Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-16 / 91. szám
1992. április 16. Szabad ÚJSÁG Amerikai vélemények térségünkről Egyre többen festik feketére jövőnk képét Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank Egy bank, amely más, mint a többi David Roche és Richard Davidson, a legnagyobb amerikai befektetési bank, a Morgan Stanly szakértői nemrég nem valami rózsás képet festettek térségünk országainak várható sorsáról a lengyel Gazeta Wyborczában. Pedig csupán az idei esztendőben várható - és már meglévő - problémákat vették számba. Mindketten egybehangzóan állítják, hogy a gazdasági reformfolyamatok sikertelenségei a volt szocialista országokban, illetve a gazdasági katasztrófa a volt szovjet köztársaságokban lesz az 1992-es év legfontosabb jellemzője Európában. Szerintük a kelet-európai országokban most az alábbi a helyzet:- hatalmas tökére van szükség, mely kizárólag nyugati befektetőknek áll csak rendelkezésére. Ők azonban a volt ,,népi-demo“ országokba nem nagyon igyekeznek;- szinte a térség minden országában instabil a politikai helyzet, s ez elriasztja a külföldi befektetőket;- a növekvő munkanélküliség következtében növekszik a költségvetési hiány;- növekszik a kelet-európai országok fizetési mérleghiánya. A dollárkiáramlás sokkal nagyobb lesz, mint a devizabeáramlás. Ez a külföldi adósságok megtérítésének következménye. A piaci reformok bevezetése következtében a térség országaiban rohamosan csökken az életszínvonal, az idén sem várható javulás. A KGST szétesése után ezek az országok a nyugati kiviteltől várnak javulást helyzetükben. Lengyelország kivitelének 1989-ben 43 százaléka került nyugati piacra, tavaly viszont már 66 százaléka, az elemzők szerint azonban az 1991-es esztendő olyan nyugati kiviteli szintet tett elérhetővé a posztszocialista országoknak, amelyeket nehéz lesz túlszárnyalni a közeljövőben. Ha a keleti országok egy szintre akarnak kerülni a nyugatiakkal, fel kell gyorsítaniuk a privatizációs folyamatot. Ennek következtében azonban drasztikusan csökken a foglalkoztatás az iparban, ahol a termelékenység a legtöbb esetben háromszor alacsonyabb, mint nyugaton, de ugyanez vonatkozik a mezőgazdaságra és a hivatalnoki szférára is. Mit hoz a privatizáció? A privatizáció és a bankrendszer reformja következtében a vállalatoknak rendezni kell adósságaikat, ennek következtében vagy kifizetik tartozásaikat, vagy csődöt jelentenek. A Morgan Stanley bank szakértői szerint az 1991-es év eleji egy százalékról 1993 elejére a munkanélküliség a térség országaiban több mint 20 százalékos lesz (Lengyelországban a munkaerőfelesleg 1993-ban 19 százalékos lesz). Minél több a munkanélküli, annál több pénzt kell fordítania az államnak alapellátásuk biztosítására, tehát újfent csak a költségvetési deficit növekszik. Az előrejelzés szerzői azt jósolják, hogy Lengyelországban a deficit idén kb. 5,2 százaléka lesz a költségvetésnek, a FÁK-ban kb. a bruttó nemzeti össztermék 17 százaléka. Egyetlen esélye van a térség országainak: az alacsony munkabér. Az olcsó munkaerőnek köszönhetően ugyanis olcsóbban termelhetnek, mint nyugaton. Ezt a lehetőséget azonban elsősorban a nyugati befektetők hasznosítják, mivel a kevés hazai elsősorban a kereskedésre rendezkedik be. A Kelet pechére azonban a Nyugat befektetői egyáltalán nem sietnek ezekbe az országokba, mivel a térségben rossz az infrastruktúra, politikai bizonytalanság van és jogi káosz. A nyugati befektetés összértéke Kelet-Közép-Európában és a Független Államok Közösségében 1990-ben nem érte el a kétmilliárd dollárt, holott Kelet-Európának évi 50 milliárd, a FÁK-nak pedig 75-100 milliárd dollár befektetésre lenne szüksége. A Morgan Stanley bank szakértői három variációt mérlegelnek:- folytatni a privatizációt és a reformot, párhuzamosan fedezetlen pénzt kibocsátani, mely legalább részben fedné a költségvetési hiányt, mely a munkanélküliséggel együtt növekszik;- folytatni a reformot, de elfojtani a munkanélküliséget közhasznú munkával és az infrastruktúra kiépítésével;- leállítani a reformot és visszatérni a szocialista gazdasághoz. A szakértők szerint