Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám

12 Szabad ÚJSÁG 1992. április 16. c Hírkosár J Kitartani a végsőkig Az évi hárommillió dollár felett kereső baseballjátékosok száma tavaly óta megduplázódott. Az Amerikai Ligában és a Nemzeti Ligában együttvé­ve (a tavalyi 33-hoz képest) ma már 68 profi ütögeti a lasztit ilyen horribilis fizetésért. Mi több, közülük 22-en még a négymilliós határt is túllépik. És ez csupán az alapfizetés, az adót a munkaadó, a klub állja. A fentiek nyilván őszinte örömmel töltik el a sportág híveit, hiszen itt is él az örök igazság, hogy kis pénz, kis baseball, nagy pénz, nagy baseball. A stadionokba elzarándokló nézők örömét viszont gyorsan lehűti az a hír, hogy a legtöbb klub jelentősen megemelte helyárait a tavaszi idénynyitóra. A sztárok bérei szépen, egyenletesen „spiráloznak” fölfelé, kézenfekvő összefüggés, hogy a jegyárak is az égbe rakétáznak. És nem csupán a jegyért kell fizetni. Ez majdhogynem természetes velejárója (lenne) a dolgoknak. Ha az árak is ilyen természetesek lennének. Retteghet az a torontói papa, akinek két csemetéje kezd otthon nyüszíteni, hogy meccsre szeretnének menni. Akkor már ugye­bár anyaiéi sem maradhat otthon, így ki van a négytagú család. Barátok között is számolva két sör, két kóla, négy hotdog, két szuvenírsapka 113 dollár. Ez már egy kicsit tetemes összeg egy délutáni szórakozásért. Egy felmérés szerint azonban a baseball törzsközönsége a végsőkig kitart. Inkább máshonnét csípi le azt az összeget, de a meccset nem hagyja ki... Fordult a kocka Senki sem csodálkozna azon, ha Steffi Graf előbb vagy utóbb mumu­saként emlegetné Gabriela Sabatinit. A korábbi világelső ugyanis újab­ban rendre kikap az argentintól. A legutóbbi, Amelia Island-i tenisztor­na is az ő malmára hajtotta a vizet. „Hiába, ezt teszi a floridai levegő. A harmadik játszmában arra gondoltam, hogy itt akarom leélni az életemet, s még nagyon sokszor le szeretném győzni Steffi Gráfot. A győzelem csodálatos dolog. Az ember elfelejt mindent és leírhatatlan boldogság tölti el. Egyszerűen nagyon örülök. Érzem, hogy egyre magabiztosabb vagyok és egyre jobb formá­ba lendülök” — nyilatkozta Sabatini. Mi is volt ez? Vasárnap óta újra nagy a nyüzsgés az észak-amerikai jégkorongligában. A játékosok és a tulajdonosok — úgy látszik — megegyeztek. Hogy mi is vezette a jégmezők sztrájklovagjait ahhoz, hogy beszüntessék a játékot? Talán a kölcsönös egyet nem értés. Állítólag évente több, mint tízmillió dollár sorsáról van szó, mert ha a tulajdonosok által javasolt koncepció szellemében fogalmazzák újra a szeptemberben lejárt kollektív szerződést, akkor a játékos szakszervezet (PHPA) elesik a fent említett tíz „milcsitől”, amely nem egyéb, mint a minden egyes szerződéskötésből a játékos-szak­szervezetnek fizetendő jutalék. Gyakorlatilag ebből él a PHPA — amely, mint ismeretes, meghirdette a hokisztrájkot, mert a nyugdíjak és a nyári fizetések ügyében nem tudott dűlőre jutni a tulajdonosokkal. A játékosok ugyanis azt állítják, hogy a tulajdonosok nem hajlandók tisztességes módon osztozkodni a profiton. Az asztal túloldalán