Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-21 / 94. szám
1992. április 21. Szabad ÚJSÁG A Pakisztánba menekült afgánok Nadzsibullah bukása után visszatérnek hazájukba. Képünkön: egy menekültcsoport a hazatérésre várakozik Pakisztánban (Telefotó: TK SRI AP) Áttekinthetetlen a helyzet Afganisztánban A felkelők Kabul kapuinál Kabul afganisztáni fővárostól délre Hekmatjár jól szervezett felkelői, északon pedig a Maszud által vezetett mudzsahedek állnak. Maszud és hívei megállapodásra jutottak az afgán vezetéssel az ideiglenes kormány létrehozásáról. Hekmatjár ezt az egyezményt elutasítja, és azzal vádolja Maszudot, hogy ki akar egyezni a kommunista kormánnyal. A felkelők egymással merőben ellentétes álláspontja veszélyezteti az ENSZ rendezési tervének megvalósítását. Közben a kabuli rádió bejelentette, hogy Nadzsibullah bukása után az új elnök Abdar Rahim Hatif lett, aki korábban az alelnök tisztségét töltötte be. Tegnap olyan hírek érkeztek, hogy a mudzsahedek elfoglalták a stratégiai fontosságú Dzsalalabad városát. A kormánycsapatok a hírt cáfolták. Kabulban ammesztiát hirdettek és 510 politikai foglyot bocsájtottak szabadon. Becslések szerint a Kabul környéki börtönökben 2 ezer fogoly volt. Az afgán fővárostól északra állomásozó felkelők és katonai parancsnokok Királyi részvétellel Megnyílt az EXPO ’92 Díszsortűzzel és katonai parádéval kezdődött a dél spanyolországi Sevillában az idei világkiállítás megnyitó ünnepsége. Beszédet mondott a sevillai világkiállítás igazgatója, valamint Sevilla polgármestere, felszólalt Felipe Gonzalez spanyol kormányfő is. 12 óra 15 perckor János Károly spanyol király hivatalosan is megnyitotta a világkiállítást. Sevilla 38 tornyában megszólaltak a harangok, hatalmas tűzijáték kezdődött, és díszsortüzek dörögtek. A megnyitás pillanatában 110 léggömböt bocsájtottak fel, amelyek a résztvevő országok zászlóit emelték a magasba. Egyidejűleg 5 ezer fehér galamb röppent fel a kiállí-A pápa húsvéti üzenete II. János Pál pápa vasárnap a római Szent Péter téren összegyűlt százezer hívő előtt húsvéti üzenetet intézet azokhoz az emberekhez, akik Afrikában, Európában és a Kaukázusban mindmáig harcolnak. A pápa békére és a béke megőrzésére szólított fel. Az európai nemzeteknek azt ajánlotta, hogy megfontoltan valósítsák meg az európai változásokat. „Krisztus arra ösztönöz, hogy olyan új Európát hozzunk létre, amelyben a különbözőség nem jelent ellenségeskedést, hanem kölcsönös gazdagodást” — mondta a pápa. A békcnyilatkozatot különösen a Bosznia—Hercegovinában és a Hegyi Karabahban harcoló felekhez címezte. A római istentiszteletet a világ 55 államának televíziója egyenes adásban sugározta. Nagypénteken a pápa vezette a római Colosseumban a hagyományos körmenetet. Két méteres kereszttel a vállán 14-szer állt meg a kálváriát jelképező úton. A körmenet előtt a pápa arab nyelven imát mondott a világbékéért. Egy hónap alatt 200 halott Boszniában Húsvétkor is dörögtek a fegyverek koalíciót igyekeznek kialakítani, amely átvenné az ideiglenes vezetéstől a hatalmat. Maszud ezirányú törekvését három további mudzsahed szervezet támogatja. Az afganisztáni kibontakozás Hekmatjár több mint ezer fős fegyveres alakulatainak magatartásától függ. Ez a radikális felkelő feltétel nélküli kapitulációt követel, el akarja foglalni Kabult és semmiféle koalícióra nem hajlandó. Hekmatjár bejelentette, hogy forradalmi tanácsot hozott létre, amely a hatalom átvételére készült Kabulban. A hamincnyolc tagú katonai tanács az egyes alakulatok parancsnokaiból áll. Hekmatjár tegnap ultimátumot intézett a kabuli vezetéshez, hogy