Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-17 / 92. szám

Közvélemény-kutatás Félelem az inflációtól A prágai Közvélemény-kutató Inté­zet legutóbbi felmérésének eredményei azt mutatják, hogy a lakosság többségét aggodalommal tölti el a csehszlovákiai infláció. A megkérdezettek 64 százaléka véle­kedett úgy, hogy nagy az infláció veszé­lye. A lakosságnak csupán a 19 százaié­it mondott ellenkező véleményt, 7 szá­zaléka pedig egyáltalán nem fél az inflá­ciótól. Ami a két tagköztársaságot illeti, Csehországban a polgárok 62, Szlováki­ában pedig a lakosság 67 százaléka fél nagyon a gazdasági szerkezetváltást kí­sérő jelenségtől. A többség abban sem bízik, hogy a kormánynak sikerül féken tartania az inflációt. Ebben 52 százalék nem hisz. Szlovákiától eltérően viszont Csehországban jóval nagyobb a bizalom a kormányzat inflációellenes politikájá­nak a sikerében. r---------------------------­Gazdasági és érdekvédelmi napilap ] PÉNTEK, 1992. április 17. • II. évfolyam • 92. szám • Ára 2,30 korona A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 22. együttes ülése Az adótörvényvita kedden folytatódik Tegnap Prágában az adótörvények vi­tájával foglalkozott a Szövetségi Gyű­lés két kamarája 22. együttes ülése. A vita során VÁCLAV KLAUS minisz­terelnök-helyettes, szövetségi pénz­ügyminiszter tolmácsolta a kormány véleményét, miszerint nem javasofják a módosító javaslatok túlnyomó több­ségének elfogadását Végül a Szövetsé­gi Gyűlés elfogadta a hozzáadottérték­­adóról, valamint a fogyasztási adóról szóló törvényjavaslatot Tegnap az eredeti program szerint a befektetési társaságokról és a befekte­tési alapokról, valamint a tőzsdéről és értékpapírokról szóló törvény kormány­­javaslatáról kellett volna folytatódnia a vitának. Azonban az adótörvényről szó­ló kormányjavaslat szerdán megkezdett vitájával folytatódott a tanácskozás. Ami a hozzáadottérték-adót illeti, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájá­nak csehországi részében a jelenlévő 54 képviselő közül 47 támogatta szava­zatával a javaslatot. A szlovákiai képvi­selők közül negyvenégyen szavaztak a javaslat mellett, miközben 38 voks is elég lett volna. A Népek Kamarájában a 117 jelen levő képviselőből 97 szavazott a törvényjavaslat mellett, elegendő lett volna, ha ötvennyolcán voksolnak. Ugyancsak jóváhagyta a Szövetségi Gyűlés a fogyasztási adóról szóló tör­vényjavaslatot. A 119 jelen lévő képvi­selőből kilencvenkilencen támogatólag voksoltak, legalább 60 szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy a javaslat törvényerőre emelkedjen. A Nemzetek Kamarájában a cseh képviselők ötven­­heten voltak jelen, s közülük 48 szava­zott a javaslat mellett, a szlovákiai kép­viselőkből ötvennégyen szavaztak, har­mincnyolcán támogatólag, viszont leg­alább ennyi szlovákiai szavaztra volt szükség, hogy a törvényjavaslatból tör­vény lehessen. Egyébként a hozzáadottérték-adóról szóló törvény lényegében a kormányja­vaslatban benyújtott megszövegezésben jut törvényerőre, vagyis „dupla mércé­vel”. Ötszázalékos ádószabás érinti az alapvető fogyasztási cikkeket, 23 száza­lékos adóval terhelik az egyéb kategóri­ába sorolandó fogyasztási cikkeket és a szolgáltatásokat. Ez a legfontosabb fo­gyasztási adó, amely kiváltja a forgalmi adót és a végső fogyasztást terheli, ami azt jelenti, hogy a megrendelő fizeti. Bevezetésével az árszint megközelítőleg 7 százalékkal emelkedik. Egyébként a tegnapi vita során elutasították az egy­séges, 18 százalékos „adódíjszabást”, ami a kormány véleménye szerint elvi­selhetetlenül megnövelte volna a lakos­ság kiadásait. Jóváhagyta a