a térség országai a beruházásokra figyelnek. Az infláció veszélye ugyan cseppet sem lesz kisebb, ha munkanélküli-segély helyett közhasznú munkáért - mondjuk közútépítésért - fizetik a kormányok az embereket, de legalább létrejön egy korszerűbb infrastruktúra, ami vonzóbbá teszi a nyugati befektetők számára az országot. Egy másik tényező, mely meggyorsíthatná a nyugati befektetések beáramlását: ha sokan emigrálnának a volt szocialista országokból Nyugatra. Egy ilyen esetben ugyanis sok nyugati kormánynak kellene úgy mérlegelnie: „mi inkább fizetünk, csak ne rohanjátok meg az országunkat“. Ha nem akarjuk, hogy a kapitalizmus ezekben az országokban ugyanúgy befuccsoljon, mint a szocializmus, a nyugati és keleti országoknak egyformán finanszírozniuk kell a befektetéseket, melyeknek köszönhetően legalább a munkanélküliek egy része munkához jut. A Nyugat segítsége nélkül azonban a reformoknak semmi esélyük nincs. Jó ez a prognózis? Minden gazdasági prognózisnak felelnie kell két kérdésre: Lényegretörő-e? Milyen hatással lesz a befektetőkre? - írta kommentárjában a Gazeta Wyborcza. A gazdasági előrejelzések a világgazdaságban vagy a legfontosabb országok gazdaságában a befektetési bankok fő feladatai közé tartoznak, hiszen a jó prognózison múlik a befektetések sikere. Ha a Morgan Stanley bank rossz előrejelzéseket adna, nem lehetne a legnagyobb amerikai befektetési bank. Nem csoda, hogy szakértők oly nagy figyelemmel fordulnak Kelet- Európa felé. A Morgan Stanley Európában is nagy erővel angazsálja magát, s az is ismert tény, hogy Nyugat-Európa helyzete nagymértékben függ attól, mi történik Kelet-Európábán. Igaz ugyan, hogy a keleti piacok megnyitása a nyugat számára új lehetőségeket teremt, de egy esetleges gazdasági katasztrófa a Független Államok Közösségében és Kelet-Európábán katasztrófával sújthatná a Nyugatot is. A Morgan Stanley előrejelzéseit sok leendő befektető tanulmányozza, mielőtt döntene, hová helyezi tőkéjét. Egy pesszimista előrejelzés persze nem állítja meg a nyugati befektetéseket Keleten, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy a Morgan Stanley prognózisa nem optimista, hanem egy a szaporodó „fekete“ forgatókönyvek sorában, és még nem is a legfeketébb. -n-1989. október 25-én Francois Mitterrand köztársasági elnök a strasbourgi Európa Parlamentben előterjesztette egy „Európa bank“ létrehozásának ötletét. 1989. november 10. Két nappal a berlini fal leomlása után Párizsban kirajzolódik a jövő az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank terve az elnök tanácsadója, Jacques Attali köré csoportosuló magasrangú tisztségviselők találkozóján. Ez a bank újszerű intézmény lesz és szokatlan küldetést kell majd teljesítenie: a közép- és kelet-európai országok régi típusú államosított és centralizált gazdaságát új, verseny- és piacképes gazdasággá fejleszteni, sokrétű tevékenységgel biztosítani az átmenetet. Az EK védnöksége alatt Az EBRD megalakulásának már az első napjától kezdve gazdasági-politikai felemelkedést akar az európai konföderáció „épületének“ jövőbeli létrehozásához. Ezenkívül a vállalkozás jelzi - a tárgyalásokon túl - a Kelet és Nyugat közötti szolidaritáson alapuló Európán belüli közeledést egy olyan kontinensen, amelyet nemcsak a vasfüggöny választott ketté (hiszen az EBRD megszületésével az meg is szűnik), hanem egyúttal a bizalmatlanság és a gyanú függönye is. A vállalkozás másik nagy ütőkártyája az, hogy az Európai Közösség védnöksége alatt áll. Ennek az ambiciózus vállalkozásnak a kinyilvánított jó szándékai nem elegendőek egy projekt azonnali sikerre viteléhez. Itt nemcsak gazdasági, hanem politikai értelemben vett tétről is szó van. Bizonyos angolszász körökben, de főleg Amerikában szenvedélyes kritikák láttak napvilágot 1989-ben a fejlődő vállalkozással szemben, amely már elejétől fogva multinacionális akart lenni, de főleg európai... Washington tartózkodása nem mulasztotta el ezt értésre adni már 1990 tavaszán, a bank effektiv működésének kezdetén, amikor megkezdődtek az EBRD első ülései. Tartózkodó magatartást tanúsítanak elsősorban politikai okoknál fogva, ami