Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-14 / 112. szám

2 1992. május 14. D uKOVANY lakossága kedden es­te nem hagyta jóvá, hogy a területén lévő atomerőmű kataszterében atomtemetőt létesítsenek. A radioaktív-hulladék táro­ló megépítésére kiírt versenytárgyalást elnyert német vállalat képviselője sem tudta őket meggyőzni a létesítmény biz­tonságos voltáról. A SZLOVÁK NEMZETI Demokra­ta Mozgalom szerint a szlovák parlament­ben egy nemzetellenes koalíció vitte eddig a prímet, ezért nem fogadták el a szlovák szuverenitási nyilatkozatot A nemzet­­árulás ilyen formájának napjainkban sehol a világon nincs párja — szerintük. KöRNYEZETVÉDKI .MI és priva­tizációs intézkedéseket hagyott jóvá teg­napi ülésén a cseh kormány. Számos üzem esetében támogatta kedvező hite­lekkel és pénzügyi engedményekkel a környezetvédelmi beruházásokat. Kine­vezte a Őeská tipografie Rt. új igazgató tanácsát is, mivel az utóbbi időben sok vád érte a vállalatot, hogy egyes politikai erők szolgálatában áll. A SZÖVETSÉGI KÜLÜGYMI­NISZTÉRIUM figyelmezteti a kamionos fuvarozókat, hogy Albániában veszélyek fenyegetik őket. A közutakon rablótá­madásoknak vannak kitéve, előfordult már az is, hogy súlyosan megsebesítették a sofőröket. Nem ajánlják, hogy egysze­mélyes kamionokat indítsanak a szállí­tók, sem azt, hogy éjszaka közleke­djenek. Az árukirakás is csak Tiranában biztonságos. M eúiar POLITIKAI mozgalma okult a történelemből, állította tegnap az egyik vezető, Roman Zelenay. Előre nem ír alá biancocsekket senkinek, még Václav Havelnak sem, nehogy úgy járjon, mint Andrej Hlinka, amikor támogatta Edvard Beneát, azután cserébe nem kap­ta meg azt, amit Beneá megígért. SwEN OLOF JANSSON, a finnor­szági svéd autonóm terület parlamentjé­nek elnöke tegnap Pozsonyban Ján Őar­­nogurskynak elmondta, hogy a 6500 szi­getből álló autonóm területen kb. 24 ezer svéd él, aki saját maga dönt az ál­lampolgárság odaítéléséről, saját maga hozhat meg őt érintő törvényeket. FraNTISeK MIKLÓSÉI) tegnap fogadta Leopoldo Giuntit, az Európai Közösségek csehszlovákiai nagykövetét. A politikai helyzetről, a reform alakulá­sáról tárgyaltak. Jén Őamogurskyval a nagykövet megvitatta a bős-nagymarosi ügyet, s ígéretet tett neki, hogy megfigye­lőként akár már a legközelebbi kétoldalú csehszlovák — magyar megbeszélésen is hajlandó részt venni. Nemzeti zarándoklat kez­dődött tegnap Szobráncon a Pánis-féle Szlovák Néppárt és több kisebb — de annál nagyhangúbb — szlovák nemzeti politikai erő szervezésében. Az első nemzeti „találkozón” kb. 100 személy vett részt, hallgathatta, hogy a hatalom a szlovákságot illeti meg. A nemzetébresz­tő dalok éneklésén kívül az érdeklődők a nemzeti sajtótermékeket, Tisoról szóló kiadványokat és -portrékat is megvásá­rolhatták. A zarándoklat kb. 70 „megál­lóval” június 4-én ér véget Dévényben. A LIBERECI ÁLLATKERTBEN fehérfejű rétisas-fióka látta meg a napvi­lágot. A ritka madár, melynek hazája Amerika, állatkertekben is rendkívül rit­ka, a szaporodása pedig szinte csodának számít. Az ÜDVHADSEREG csehszlováki­ai vezetőit fogadta tegnap Martin Porub­­jak kormányalelnök Pozsonyban. Ajóté­­konysági keresztény szervezet Poprádon többcélú szociális intézményt létesített, mely hajléktalanok menhelyéül, öregek és lányanyák otthonául szolgál, de szo­ciális tanácsadással is foglalkozik. A po­zsonyi polgármesterrel arról is tárgyal­tak, miként létesíthetnének hasonló ott­hont a szlovák fővárosban. A