Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. április 4. M arián ÓALFA szövetségi miniszterelnök csütörtökön jóváhagyta MiloS Slapáknak, a Központi Választási Bizottság jegyzőkönyvvezetőjének hivatali esküjét. A kormányfő egyúttal április 7-ére összehívta a választási bizottság első ülését, és felszólította a pártokat és mozgalmakat, hogy legkésőbb április 6- áig, azaz hétfőig közöljék a testületbe delegálandó tagjaikat és póttagjaikat. Jan ÓARNOGURSKY szlovák miniszterelnök tegnapra virradó éjszaka hazaérkezett egynapos olaszországi látogatásáról. Hivatalos útja során a kormányfő találkozott II. János Pál pápával, Giulio Andreotti miniszterelnökkel és magánbeszélgetést folytatott Jozef Tomko bíborossal. IvAN DEJMAL cseh környezetvédelmi miniszter, aki eddig a Kereszténydemokrata Párt tagja volt, a júniusi választásokon a Polgári Demokrata Szövetséget kívánja képviselni. A pártot képviselő másik miniszter, Petr Vopénka, az oktatási tárca vezetője a híresztelések ellenére a KDP tagja marad. LaDISLAV MACHO akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke tegnapi nyilatkozatában kijelentette, hogy az SZTA kifogásolja a tudományos kutatások támogatásáról szóló, a parlament által márciusban elfogadott törvényt, elsősorban annak azon részét, amely igazgatói szervként minisztériumot jelöl meg. Rudolf BARÁNEK, a Csehszlovák Vállalkozók, Iparosok és Földművesek Pártjának elnöke kijelentette, hogy amennyiben pártja sikeres lesz a választásokon, igényt tart a kereskedelmi, a privatizálási, esetleg a pénzügyi tárca miniszteri bársonyszékére. Pavel SEIFER, a Liberális Szociális Unió szóvivője az unió nevében elhatárolta magát attól a nyilatkozattól, amelyben a Zöldek Pártja csütörtökön az LSZU nevében tiltakozott a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos kártérítésről aláírt csehszlovák—orosz szerződés ellen. A MOZDONYVEZETŐK SZÖVETSÉGE az érdekegyeztetés sikeres befejezését szorgalmazza, és nem hajlandó részt venni a Vasutasok Szakszervezeti Társulásának vezetősége által április elsejétől meghirdetett sztrájkkészültségben. A Vasúti Alkalmazottak Uniójának képviselői is hasonló nyilatkozatot tettek. PRÁGA elöljárósági tanácsa csütörtökön jóváhagyta a prágai metró 4C útvonalának módosított tervezetét, amely szerint az új útvonal iránya az eredetileg tervezett Bohnice helyett Kobylisybe vezet majd. A Moldva folyó keresztezését az eredeti tervben szereplő híd helyett alagúttal oldják meg. Besztercebányán tegnap Kontakt ’92 címmel „munkalehetőségtőzsdét” tartottak. A közgazdaság-tudományi és kereskedelmi felsőoktatási intézmények hallgatóit tömörítő nemzetközi egyesület által szervezett előadásokon az érdeklődők a meghívott vállalatok vezetőitől a termelési programokról, célokról és lehetőségekről, valamint a munkaadók követelményeiről kaptak tájékoztatást. Garamszentkeresztre tegnaptól tartálykocsikban szállítják az ivóvizet. Erre az intézkedésre azért került sor, mert egy névtelen levélíró azzal fenyegetőzött: ha a járási és körzeti hivatal általa megnevezett tisztviselőit április 3-áig nem bocsátják el, akkor „legalább 1 évre beszennyezi a várost ellátó ivóvízhálózatot”. A fenyegető üzeneten „Vegyszerrel az igazságért” aláírás volt olvasható. A levélíró már hosszabb ideje nem jelentkezett, de a város elöljárói szükségesnek tartották az említett intézkedés megtételét. A MOLDÁVIÁBAN kihirdetett rendkívüli állapot és a Dnyeszter Menti Köztársaságban kiéleződött helyzet miatt a Külügyminisztérium nem ajánlja a csehszlovák állampolgároknak, hogy Moldáviába utazzanak. BrÜNNBEN április 12-e és 16-a között 23. alkalommal rendezik meg a fogyasztási cikkek nemzetközi vásárát. A rendezvényre ez ideig 30 országból 1288 kiállító jelentkezett. A legtöbb résztvevőt Németországból, Ausztriából, Olaszországból és Indiából várják. Jelzés nélküli híranyag; ÍSTK, TK SR A PDP és a PDSZ között „Barátsági” szerződés A Polgári Demokrata Párt (PDP) és a Polgári Demokrata Szövetség (PDSZ) vezetői csütörtökön tartott tanácskozásukon közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben megállapodtak arról, hogy a két párt „kölcsönösen baráti szellemben folytatja választási kampányát”. Jan Kalvoda, a Cseh Nemzeti Tanács első alelnöke, a PDSZ elnöke tegnapi sajtóértekezletén az előző napi nyilatkozatra visszatérve kiemelte, hogy a találkozóval nem csupán a „kölcsönös meg nem támadási szerződést” erősítették meg, hanem az a két pártban kialakult jelenlegi helyzetet is tükrözni kívánta, mivel Kalvoda szerint a Polgári Demokrata Szövetség már nem „exkluzív politikai klub”. A Václav Klaus, a PDP elnöke és a Jan Kalvoda által vezetett csütörtöki tanácskozás kapcsán a PDSZ képviselői tegnap arra is felhívták a figyelmet, hogy a „barátsági nyilatkozat” ellenére a két párt álláspontjában azért vannak lényeges különbségek. Szerintük jelenleg nem volna tisztességes beszélni róluk, ugyanis ezzel feleslegesen feszültséget keltenének, de a választási kampány során már „emlegetni" fogják. „Nem olyan szerződést kötöttünk, amelynek értelmében elhallgatnánk valamit is” — hangsúlyozta Jan Kalvoda. A nyilatkozat kapcsán csütörtökön Jirí Schneider, a Szövetségi Gyűlés képviselője, a PDP szóvivője, tegnap pedig Jan Kalvoda is kiemelte, hogy a „meg nem támadási szerződés” aláírására azért került sor, mivel mindkét párt aggódik a reformellenes erők aktivizálódása miatt. A megállapodással egyúttal azt is el kívánják érni, hogy Csehországban a jobboldal győzzön a választásokon, s így a jobboldali erők alakíthatnának majd kormányt. Jan Kalvoda tájékoztatása szerint a PDSZ vezetősége tegnapelőtt Josef Luxszal, a Kereszténydemokrata Unió—Csehszlovák Néppárt elnökével is azokról a kérdésekről tárgyalt, ame-Koalíció bárkivel lehetséges Meghívó A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom pozsonyi alapszervezeteinek vezetősége tisztelettel meghívja Ont és minden kedves ismerősét 1992. április 7-én (kedden) 17 órára a Csemadok székház (Május 1 tér 10-12) nagytermébe, ahol vendégünk dr. Zétényi Zsolt parlamenti képviselő (MDF, Budapest) Igazságtétel 1989 után címmel tart előadást. Jogi jellegű kérdésekre, amennyiben módjában áll, válaszolni fog az előadó. Mindenkit hív és vár az MKDM pozsonyi vezetősége Az SZSZDP aláírásokat gyűjt Tegnapi sajtótájékoztatóján Boris Zala, a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt alelnöke elmondta, hogy pártja elutasítja a Szlovákia szuverenitásának kikiáltására tett kísérleteket, mivel azt törvénytelennek tartja és egyik köztársaság céljait sem szolgálná, legfeljebb a szlovák parlament képviselőinek egy részét. Ha Szlovákia szuverenitását jóváhagyná a parlament, az állampolgárok közt akkor sem nőne a jogbiztonság, sokkal inkább a káosz. Az SZSZDP- nek az a véleménye, hogy a választások után újra tanácskozni kell az államjogi elrendezésről, az államszerződésről, és az új törvényhozók sem jutnak eredményre, akkor népszavazást kell tartani. Mivel Ján Carnogursky'csütörtökön Rómában azt nyilatkozta, szerinte nem kizárt a KDM és az SZSZDP koalíciója, Boris Zala erre Ügynököt akartak fogni (Folytatás az 1. oldatról) rafusa alkalmazásának volt gyakorlatát vizsgálja. Ezzel kapcsolatosan Josef Herman, volt kerületi főügyész úgy vallott, az ügyészség soha nem vizsgálta, hogy az ilyen őrizetbe vételt követte-e büntetőjogi eljárás. Jirí Gruntorád, egy további volt ellenzéki szintén úgy vallott, hogy az előzetes őrizetbe vételt úgy alkalmazták, mint büntetést az ellenzékiek ellen, megakadályozva részvételüket a tiltakozó ( Közlemény ) A pozsonyi Szlovák Társadalombiztosítási Igazgatóság tegnap közölte, hogy további változás történt a nyugdíjak folyósításának időpontjában. Tekintettel a május elsejei nemzeti ünnepre, a postahivatalok a május 2-án esedékes nyugdíjakat már április 30-án