üldögélők pedig váltig állítják, hogy a korongozók nem vesznek tudomást a gazdasági válságról. Michael F. Shanahan, az St. Louis Blues tulajdonosa például idényenként tízmilliókat veszít a hokin. Csakis a sportág iránti olthatat­­lan szeretetével magyarázható, hogy nem adott túl a fiúkon... Hogy a probléma véglegesen megoldódott-e, nem tudni. A játék azonban megy tovább... Labdarúgó SZNL I Zsolnai siker Privigyén Tegnap bonyolították le a labdarúgó SZNL I elhalasztott 19. fordulóját. Az éllovasok közül váratlan vereséget szenvedett a VSS Kosice a pozsonyi SKP együttesétől. A kiesés ellen küzdő Petrzalka értékes pontot szerzett a Pov. Bystrica vendégeként, míg a hasonló helyzetben lévő Senica az élmezőnybe tartozó Humennét fektette két vállra. Újabb vereséget szenve­dett a sereghajtó ógyallai gárda, s úgy tűnik, jövőre egy osztállyal lejjebb folytatják. Érdekesség, hogy mindössze egy vendéggyőzelem született: a zsolnaiak 4:1 arányban lelépték az eddig jól szereplő privigyei legénysé­get. A 22. forduló párosítása: VSS—Prievidza, Pov. Bystrica—Nitra, Zilina—VSZ, Safa—Lokomotíva, Hurbanovo—Senica, Petrzalka— Senec, Jelsava—SKP, Levice—Humenné. §KP Bratislava—VSS Kosice 2:1 (0:0), góllövők: Vrábel, Brenkus, ill. Danko. Sárga lap: Gregor, ill. Sabot. Senec—Hurbanovo 2:0 (0:0), góllö­vő: Nagy 2. Sárga lap: Ondra, Sadlon, ill. Toman. Pov. Bystrica—Petrzalka 2:2 (1:2), góllövők: áefiík (11-esből), Misák, ill. Kurkina, Sisolák. Sárga lap: Hlusko, Smejkal, Sabo, ill. Cséfalvay. Nitra—Sara 2:0 (1:0), eóllövők: Klejch, Bochnovií. Sárga lap: Skarecky (Sara). Prievidza—Zilina 1:4 (1:2), góllö­vők: Balon (11-esből), ill. Kopás, Janci, Vítek, Vicék. Senica—Humenné 2:1 (1:0), góllö­vők: Procházka, Fila, ill. Soták. Sárga lap: Véelka, ill. Lábún, Rada. Piros lap: Dzúrik (Humenné). Lokomotíva—Levice 1:0 (0:0), gól­lövő: Kasana. Sárga lap: Popovec, Ct\j­( Labdarúgás Az angol divízióban három mérkő­zést bonyolítottak le: Luton—Notting­ham 2:1, Sheffield United—Tottenham 2:0, West Ham United—Southampton 0:1. Az élcsoport: 1. Leeds 72, 2. Man­chester U. 71, 3. Sheffield W. 67, 4. Ar­senal 64. A Skót Kupa elődöntőjében: He­arts—Airdrie 1:1, góllövők: McLaren (88. p.), ill. Black (30.) - tizenegyesek­kel: 2:4. Bécsben az osztrák válogatott Litvánia együttesét látta vendégül barátságos mér­kőzésen, s 3:0-ás félidő után 4:0-ás győ­zelmet aratott. A gólokat A Ogris, Prose­­nik, Polster és Hasenhüttl szerezték. A találkozóra 10 ezer néző volt kíváncsi. Az Olasz Kupában is az elődöntőknél tartanak. Elsőként a Juventus Torino együttese jutott a fináléba, ugyanis hazai pályán 65 ezer néző előtt 1:0 arányban legyőzte az AC Milan csapatát (Milánó­ban 0:0-ás döntetlen született). A gólt Schillaci szerezte a 21. percben. Egyéb­ként ez volt az AC Milan első veresége 35 veretlen találkozó után. Legutoljára ta-Az ókorból kellene példát venni Mennyit ér az érem, ha arany? A Magyar Olimpiai Bizottság jóvoltából az 1992. évi barcelonai olimpiai játéko­kon 1 550 000 forint pénzjutalomra számíthatnak fejenként és aranyanként a magyar győztesek. A több mint másfél millió forintos jutalom