Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

6 Szabad ÚJSÁG 1992. április 23. Osztozom a mindennapi fenyegetettségben Rémképünk a romániai magyarság megsemmisülése A magyar Parlament ez év március 15-én is a magyar szel­lemi élet kiválóságainak talál­kozóhelyéül szolgált, ekkor ad­ták át ugyanis a Kossuth-dQa­­kat A kitüntetettek között volt §ütő András jró, akivel Frigyesy Ágnes, az Új Magyarország munkatársa ez alkalomból egy interjút készített — Ön két nappal a díjátadás előtt még nem kapott hivatalos ér­tesítést Miért? — A nem magyar állampolgárok díjazásának bizonyára külügyi jelle­gű szabálya is van. Gondolom, vala­miféle bürokratikus késedelem foly­tán támadt átmeneti bizonytalan­ság: lesz-e jóváhagyás, pontosab­ban: tudomásulvétel? így már-már az utolsó napon indulhattam el Bu­dapestre. — Herder-díj után mit jelent most a Kossuth-díj? — A Herder-díjat 1979-ben kap­tam. Díjazásom nem választható el a hetvenes évek elejétől folyamato­san végzett népszerűsítő munkától, melyet a Bécsben élő és alkotó Szép­falusi István és felesége, Márta, vala­­njint a Bázelben működő Szőlőssy Árpád és barátaik végeztek az erdé­lyi magyar irodalom nyugati népsze­rűsítése érdekében. A román belügy személyemmel foglalkozó tisztjei akkor azt mondták: a Herder-díjat a CIA adatta nekem, hogy viszonzá­sul kémkedjem majd nekik. Hogy segítségére legyek Szépfalusi István­nak, akit ugyancsak ilyen-amolyan, veszedelmes ügynöknek neveztek. Bizonyíték? Hát az, hogy minden valamirevaló erdélyi írót, költőt, meg más műfajban alkotó magyart rendre meghívott bécsi vendégsze­replésre. Nos, a Herder-díj ügyében az illetékesek ugyancsak értesítették a román külügyminisztériumot. A válasz így szólt: boldogan fogadják a hírt, de aprócska módosító javasla­tuk van: adják másnak, például X. jeles bukaresti román írónak. A Herder-kuratórium azonban kitar­tott szándéka mellett. A román kül­­ügy is. Atyaisteni ősrégi módszerü­ket alkalmazták: a halogatás takti­káját. Ennek lényege, hogy a minden­kori kényes ügyek olyanok, mint a szamaragoló török. Ha föltűnik a láthatáron, várni kell a vélekedéssel. Nem szabad sietni, mivel egy idő után törvényszerű a változás. „Ki­múlhatja török, vagy kimúlik a sza­már.” így néztek rám is. Nem tör­tént kimúlás. Ezzel szemben Szép­falusi Pista fölhívott s közölte: „A döntés megtörtént, ülj vonatra mi­hamarabb, ne törődj a felsőbb jóvá­hagyókkal!” így vettem át Bécsben román hatósági engedély nélkül a Herder-díjat. Ehhez képest a Kos­­suth-dfj históriája már nem galibás történet. Örülök, hogy mindinkább tapasztalhatjuk egy határozott szemléletváltás jeleit. Annak bizo­nyítékait, miszerint a romániai ma­gyar irodalom az összmagyar iroda­lom szerves részeként kerülhet egy­séges kritikai mérce alá. Föl kell szá­molnunk a Trianon után bekövetke­zett szétesettség szellemi következ­ményeit. — Tőkés László veszélyeztetett­ségéről tudunk. Ön most mennyire él veszélyeztetettségben? — Tőkés László ellen a legsöté­tebb balkáni jellegű román sajtó­hadjárat és parlamenti uszítás zajlik. Az is tény, hogy titkosan működő terroristák vérdíjat tűztek ki fejére. Az illetékes román hatóságok ezt komolytatlannak, alaptalannak mi­nősítették. Mi mást várhattunk vol­na részükről. Azok, akik pánikszerű, országos körözést rendelnek el, va­lahányszor egy-egy óvodás gyermek lepisikálja Avram láncú lovasszob­rának talapzatát, nyilván hidegvérrel és „kulturáltan” legyintenek, ha Tő­kés Lászlót fenyegetik meg halállal, és gyermekeinek megfojtását ígérik — írásos közleményekben. Ami pe­dig engem illet: ugyanazok feneked­nek ellenem is, akik Tőkés ellen. Azok, akik 