FELNŐTTOKTATÁS nyugat-eu­rópai módozataival ismerkedhetnek meg a tegnap kezdődött smolenicei szeminá­rium részvevő. A rendezvény előadói ne­ves francia, angol, finn, dán, ír és holland szakemberek. A hallgatók közt ott van­nak a munkahivatalok és munkaközvetí­tők vezetői is az iskolaügyi szervek kép­viselői mellett. Háromszáz gramm kokaint fog­laltak le tegnap a Ceská Kubica-i határát­kelőn egy sima vámellenőrzés során. A ká­bítószert egy külföldi állampolgár akarta kivinni Csehszlovákiából. Tavaly Cseh­szlovákiában összesen 105 kilogramm ko­kaint foglaltak le, s az egyik fogásnak kö­szönhetően felgyöngyölítettek egy lengyel­­országi kábítószeres bandát is. Jelzés nélküli húaqyag; CSTK, TK SR Szabad ÚJSÁG C változat: fölkészülni minden eshetőségre (Folytatás az 1. oldalról) nemcsak nem kötelessége, de nem is jo­ga vizsgálni azt, hogy Camogursky az adott helyzetben mint a csehszlovák szövetségi kormány meghatalmazottja, vagy pedig mint a szlovák kormány feje lépett fel. • Duray úr kijelentette egy interjú­ban, hogy véleménye szerint a ma­gyar kormánynak nem volt más út­ja mint a szerződés felmondása, de a választások után minden meg­változik. A Magyar Polgári Párt vi­szont elég kemény nyilatkozatot adott ki, amelyben nyugtalanító­nak nevezte a magyar döntést és azzal érvelt, hogy a csehszlovákiai magyarság esetleg ennek a kérdés­nek a túszául esik. — Nagyon károsnak tartanám a nemzetiségi kérdés és a bősi kérdés összekeverését. Én inkább Duray úr vé­leményével értek egyet, ha egyáltalán jogom van ahhoz, hogy valamelyik cseh­szlovákiai magyar politikus véleménye felé hajoljak. Ebben a konkrét kérdés­ben meggyőződésem, hogy a választá­sok nem hoznak alapvető változást — bár ezt kizárni sem merem. Az én felté­telezésem és Duray úr feltételezése is azon alapul, amit a közvélemény-kuta­tási eredményeket mutatnak. Biztosat ebben a kérdésben akkor lehet monda­ni, amikor felállt az új csehszlovák és szlovák kormány, s ismertté válik az új testületek véleménye. • Prágában van valami jele annak, hogy az Európai Közösség csatla­kozni kíván a megbeszélésekhez? — Azt hiszem, hogy az Európai Kö­zösség meglehetősen óvatos. Ez teljesen érthető, hiszen az EK sokat ad a saját presztízsére és nem engedheti meg ma­gának, hogy tisztázatlan helyzetekből kiindulva próbáljon meg segíteni. Nem engedhet meg magának sikertelenséget. • Úgy érezzük Budapesten, hogy tel­jes a bizonytalanság. A szlovák kor­mány nyilatkozatából az derül ki, hogy ők nem hajlandók tárgyalni a C változat megszüntetéséről, a szerződés megszüntetéséről — vi­szont hajlandóak tárgyalni a foly­tatás mikéntjéről. Magyarorszá­gon viszont ennek a lehetősége eléggé távolinak tűnik. (M)ilyen volt a két év?! (Folytatás az 1. oldalról) kijutva elérkezhet a jövőbeli prospe­ritáshoz. Ebből a szempontból meg­állapíthatom, hogy a koalíció törté­nelmi jelentőségű munkát végzett” — húzta alá a KDM elnöke. Martin Porubjak első miniszter­elnök-helyettes, a PDU elnöke a kormánykoalíció erejét és cselekvő­­képességét bizonyító ténynek minő­sítette, hogy sikerült áthidalnia a kü­lönféle konfliktusokat és párton be­lüli ellentéteket. Szavai szerint ez azt támasztja alá, hogy erősödik a Szlo­vákiában gyökeret verő demokrati­kus rendszer. A kudarcok közül első sorban azt említette meg, hogy nem szűnhet meg a szövetségi és a szlo­vák alkotmány. Ján Holéík a gazdasági reform első szakasza során elért eredmények kö­zül az infláció