Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-05 / 105. szám
9 Az átlagpolgárnak nincs ideje a pozitívan lusztrált újságírók hosszúra nyúlt lajstromán töprengenie, sem mindazokon az elkedvetlenítő napi jelenségeken, amelyek csupán azt a régi meggyőződését látszanak igazolni, hogy a világ ugyan változhat, de benne az emberek nem nagyon. Az átlagpolgár ugyanis munkába jár, ha van hova, utána bevásárol, ha van miből, neveli a gyerekét, ha hagyja magát, és éjszakánként, az ágyában forgolódva a holnap esélyeit latolgatja. A saját holnapja esélyeit. Az átlagpolgárt, ha nőnemű és éppen gyereket vár, esetleg az foglalkoztatja intenzíven, hova, kihez fordulhat, miután magánvállalkozó munkaadója úgy döntött, hogy áldott állapotára való tekintettel megkíméli őt a munkábajárás fáradalmaitól és simán kiteszi az utcára. Az átlagpolgárt, ha bármilyen nemű és nem ért egyet ugyancsak magánvállalkozó munkaadójának azzal az ötletével, hogy ezentiíl olyan munkát is el kell végeznie, amelyről a szerződésében egy szó sem esett, ráadásul ugyanannyi pénzért, mint eddig ugyanaz foglalkoztatja, mint az utcára keriilt kismamát. Hogyan tovább? És főleg — miből? És még egy dolog: hogy miért nem álltak ki mellette munkatársai, akikkel a munkaadóval történt kenyértörés pillanatáig kitűnően megvolt, barátainak érezte őket, s akik, persze a munkaadó háta mögött, amikor az nem hallhatja, biztosítják őt rokonszenvilkről és arról, hogy neki van igaza és disznóság az, ami vele történt. Amikor aztán a munkaadó is jelen van, igyekeznek a bajba jutott kollégát elkerülni, nem szóba elegyedni vele, esetleg nem is köszönteni őt. Mert még egy köszönés is a szimpátia és szolidaritás jelének minősülhet a munkaadó szemében, és akkor esetleg az udvarias kolléga is úgy járhat, mint az a szerencsétlen... A köszönni nem merő kolléga pedig ha van benne egy Ids lelkiismeret és filozófusi hajlam, eltöprenghet a világ dolgain és azon, mit érzett ama boldog emlékezetű novemberi szép napokon Pozsony főterén, amikor kipirult arccal a kulcsait csörgette. Akkor úgy érezte, hogy szárnyalni tttdna és igaza volt Schillernek meg Beethovennek, hogy „alle Menschen werden Brüder”, a világ egyszerű és nagyszerű, mert igenis változtatható, vége a gerincferdítő, kussoltató, embert megalázó időknek O most már szabad, egyszer s mindenkorra, és • merje csak neki azt mondani valaki, hogy ezentúl, jobb meggyőződése ellenére, bárki bármikor is megalkuvásra, lapításra, kussolásra kényszerítheti! Aztán, élve friss szabadságával és a nagyszerűnek ígérkező lehetőségekkel, egy magánvállalkozónál helyezkedik el, akinek pénze van, de jóérzése, embersége semmi. Nála dolgozva szép lassan rájön, hogy nem elég ha legjobb tudása szerint teszi a dolgát, a száját is jó lesz tartani, s tanácsos időnként szemet is hunyni bizonyos dolgok felett, épp úgy, mint régen, ha nem akar az utcára kerülni. Hogy nem mert még köszönni sem a kollégának, aki összeütközésbe került a nagyfőnökkel? Ha egyedül volna, bizisten, megteszi, mert nyugodtan játszhatja a félelem és gáncs nélküli lovag szerepét az, akit nem vár otthon senki. De mit szólna az asszony, ha azért ennék hétszámra a krumplipaprikást, azért nem jutna a gyerekeknek gyümölcsre, cipőre, mert ő azzal a szerencsétlennel mert szolidáris lenni?! Persze, sajnálja szegényt, de ezzel úgyse segít rajta. Este, vacsora közben megvitatja a történteket a feleségével Az is azon a véleményen van, hogy a legjobb csöndben maradni, hiába, szél ellen nem lehet, különösen az ilyen kisembernek. A gyerek is ott ül az asztalnál, hallgatja, van mit tanulni. Milliomos magánvállalkozóék is megtárgyalják a kidobott alkalmazott esetét, az asszony megnyugtatja férjét, nem lesz ebből semmi baj, az illető mehet panaszra a sóhivatalba. Ott is fülel a gyerek, tanul is a dologból. Nemsokára felnőnek a gyerekek, újgazdagfi már otthonról foga tudni, hogyan kell a hetedik bőrt is lehúzni kisemberről és kitenni a szűrét, ha úri kedve úgy tartja, kisemberfi pedig, ha nem kér a kussolásból és gerincferdülésből, szedheti a sátorfáját, elmehet