Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-20 / 117. szám

Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZERDA, 1992. május 20. • II. évfolyam • 117. szám • Ára 2,30 korona Mádl Ferenc ismertette a magyar parlament előtt a Bős—Nagymaros-ügyet Budapest végleges döntése Calfa: „Levonjuk a következtetéseket!” • Carnogursky: „Bős ne ’terjedjen’ tovább!” • VavrouSek: „Szerencsétlen lépés...” A „tiltott” országok megnevezésének utóélete Megsértett külpolitikai érdekek A Külügyminisztérium tegnap nyilatkozatot adott ki azzal kapcsolat­ban, hogy május 11-én nyilvánosságra hoztak olyan információkat, amelyek a csehszlovák fegyverexport szempontjából tiltott országok jegyzékéből származnak. A dokumentum szerint az adatok közzétételé­vel megsértették az ország külpolitikai érdekeit (Május 13-án lapunk szintén közzétette a tájékoztatást, amely a Csehszlovák Televízió Esemé­nyek, kommentárok című hírműsorában hangzott el.) Mádl Ferenc magyar tárca nélkü­li miniszter tegnap délelőtt az Or­szággyűlés ülésén bejelentette, hogy a budapesti kormány végleges dön­tést hozott a Bős—Nagymarosi Víz­lépcsőrendszer felépítéséről és üze­meltetéséről 1977-ben aláírt cseh­szlovák—magyar államközi szerző­dés felmondásáról. A miniszter egyebek között emlé­keztetett arra, hogy Magyarország május elején hozta nyilvánosságra a dokumentum egyoldalú felbontásá­ra irányuló szándékát, mégpedig el­sősorban azért, mivel a másik fél nem volt hajlandó felfüggeszteni a Bősnél folyó munkákat (lényegében a Duna elterelését) — amelyek meg­haladták az 1977-es szerződés kere­tét — a magyar, csehszlovák és EK- szakértőkből álló szakértői bizottság által végzendő vizsgálat idejére. To-Nemzetiségi magazin vábbí okként a vízmű káros környe­zeti hatását, a szeizmitikus helyzet nem ismeréséből adódó bizonylat­ban árvízvédelmet, illetve az ivóvíz szennyezését. Mádl Ferenc miniszter rámuta­tott, hogy a csehszlovák fél nem volt hajlandó leállítani a szlovák terüle­ten végzett munkákat, amelyek öko­lógiai szempontból veszélyesek és a határfolyót képező Duna elterelésé­re irányulnak, s ez veszélyezteti Ma­gyarország területi szuverenitását és ellentétben van a párizsi békeszer­ződéssel is. „A kormány az Országgyűlés március 24-én hozott döntése értel­mében járt el, s május 25-ével fel­bontja a szerződést — mondta Mádl Ferenc, majd így folytatta: — A ma­gyar kormány meg van győződve ar­ról, hogy az új helyzetben egy új szerződés aláírásával lehetségessé válik a térség természeti kincsei vé­­(Folytatás a 2. oldalon) A galgóci gyógyszergyár megte­kintése során a vállalat vezetői az ál­lamfőt tájékoztatva egyebek között elmondták, hogy a gyár márciusban alakult át részvénytársasággá, 49 százalékos állami részvétellel. Kö­zölték, hogy a Slovakofarma vagyo­nának 21 százalékát szánják a va­gyonjegyes privatizálásra. Michael Zantovsky elnöki szóvi­vő a látogatás céljáról szólva el­mondta, hogy Václav Havel két ok miatt döntött a Slovakofarma felke­reséséről: az egyik, hogy nagy hatás­sal van a régió foglalkoztatási hely­zetére, a másik pedig, hogy még so­hasem volt gyógyszergyárban. Zan­tovsky közlése szerint a köztársasági elnök a gazdasági helyzet és a válla­lat privatizálása szempontjából egyaránt pozitívumnak minősítette mindazt, amit a gyógyszergyár meg­tekintése során hallott. Csupán a külföldi partner hiányzik, amelynek az új befektetések és a külföldi pia­cokra való kijutás tekintetében nagy A tegnapi nyilatkozat — amelyet Zdenék Zikmund, a külügyi tárca sajtóosztályának vezetője juttatott el a Csehszlovák Sajtóirodához — a továbbiakban megállapítja, hogy né­hány szellőztetett adat nem felel meg a valóságnak, illetve a harci esz­közökkel való kereskedelem ellen­őrzése jelenlegi mechanizmusának. A Külügyminisztérium szerint ez az ellenőrzési mechanizmus a nemzet­közi helyzet alakulásától függ. A nyilatkozat azt is tartalmazza, hogy az utóbbi napokban diplomá-Martin Svehla, a Csehszlovák Ál­lami Bank szóvivője tegnap közöl­te, hogy a pénzintézet tanácsa hét­főn jóváhagyta az Ondfich Kulhá­­nek festőművész, grafikus által ter­vezett új ezerkoronás bankjegyet. A jegybank szóvivőjének a tájé­koztatása szerint az új ezres elülső oldalán Frantisek Palacky portréja, a bankjegy értékét, illetve a kibocsá­tó intézet nevét jelző szavak hátte­rében pedig egy fa sziluettje látható, amely Palackynak a nemzet törté­netéhez fűződő viszonyát hivatott ciai úton több