megfékezését, a mun­kanélküliség csökkenését és az ipari termelés felélénkítését említette meg. A. Nagy László, a Szlovák Nem­zeti Tanács alelnöke, a Magyar Pol­gári Párt elnöke kiemelte, hogy az elmúlt megbízatási időszak során Csehszlovákia történetében első íz­ben voltak tagjai egy kormány koa­líciónak a magyar nemzeti kisebbség képviselői. Megállapította, hogy si­került kialakítani a Közép- és Kelet- Európa történelmében egyedülálló pozitív együttműködési modellt. A koalíció képviselői egyértelmű­en elutasították a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak a szlo­vák szuverenitási kérdés rendezésé­ről alkotott elképzeléseit. Egyetér­tettek abban, hogy a szuverenitás ki­­kiálltásával még korántsem oldanák meg a problémát. Ján Őarnogursky szerint ennek a lépésnek az lenne az ára, hogy Szlovákia bel- és külpoli­tikai szempontból mély válságba kerülne. Porubjak rámutatott, hogy a nemzeti elvnek a polgári fölötti győzelmét bizonyítja a volt Jugoszlávia terültén kialakult je­lenlegi helyzet. Holéík úgy véleke­dett, hogy a szuverenitás kinyilat­koztatására tett erőfeszítések mö­gött hatalmi harc húzódik meg. Hétfőn kezdődik az első forduló (Folytatás az 1. oldalról) lajdonosokra fejenként átlagosan 35 ezer korona értékű részvény esik. A pénzügyminiszter-helyettes a továbbiakban közölte, hogy ma dél­után kezdik meg az első hullám szá­mára jóváhagyott rész­vénytársaságok végleges jegyzéké­nek továbbítását az összes regisztrá­lóhelyre — ezek szombaton és vasár­nap kivételesen nyitva tartanak —, valamint egyes kiemelt postákra. A jegyzék már tartalmazza az összes szükséges adatokat, egyebek között az azonosítási számokat is. Jaroslav Lizner, a Vagyonjegyes Privatizációs Központ igazgatója a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilat­kozva elmondta, hogy még e héten levelet küldenek azoknak, akik az előfordulóban pontokat bíztak a be­fektetési privatizációs alapokra. Eb­ben tájékoztatják az érintetteket megrendeléseik eredményeiről. Liz­ner hangsúlyozta: „Olyan eljárást vá­lasztottunk, amelynek alapján szava­tolhatjuk, hogy mindenki idejében megkapja a levelet.” A duplájára emelkedett (Folytatás az 1. oldalról) ben megállapítható, hogy egyáltalán nem. Szavai szerint ahhoz, hogy a hiva­tal munkatársai minden nyugdíjkérel­met elsőre el tudjanak intézni, az szük­séges, hogy az illető körültekintően tölt­se ki a szükséges okmányokat, amelyek­nek minden kért adatot tartalmazniuk kell. „A kérelmek kiegészítése vagy fe­lülvizsgálása nemcsak késlelteti az ügy­intézést, hanem drágítja is. Az sem elha­nyagolható szempont, hogy ez az illető személy elégedetlenségében is vissza­tükröződik, mikor nem kapja meg az őt megillető nyugdíjat vagy egyáltalán nem kerül sor a folyósításra" — fűzte hozzá Peter Rusiííák. A sajtóértekezleten az is elhangzott, hogy jelenleg a Szlovák Köztársaságban havonta 1,2 millió polgárnak folyósíta­nak nyugdíjat. A fizetés során a társada­lombiztosítási igazgatóság partnere a posta. A hivatal a héten kezdte meg a legutóbbi nyugdíjemelésben részesülő személyek jegyzékének az eljuttatását a postahivatalokba. A névsorokkal együtt kerülnek az érintettekhez az idén megállapított nyugdíjak és jára­dékok összegének módosítására vo­natkozó írásbeli döntések is. Az eset­leges reklamációkkal a járási társada­lombiztosítási hivatalokhoz kell for­dulni, de csak azt követően, ha az ille­tő a júniusi folyósítás alkalmával nem kapja meg az őt