Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-06 / 106. szám
1992. május 6. Szabad ÚJSÁG 1992 a Kodály-évfordulók esztendeje. Negyedszázada távozott örökre; december 16-án lesz születésének 110. évfordulója. Nemzetünk önmagát tiszteli halhatatlan fia emlékének felidézésével. Kodály művészete a magyar lélek igazi mélységeibe volt képes bevilágítani. Amit vállalt: Magyarország újjáteremtése zenében. Nemzedékek munkáját végezte egymaga. Nemzedékek tudatát formálta. Hitet, bizalmat, távlatot adott, életcélt és meggyőződést. A magyar zenei élet minden területén rajta hagyta nagy egyénisége nyomát. A nemzet legátfogóbb tervü zenetanítója, legnagyobb zenei önmagára eszméltetője: tanítványa volt valamennyi magyar költő, művész és zenész, minden alkotó szellem; egész Magyarország. Bartók a következőket írta Kodály Zoltánról „ - Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: Régi dallamok ellenőrzése a régi fonográffal Kodály emberi és zenei nagysága Hétköznap európaiak vagyunk, hogy életünk vasárnapjain önmagunk lehessünk hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében. “ Magyarország kultúrájának második évezrede nyitányán, az elmúló és a születő évezred határán a szivárvány pompájával jelentkezett a korszerűen európai, a küzdelmesen felívelő új magyar festészet, költészet és zene. Gazdag szellemiségük s megújhodásuk alkotásaikkal oly magasra emelték fel a mércét,'mint Petőfi és Arany költészetének a magyar lélek időtlen szépségeibe világító géniusza. A korszakalkotók nem egyszerre indultak. A festőművészek szabadították fel magukat először. Ady és vele az irodalom később ugrott ki az új idők útjára. Legtovább a zene váratott magára. BartóknakésKodálynakavilágégés előtt, az utolsó pillanatban sikerült a magyar népi dallamvilág és művészetük tavaszi termésének betakarítása. A bartóki, kodályi lélek azonosul a néppel, érte él és-oltalmazza, hogy a meghajszolt magyarság a zord időkben is tudjon tűrni és hinni. A népdalgyűjtés, a „kincskeresés“ nagy terve nem egyik napról a másikra született meg Kodályban. Már az induláskor olyan fegyvertársra tett szert, mint Bartók Béla, aki kiváló képességeit ugyanazoknak a céloknak a szolgálatába állította és egész életén át kitartott mellette. Felosztották egymás közt a kutatási területeket. Kodály elgondolása, hogy a népdalok összegyűjtésére először a nyelvhatárt kell végigjárniuk. Feltevése szerint a peremvidék őrzi legjobban a hagyományt. Ő a Felvidéket választja, Bartók Békés megyéből indul keletnek. Nem volt könnyű munka. A zeneszerző-nevelésben követett nézeteiről így ír Kodály: ,, - Magunkévá kell tennünk a nyugat-európai zenei hagyomány minden értékét. Európai és egyben magyar zenészeket kell nevelni. A magunk lábán állva az egész világ kultúrájából azt akarjuk felszívni, ami nekünk használ, ami minket táplál, erősít. Amiből megtanuljuk a magunk lényegét minél teljesebben kifejezni. Nem akarunk többé zenei gyarmat lenni. Nem akarunk idegen zenekultúrát majmolni. Megvan nekünk a magunk mondanivalója. A világ kezd már ránk figyelni. A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve. Mi csak ápolni, Őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani. “ A komponista Kodály géniuszának csaknek minden növendéke rabul esett, bár ő ezt nem akarta. Szerencsés mindenki, aki a „Kodály-iskolában“ nevelkedett; beláthatatlan hatású az egész ember későbbi fejlődésére. Hányán elcsüggedtek vagy félbemaradtak volna, ha Kodály erős kézzel nem vezeti, nem tanítja őket munkára, kitartásra, önbizalomra és önismeretre. A tehetség csak céltudatos munkával és a mesterség teljes birtoklásával vezethet