Szövetségi Gyűlés a fo­gyasztási adóról szóló törvényjavaslatot is. Ezzel az adóval terhelik a szénhidro­gén alapú fűtő- és kenőanyagok, az al­kohol és alkoholdesztillátok, a sör, a bor és a dohány, valamint dohányáru­­féleségek forgalmát. Az ebből az adóból származó jövedelmek viszonylag állan­dóak lennének az államkassza szem­pontjából, a jelenlegi árszinten megkö­zelítőleg 70 milliárd koronát tennének ki évente. Ez természetesen az ellenőrzés szempontjából azt követeli meg, hogy közvetelnül a gyártó fizesse be az adót, amelyet a fogyasztóktól az árak révén tud visszaszerezni. A szavazás során, amikor szóba jöttek a módosító javasla­tok, Klaus pénzügyminiszter álláspontja jutott érvényre, aki tegnapelőtt figyel­meztetett arra, hogy ez az adó nem alkal­mas a csehszlovák állam szerkezeti és ökológiai problémáinak megoldására. Nem született döntés a személyi jö­vedelemadóról, amelyről a módosító ja­vaslatok elbírálása után feltehetően kedden dönt a Szövetségi Gyűlés. Az erről a törvényjavaslatról szóló vita megszakítását a Polgári Mozgalom és a Kereszténydemokrata Mozgalom képvi­selői klubja kérte, mert a javaslatot to­vábbi szakértői vizsgálatoknak szeret­nék alávetni. Ezt követően megszakítot­ták az ülést, amelyet kedden délelőtt 10 órakor folytatnak, s ekkor a személyi jövedelemadóról szóló törvényjavasla­ton kívül elkezdődik a vita a beruházási társaságokról, a beruházási alapokról és értéktőzsdéről. A Coexistentia képviselői klub Levele Bős-ügyben V Marián Calfa miniszterelnökhöz A Coexistentia prágai parlamenti képviselői klub tegnap levelet inté­zett Marián Calfa miniszterelnök­höz, mégpedig abból az alkalomból, hogy a szövetségi kormány tegnap tárgyalt a Bős-Nagymarosi Vízlép­csőrendszer kérdéséről. A klub el­nöke, Mihályi Molnár László által aláírt levél egyebek között a követ­kezőket tartalmazza: „A vízmű a kommunista rendszer értelmetlen gigantomániájának örökségeként azt támasztja alá, hogy azokról a kérdésekről, amelyekkel elsősorban szakem­bereknek kelt foglalkozniuk, politika! síkon döntöttek és továbbra is így döntenek. Közismert, hogy a beruházást a tervezési munkák és a tervdokumentációk előkészíté­se során sem gazdasági, sem pedig biztonsági szempontból nem ítélték meg megfele­lően. A vízlépcső környezeti hatásáról teljesen megfeledkeztek. Az építkezés megkezdése óta 15 év telt eL Az eltelt idő alatt a szakemberek olyan következtetésre jutottak, amelyek alapjaiban vonják kétségbe a mű létjogosultságát. Ennek ellenére a kormány továbbra is támogatja felépítését, s figyelmen kívül hagyja a szakértői véleményeket és a környező vidéken élő lakosság petícióit is, lehetetlenné téve ezzel a beruházás kétoldalú (magyarországi és csehszlovákiai szakértők részvé­telével) szakmai felülvizsgálatát, illetve egy harmadik fél részvételével történő vizsgá­latot, mivel a C variáns értelmében végzett építkezési munkák ehhez nem teremtik meg a feltételeket. Ezért követeljük, hogy a kormány azonnali hatállyal függessze fel az összes építkezési munkát a vízmű térségében, elsősorban azokat a munkákat, amelyek nincsenek összhangban az 1977-ben aláírt államközi szerződéssel. Követeljük, hogy a magyar féllel kössön megállapodást a vízerőmű közös, illetve háromoldalú szakértői és tudományos vizsgálatáról." Ülést tartott a szövetségi kormány Állásfoglalások jogszabályokról Marián Öalfa miniszterelnök vezetésé­vel tegnap Prágában ülést tartott a szö­vetségi kormány. A kabinet sajtóosztá­lyának délelőtti tájékoztatása szerint a testület egyebek között állásfoglalásokat hagyott jóvá több törvényjavaslattal kapcsolatban, majd