megillető nyugdíjat. Közlemény j A pozsonyi Neumann János Klub ér­tesíti az érdeklődőket, hogy 1992. május 19-én este hét órai kezdettel a pozsonyi CSEMADOK-székházában tartja sze­meszter- és tanévzáró nosztalgiabuliját, amelyen elbúcsúztatja végzős diákjait. Vendég a Total Chaos együttes. — El kell mondanom, hogy amikor kézhez kaptam Őalfa miniszterelnök úr levelének mellékleteként azt a közös le­véljavaslatot, amellyel a két ország kül­ügyminiszteri fordultak volna az EK Bi­zottsága alelnökéhez — felkérvén őt a vizsgálatokban való részvételre —, egy kicsit megdöbbentem: ez a tervezet is azt tartalmazta, hogy mi az EK-t arra kérjük fel, hogy az 1977-es szerződés­ben foglaltak teljesítéséhez járuljon hozzá. Tehát a csehszlovák fél mindig abból indul ki, hogy a ’77-es szerződést teljesíteni kell. Egyértelmű a magyar kormány határozatának második pont­jából, hogy moratóriumról van szó, ami a vizsgálatok, tehát a háromoldalú bi­zottság vizsgálatainak idejére, mintegy hat hónapra szólna. A magyar félnek meggyőződése, hogy az objektumok be­tonozása olyan munkálat, amely preju­­dikálja a létesítmény leendő formáját. Úgy gondoltuk éppen ezért, hogy eze­ket a munkákat a vizsgálatok idejére le kellene állítani. A csehszlovák fél ezt a tényt gondosan elhallgatja; • De mi lehet a közvetlen jövő? — Valószínűleg május 20-áig, eset­leg a hét végéig átadásra kerül Buda­pesten az a szóbeli jegyzék, amelyben a magyar kormány a szerződés egyoldalú megszüntetését bejelenti és vélhetően meg is indokolja. Hogy ez után mi kö­vetkezik, azt nagyon nehéz megjósolni. Ön azt kérdezte még, hogy megépítik-e a C variánst. Én úgy gondolom, hogy a politika nem póker. Nem lehet csak egy lehetőségre felkészülni. Azt hiszem, hogy a felelősségteljes politikának min­den számbajöhető tényezővel számolnia kell. Fel kell készülnünk arra a lehető­ségre, hogy a szlovák fél felépíti a C változatot. Nem tudom megmondani, hogy ez mennyire valószínű vagy mennyire nem valószínű. Nagyon elha­markodottnak tartom a C változattal való ijesztgetést és talán kevésbé elha­markodottnak, de nem egészen alátá­­masztottank tartom azt a vélelmet, hogy a szlovák fél úgysem építi meg a C változatot. * * * Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter tegnap Budapesten bejelentette, hogy a magyar kormány hamarosan átadja a csehszlovák félnek az államközi szerző­dés felmondásáról szóló szóbeli jegyzé­ket, amely a miniszter szavai szerint lényegében választ jelent Marián Úalfa csehszlovák miniszterelnök legutóbbi, Antall József magyar kormányfőhöz in­tézett levelére. Magyarország szándé­kán Ján Üarnogursky szlovák kormány­fő keddi levele semmit sem változtat. (A bősi vízlépcsővel kapcsolatos vízgazdál­kodási problémákról lapunk 5. oldalán olvashatnak ) Szükségszerűség és együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) kovecz Imre. A kamarának csupán in­tézmények, vállalatok lehetnek a tagjai, ezáltal nagyobb a befolyásuk a társadal­mi életben. Joguk van véleményezni az egyes törvényeket, így a felsőoktatási törvényt, a médiatörvényt, s az MKK- nak köszönhetően született meg annak idején a frekvenciamoratórium is, ami azt eredményezte, hogy a rádiót és a te­levíziót nem sajátíthatták ki magánsze­mélyek. Az MKK támogatja a vállalkozói Havel-biztató Klauséknak szellemet a kultúra terén is, az alapítvá­nyokat, melyek létrehozása egy szegény civil társadalomban sok akadályba üt­közik. Mivel Csehszlovákia