alapvetően annak a ténynek tudható be, hogy a II. világháború óta első alkalommal sikerült - úgy tűnik - világméretű pénzügyi intézménynek kicsúsznia az Egyesült Államok közvetlen ellenőrzése alól. Az amerikaiak és az európaiak többsége közötti nézeteltérés abban az alapvető kérdésben állt fenn hosszú ideig, hogy mely - az EBRD érdeklődésére számot tartó - szektorok élvezzenek prioritást. Az első javaslatokat csak hosszú viták után fogadták el, nem szívesen. Abszurd volt ugyanis azt kívánni, hogy az EBRD teremtsen meg Keleten egy versenyképes magánszektort anélkül, hogy ugyanakkor hozzájáruljon az infrastruktúra államnak történő átadásához. Végül is az EBRD tagjai egyezségre jutottak abban, hogy a kölcsönök 60 százalékát a magánszektor kapja meg. Eszre kell vennünk, hogy a bank alapító okiratának aláírása (1990. május 29-e) után két évvel, valamint a londoni székház felavatása (1991. április 15.) után egy évvel minden kényesnek számító problémát kölcsönös megelégedésre megoldottak. Egyébként a bank amerikai alelnöke (aki az EBRD második embere) csak néhány hónapja lépett hivatalba, ő a pénzügyek kulcsfontosságú szektorának vezetője, felelős a magán- vagy állami vállalatok beruházásaiért és kölcsöneiért. Ez bizonyítja, hogy az amerikaiak nagyon jól értenek a bank stratégiájához, a részvényesek hatékony irányításához és biztosítani tudják, hogy a döntéshozó testületek, a felelős pénzügyi hatáskörök biztos kezekben legyenek... Regionális kooperáció Az elmúlt év végéig egy másik nézeteltérés nehezedett rá a Szovjetunióval való kapcsolatokra. 1991 közepéig az amerikaiak csak kényszeredetten fogadták el, hogy Moszkva hozzájusson az EBRD kölcsöneihez, jóllehet, Jacques Attali erre törekedett, és ebben több nyugati kormány támogatta is őt. A szovjet birodalom széthullása magával hozta Washington magatartásának jelentős mértékű módosulását. Az amerikaiak teljes mértékben csatlakoztak Attali elnök fent említett törekvéseihez. Ó egyébként nemrég utazott el Oroszországba, hogy Borisz Jelcinnel tárgyaljon a hadiipar átalakításáról és a hozzá szükséges - az EBRD pénzügyi támogatásával létrehozandó - alapok életrehívásáról. Bármi történjék is, a bank erőfeszítései - és ez valószínűleg a jövőben is így lesz - Közép- és Kelet-Európa országaira koncentrálódnak, különös tekintettel Magyarországra, Lengyelországra és Csehszlovákiára. Az elmúlt év közepe óta az EBRD 14 fontos tervet részesített pénzügyi támogatásban, és folyamatban van 25 további projekt megvalósítása. Az EBRD többszörösére emeli bankügyleteinek számát, és a regionális kooperációban is részt akar venni. Éppen ezért támogatja az ún. Közép-európai Kezdeményezést, amely a Hexagonálé csoportosulás jelenlegi neve, és tagjai Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Ausztria, Olaszország, Szlovénia és Horvátország (a két utóbbi ország bizonyos fokig Jugoszláviát helyettesíti, amely de jure még létezik, azonban de facto már nem). A „Közép-európai Kezdeményezés“ - amelyhez az elmúlt év novembere óta az EBRD képviseletet delegált - azt szeretné, hogy ezek az országok bizonyos speciális területeken - pl. környezetvédelem, turizmus - a kapcsolatok fejlesztése révén közelítsenek egymáshoz. Pénzügyi kapcsolatok Természetesen az EBRD szoros kapcsolatban áll minden olyan nemzetközi pénzügyi intézménynyel, amely egy „másik Európa“ iránt érdeklődik, külön helyet foglalva el mint harmadik típusú bank; középméretű kereskedelmi bank és középméretű fejlesztési bank. Az EBRD kétségkívül olyan bank, amely különbözik a többitől. Fejleszti a vállalkozói szellemet és a magánszektort, segíti az ipar szerkezeti átalakítását úgy, hogy közben megőrzi az állami szektor egy részét, modernizálja a kommunikációt, előnyben részesíti azokat a javaslatokat, amelyek az öreg kontinens két részét összekapcsolják, hozzájárul ahhoz, hogy új szellemű államot és kultúrát lehessen létrehozni. A tét tehát nagy, és sok az akadályozó tényező. Mindazonáltal az EBRD vezetőinek töretlen optimizmusa - amelyet oszt a megfigyelők nagy része is - nagyon is megalapozott. THOMAS SCHREIBER (Magyar Nemzet, Párizs)