külön foglalkozott a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer kérdésével A kormány elsőként állást foglalt a kedvezményes örökségi nyugdíjról szóló törvény képviselői javaslatával össze­függésben. A törvénytervezet célja, hogy új módon szabályozza a nyugdíj­nak az általános korhatár elérése előtti megállapításához szükséges feltétele­ket, mégpedig a társadalombiztosítási törvénnyel összhangban. A továbbiakban a testület jóváhagyta a Tuzex-utalványok ellenében történő vá-Karabah-konferencia sáriás befejezését. Erre a tervek szerint július elsején, a devizatörvény módosítása hatályba lépésének napján kerül sor. A testület egyúttal áttekintette a Tuzex-utal­ványok bevonásának módját is. A testület állásfoglalást hagyott jóvá a Szövetségi Kulturális Alapról szóló képviselői törvényjavaslattal kapcsolat­ban is, majd megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette a Csehszlovák Atom­energia Bizottság által a tavalyi atom­erőmű-ellenőrzés eredményeiről előter­jesztett jelentést. A kabinet megállapí­totta, hogy eleget tettek a csehszlováki­ai atomerőművek üzemeltetésének biz­tonságosságával szemben támasztott meghatározó követelményeknek. A kormányzat szerint csupán a Jaslovské Bohunice-i A—1-es reaktor — amely­ben üzemzavar történt — esetében nem megfelelő a helyzet. Ezért feladatul ad-Ivan Öarnogursky élcelődése ta Vladimír Dlouhy gazdasági minisz­ternek, hogy az illetékes szlovák tárca­vezetővel május végéig tegye meg az intézkedéseket arra, hogy a leállított re­aktort mielőbb „biztonságos” állapotba helyezzék. Az intézkedés végrehajtásá­nak feltételezett ideje csaknem egy év. Ezt követően a testület megvitatta és jóváhagyta a tudományos műszaki együttműködésről 1991. október 22-én Washingtonban aláírt csehszlovák— amerikai kormányközi megállapodást. A dokumentum mindkét ország kor­mányának lehetővé teszi, hogy az eddi­ginél jóval nagyobb mértékben részt ve­het a tudományos és kutatóintézetek közötti együttműködés hatékony fej­lesztésének ösztönzésében. (Lapzártáig nem kaptunk hírt arról, hogy a kormány miről döntött a dunai vízlépcsőrendszer ügyében.) Mikor? Vízerőmű magyar pénzből? Csehszlovák nap május 20-án A pozsonyi várhegyen átadásra vár a Szlovák Nemzeti Tanács új székháza, amelynek az építése már sok vitát váltott ki Tekintettel arra, hogy a kivitelezés még az előző rendszerben kezdődött, az új építőanyagárak figyelembe vételével a bemházás meg/eözelítőleg 320 millió koronába került Lehetséges, hogy az SZNT következő ülését már az új épületben tartják. Képünk bal oldalán az épületkomplexum tuxusszállója látható (TK SR-felvétel) ArnTéSSyfl^eg Honi 'észvétel a sevillai világkiállításon az EXPO ’92 világkiállítás. Az Andalúzia székhelyéről érkező nem hivatalos hírek szerint nem minden pavilon készül el azonban a megnyitóig. Hana Haviová, a csehszlovák részvé­tei főigazgatói irodájának szó­vivője tegnapi nyilatkozatában közölte, hogy ez nem érvényes a csehszlovák pavilonra. Mint mondta, azt egy nappal a meg­nyitó előtt, azaz április 19-én adják át. Tájékoztatása szerint nem volt egyszerű döntést hozni a csehszlovák részvétel formájá­ról és koncepciójáról. „Egy-Jirí Dienstbier külügyminiszterteg­­nap úgy nyilatkozott, hogy még nem dőlt el, mikor tarják meg a nemzetkö­zi konferenciát Hegyi KarabahróL A Mario Rafaellivel, a konferencia elnöké­vel tartott tanácskozása után elmond­ta: „Azt szerettük volna, hogy a tanács­kozást még az azerbajdzsáni választá­sok előtt megtartsák, bár éppen az ese­mény miatt nem várhatjuk, hogy az azerbajdzsáni politikai erők valami­lyen kompromisszumra hajlandóak