április 26- áig adja meg magát, különben rohammal elfoglalja a fővárost. Fegyveresei röpcédulákkal töltött aknákat lőttek ki a fővárosra. Arra szólítják fel a lakosságot, hogy a roham idején függesszék ki az iszlám zöld zászlóit. A felkelők közlése szerint a mudzsahedek tegnap az utolsó két nagyvárost is elfoglalták. A közlés szerint Kandahar városa is a felkelők kezére került. Hivatalos adatok szerint Bosznia— Hercegovinában az utóbbi hónapban 200 ember vesztette életét. A harcok során 1600-an megsebesültek és 1100 az eltűntek száma. A köztársaságból 70 ezren menekültek el. Szarajevóba nehezen jutnak el a segélyszállítmányok. A városban már csak a kórházba tudtak tejet szállítani, az üzletekben kenyeret is alig kapni. A tömegközlekedés megbénult. Bosznia északi részén hétfőre virradóra súlyos harcok voltak. Mosztar ágyúzása vasárnap este megszűnt. A két órán át tartó tüzérségi támadás során egy ember meghalt, sokan megsebesülik. Az anyagi kár felmérhetetlen. A diplomaták még maradnak Közben Szarajevóban az ENSZ-egységek illetékesei közölték: bizonyos fegyveres milíciák úgy próbálnak zavart kelteni, hogy a békefenntartó erők jelzéseit viselik ruházatukon. Kukanjac tábornok a Szövetségi Hadsereg második körzetének katonai parancsnoka azzal vádolta meg Bosznia—Hercegovina elnökét, hogy személyesen irányítja a hadsereg elleni támadásokat. Izetbegovics elnök a vádakat elutasította, és figyelmeztette a tábornokot, hogy az ellenség a valóságban a háta mögött áll. Belgrádi jelentés szerint Koszovóban bekerítették a szövetségi hadsereg egyik laktanyáját. Új tanúvallomások Lockerbie-ről tási térségben. Az EXPO ’92 minden pavilonja megnyitotta kapuit.Egy nappal az EXPO megnyitása előtt Sevillában nagy tüntetést rendeztek a világkiállítás ellenzői. Összetűzésre került sor a rendőrség és a tüntetők között, miközben a rendőrök a fegyverüket is használták. 15 személy megsebesült, ötven tüntetőt letartóztattak. A rendőrség szerint a tüntetők vasrudakkal és láncokkal támadtak a rendőrökre, akik közül tizenkettőt megsebesítettek. A jelentés szerint a rendőrség csak akkor avatkozott be, amikor a több mint száz tagú tömeg kirakatokat törött össze és gépkocsikat rongált meg. Líbia bár korábban beharangozta, de még nem hozott intézkedéseket az ország elleni szankciókat érvényesítő államok diplomatáinak kiutasításáról. A korábbi közlemények szerint Belgium, Brazília, Csehszlovákia, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Japán, Spanyolország és Svédország diplomatáit akarták kiutasítani, mert ezek az országok is az ENSZ BT határozata alapján kiutasítottak líbiai diplomatákat. A csehszlovák nagykövetségen Tripoliban közölték, hogy a kiutasításról nem érkezett hivatalos jegyzék. Több nyugati állam már felkérte Egyiptomot, hogy tegye lehetővé a diplomaták számára a távozást, ha sor kerül a kiutasításra. Tegnap egy szíriai utasszállító repülőgép megkísérelte a légiutat Tripoli felé, Egyiptom, Tunézia, Görögország és Ciprus azonban nem engedélyezte, hogy a járat átrepüljön légterükön. Ezért a járatot lemondták. Mint ismeretes, a Líbia elleni szankciókat azért hozták, mert az ország nem Az IMF elkerülhetőnek tartja a hanyatlást Jövőre gazdasági növekedés? A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik vezető képviselője újságírók előtt kijelentette, nem tart attól, hogy jövőre a világgazdaságban hanyatlás állna be. Az előrejelzés szerint 1993- ben 3,25 százalékos gazdasági növekedés áll be az idei 1,75 százalékos igen csekély növekedéssel szemben. A jövő gazdasági fejlődését illetően a Reuter szerint a közgazdászok