úgy jön ki, hogy pontonként 150 ezer forint jár a barcelonai helyezetteknek. A második helyezett az öt pontért járó 750 ezret, plusz 300 ezer forintot, tehát összesen 1050 000-t kap. A harmadik helyért mindennel együtt 800 ezer forint jár. Sok ez, vagy kevés? Török Gyula ökölvívó, olimpiai hír­nök 1960-ban. — Szerintem nem egy nagy összeg az a másfél millió. Mert mi ez? Egy autó. Maximum. Annál többet nem nagyon tudnak belőle venni. Tudom, hogy szű­kösek a MOB lehetőségei, de ha rajtam múlna, én többet adnék. — Mennyit? — Mondjuk a dupláját. — 1960-ban, amikor Ön nyert, mennyi pénzt kapott? — Huszonöt vagy harmincezer forin­tot, már nem emlékszem pontosan. — A pénz akkor mennyit ért? — Nagy összeg volt... Wladár Sándor úszó, olimpiai baj­nok 1980-ban. — Én keveslem ezt a pénzt. Nem tükrözi a sportolók befektetett munká­ját. Mivel én is nyertem olimpiát, tu­dom, hogy mennyit kell dolgozni egy ilyen sikerért. — Ha rajtad múlna, mennyit adnál? — Nézd, ha valakinek van egy kis tör­ténelmi ismerete, mondjuk csak közép­iskolai, akkor az tudja, hogy az ókori olimpiai bajnokok életük végéig anyagi és erkölcsi megbecsülést kaptak. Isten­ként kezelték őket, és halálukig semmi­ben sem szenvedtek hiányt. Valahogy így kellene a mostani bajnokokkal is bánni. Olyan összeget adnék nekik, hogy abból a sportpályafutásuk végezté­vel is gondtalanul meg tudjanak élni, akár úgy is, hogy nem dolgoznak. — Mekkora lenne ez az összeg? — Mondjuk, úgy ötmillió forint. — Te mennyit kaptál Moszkva után? — Százezer forintot. — Elégedett voltál vele? — Akkor igen. — Mit vettél belőle? — Egy Trabantot... Szabó József úszó, olimpiai bajnok 1988-ban. — Hát, szerintem ez kevés. Nem egy akkora összeg, ami a mai világban sok mindenre elég lenne... — Mi lenne szerinted reális? — Háát... a duplája. — A szöuli győzelemért 500 ezer fo­rintot kaptál... Olimpiák Átlagjövedelem Aranyéremért járó összeg 1960 1 575 Ft 25 000 Ft 1972 2 342 Ft 50 000 Ft 1976 3 277 Ft 70 000 Ft 1980 4 377 Ft 100 000 Ft 1988 7 360 Ft 500 000 Ft 1992 14 700 Ft 1 550 000 Ft ka, ill. Bugár, Másiar, Fiasík, Hegedűs, Hlúzka. Piros lap: Bugár. vs2 Kosice—Jelsava 1:0 (0:0), gól­lövő: Pobogajev. Sárga lap: Vágner, Knapík, ill. Lumter. Az SZNL I állása 1. Nitra 21 16 3 2 55:10 35 2. VSÉ 21 10 10 1 26:12 30 3. VSS 21 10 5 6 24:17 25 4. Lokomotíva 21 9 5 7 24:23 23 5. Prievidza 21 8 7 6 23:20 23 6. Humenné 21 9 3 9 33:29 21 7. Zilina 20 7 7 6 27:27 21 8. Sara 21 6 9 6 20:21 21 9. Senec 21 9 3 9 17:24 21 10. Pov. Bystrica 20 8 4 8 25:30 20 ll.SKP 21 6 7 8 18:25 19 12. Levice 21 6 6 9 23:23 18 13. JelSava 21 6 4 11 29:34 16 14. Petrzalka 21 4 8 9 20:33 16 IS. Senica 21 4 6 11 23:43 14 16. Hurbanovo 21 3 5 13 13:32 11 Kosárlabda Isztambulban megkezdődött a férfi kosárlabda klubcsapatok Európa-baj­­nokságának (korábban BEK volt a soro­zat neve) utolsó tornája, a Final-four. Kedden éjszaka az elődöntők mérkőzé­seit bonyolították le. Philips Milan—Partizán Beograd 75:82 (35:31), legtöbb pont: Dawkins 21, Rogers 19, Riva 13, ill. Dzsordz.se­­vics 23, Danilovics 20, Koprivica 14, Szilobad 10. 