célhoz. Ebben mérhetetlen és beláthatatlan Kodály érdeme. Illyés Gyula nyilatkozatából: „ - Vigasztaló jelensége az emberi történelemnek, hogy a társadalmi élet bármely részén, részleges területén működjék is valaki eredményesen, magasratörően; végül kiemelkedik abból, és általánosan is jelentékeny személyiség lesz: példakép, nevelő. Kodály emberi nagyságán át fedeztem föl zenei nagyságát is. Igazi tanítása a nevelők számára az, hogy bármily területén működünk is az életnek, ha ott olyan erővel, olyan egyenes jellemmel végezzük munkánkat, amire ő adott példát, akkor az ő nyomdokain részesei lehetünk egy egész nemzet nevelésének: irányításának. “ Kodály ,,A zene mindenkié“ című könyve előszavában írja: „... de hogyan tehetjük azzá? Ezen tűnődöm, mióta a ,mezzo del cammin‘-t - életutam felét - elértem. E tűnődések írott nyoma az alábbi néhány töredék. Némely jóakaróim úgy vélik, nemcsak a múlt küzdelmes éveire vetnek világot, hanem a jövőbe is vetnek egy-egy pillantást. Bizonyos, hogy az abban való hit nélkül soha meg sem íródtak volna." Kodály Zoltán zeneszerző, tudós kutató és nevelő, a népzenén alapuló új magyar muzsika egyik megteremtője, a 20. század művészeti életének kiemelkedő képviselője volt. Valahányszor a nagyvilágban megszólaltatják egy művét, Magyarországra is gondolnak, talán csak annyit: nem lehet utolsó ország, ahol ilyen szépség megterem. Dr. DOMONKOS JÁNOS Kodály Zoltán Illyés Gyulával Kecskeméten 5 Gyufa T áncolok Tűzhely lapjára csöppent, sziszegő, gőzvető sok csöpp, sírva szökdelő, pöffenj, forogj, sistergő nemzedék, csöpög utánad, csöppen újra még! Apád, nagya pád így sírt, sziszegett, kapkodta lábát parazsa felett; kijutott minidig és kijut a kín a Duna-Tisza tűzlapályain. Elforrt Rákóczi, Petőfi konok korszaka, dobva hány gőzoszlopot, vetve hány hős táncugrás fölfelé a nagyvilág, vagy a vak ég elé! S ha volt égető mindig itt a föld, lett égetőbb még mindig, mint előbb, lett az a hopp-ropp egyre szaporább, noha nem hallasz semmi muzsikát. Sandítsz fölfelé? Milyen kárhozat engesztelése ez az áldozat? És meddig tart és ki mikor apad a tartalék, amelynek csöppje vagy? És nincs szünet. És csöppen, hull a csepp és végezzük a szökelléseket. Kinek nem elég? Miért nem élég? Egy szép táncverseny minden nemzedék. Szíved és elméd minél hűvösebb, lesz sistergésed annál hevesebb. Fordított tűzpróba, istentelen; azt égeti el, aki büntelen! És nincs menekvés. Futhatsz bárhová, bevág ez a láng talpaid alá és visszahajt, ott járd, mint ők, akik felrúgták maguk a csillagokig! Zürich 1946 Táncanyanyelvünkért A Néptáncszólisták I. Országos Versenyéről Illyés Gyula Táncolok című versében csodálatosan írja le, ahogy hajdanán az élet a fájdalmakat, örömöket tánclépésekké formálta elődeink lábán. Gazdag mozdulatkincset örököltünk nagyszüleinktől, dédszüleinktől, akik még valóban élték a táncokat, s a folkloristák, néptáncszakemberek legfőbb óhaja, hogy napjainkban a néptáncot színpadon előadó fiatalok a formát, a figurákat azzal a belső tartalommal, a tánc ,,mondanivalójával" együtt sajátítsák el, amiért a tánc megszületett. Aki néptánccal foglalkozik tudja, ez mennyire nehéz, de enélkül elsekélyesednek, felszínes tornagyakorlatokká válnak a táncmozdulatok. De mikor hiteles, mikor őszinte egy tánc? Honnan tudja egy-egy szólista, hogy az előadásmód milyen fokára sikerült eljutnia, ha a megmérettetésre sosem volt lehetősége? Nos, hogy kinek mennyire sikerül a tartalom és forma egyeztetése- ezt volt hivatott eldönteni az 1992. április 25-én Párkányban megrendezett Néptáncszólisták I. Országos Versenye. Hasonló rendezvényre szlovákiai viszonylatban eddig még