külföldre, civilizáltabb tájakra, ha befogadják Itthon pedig virul az őskapitalizmus, érdekvédelem nuku, irány a sóhivatal, s akinek ez nem tetszik, úgy járhat, mint az ébredező öntudatú angol munkás Dickens és Marx korában. Vagy nem? VOJTEK KATALIN _________________________________________ A rozsnyói kisgazdák „milliós” hálája Növekvő érdeklődés a kisgépek iránt nagy volt a kereslet. A Zetor Z-7711-es 248 ezer, és a Z-7745-ös 312 ezer (az utóbbi egy évvel ezelőtt kb. 130 ezerbe került!) koronára felsrófolt árait megütközve fogadták, ezért a komoly vásárlói szándékkal érkezők érdeklődése inkább az olcsóbb (bár kisebb teljesítményű) erőgépek felé terelődött. A Prostéjovban gyártott MT-8-132,2 típusú, kéthengeres motorral ellátott, 90 ezer tornáért megvásárolható kistraktorhoz különféle tartozékokat, munkagépeket (rotovátort, ekét, krumpliültetőt stb.) is kínáltak. A 42 ezerért „vesztegetett” MT-8-070-es „traktorocskát” azonban inkább játékszerként, vagy gyakorló-tanulógépként „kezelték”. Kiss Lászlónak, a zólyomi Agrozet rimaszombati kirendeltsége vezetőjének tájékoztatása szerint, az általuk kiállított gépek javarészét helyben megvásárolták. A kétnapos vásáron közel kétmillió korona bevételt könyvelhettek el. A felvett megrendelések összértéke pedig meghaladta az egymillió koronát. Fontos információnak számít, hogy felvállalták és garantálják a tőlük vásárolt erő- és munkagépek alkatrész-ellátását. A nagysikerű akciót követően — amelyen mintegy 1100-1300 érdeklődő vett részt — a szervezők a vásár rendszeresítése mellett döntöttek. Sőt, elhatározták, hogy Ieközelebb „földközelben”, azaz munkavégzés közben mutatják majd be a megvételre felkínált gépeket. (korcsmáros) (Farkas Ottó felvételei) A Rimaszombati Agrozet javaslatára, a Rozsnyói Agrostroj, valamint a MÉM rozsnyói kirendeltségének bevonásával április végén eladással egybekötött kisgépkiállítást szerveztek Rozsnyón a magángazdálkodók és kertészkedők részére. A hagyományt alapozó vásár iránt óriási volt az érdeklődés, hiszen Gömörnek ebben a fertályában idáig még senkinek sem jutott eszébe a kistermelők ilyetén „megkövetése”. A gazdálkodók főleg a jiőíni, roudnicei és prostéjovi gépgyárak legújabb termékeivel ismerkedhettek meg. A talajművelő eszközök és betakarítógépek egész sorából válogathattak. A legnagyobb érdeklődés talán a 6,5 lóerős motoros önjáró MF-70-es kaszálógép iránt mutatkozott. A vállalkozói engedéllyel rendelkezők mindössze 16 ezer koronáért juthatnak hozzá. S ami még keresettebbé tette ezt az évtizedek próbája során bevált géptípust, az az, hogy legújabban különféle tartozékokat, munkaeszközöket is árusítanak hozzá, többszörösére növelve ezzel a kihasználhatóságát. Érdekes, hogy éppen egy magyarországi gépgyár ötlete volt a csehszlovák gyártmányú gép „felruházása”. A majdani érdeklődők kedvéért jegyzem meg, hogy az MF-70- es kaszálógép meghajtó egységéhez csatlakoztatható (és az alapgépek árának töredékén beszerezhető!) olyan adapterekkel egészíthetik ki eszköztárukat, mint a rotációs kapa (8400 korona), szénaforgató-soroló (6500), fűnyíró (5000), továbbá hótolót, hómarót és pótkocsit is vásárolhatnak hozzá. A terepviszonyoknak megfelelően szabályozható, 1-től egészen 4-fogatásúra állítható Privát „ekecsalád” és az ára is megnyerte a magángazdák tetszését. De kedvükre válogathattak még a rotációs kaszák, vető- és szénabegyűjtő gépek között is. Az SP-3-121-es jelzésű felszedőkocsi és az SP-4-066-os forgató-soroló mintapéldányai már a bemutató kezdetén elkeltek. A nagy- és kistraktorok iránt szintén Történeti grafológia Irásvizsgalat a „csejtei rém” ügyében Egyesek szerint, akik mindenáron át akarják írni a történelmet, Benyovszky Móric Madagaszkár szlovák királya volt, viszont Báthory Erzsébet magyar úrnő, szadista gyilkos. Általában azonban a „csejtei rém” elnevezéssel illetik, hiszen személyét még a Magyar Életrajzi Lexikon is így jellemzi: „szadista gonosztevő, aki igen sok fiatal jobbágylányt halálra kínoztatott 1611-ben a nádori bíróság várában való elzárásra ítélte, míg bűnrészes cselédeit