6000 néző. Az első játékrészben mindkét csapat elsősorban védekezésével tűnt ki. A szü­net után a jugoszláv együttes többet kockáztatott, főleg a rendkívül ponterős Dzsordzsevics volt elemében, s megér­demelten győzte le ellenfelét. Juventut Badalona—Estudiantes Madrid 91:69 (51:36), legtöbb pont: Villacampa 28, R. Jofresa 16, Pressley 13, Pardo 11, ill. Pinone 16, Winslow 15, Herreros 13, Azofra 13. 8000 néző. Csak az első tíz percben volt egyen­rangú ellenfele az Estudiantes a sokkal esélyesebbnek tartott Badalonának. A Juventut elsősorban a gyors ellentáma­dásokra építette taktikáját — ezekben a Villacampa, Pressley páros tűnt ki —, s ez eredményesnek bizonyult. A döntőre április 18-án kerül sor Isz­tambulban. c Innen-onnan valy májusban kapott ki a Bari együtte­sétől A mérkőzés krónikájához hozzá­tartozik, hogy a hazaiak Baggio és Agostini nélkül léptek pályára, míg a vendégek csapatából Van Basten és Gullit hiányzott Az utolsó percben Kohlért és Tassottit kiállították. A Libertadores Kupa második cso­portjában: Sao Paulo (brazil)—Bolivar (bolíviai) 2:0. Vereséggel búcsúzott a zöld gyeptől a német válogatott egykori kapusa, Toni Schumacher. A 38 éves játékos utolsó fellépésén a meghívott barátokból álló csapat hálóját védte. Az ellenfél az Eb­­döntőre készülő német válogatott volL A találkozót Kölnben bonyolították le 50 ezer néző előtt Németország—Schuma­­cher-válogatott 2:0 (2K)), góllövők: Kirs­ten (5.), Völler (19.). A Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseit rendezték meg teg­­nap.Vác—MTK 0:0. Kispest-Hon­véd—Újpesti TE 2:3 (1:1), góllövők: Vincze, Negrau, ill. Bácsi, Eszenyi, Mi­­ovecz. Asztalitenisz Eb A hongkongi 300 ezer dollár összdí­jazású tenisztorna második fordulójá­ban: Courier (1)—Damm 6:2,6:1, Cur­­ren—Stich (2) 6:1,6:3, Muller—Steven 6:4, 6:2, Woodbridge—Baur 6:4, 6:0. A női kézilabdaliga 21. fordulójának előrehozott mérkőzésén: Tempo Parti­­zánske—HC Zlín 21:18 (11:8). A tampai tenisztorna első fordulójá­ban: Agassi (2)—Braasch 6:3, 6:3, Stel­­ba—Frana (7) 6:3, 6:4, Fleurian—Pe­na (8) 6:4, 6:3, Woodforde—Azar 6:4, 6:3. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójában: Quebec Nordiques—Buffalo Sabres 7:3, Minne­sota—Detroit 4:7, St. Louis Blues— Chicago 5:3, Edmonton—Winnipeg 2:6, Los Angeles Kings—-Vancouver 2:3. Houstonban 350 ezer dollár összdí­jazású tenisztorna kezdődött Az első forduló eredményeiből: Gildemeis­­ter—Bonsignori 6:2, 6:0, Cecchini— Harvey-Wild 3:6, 6:3, 6:3, M. Malee­va—McGregor 6:3, 6:2, Rubin—Allén 6:7, 6:3, 6:3. — Igen. Örültem neki, de azt sem tartottam valami soknak. — Kevesellted? — Nem, azt nem mondhatnám, de hát így sem tartott valami sokáig... Szabó Bence vívó, olimpiai bajnok 1988-ban. — Tényleg másfél millió jár az ara­nyért? Én többről hallottam. Mondjuk, ez is háromszorosa a négy évvel ezelőtti összegnek. — Kevesled? — Nézd, én azt hiszem, nyugodtan beszélhetek a többi vívó nevében is. Szóval mi nagyon nagyra becsüljük a MOB munkáját, és tudjuk, hogy mi­lyen nagy munka ezt a pénzt is előte­remteni. Éppen ezért nem keveslem, mert hallottam arról is, hogy egyéb jut­tatások is kilátásba vannak