is hasonló gondokkal küszködik, mint Magyaror­szág, bíznak abban, hogy hatékony együttműködéssel mindkét országban sikerül elérni, hogy a kultúra és a kultu­rális intézmények ne disszonáns háttér­tényezők legyenek, hanem hatékony alakítói a gazdasági és társadalmi élet­nek. Mindkét félnek sok tanulni valója van e téren. -cs-Létezik Ukrajna is... Tegnapi sajtóértekezletén a Polgári Demokrata Párt vezetése a választási kampánynyitó Havel-beszédről úgy nyilatkozott, hogy abban sok bizta­tást fedeztek fel önmaguk számára, elsősorban a gazdasági reform és a közös állam jellegét tekintve. A jövendő szövetségi állam vezeté­sét, vagyis a kormányt Václav Klaus sokkal karcsúbban képzeli el a mostani­nál. Ahogy mondta, vannak minisztériu­mok, melyeket meghaladott a kor — vagyis a már érvényes reformok követ­keztében nincs rájuk szükség (pl. a kül­kereskedelmi) —, vannak, amelyeknek a köztársaságok közti hatáskör-megosz­tás következtében kell megszűnniük. Ez nem jelenti, hogy a hatáskörök és a minisztériumok száma közt egyenes arány van, hanem azt jelenti, vannak összevonható tevékenységek. A Polgári Demokrata Párt a külpoli­tikában teljes nyitást óhajt a Kelet irá­nyában. A jelen politikát azért kárhoz­tatták, mert csak Oroszországot tekinti potenciális piacnak a volt Szovjetunió utódállamai közül, miközben figyelmen kívül hagyja olyan államok létét, mint Ukrajna vagy a többi „utód”. A PDP vezérének, Václav Klausnak egyébként a svájci St. Gallen egyeteme odaítélte az idei egyik Szabadság-díjat, melyet május 25-én vehet át. A díjat a kiváló tudományos, politikai, vállalko­zói teljesítményért, valamint a szabad társadalom építéséért ítélik oda. MKDM—EPM—MNP koalíció Választási nagygyűlések A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom—Együttélés Politikai Moz­galom—Magyar Néppárt koalíciója ma 19 órai kezdettel Szemétén Bauer Edit, Bugár Béla, Fóthy János és Mol­nár János, 17 órai kezdettel Damyán Auxt Ferenc, Boros Zoltán, Komlósy Zsolt és Együd László, 18 órai kezdet­tel Serkén Auxt Ferenc, Boros Zloltán, Komlósy Zsolt és Égyüd László, ugyancsak 18 órai kezdettel Fülekko­­vácsiban Simon János, Papp Sándor, Urbán Aladár, Hrubík Béla, Balta Ist­ván és Zagyi Jenő részvételével tart választási nagygyűlést. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. május 14-án Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 51,86 52,90 52,38 50,55 53,69 52,12 Ausztrál dollár 21,47 21,91 21,69 20,52 22,22 21,37 Belga frank (100) 85,65 87,39 86,52 83,44 88,72 86,08 Dán korona 4,56 4,66 4,61 4,43 4,73 4,58 Finn márka 6,49 6,63 6,56 6,27 6,75 6,51 Francia frank 5,25 5,35 5,30 5,11 5,43 5,27 Görög drachma (100) 14,94 15,24 15,09 13,88 15,42 14,65 Holland forint 15,66 15,98 15,82 15,26 16,22 15,74 ír font 47,09 48,05 47,57 45,41 48,77 47,09 Japán jen (100) 21,97 22,41 22,19 21,39 22,71 22,05 Kanadai dollár 23,68 24,16 23,92 22,97 24,53 23,75 Luxemburgi frank (100) 85,65 87,39 86,52 82,58 88,70 85,64 Német márka 17,63 17,99 17,81 17,35 18,27 17,81 Norvég korona 4,52 4,62 4,57 4,39 4,69 4,54 Olasz líra (1000) 23,44 23,92 23,68 22,84 24,28 23.56 Osztrák schilling 2,50 2,56 2,53 2,47 2,59 2,53 Portugál escudo (100) 21,23 21,65 21,44 20,32 21,94 21,13 Spanyol peseta (100) 28,25 28,83 28,54 27,49 29,19 28,34 Svájci frank 19,11 19,49 19,30 18,77 19,83 19,30 Svéd korona 4,90 5,00 4,95 4,76 5,08 4,92 USA-dollár 28,49 29,07 28,78 28,08 29,48 28,78

Next

/
Thumbnails
Contents