1990 márciusában a ma­rosvásárhelyi magyarellenes pogro­mot megszervezték, legyilkolásomat fejszés banditáknak feladatul szab­ták meg, mai napig is személyem ellen uszító cikkeket közölnek a he­lyi román napilapban s a fasiszta román sajtó más kiadványaiban. Kérdés, hogy a szóbeli uszítást mi­kor kapcsolják majd össze a fejszés tettlegességgel. A mindennapi fe­nyegetettségben osztozom persze mindazokkal, akik ma szembesze­gülnek a Ceausescu-diktatúrából örökölt paranoid román nacionaliz­mussal. Köztük található már jó né­hány román demokrata is. Két nevet említek most, a legismertebbeket: Mircea Dinescu és Smaranda Ena­­che. — Milyen veszély fenyegeti az Erdélyben élő magyarságot? — A diktatúra ólomketrecében az a veszély fenyegetett, hogy elve­szítjük a nyelvünket. Az államilag szervezett erőszakos asszimiláció malmai eredményesen működtek. A főfő Beolvasztó Mester időnként fölmérést készíttetett Erdély meta­morfózisáról. írnokai ilyen monda­tokban lelkesedtek ajelenség láttán: „A román nemzet újból bizonyítja — közismert — nagylelkűségét és rendkívüli kulturáltságát azzal, hogy magába fogadja a nemzeti kisebbsé­geket, nyelvét, hagyományait meg­osztja velük.” 1989-ben a romániai magyarság diákifjúságának kb. 80 százaléka már egyetlen tantárgyat sem tanulhatott az anyanyelvén. E katasztrofális helyzet azóta csak részben javult. Kolozsvár új vatrás (sovén és paranoiás) polgármestere máris elkezdte a város tanügyi „kor­­rigájását” Ceausescu szellemében. Ám nem ez a legfőbb veszély. Fenyegető rémünk nem az asszimi­láció, hanem a romániai magyarság teljes megsemmisülése. Az elvándorlás. A kimenekülés. A zsidóság és né­met lakosság tragikus példájának beteljesülése mirajtunk is. Aki ezt pesszimizmusnak tartja: nem tudja, mi történik ma Romániában. Nem is igen tudhatja. A kivándorlás nem látványos folyamat. Olyan, mint a belső vérzés. Statisztikát róla senki sem tesz közzé a sajtóban. Az RMDSZ országos vezető köreiben pedig doktriner jellegű platformok és személyi ambíciók vitatásával jel­zi, hogy számos tagja a magyaror­szági politikai körökből ihletődik, nem pedig az itthoni valóság köve­telményeiből. Föltűntek már Erdélyben is az egységtől az ún. populizmustól, a szervezett cselekvéstől rettegő sza­lonpolitológusok arrogáns csoport­jai. A blabla és a tohuvabohu hang­zavarával igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy újat képviselnek a köz­életben. Holott csak azt próbálják rejtegetni, hogy nem mernek szem­beszállni a fokozódó román nacio­nalizmussal. Némelykor Kádár ide­jéből való politikai jelszavakat han­goztatnak, mint pl.: „A nacionaliz­mus dolgában ki-ki seperjen a maga háza előtt.” Ezzel ugyanis minden ellenállás nélkül adjuk föl hadál­lásainkat. És természetesen elismer­jük, hogy pl. az önálló Bolyai Egye­tem követelése: nacionalista jellegű szeparatizmus. De hadd ne sorol­jam. Hanem inkább azt hangsúlyoz­nám, hogy amennybien az RMDSZ III. kongresszusa a másodikhoz fog hasonlítani, akkor elmondhatjuk: újabb kudarcot szenvedtünk. Adja Isten, hogy ez ne következzék be! Abban reménykedem, hogy az RMDSZ félmilliós tagsága rendre fölfigyel arra, hogy nélküle, a töme­gek küzdelme nélkül kisebbségi jo­gokat nem lehet kivívni. Arra is rá­jön, hogy az egységes fellépéstől di­vatosan rettegő kávéházi teoretiku­sok fecsegéseivel Romániában, konkrét társadalmi-politikai viszo­nyaink között nem lehet semmire sem jutni. És ha rájön: jobban meg­nézi, kik lesznek küldöttei az RMDSZ III. kongresszusán. — Tud-e dolgozni ebben a drá­mai helyzetben? — Igyekszem befejezni egyet és mást. Erről azonban nem óhajtok most beszélni. Az