volnának.” Az azerbajdzsáni elnökvá­lasztás egyébként június 7-én lesz. Ivan Camogursky, a Szlovák Nemzeti Tanács első alelnöke, a pozsonyi Hydrostav vállalat igazgatója tegnap nyilatkozott a bősi erőmű finan­szírozása körül kialakult helvzetről. részt adva volt a pénzügyi kor­lát, ugyanis a szövetségi kor­mány csak 207 millió koronát hagyott jóvá. Másrészt viszont tekintettel kellett lennünk a korábbi világkiállításokon való sikeres részvétel kötelező ha­gyományára” — folytatta. Megjegyezte: a végleges dön­téshozatal során nagy szerepet játszott az a tény, hogy a de­mokratikus Csehszlovákia ..ipa7.” fénvhen kíván tíinHn­kölni a világ előtt. Ezzel össze­függésben hangsúlyozta, hogy a sevillai csehszlovák részvé­telre nem szabad csupán rö­vidlátó módon nézni, mivel hosszabb távon a kiállítás új kapcsolatok felvételét ered­ményezheti, mégpedig nem­csak Spanyolországgal, hanem más államokkal is. „A 176 napig tartó, október 12-én záruló rendezvényen minden részt vevő ország vagy vállalat kapott egy napot. A csehszlovák nap május 20-ra esik, amikor is egyebek között csehszlovák kormányküldött­ség érkezik az andalúziai vá­rosba”— közölte Hana Hav­­lová. Egyébként Csehszlovákia a háború után minden általános világkiállításon részt vett — az 1958-as brüsszelin, az 1967-es montrealin és az 1970-es Osza­káin is. Camogursky a következőkkel kezdte mondandóját: „Csaknem egy hónappal ezelőtt látott napvilágot Rajkai Zsolt­nak, a magyar közlekedési, hírközlési és vízgazdálkodási minisztérium államtit­kárának azon nyilatkozata, mely szerint a bősi erőmű csak egy papírtigris, mivel Csehszlovákiának nincs pénze az épít­kezés befejezésére. Már akkor kerestük a finanszírozás módját, s mára már ez papíron el is készült. Nem felel meg a valóságnak azonban az, hogy a pozsonyi Hydrostav vállalat 10 milliárd koronára hitelszerződést kötött az osztrák AIMC társasággal. Hétfőn a beruházó, a Po­zsonyi Vízgazdálkodási Építővállalat ez­zel a céggel arról kötött megállapodást, hogy milyen közös lépéseket tesznek az építkezésnek a vízmű üzemebe helyezé­se utáni finanszírozására.” Ivan Őaruogursky a továbbiakban el­mondta, hogy „egyáltalán nem problé­ma pénzt szerezni e hatékony építkezés­re, amely egyáltalán nem kockázatos, ahogyan azt nemrég Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter ítélte meg”. Nyilatkozata további részében a Hydrostav igazgatója elmondta: a Bős- Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése elleni eddigi magyar támadások arra ösztönözték a szlovák kormányt, hogy osztrák szakemberek részvételével elle­nőrizze a beruházás ökológiai kockáza­tait. Szavai szerint Mucha professzor­nak, a Pozsonyi Vízgazdálkodási Kuta­tóintézet igazgatójának a jelentéséről van szó, amely nemrég készült el és amellyel a szlovák kormány már foglal­kozott. A professzor egyebek között le­­írja, hogy Bécs, Pozsony és Komárom között a Duna vízgyűjtő területén az utóbbi 15 év során a rétegvizek szintje átlagosan két méterrel csökkent. Ezt a Duna medrének eróziója okozza. Car­­nogursky közlése szerint az osztrákok emiatt kezdték meg Bécs alatt a freüde­­naui vízmű építését, s Csehszlovákiának ugyancsak emiatt kell ragaszkodnia a dunai vízlépcsőrendszer építésének be­fejezéséhez.- „A magyar kormánynak inkább az adófizetőkre kellene gondolnia, akik­nek meg kell téríteniük azokat a káro­kat, amelyeket Magyarország a nagy­marosi vízlépcső építésének felfüg­gesztése nyomán az osztrák cégeknek okozott. Lehetséges, hogy éppen eb­ből a pénzből hiteleznek nekünk az osztrákok Bős befejezésére” — ékelő­dött Camogursky.

Next

/
Thumbnails
Contents