véleménye eltérő. Rámutatnak arra a hanyatlásra, amely a japán tőzsdén következett be, emlegetik a németországi gazdasági fejlődés lassulását és a bizonytalan amerikai élénkülést. A közgazdászok jelentős része úgy véli, hogy a világgazdaság növekedési ütemének lassulása kihat az amerikai gazdaságra. Ezért Washington nyomást akar gyakorolni gazdag szövetségeseire, akik az USA fővárosában találkoznak a jövő hétvégén. Arról akarja meggyőzni partnereit — Japánt, Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Kanadát és Olaszországot —, hogy közösen teremtsék meg a világgazdaság tartós növekedésének alapjait. A vezető közgazdászok figyelme most Japán felé irányul, ahol a részvények árfolyamának rohamos csökkenése megingatta a beruházási bankokat és így megnehezítette a további gazdasági fejlesztést. A Nemzetközi Valutaalap azonban úgy véli, hogy a kamatlábak minapi csökkentése az év végére felélénkíti a japán gazdaságot. A pénzügyi körök azonban nemcsak Japántól tartanak. A magas kamatlábak Németországban hozzájárulnak Európa legerősebb gazdaságának csökkenő üteméhez. Ez nem maradhat következmények nélkül a földrész többi gazdaságában sem. Az IMF már említett vezetője mindennek ellenére úgy véli, hogy Európában nem várható gazdasági hanyatlás, bár a fejlődés itt mérsékelt lesz. Ezt szerinte maguk az európai államok okozták, mert nem akarták nyitottabbá tenni gazdaságukat, és továbbra is jelentős állami szubvenciókkal támogatják mezőgazdaságukat. A világ gazdaságának fejlődési üteme Európában is Japántól függ majd. adja ki azt a két személyt, akiket a Lockerbie fölött felrobbantott amerikai utasszállító repülőgép elleni merénylettel vádolnak. A londoni The Indenpendent on Sunday című lap közölte, hogy két új tanú jelentkezett, akik szerint a merénylet összehangolt akció volt több résztvevővel. Palesztin és szíriai terroristák részvételéről, valamint a merénylet iráni finanszírozásáról is szó esett. A lap szerint a skóciai rendőrség nyomozása líbiai ügynökök felé vezet, de az eddigi adatok nem elegendőek a tettesek megnevezéséhez. 1973-ban Izrael lelőtt egy líbiai polgári repülőgépet, amelyben 113 ember lelte halálát. Az áldozatok hozzátartozói és jogi képviselői Tripoliban értekezletet tartottak, és felszólították a nemzetközi közösséget, nyilvánítsa az izraeli támadást az emberiesség elleni bűnténynek és a tetteseket állítsa bíróság elé. A hírt az AFP hírügynökség közölte. A hadsereg segítséget kér A FÁK fegyveres erőinek észak-nyugati hadseregcsoportja, amely a balti köztársaságokban állomásozik, a népi küldöttek moszkvai kongresszusához fordult segítségért. A tiszti gyűlés résztvevői levelükben azt írják, hogy amennyiben nem javul a hadsereg helyzete a balti országokban, katonai akciókra is sor kerülhet. A balti államokban állomásozó katonák helyzetüket válságosnak ítélik meg és rámutatnak, hogy hátrányosan megkülönböztetik őket, megfosztják jogaiktól. Azt kérik a kongresszustól, hogy hozzon törvényt a hadsereg tagjainak szociális védelméről, és egyezzenek meg a hadseregcsoport jogi helyzetéről. A balti köztársaságok és az Oroszország közti megegyezés szerint a hadsereg kivonása már megkezdődött. Nem sikerült azonban megegyezni a kivonulás befejezésének időpontjában. A kivonulás ezért elhúzódik, egyre romlik a vi- A szony a balti köztársaságok lakossága és ▼hatóságai, valamint a fegyveres erők és a balti flotta között. Bush amerikai elnök szigorította a Kuba-ellenes embargót. Megtiltotta, hogy az amerikai kikötőkbe olyan hajók fussanak be, amelyek a Kubával folytatott kereskedelmet szolgálják. Az USA egyébként harminc