: Sportműsor. 2.10: Teletext. L RTL PLUS —------1 FS1 9.00: Hírek. 9.05: Katts és kutyája. 9.30: Iskolatévé. 10.30: Tövismadarak. Amerikai film. IV/1. rész (ism.). 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.35: Iroda. 14.00: Big Valley. 14.50: Popeye. 14.55: A legszebb gyermekdalok. 15.05: Niklaas, a flamand fiú. 15.30: Bábszínház. 16.00: Állatsarok. 16.05: Felicitas. 16.30: Mini klub. 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi 18.30: A négyöklű trió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hí'rek. 20.15: Hindenburg. Amerikai katasztrófafilm. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: A modell és a detektív. 23.05: Lehelet. Német film. 1.00: Hírek. 1.05: Ezer mestermű. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 16.45: Ezer mestermű. 16.55: Művészlexikon. 17.00: Fotó-panoráma. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Alf. 18.30: Kvíz az állatokról. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sportműsor. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Emlékek. 23.30: Esti sportműsor. SCREENSPORT 11.10: Lassie. 11.35: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.50: Egy rém rendes család. 13.20: A kaliforniai klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: A főnök. Amerikai krimisorozat. 15.45: CHiPs. 16.40: Kockázatos! 17.10: Megéri az árát! Játékshow. 17.45: Szerencse gombnyomásra. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.20: Vissza a múltba. 20.15: A szülőföld muzsikája. 21.15: Életre-halálra. 22.15: Sípszó. Focishow. 23.15: A Stern tévé magazinja. 0.05: Légifarkas. 1.00: Harc a maffia ellen. 1.50: Szürkület. 2.15: Magasfeszültség. Francia filmsorozat. 3.45: Eladva és elárulva. Amerikai krimi. 5.05: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok magazinja. PRO 7 11.35: Párizsban szerettem beléd. Angol filmvígjáték (ism.). 12.55: Kemény mézeshetek (ism.). 13.50: Stingray. Amerikai akciófilm-sorozat. 15.25: A járőr. 16.15: Szívdobbanás. 17.10: Rajzfilmek. 19.09: Az új szupercsoport. 20.00: Hírek. 20.15: A halál igézetében. Amerikai akciófilm-sorozat. 22.05: Jake és McCabe. 23.00: Vérfürdő Chicagóban. Amerikai krimi. 0.55: Az éjszakai sólyom. 1.55: Az ördög menyasszonya. Angol horrorfilm (ism.). 3.40: Az autóstopos. 4.05: Az egyenruhás. Amerikai krimi (ism.). f SZÍNHÁZAK MŰSORA • JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom): Mohács (10) (Műsorváltozás lehetséges!) F 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Események, kommentárok. 9.00: Hírek. 9.05: Videoclip-összeállítás. 9.45: Josef Svejcar professzor születésének 95. évfordulóján (ism.). 10.30: Időszerű publicisztika (ism.). 10.55: Hírek. 14.50: Hírek. 14.55: Roma ma-Főszerkeszlő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94 Főszerkrszlő-I ielye tlesek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVUS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Martanoviéova 25, 12. emelet Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kultúráik rovat-210 39 82, sportrovat - 210 39 81. Telefax: 210 39 92, 210 36 00. Telex: 92 516, Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft. Felelős: NESZMÉRJ SÁNDOR, a Gazda Kereskedelmi Kft. elnök—igazgatója. GAZDASÁGI ES ÉRDEKVÉDELMI NAPILAP Készül a Danuhiaprint á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén. Nyomja a Danuhiaprint á v., 851 80 Bratislava, Martanoviéova 21. Terjeszti a Postai Hírlapsznlgábt és a Media print—KAPA Dőfi/ethető minden postán és kézbesítőnél Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedíció a dovoz tlace, 813 81 Bratislava, Nám. slobody 6. Kéziratókat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza Index 48 081 V.