kifizetik. lyekről a PDP vezetőivel. „Nem látunk akadályt abban, hogy ezzel a párttal is hasonló megállapodást kössünk” — mondta a PDSZ elnöke. „Ismét javaslatot tettek a Szlovák Nemzeti Tanácsban a szlovák szuverenitás kikiáltására, de — természetesen — ismét nem fogadták el” — mondta Jan Kalvoda a Viliam Oberhäuser SZNT-képviselő, erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter által előterjesztett szuverenitási nyilatkozatról. A CSNT első alelnöke szerint a csütörtökön az SZNT előtt felolvasott nyilatkozatjavaslatot azért utasították vissza, mivel „a szlovák politikában kormányzó baloldal elveszítené causáját, ha a javaslatot végrehajtanák”. Kalvoda úgy vélekedett, hogy nem volna jelentős esemény a szlovák szuverenitás kikiáltása. „Ez csupán a szlovák parlament választások előtti folklórja” — tette hozzá. Dokumentumok 1968-ról „Szigorúan nyilvánosak” a kérdésre is kitért. Koalíció bárkivel lehetséges mondta, aki tiszteletben tartja a demokratikus elveket. A KDM például támogatja a szociális piacgazdaságot, így ez közös vonása a szociáldemokratákkal. De vannak lényeges különbségek is. Mindenekelőtt a terhesség művi megszakítására vonatkozóan eltérő a két politikai erő véleménye, valamint abban, hogy ők igyekeznek keresztény és vallási értékeket belevinni az állami politikába. Boris Zala elmondta, pártja elkezdte gyűjteni azt a tízezer támogató aláírást, mely lehetővé tenné, hogy indulhassanak a választásokon. Igaz ugyan, hogy 1990-ben 60 ezer szavazatot szereztek Szlovákiában, de a csehszlovák szociáldemokráciával együtt, a jelenlegi választási törvény pedig nem teszi lehetővé, hogy ennek alapján induljanak. Prokes az „önállósági” javaslatról: A háttérben ismét az SZNP „Szégyellnivaló, hogy az ellenzék kénytelen harcolni Szlovákia gazdasági és kulturális fellendítéséért, egyenjogúsításáért, amelynek a kormánykoalíció a kerékkötője” — mondta Jozef Prokes pártelnök a Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtóértekezletén azzal kapcsolatban, hogy a parlament április elsején elutasította a Szlovákia szuverenitásának kinyilvánítására előterjesztett javaslatot. ProkeS közölte, hogy bár a kezdeményezés hátterében ismét pártja állt, de azt remélték, ha nem az SZNP terjeszti elő a javaslatot, a honatyák nem fogadják majd olyan elutasítóan. (A deklaráció elfogadását ezúttal Viliam Oberhäuser, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője javasolta.) Vladimír Miskovsky SZNT-képviselő szerint a nemzeti párt számára nagy csalódást okozott a Demokratikus Baloldal Pártja, amely azzal, hogy nem szavazott, „leleplezte magát”, és közvetetten a kezdeményezés zátonyra futását okozta. Ebből az SZNP képviselői azt a tanulságot vonták le, hogy a DBP-re, amely elég sokáig „evezett a nemzeti hullámokon”, a nemzeti tömbben többé nem számíthatnak. MiSkovsky elutasította azt a véleményt, hogy a baloldal állítólag azért nem szavaztak a nyilatkozat mellett, mert azt hamarjában összecsapottnak tartotta. A képviselő elmondta, hogy a kilencsoros szövegen a képviselői klubok két napig dolgoztak, ami szerinte több mint elegendő. A júniusi választásokon az SZNP jelölőlistáján indul Gabriela Kaliská is, aki eddig a Zöldek Pártját képviselte. Ehhez a hírhez ProkeS még hozzátette: az SZNP összes jelöltje pszichológiai vizsgálatnak vetette alá magát. Baloldali reformhívek? akciókban. Tekintettel arra, hogy Kind védőügyvédje megbetegedett, a bíróság elnöke április 27- éig elnapolta a tárgyalást, mivel a legközelebbi alkalmakkor éppen a védelem tanúinak meghallgatására került volna sor. (Folytatás az 1. oldalról) tehát a PDP-re voksolnának. Másrészt viszont ezek az emberek inkább baloldali beállítottságúak, mégpedig abban az értelemben, hogy erősen kötődnek a szociális biztonsághoz és a különféle állami garanciákhoz. Úgy tűnik azonban, hogy a baloldal még túl gyenge, s talán túlsúlyba kerül a nagy