elkészült munkák majd beszélnek helyettem is. Ha mostani állapotomban egyáltalán képes leszek valamit is befejezni. Közlemény Szombathy Viktor-emlékestre •kerül sor 1992. április 24-én, pénteken délután 18 órakor a Hadtörténeti Múzeum színház termében. (Budapest, Várnegyed, Tóth Ár­pád sétány. Megközelíthető a 16-os várbusszal a Bécsi kapu tér felől.) Az emlékestet dr. Szy Rezső művészeti író nyitja meg. A műsorban fellép Szvorák Kata­lin népdalénekes, valamint a komáromi Jókai Színház művé­szei: Boráros Imre, Dráfi Mátyás, Kovács Ildikó és Varsányi Mária. A műsort Kulcsár Katalin szer­kesztette. ^ Rendezte: Selmeczi Elek Nem feltépni, gyógyítani kell a sebet A Beszélgetés a Román írószövetség elnökével Amikor elbúcsúztunk tőle, utá­nunk szólt: ne adjanak ki vatrás kémnek, de az ellenkezőjének se! Rossz emlékek kísértik Mircea Di­­nescut, a Román írószövetség elnö­két? Ákit Sütő András is igazi, ro­mán demokratának tart, s aki a kö­zelmúltban együttműködési szerző­dést írt alá Jókai Annával, a Magyar írószövetség elnökével. Hogy érzi magát Magyarorszá­gon? — kérdeztük. Kelet-Európábán a művészek nem érezhetik igazán jól magukat. Ha arra gondolok, hogy Romániá­ban időnként azt írják: magyar kém vagyok, akkor itt Budapesten az len­ne a természetes, hogy román kém­nek érezzem magam. — Ön hogyan értékeli, hogy a két írószövetség együttműködési szerződést ír alá? — Az az érzésem, aki művész, az valamiképpen Don Quihote is. Ta­valy azzal próbálkoztunk, hogy a ro­mán és a magyar értelmiségiek talál­kozóját összehozzuk. Törjük fel a jeget, olvasszuk fel a politikai előíté­leteket, amik a két ország között falat építettek! De úgy látom, a tör­ténelem huncutabb, álnokabb mint a valóság. Nehezen sikerül kijavítani azt, amit a politikusok elrontanak. Kétségbeesve figyeljük a politikai helyzetet. Ez egyesít bennünket. Azért jöttünk Budapestre, hogy a szerződést aláírjuk. Csakhogy most minket nem a román kormány kül­dött és nem a politikai és kulturális demagógia vezet bennünket. Az írok legalább felhagyhatnának az előítéletekkel. így kialakulhatna egy kelet-európai közösség, ami ezt a földrészt visszakapcsolhatná Eu­rópához. Románia nem győzhet se traktorokkal, se kocsikkal, se kom­puterekkel a világpiacon. Úgy lát­szik, Magyarország sem. De ahogy a magyar, úgy a román kultúra is eu­rópai szintű, és ez egy lehetőség, hogy a kultúrán, a kulturális kapcso­latokon keresztül szabaduljunk meg azoktól a gátlásoktól, amik elválasz­tanak Európától. — Ön szerint az 1989-es változá­sok óta mennyiben változott meg a román és magyar művészek közötti kapcsolat? — Fel kell figyelni arra, hogy a diktatúra ideje alatt is számos fontos magyar és román író között létezett igazi barátság; teljesen függetlenül a hivatalos propagandától. Termé­szetesen Ceausescu ideje alatt a na­cionalizmust — mint fegyvert, mint eszközt — felhasználták arra, hogy eltereljék a nép figyelmét. Ugyan­olyan baráti kapcsolatok maradtak, mint voltak. Azok az írók, akik Cea­usescu alatt nacionalisták voltak, most is azok. A decemberi forradalom csoda volt. De mint minden csoda, nem tarthatott tovább három napnál. Sajnos, egy ilyen utcafelkelés nem tud gyökereiben megváltoztatni egy társadalmat. Amíg nem beszélhe­tünk az emberek szellemiségében történő forradalomról, addig Ro­mániában sem beszélhetünk igazi forradalomról — Miben látja a megoldást? — A mi régiónkban az irodalom egyik fontos szerepe, hogy a lakos­ság szellemiségét felébressze. Az utóbbi időkben allergiás vagyok a politikusokra. Azt hiszem, nemcsak Romániá­ban, hanem egész Kelet-Európábán olyan vezetőkre lenne szükség, akik