évvel ezelőtt mondta fel a kereskedelmi és pénzügyi együttműködést a szigetországgal. Jemenben túszul ejtették Szaúd- Arábia nagykövetét. Tegnap reggel a jemeni rendőrség kiszabadította a nagykövetet és a merénylőt letartóztatta. A tettes 1 millió dollár váltságdíjat kért a nagykövetért. BuTROSZ GÁLI ENSZ-főtitkár, aki szombaton Kambodzsába érkezett, felszólította az ENSZ tagállamait, hogy pénzügyileg segítsék Kambodzsa átalakítását. Mint ismeretes, Kambodzsában valósult meg az ENSZ eddigi legnagyobb hadművelete. RóMA, az örök város ma ünnepli 2745. születésnapját. A legenda szerint i.e. 753-ban április 21-én Romulus és Remus, Rea és Mars isten fiai alapították a várost. InDIA hétfőn elismerte Türkménia függetlenségét. A diplomáciai kapcsolatok felvételéről Nijazov türkmén elnök írta alá indiai kollégájával az okmányokat Delhiben. Magyarországon eddig 54 személy halt meg AIDS-ben. Az országban további 70 fertőzött személy van válságos állapotban. A nyilvántartás szerint a fertőzöttek száma 302. A betegség Magyarországon a 80-as évek folyamán ütötte fel a fejét. M oszkvában száz küldött kongresszusán felújították az egykori kommunista ifjúsági szövetséget, a KOMSZOMOLT. Az újjáéledt szövetség úgy döntött, hogy nemzetközi jellegű önkétes nyilvános politikai szervezet lesz. Tevékenysége a FÁK tagállamaira terjed ki. Széthullása előtt a KOMSZOMOLNAK 18 millió tagja maradt a korábbi 40 millióból. ALGÉRIÁBAN egy rendőr és egy fundamentalista ellenálló halt meg egy lövöldözés során. A férfit azzal gyanúsították, hogy egy rendőrt ejtett túszul. A szélsőséges fundamentalista szervezet a Bűn és Bűnhődés nevet viseli, és rejtekhelyén számos fegyvert találtak. A rendkívüli állapot kihirdetése óta a fundamentalista szélsőségesek már 50 rendőrt és csendőrt gyilkoltak meg. Horvátország 29 százalékkal értékelte le a horvát dinárt a német márkával szemben. Egy márka ezentúl a korábbi 67 dinár helyet 94 dinárba kerül. Németországán Umiban és Hannoverben török bankok ellen követtek el merényleteket. A bankok irodáiba kézi gránátokat dobtak. A merényletekkel a kurd szélsőségeseket gyanúsítják. ROMÁNIÁBAN 14 kisebb centrista párt és mozgalom választási koalícióra lépett Demokratikus Közép néven. A szövetség célja, hogy ellensúlyozza a radikális baloldali ésjobboldali pártok politikáját. Isztambulban a repülőtéren egy indiai óriás utasszállító Boeing 747- es repülőgép 207 utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre, mert jelzést kapott, hogy a repülőgépen bombát rejtettek el. A leszállás után az utasok elhagyták a repülőgépet, majd a rendőrség átkutatta, de bombát nem találtak. SzÍRIA elnöke vasárnap váratlanul Szaúd-Arábiába utazott. Megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Asszad elnök látogatása összefügg a Líbia elleni embargóval. IClNÁBAN erre az évre várják a legnagyobb népszaporulatot. Jelenleg az első szülésére 129 millió asszony vár, ami 16 százalékkal több, mint az 1985— 90 években volt. A legújabb statisztikai adatok szerint a múlt év végén Kínában 1158 millió ember élt. Tavaly az országban 1,25 millió gyermekkel kevesebb született, mint 1990-bén. Olaszországban kísérletképpen bevezették az ún. Pilot light nevű műszert a vakok számára. Ez a cigarettadoboz nagyságú műszer figyelmeztet rá, hogy az utcai fényjelzések pirosat, vagy zöldet mutatnak-e, milyen a közeledő autóbusz száma, és szabad-e a legközelebbi nyilvános telefon. A kis „személyi radar” az infravörös sugarak elvén alapul. A jeleket különféle hangok útján adja le. Ara 400 dollár, de ennek 90 százalékát a vakok számára a biztosító téríti.