Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám
,992'áprills 4- Szabad ÚJSÁG A zsérei iskola ügyéről Nyitra dönt? Mint felbolydult méhkas... Vasárnap - március 22. önfeledten tapsoltunk Zsérén a „népművészeti délutánon“, ahol a hazaiak mellett fellépett a Csemadok Gellei Alapszervezetének irodalmi színpada dr. Kovács László vezetésével, és a férfikórusuk is jelen volt. A délután fénypontja mégis a Bihari János népművészeti együttes gyermekcsoportjának fellépése volt. Dübörgő lábú Gál László, Zsére polgármestere 10-12 éves lányok és fiúk vették birtokukba a színpadot, több mint fél órán át feledtették a zoboralji magyarság gondjait-bajait szemet, lelket, szívet is gyönyörködtető műsorukkal... Hétfő - március 23. Jött a hír: Zsérén megszűnt a magyar iskola! Maga Ferenc, a Csemadok Nyitrai Területi Választmányának titkára hozta az információt, hogy Fazekas Erzsébetet, a magyar iskola igazgatónőjét (sok éven át becsülettel látta el feladatát) nyugdíjazták és helyébe Marcela Pogronovát, a szlovák iskola tanítónőjét nevezték ki az immáron összevont iskola élére. Még ugyanazon a napon Gál László polgármester összehívta a falu vezetőségét és - miután megtárgyalták a váratlan helyzetet - megküldték tiltakozó álláspontjukat a nyitrai iskolaszéknek. Az alábbiakat írták: ,,Az önök javaslatával sem a községi hivatal, sem a képviselőtestület és senki nem ért egyet, mivel egyoldalú intézkedésről van szó, konkrét indoklás nélkül. Fazekasné távozása után semmi okát nem látjuk annak, hogy az igazgatói tisztséget ne Balkó Szidónia töltse be, aki az iskolában már régóta tanít, vagy az új tanítónő, Hajdú Mária, aki szintén alkalmas a poszt betöltésére. Nyomatékkai figyelmeztetjük önöket, hogy a községi hivatal és a vezetőség képviselete nélkül nem történhet meg a csere Zsérén“. A községi hivatal levelét március 24-én vették át. Utólag is érdeklődtünk Gál László polgármesternél, aki elmondta, hogy az eredeti álláspontjukon nem változtattak, kitartanak amellett, hogy Balkó Szidónia vagy Hajdú Mária legyen az igazgatónő, s a két iskola egyesítésére semmi esetre se kerüljön sor. Kedd - március 24. Ülésezett a zsérei szülői szövetség, ahol a jelenlévők aláírásukkal tiltakoznak a nyitrai iskolaszék antidemokratikus intézkedése ellen. Röviden idézünk tiltakozó levelükből: ,,Nem értünk egyet a magyar iskola igazgatóságának indokolatlan megszüntetésével és a szlovák iskolával való egyesítésével. Az iskolaszék antidemokratikusan, a községi hivatal és az érintett szülök tudta nélkül, törvényellenesen megsemmisíti a nemzetiségi iskolát“. Szerda - március 25. A levél átvételét, amelyen harminc szülő aláírása szerepelt, ezzel a dátummal igazolta az iskolaszék. Még ugyanazon a napon összeültek, de véglegesen nem döntöttek az ügyről. Egy újabb időpontot tűztek ki: március 30-án viszik majd dűlőre a zsérei kisiskola ügyét... Közben megkérdeztük Gál Bálintot, a Csemadok Zsérei Alapszervezetének elnökét, hogyan reagált a Csemadok-tagság e kel-Gál Bálint: „Az emberek úgy érzik, mintha arcul ütötték volna őket...“ lemesnek és demokratikusnak semmi esetre sem nevezhető intézkedésre. Az elnök válasza: - A falu olyan, mint a felbolygatott méhkas. Az emberek többsége, különösen a szülők, úgy érzik, mintha arcul ütötték volna őket. Az iskolaszék vezetése nacionalista érdekeket képvisel, a magyarság érdekeit figyelmen kívül hagyja. Zsére a múltban is szálka volt a nacionalisták szemében, most azonban az emberi jogok lábbal való tiprásának nyilvános példájáról van szó! Nem változtatunk véleményünkön, a magyar és a szlovák iskola összevonását nem óhajtjuk, határozottan tiltakozunk ellene! Hétfő - március 30. A nyitrai iskolaszék ülésén a zsérei magyar iskola ügye már szóba sem került. Hanzen tanfelügyelő úr szerint: minden a jogszabályoknak megfelelően történt. Az iskolaszéknek, mint munkáltatónak joga van megválogatni, illetve kinevezni igazgatóit, tehát marad a magyar iskola igazgatója is Marcela Pogranová. Az ügyet részükről lezártnak tekintik. * * * Az eset elgondolkodtatott. Egy arculcsapás a pedagógusnap havában, amikor a népek