helyezve. Hallottam például olyasmit is, hogy a Neményi Rt. felajánlott egy kocsit a kétszeres bajnoknak. így már nem ke­vés ez a pénz. Jánosi Zsuzsinak és ne­kem például az egyéni szponzorunk is felajánlott egy külön összeget a jó sze­replés esetén... Tehát vannak még egyéb források is... Azt hiszem, egyi­künknek sem lehet oka panaszra. Feldolgozta -os-Román aranyérem Szerdán Stuttgartban a hatodik nappal folytatódtak az asztalite­nisz Európa-bajnokság küzdelmei, melynek programján a férfiak csapatversenyének döntő mérkőzései szerepeltek. Az elődöntők mérkőzéseinek alapján a bajnoki címért Svédország csapata állt zöld asztalhoz Anglia válogatottjával — akik egyébként az elődön­tő során 4:2 arányú győzelmet arattak a franciák felett —, a bronzéremért a hazaiak küzdöttek meg Franciaországgal. A cseh­szlovák válogatott az osztrákoktól elszenvedett vereség után a belga csapattal mérkőzött a 7. helyért. A női döntőben a lapzárta után véget ért Románia—Hol­landia mérkőzésből óriási meglepetésre a fiatal román válo­gatott került ki győztesen. Elsőként a 30 éves Vriesekoop mérkőzött a nála kilenc évvel fiatalabb Emilia Ciosuval. Az első játszmát ugyan a holland aszta­liteniszező szerezte, akinek gyűjtemé­nyében már egy Európa-bajnoki arany is megtalálható 1982-ből, de a folytatás­ban Ciosu ellenállhatatlannak bizo­nyult. A dolog érdekessége továbbá az, hogy eddigi tíz egymás elleni mérkőzé­sükből Vriesekoop kilenc ízben került ki győztesen. A második pontot az európai ranglista második helyezettje, Otilia Ba­­descu szerezte, aki kiegyensúlyozott ta­lálkozón aratott győzelmet Hooman fe­lett. A párosban szépítettek a hollan­dok, így a mindent eldöntő pont a Ba­­descu—Vriesekoop összecsapáson szü­letett meg. Az asztalitenisz Eb törté­netében egyébként a románoknak első ízben sikerült csapatbajnoki aranyérmet hazavinniük. Eredmények — a női döntőben: Ro­mánia—Hollandia 3:1 - Ciosu—Vriese­koop 2:1 (-15, 15, 13), Badescu—Hoo­man 2:1 (-20, 26, 19), Badescu, Cio­­suo—Hooman, Vriesekoop 1:2 (-9, 8, -18), Badescu—Vriesekoop 2:0 (11, 16). A3, helyért: FÁK—Jugoszlávia 3:2. Az 5. helyért: Anglia—Magyarország 3:0 - Lomas—Éllő 2:0, Gordon—Tóth 2:1, Lomas, Holt—Éllő, Tóth 2:0. A 7. helyért: Németország—Csehszlovákia 3:0 - Nemes—DobeSová 2:0, Struse— Péluchová 2:0, Struse, Schall—Mihoé­­ková, Péluchová 2:0. A 9. helyért: Svéd­ország—Franciaország 3:2. A 11. he­lyért: Belgium—Bulgária 3:1. A 13. he­lyért: Olaszország—Horvátország 3:1. A 15. helyért: Szlovénia—Lengyelország 3:2. Férfiak, döntő: a Svédország—Ang­lia összecsapás lapzárta után ért véget. A 3. helyért: Németország—Francia­­ország 4:1 - Rosskopf—Mommessin 2:1, Franz—Chatelain 2:0, Fetzner— Eloi 1:2, Rosskopf, Fetzner—Chila, Mommessin 2:0, Rosskopf—Chatelain 2:0. Az 5. helyért: Ausztria—Hollan­dia 2:4. A 7. helyért: Csehszlovákia— Belgium 4:1. A 9. helyért: Magyaror­szág—FÁK 4:3 - Varga—Setyinyin 0:2, Holló—Samsonov 2:0, Bátorfi— Smirijev 0:2, Németh, Varga—Samso­nov, Smirijev 2:1, Varga—Samsonov 0:2, Holló—Smirijev 2:1, Bátorfi—Se­tyinyin 2:0. A 11. helyért: Jugoszlá­via—Dánia 4:3.

Next

/
Thumbnails
Contents