nem volt példa, így többszörösen elismerésre méltó a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetségének és a Csemadok Országos Választmányának ez a kezdeményezése, s elismerés illeti a Párkányi Városi Hivatalt, a Párkányi Városi Művelődési Központot és a többi támogatót és szponzort, Richtarcík Mihály producert, akik e találkozó megvalósítását lehetővé tették. A jó hangulatért ismét a Varsányi zenekarnak lehettünk hálásak, akik csodálatos érzékkel húzták a verseny egész ideje alatt a talpalávalót, s ahogy azt már tőlük megszoktuk: nem okozott számukra gondot egyetlen tájegység zenei anyagának a megszólaltatása sem. A versenyben tizennégy pár, illetve három férfiszólista nevezett be, akiknek teljesítményéről egy kötelező és egy szabadon választott tánc előadása alapján mondott véleményt a zsűri. Lévén az első ilyen próbálkozás, talán kevesebben jöttek el, mint néptáncmozgalmunk alapján ez várható lett volna, de az első sikerek után minden reményünk megvan arra, hogy az elkövetkezőkben egyre többen kapcsolódnak majd be ebbe a versenybe is. A bírálóbizottság tagjai- Németh Ildikó, a budapesti Bartók Táncegyüttes vezetője, Szabó Szilárd, a Bartók Táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa, Farkas Zoltán Budapestről hivatásos táncos és koreográfus, Keszegh István néptáncoktató Komáromból, Varga Ervin, az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes koreográfusa, a zsűri elnöke - kevesellték a hazai tájegységek táncanyagát, pedig, mint mondták, először otthon kell lennünk valahol, hogy utána ki tudjunk tekinteni. A kötelező tánc - attól függően, hogy kinek mit sorsoltak ki - tardoskeddi vagy borzovai anyag volt, de a szabadon választott versenyszámok többségükben erdélyi tájakra kalauzolták a nézőt. Noha a felvidéki táncanyag ugyancsak gazdag és látványos, ha a táncosok rászánják a kellő időt a megismerésére, ha az adatközlőktől nemcsak a lépéseket, figurákat, forgásokat tanulják meg, hanem azokat az apró fogásokat is megpróbálják ellesni, ami az öregek táncát mívessé teszi, ha a „mit miért tesznek?“-re is sikerül rájönniük. Sok versenyző táncából hiányoztak még a hiteles stílusjegyek, így előadásuk esetenként figurafelmondásnak tűnt, ezért intette őket Farkas Zoltán, hogy a korai kiégést megelőzendő, a tánc lelkét keressék. <• Nagyon nehéz megfogalmazni, mitől válik egy előadás igazán őszintévé, művészivé, azt azonban lehet összegezni, hogy ha egy előadásból hiányzik a pontos anyagismereten túl a tánc öröme, az átélés, az egyszerű figurákban is benne rejlő szépség, a virtus stb., akkor csupán lépések felvonultatásával tudják szórakoztatni a táncosok a nézőt, de az a varázslat, amit egy jó előadás nyújtani bír - elmarad. A Néptáncszólisták I. Országos Versenyébe csupa fiatal nevezett be, akiknek még minden esélyük megvan rá, hogy fejlődjenek, hiszen már ezen a versenyen is voltak, akiknek sikerült valóban szép teljesítményt nyújtaniuk. A legjobb férfiszólistának kijáró díj végül is Hégli Dusáné lett, páros táncban pedig Hégli Dusán és Horkay Katalin, valamint Ölveczky Árpád és Bukovszky Beáta bizonyultak a legjobbaknak. Különdíjat kaptak Paál László és Dócze Mónika, valamint Reicher Richárd és Őert’anská Dagmar. A hangulatos és természetes előadásért Horkay Katalint és Ölveczky Árpádot jutalmazták, Zubonyai Péter a kötelező anyag hiteles előadásáért, Süke Henriett az előadásmódjáért, Tóth Ildikó pedig a szabadon választott anyag szép előadásáért került a díjazottak közé. A nézők szavazata alapján a közönségdíj Hégli Dusáné lett. Mindannyiukat köszönet illeti azért, amittáncanyanyelvünk megőrzéséért tesznek. CSANAKY ELEONÓRA