tanítója, az anyanyelvi oktatás élharcosa, Comenius halálának 400. évfordulójára emlékezett a civilizált világ... Most, amikor a sajtóban és más fórumokon annyi szó esik a magyar pedagógusképzésről, a kisiskolák felélesztéséről, a különböző iskolatípusokról, a közös alap- és középiskolák szétválasztásának szükségességéről. Most, amikor oly gyakran nyilatkoznak jeles magyar pedagógusaink és a politikai pártok, mozgalmak vezetői, s azt mondják, jó úton haladnak dolgaink... Ami azonban Zsérén történt, az egy nacionalista rendelkezés elrettentő példája, ami mellett nem haladhatunk el szó nélkül. MOTESIKY ÁRPÁD Pedagógusnapi köszöntőt?) Bevallom, bár már sok éve olvasom az „Ucitel'ské noviny“ című pedagógus szaklapot, nem tudtam vele különösképp megbarátkozni. 1989 novembere előtt, mint a többi sorstársam, én is kötelezően előfizettem a lapot. Kénytelen-kelletlen olvastuk a sok „oktatásügyi szakértő“ véleményét arról, hogy mit tegyen a pedagógus az iskolában, iskolán kívül, családban, kulturális események során azért, hogy megfeleljen az éppen aktuális fő ideológiai feladatnak, ami természetesen csak valamelyik pártkongresszus határozata lehetett. Valahogy úgy voltam ezzel az újsággal, mint napilapjaink vezércikkeivel: kötelezően rossznak tartottam, s hasonló „érdeklődéssel“ olvastam, mint az említett vezércikkeket. A rendszerváltás után sok jóhiszemű kollégával együtt azt hittem, most aztán a mi lapunk is lesz ez az újság, melybe szívesen írtuk meg - szlovákul- véleményünket az oktatásügyről, iskoláink problémáiról, szakmai gondjainkról. Sajnos, rövidesen észrevettük, leveleink ritkán látnak napvilágot, a nemzetiségi iskolák hangja nem keltette fel a szerkesztők figyelmét. Azóta ismét kedvetlenül lapozgatom, s csak az vigasztalt eddig, hogy ritkán olvashattam benne olyan dühödt, nacionalista írásokat, melyek - ritka kivétellel- más sajtótermékekre oly jellemzőek. Az SZMPSZ Országos Közgyűléséről hazajövet pedig kimondottan örömmel vettem kezembe a legutolsó, ünnepinek tekinthető számát, amit a nagy példakép - J. A. Komensky emlékének szenteltek. Jókedvem csak addig tartott, míg el nem olvastam a Nyitrai Pedagógiai Kar dékánjának, PhDr. Peter Liba úrnak az elmélkedését hazai felsőoktatási intézményeink, főleg a pedagógusképző karok helyzetéről. A dékán úr részletesen ismerteti azt az összetett folyamatot, aminek eredményeképp egy alapvetően új, igényes, magas szintű pedagógusképzést remél. Tárgyilagosan ír az okokról, melyek gátolják a főiskolák, egyetemek munkáját, rámutat az emberi mulasztásokra, a humán karok regenerálódásának szükségességére. Látszólag természetesen jut el a nemzetiségi oktatásügy taglalásáig, mert ez a Nyitrai Pedagógiai Kart érzékenyen érinti. Ennek a fejezetnek a hangneme, érvelése azonban megdöbbentett. Mondandóját azzal kezdi, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területek oktatásügyét kizárólag szakmai, s nem politikai ügynek tekinti, éppen ezért furcsa, hogy ugyanakkor azonnal megkérdőjelezi a magyar pedagógusképzés jogosságát. Szép idealizmusnak nevezi az oktatásügyi miniszter elvárását, hogy a magyar iskolákba járó diákok elsajátítsák a szlovák nyelvet. Szerinte nemcsak sok magyar gimnáziumban érettségizett tanuló nem tud szlovákul, hanem a Nyitrai Pedagógiai Kar tanárai közül is többen. Felrója, hogy ,,forszírozzák (!) a kisebbség nyelvét“, holott feltétel számukra a kétnyelvűség. Nem tartja objektívnek azt az elvárásunkat, hogy a szaktantárgyak oktatása magyar nyelven történjen. Felháborodik, mert szerinte azzal, hogy a hallgatók anyanyelvükön tanulják szakukat, nem teljesítik azt a követelményt, hogy a szakterminológiát mindkét nyelven tudniuk kell. Azt sem érti, miért utasítja el a magyar tagozat azt a „logikus“ következményt, hogy végzős hallgatóik diplomájába beírják: kizárólag szlovákiai magyar iskolákban taníthatnak. A kérdést csak miniszteri rendelet segítségével látja megoldhatónak - szigorlatot javasol szlovák, magyar és rutén (ukrán) nyelvből. Felteszi a kérdést: „Nem mesterséges szegregációt jelent egy nemzetiség számára, ha a másságot, egyediséget részesítjük előnyben a polgári szempontokkal szemben?