nem feltépni, hanem gyógyítani tud­nák a sebeket. Szerintem a kelet-eu­rópai politikusok bebizonyították, hogy nem képesek orvosolni a bajo­kat. Sőt, azt mondanám, tőlük ter­jed a fertőzés. Ha Kelet-Európát egységben figyeljük, azt tapasz­talhatjuk: magas a láza, kevés az orvos. — Mostanában milyen problé­mák izgatják? — Meg vagyok győződve arról, hogy maga a hatalom szerkezete: a gonoszság, a rossz magját magában tartalmazza. A kommunista hata­lom, ami negyven évig uralkodott, nem tűnt — nem is tűnhetett — el egy éjszaka alatt. A sárkánynak több fejét levágták, de — tudjuk a mesé­ből — egy éjszaka alatt újranöveszti. Romániában a nagy kommunisták antikommunisták lettek. A szeku­­nak megváltoztatták a nevét, most inkább az amerikai CLA-hoz szeret­ne hasonlítani. Valójában azonban ugyanazokról az emberekről van szó. A decemberi megmozdulás nem szülhetett egy éjszaka alatt an­gyalokat. Az írók, művészek felada­ta lesz, hogy helytálljanak az első vonalban. Nem úgy, hogy lőjenek — hanem adják meg a vészjelet és ér­zékeltessék mindenkivel: mekkora a szociális és morális veszély. FRIGYESY ÁGNES Tőkés László a kisebbségekről Táborba a vezetőikkel? A kisebbségeknek nemcsak a bé­kés egymás mellett élésre, hanem sokkal inkább a békés egymásért élésre van szükségük. Az előbbi a tolerancia és türelem útja, az utóbbi pedig a megbékélésnek és egymás befogadásának az útja — jelentette ki Tőkés László, az Európai Pro­­tenstáns Nagygyűlés pénteki sajtó­­tájékoztatóján. A nagyváradi református püspök hangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy a protestáns találkozón külön bizottság foglalkozik a kisebb­ségek problémáival. Tőkés László példákat említve a romániai politi­kai állapotokról elmondta: nemrég a román ortodox egyház egyik veze­tője Luthert és Kálvint szektaveze­tőnek bélyegezte, illetve szenátorok már felvetették olyan táborok építé­sének ötletét, ahol a „belső ellen­ség” irányítóit különíthetnék el. A püspök nehezményezte, hogy a ro­mán elnök, a kormány és az ortodox egyház vezetői még egyetlen eset­ben sem foglaltak állást a magyarsá­got érő támadások ellen. Hozzátet­te: a világnak ugyanolyan érzékeny­séggel kellene figyelnie a kelet-euró­pai kisebbségek sorsát, ahogy az an­tiszemitizmus, az apartheid és a har­madik világban tapasztalt emberi szabadságjogok megsértése ellen fellépnek. Tőkés László hangoztat­ta: a kisebbségek problémája nem lehet egy ország belügye. A nagyváradi püspök előterjesz­téssel fordult az Európai Protestáns Nagygyűlés szövegező bizottságá­hoz a nemzeti és vallási kisebbségek ügyében. A dokumentum aláhúzza: „eljött az ideje annak, hogy az öko­­menikus mozgalom, a tagegyházak ne elégedjenek meg általánosságok­kal, az emberi jogok szokványos vé­delmével, hanem a kollektív kisebb­ségi jogok ügyében is alakítsák ki egyértelmű, határozott álláspontju­kat, hatékony politikájukat — külö­nös tekintettel a sajátos közép-ke­­let-európai nacionalizmusra”. A püspök szerint: „A kisebbségi kér­dés olyan világproblémává nőtte ki magát, mely súlyban és jelentőségé­ben csupán az emberi jogok egyete­mes kérdéséhez hasonlítható”. Tő­kés László előterjesztésében kifejti: az egyházaknak elsőrendű felada­tuknak kell tekinteniük a nemzeti megbékélés érdekében végzett köz­­szolgálatot. Hegedűs Lóránt református püs­pök a sajtó képviselőinek elmondta: az eljövendő közös Európa-házban csak a patriotizmus alapján élhe­tünk. Véleménye szerint: a magya­rok a történelem egyik legkemé­nyebb ütközőzónájában élnek, szá­munkra élet-halál kérdés, hogy a térségben a nacionalizmus patriotiz­mussá alakuljon át.

Next

/
Thumbnails
Contents