ország nagykövete fordult a csehszlovák külügyi tárcá­hoz, hangsúlyozva, hogy kárt tett az illető állam hírnevének a pontatlan információk nyilvánosságra hozata­la. Arra a kérdésre, hogy a Külügy­minisztérium a csehszlovák állam nevében feljelenti-e az ügyben a Csehszlovák Televíziót vagy más tö­megtájékoztató eszközt, Zdenék Zikmund nemmel válaszolt. A külügyi állásfoglalás szerint helytelen és félrevezető az az állítás, (Folytatás a 2. oldalon) 11 űj ezres szimbolizálni. A hátsó oldalra a gra­fikusművész egy nagy sast tervezett, amelyet a háttérben látható kromé­­ffii kastély sziluettje „keresztez”. Az új ezres bankjegy mérete 158x74 mm, színe pedig lila. A ter­vek szerint a jövő év májusában bo­csátják ki. Magyar pártok és mozgalmak a televízióban Ma, azaz május 19-én a 20-as számmal induló Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom— Együttélés Politikai Mozgalom körülbelül 17.08-kor, illetve 17.19-kor egy-egy perces reklám­mal jelentkezik . Szlovák Televí­zióban. A 40-es számú Magyar Polgári Párt háromperces vá­lasztási műsorát körülbelül 17.21-kor sugározza az STV, hat­perces műsorát pedig körülbelül 18.47-kor az F 1-es csatorna. Tegnap kora este, a Szlovák Televízió Nemzetiségi magazin című félórás magyar nyelvű műsorában hiába vártam (vártuk) a bősi vízerőművel kap­csolatos riportot, melyben Benkovics Klára, az Eurolánc polgári kezdemé­nyezés nevében fejtette (volna) ki véleményét a vízi szörnyről, illetve a gi­­gantomániás építkezés körül kialakult helyzetről. A riportot ugyan a műsor szerkesztői a hétfői felvételkor (a nemzetiségi adást a sugárzás előtti napon rögzítik — a szerk. meg.) annak rendje és módja szerint a többi anyaggal együtt elkészítették, ám Boris Svehlák, a Szlovák Televízió Hírszerkesztő­ségének főszerkesztője nem engedélyezte annak sugárzását a Nemzetiségi magazinban. Döntését azzal indokolta, hogy Benkovics Klára egyoldalúan, csak a bősi vízerőmű elleni véleményének adott (volna) hangot. A főszerkesztő úr, a szlovák politikai élet erőműpárti képviselőivel együtt — természetesen az (Folytatás a 2. oldalon) Tanácskozott a szlovák kormány Krsek: Ülést tartott tegnap Po­zsonyban a Szlovák Köztár­saság kormánya. A testület egyebek között megvitatta a mezőgazdasági—élelmiszer -ipari komplexumhoz tarto­zó vállalatoknál kialakult pénzügyi helyzet rendezé­sére vontakozó javaslatot. A tanácskozás után tar­tott sajtóértekezleten Jozef Krsek mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter is­mertette a kormánynak a ja­vaslattal kapcsolatos állás­pontját. „Annak ellenére, hogy a miniszterek eltérően vélekedtek arról a kérdésről, vajon a kormány elengedje­­e a bértömegadónak a múlt év utolsó két hónapjában fennmaradt részét, a kabinet mégis úgy döntött, hogy el­engedi” — mondta. Szavai szerint azért, mivel egyálta­lán nem jó a mezőgazdaság­ban kialakult helyzet. „Ez egyebek között azért van így, mivel a mezőgazdaság is azokhoz az ágazatokhoz tar­tozik, amelyek a magas alapanyagárak ellenére nem emelik a végtermék árát” — tette hozzá. Hangsúlyozta: mindez azonban azt jelenti, hogy az elkövetkezendőben sem várható a mezőgazdasá­gi vállalatok gazdasági hely­zetének javulása, mivel to­­(Folytatás a 2. oldalon) Václav Havel a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban Tájékozódás az egymás mellett élésről Václav Havel köztársasági elnök tegnapi munkanapját ismét Szlováki­ában töltötte. Délelőtt látogatást tett a galgóci Slovakofarma gyógy­szergyárában, majd a Galántai járásban levő abrahámi mezőgazdasági szövetkezetben. Délután a dunaszerdahelyi munkaügyi hivatalban ta­lálkozott ÖUős Árpáddal, a város polgármesterével, kora este pedig részt vett a Dunaszerdahelyen tartott nagygyűlésen. jelentősége van. Havel elnök azon­ban felhívta a figyelmet arra, hogy a galgóci vállalatnak továbbra is főleg a hazai piacra kell szállítania, mivel termékei jóval olcsóbbak, mint a külföldi gyógyszergyáraké. Az abrahámi földműves-szövet­kezetben Václav Havel elsősorban a transzformáció menetéről tájékozó­dott. Ladislav Knap, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy tavaly 183 visszaigénylőnek 81, idén pedig már további 80-nak 32 hektár földterü­letet mértek ki. Dunaszerdahelyen a nemzetisé­gileg vegyes lakosságú járás vezetői egyebek között arról tájékoztatták az államfőt, hogy a régióban a mun­­(Folytatás a 2. oldalon) A jegybanki tanács jóváhagyta

Next

/
Thumbnails
Contents