reményekkel és győzelemmel kecsegtető párt attraktivitása. Ebből következik, hogy a PDP néhány szavazattal többet is szerezhet. Irreálisnak tekintem azokat a becsléseket, amelyek szerint Václav Klaus pártja megszerzi a szavazatok 40 százalékát.” A nyilatkozat végén Jan Herzmann még korainak minősítette azokat a találkozásokat, hogy melyik párt mennyi szavazatot szerez a júniusi parlamenti választásokon — Csehországban. Bősről külön tanácskozást tart (Folyt, áz 1. oldalról) kiai tartózkodása nyomán keletkezett károkat azokkal a károkkal hasonlította össze, amelyeket a csehszlovák légiók 1918- ban, illetve az „itteni” fegyveresek a huszita háborúk idején okoztak Oroszországban. A héten Moszkvában aláírt megállapodás értelmében Csehszlovákiából amelyet a szovjetek Csehszlovákiában hagytak” — tette hozzá. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a Független Államok Közösségébe a visszatért szovjet tisztek 56 százaléka Jelcinellenes. „Ezek a tisztek robbanásveszélyes légkört idézhetnek elő” — jegyezte meg Josef VavrouSek miniszter. Mint ismeretes, Václav Havel köztársasági elnök nem tért vissza üres kézzel a hét közepén Moszkvában tett látogatásáról. Két kötetnyi dokumentumot sikerült megszereznie az egykori Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a levéltárából. Amint azt lapunk tegnapi számában közöltük, a két diplomatatáskányi iratot Borisz Jelcin orosz államfő bocsátotta az 1967—1970. évi történelmi eseményeket vizsgáló kormánybizottság rendelkezésére. A titkosnak egyáltalán nem minősített dokumentumokat a bizottság elnöke, Vojíéch Mencl azzal vette át, hogy a munkacsoport „kénye-kedve szerint” vizsgálhatja a benne leírtakat. Ezt azért fontos megjegyezni, mivel Alekszandr Lebegyev akkori prágai szovjet nagykövet a múlt év decemberében olyan dokumentumokat adott át a bizottság tagjainak, amelyeket csupán az említett időszakban történt események feltárására „hasznosíthatnak”. A csütörtöki átadás után Václav Kúrál, a történészbizottság alelnöke meg is jegyezte, hogy ezek a dokumentumok csupán a munkacsoport számára kiegészítő „bizonyítékoknak” számítanak, mivel az 1968- as katonai bevonulás előkészületeiről és magáról az invázióról a bizottság már képet alkotott. Kúrál közölte, hogy a történészek által készített tanulmányok egy részét akármikor a tömegtájékoztató eszközök rendelkezésére bocsátják. Vojtéch Mencl a sajtó képviselőinek azt is elmondta, hogy a történészbizottság kérelme nyomán Václav Havel államfő közelgő szófiai látogatása során kérni fogja a bolgár vezetőket, hogy a két ország cserélje ki az egykori Varsói Szerződés csapatainak augusztusi bevonulásával kapcsolatos levéltári dokumentumokat __ Michael Zantovsky, a köztársasági elnök szóvivője hangsúlyozta, hogy az orosz fél kész tárgyalni további dokumentumok „kiadásáról” is, illetve arról, hogy a két fél határozza meg azokat a történelmi eseményeket, amelyekről Csehszlovákiának szüksége volna a dokumentumokra. Sajnos — mint tegnapi számunkban közöltük — a héten Prágába hozott iratok között nem található a rejtélyes behívólevél, amelyet illetően a legújabbkori csehszlovák történelem egy fejezetének fehér foltjait vizsgáló kormánybizottság meg van győződve arról, hogy valóban létezett. kivont szovjet csapatok vagyona a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság tulajdonába került. Ugyanez lesz a „sorsa” a Csehszlovák Állami Bankban vezetett azon számlán levő pénznek, amelyen a szovjet vagyon eladásából összegyűlt pénzösszegeket tették letétbe. VavrouSek hangsúlyozta, hoev a szerződés életbe lépésének napján a szerződő felek kiegyenlítettnek minősítik a szovjet csapatok csehszlovákiai állomásozásával kapcsolatban felmerülő minden további igényt is. A miniszter közölte, hogy a csehszlovák fél csak az ökológiai károkat 2 milliárd koronára becsüli. „Ezek a károk jelentősen meghaladják annak a vaevonnak az értékét.