“ Nem tudom, nevessek-e vagy sírjak ezen az érvelésen. Bizonygassam-e Komensky igazát az anyanyelvi oktatás elsődlegességének hangsúlyozásában? Kérdezzem: tud-e megfelelő szakmai szinten, míves nyelven, kulturáltan beszélni, tanítani az a pedagógus, aki nem az anyanyelvén tanult maga is? Felesleges. Értelmetlen dolog vitába bocsátkozni, hiszen a dékán úr más alkalommal is kifejtette már véleményét a magyar tagozatról (Közigazgatás, 1991/17. sz ): „A pedagógusi szakképzés folyamatában nemzetiségi, etnikai, tehát politikai elemek is vegyülnek, melyek ellentétben vannak a főiskolai törvénnyel. A magyar nemzetiségű pedagógusok aktivitása egyértelműen arra irányul, hogy önálló tanszéket alakítsanak kormányunk és a magyar kisebbségi politikai pártok segítségével. Mivel a mai napig nincs olyan elfogadott koncepció, mely figyelembe venné a diákok létszámával kapcsolatos valós társadalmi igényeket és a nyelvtörvényt, valamint a SZK kisebbségének jogait, a pedagógiai fakultáson illegális, provokativ önálló szenátus alakult magyar pedagógusok csoportosulásából, mely a diákparlamentet és a szakszervezetet két részre akarja osztani... stb. “ (A helyesírási és stiláris hibák nem tőlem származnak, a „Felkészülve tanítani és megtanítani“ c. cikkből idéztem.) Végül - természetesen egyetlen érv nélkül - kimondja: a Nyitrai Pedagógiai Kar belső tervezete tiszteletben tartva a nemzetiségi kisebbség jogait és kötelességeit, megoldja ezt a problémát. Kár, hogy hasonló „érveket" már 10-20 évvel ezelőtt is hallottunk, és sajnos ismerjük a „megoldások“ mikéntjét, valamint a végeredményt, nemzetiségi oktatásügyünk döbbenetes állapotát. S írja ezt Liba dékán úr Komensky, az anyanyelven történő oktatás apostola születésének 400. évfordulója kapcsán a tanítók lapjának abban a számában, melyet teljes egészében a nagy pedagógus, a másság tisztelője, a népek tanítómestere emlékének, a „Nevelés és oktatás évének“ tiszteletére adtak ki. Köszönjük! DOLNÍK ERZSÉBET Lássunk világot „Üdvözlünk, vándor! Világ körüli útra hívunk most téged. Borzasztó hosszú lesz az út, vagy csak egy rövidke séta. Ahogy te akarod!“ - invitál a műsorfüzet, amely egy csodálatos kiállításra kalauzolja a gyerekeket és szüleiket, akik a pozsonyi dóm melletti Bibiana Gyermek Kulturális Központba látogatnak. Az intézmény munkatársai Komensky születésének évfordulója alkalmából rendezték ezt „A változatos világ“ címet viselő, apró gyermekparadicsomnak is beillő kiállítást, amely bárki számára nagyon szép élményt nyújthat még két hónapon keresztül. »Az első teremben állj meg egy kicsit, nézz föl az „égre“: meglátod a sötétséget. Megérzed a sötétséget. Meghallod azt. Fénylő csillagokat látsz. Talán így nézett ki a világmindenség, amikor még semmi sem volt - csak a sötétség. A sötétben nem kell félni. A sötétség ártalmatlan.« A kicsik elragadtatott gyönyörűséggel szemlélik a csillagos égboltnak berendezett sejtelmesen sötét termet, s máris repülni vágyakoznak a pislákoló csillagok felé. Vágyaik netovábbja: „otthon is csináljunk ilyet“. Azután a Paradicsomban találjuk magunkat, ahol olyan jó és minden olyan szép. Ádám, Éva, s egy vörösen izzó szemű óriáskígyó, amelytől én, a felnőtt, szinte féltem, de a gyerekek, érdekes módon, csöppet sem. S még egy kedves mozzanat: az almát minden gyerek szerette volna leszakítani... Térbe helyezett mese ez az útkeresésről, a sötétség birodalmából a tudás világosságába vezető útról. Olyan mese, amelyet mindannyian átéltünk, csak mindenki másként. Az emeleten „szabad fantázia“ -termek. Gyermekvilág, falak, amelyekre rajzolni lehet, nyitott könyvek, melyek teleírhatók. Ez a néhány terembe zárt csodás világ maradandó élményt jelenthet a kisgyerekek számára. A mai gyerekek sokkal többet tudnak a világról, mint annak idején mi. E kiállítás tapasztalatai is bizonyítják, hogy nem kell félnünk olyan kérdések elé állítani őket, mint az ember és az idő, az idő és a tér, a megismerés és az emberi lét értelme. Ők kiválasztják ebből azt. amit jónak látnak, ami számukra elérhető és érdekes. H. I.