halállal sújtották.” Másfél évtizeddel korábban pedig egy orvostörténeti tanulmány ehhez még hozzátette: skizofrén és őrült volt. Mások viszont még akkor se jönnek zavarba, ha az idegenvezető rámutat a csejtei várra: „Báthory Erzsébet abban a várban lakott, és ott fürdött háromszáz szlovák lány vérében.” Nem bizony, mert a vérben fürdést vonatkozó címszavában Révai Nagy Lexikona is a legendák körébe sorolja. És akadnak persze olyanok is, akik elfogultság nélküli, tárgyilagos szemléletű véleményezésre törekszenek. Ács Klára, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a grafológiának kitűnő, külföldön is elismert művelője, valamint két történész, Makkai László és Zimányi Vera éppen ezért kezdtek sajátos, de feltétlenül tudományos vizsgálatba. Elsőként a jakobinus mozgalom vezére, Martinovics Ignác, majd folytatásként a „csejtei rém” ügyében. A történeti grafológiai vizsgálat azonnal megállapította, hogy Báthory Erzsébet kezdettől fogva dekadens lényén, részben a szexuális kielégítetlenség következményeként mind jobban eluralkodott a szadizmus. A dolgok mélyén, állítja vizsgálatuk zárójelentése, minden jel szerint egy fiatalkori nagy szerelmi csalódás áll, máshoz adták feleségül, mint akit szeretett. Ez törést okozott, majd a lefojtott szexualitás kiábrándultságot és egyre jobban elhatalmasodó bosszút váltott ki benne. Gonosz és kártékony volt, embertársaira veszélyes, de írása tanúsága szerint nem volt skizofrén, sem őrült. Ez az állásfoglalás perdöntő a nagyasszony ügyében, mert többen a nádori ítéletet konstrukciós per eredményének minősítették. Állítva, hogy miután a nagyasszony a Habsburg uralommal szembeni nyílt pártütés útjára lépett, suttyókorban levő fia, vejei, Zrínyi Miklós és Homonnai György vették rá a nádort, fogassa .el az útban levő nagyasszonyt és kíséretét. A politikai vétek eltussolására pedig kieszelték a jobbágylányokkal való kegyetlenkedés történetét, mert ezért nem járt fő- és jószágvesztés. Perdöntőnek minősíthetjük a történeti grafológia állásfoglalását, mert ha netalán a nádori ítélethozatalban alaki hibák, gyanús momentumok találhatók is, mit se változtat azon, hogy a vád alapja, a szadista gonoszság realitás volt. Ami a skizofrén állapot, az őrültség tagadását illeti: érdekes a grafológia tanúságtétele, mert az ilyen megnyilvánulások eredetét a család somlyai ágát képviselő személyek körébe utalja. Báthory Kristóf fejedelem írását elemezve még aránylag megnyugtató eredményre jutottak: „Tele volt vitalitással, dinamizmussal, élete végére azonban szervezete, érrendszere, sőt idegzete is elhasználódott, testi állapota roszszabb, mint a lelki, de melankóliának nyoma sincs.” Az ugyancsak somlyai ágból született Zsófíának„II. Rákóczi György fejedelem feleségének írását elemezve már másféle ítéletet alkottak: „írásában skizofrénia tükröződik. Bigottan vallásos, minden dogmához a végsőkig ragaszkodó, a külsőségekre sokat adó, szenvedélyes, de szenvedélyei megvalósításában józanul számító teremtés volt, ellenvetést nem tűrt.” A „csejtei rém” bátyjának, Báthory Istvánnak, a zsoltáríró országbírónak az írását vizsgálva megállapították: „Szenvedélyes, szangvinikus, nagy feszültségben élő, ezért gyakran türelmetlen, de semmi aberráltság nincs benne. Tekintélyt tartó, uralomra termett egyéniség, fiatal korában tettvágy és akaraterő jellemezték, öregebb éveiben eltelt lírai hangulattal.” Érdekes eredmények. A kutatók viszont a vizsgálatoknak még csak a kezdetén tartanak. A mi szempontunkból feltétlenül figyelmet érdemel, hogy vizsgálatuk újabban a feudális kor legnépesebb értelmiségi csoportjára, az egyházi személyekre irányul. Katolikus plébánosok, falusi prédikátorok, főpapok, jezsuita szerzetesek, protestáns gályarabok írásának vizsgálata, miként azt a „csejtei rém” esetében tapasztaltuk, jobban megérteti majd velünk a történteket. És valamelyest talán jelenünket is. Tény tehát, hogy a napjainkra tudománnyá növekedett grafológia alkalmanként fontos segítője lehet a történetírásnak. HAJDÚ ANDRÁS Akárcsak Marx idejében Előre, irány a sóhivatal!
