Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
1992. április 11. Az önállósulási törekvések a közgazdász szemével Szlovákia és a világ *____________________________________Szabad ÚJSÁG A Csehszlovákia államjogi elrendezéséről szóló vitákban — főleg Szlovákiában •— gyakran került szóba, hogy a nagykövetségeken, a külképviseleti hivatalokban, konzulátusokon, kereskedelmi kirendeltségeken, valamint a külföldi kulturális központokban niilyeu arányban képviseltetik magukat jelenleg a szlovákok. Az Ekonom 15. számában Stanislav Spanár kandidátus közgazdászként tette közzé a témával kapcsolatos véleményét, melyet az alábbiakban rövidítve közlünk. A szlovák közvélemény — tehát azok is, akiket a téma behatóan érdekel — a jelenlegi helyzetről pontos információkat kér, főleg a vezető tisztségekben levő szlovákok számarányát tekintve. Ebben természetesen semmi rossz nincs, s véleményem szerint is nagyon fontos, hogy a közvélemény minél több pontos információhoz, illetve adathoz jusson, mert így megelőzhető a különböző jellegű félremagyarázás az állítólagos sérelmeket illetően. Ha nem teszik közzé a kért adatokat, azok akik saját érvényesülési elképzeléseiket helyezik a társadalmi érdekek elébe, kihasználják a lakosság ez irányú tudatlanságát. Arra is több példát találunk, hogy a nemzetiségi ellentétek szításával kívánnak maguknak sokan politikai tőkét kovácsolni. Mondjuk meg őszintén, hogy sokak számára nem a szlovákiai érdek az elsődleges, hanem mindenekelőtt saját érvényesülési és önmegvalósítási szándékukat kívánják különböző módon megvalósítani, ők csak a jól fizetett külképviseleti állások megszerzését óhajtják, s figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az mibe kerül Szlovákia lakosságának. Természetes ugyanis, hogy a közös állam megtartását követően az említett tisztségek betöltése a csehek és a szlovákok között csak az egészséges konkurenciaharc során valósítható meg. Önmegvalósítási törekvések Szlovákia lakosainak is alkalmuk nyílik arra, hogy a külképviseleti szervekben vállaljanak tisztséget. Meg kell jegyezni azonban, hogy számos esetben az képez akadályt, hogy az érdeklődőnek nincs megfelelő végzettsége, s a világnyelvek elsajáü'tását tekintve is sok a kívánnivaló. Mivel konkurenciaharcról van szó, az volna a legjobb megoldás, ha az egyes tisztségeket — nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül — az arra legrátermettebbek töltenék be. Képletesen szólva kevés káposztára sok kecske jut. Tudatosítani szükséges, hogy az utóbbi időszakban oly vehemensen jelentkező „hejszlovákok” között sokan vannak olyanok, akik csak saját érdekeiket helyezik az előtérbe. Szlovákia önállósulását követően ugyanis 60 nagykövetre, 180 külképviseleti titkárra, 150 tanácsosra, valamint főkonzulokra, konzulokra és alkonzulokra volna szükség, s ezeket a tisztségeket az „igazi” szlovákok töltenék be. Már több ízben kifejtettem véleményemet: ha Szlovákia alkotmányellenes módon, tehát népszavazás nélkül válik önállóvá, tulajdonképpen megszakad a világgal való kapcsolata. Figyelembe kell venni azt, hogy az alkotmányellenes lépést követően jogi szempontból nem támaszthatna igényt a csehszlovák vagyon arányos részére, így a külképviseleti szervek vagyonára sem. Azok, akik már most nagykövetnek vagy a külképviseleti szervek tisztségviselőinek tekintik magukat, elfeledkeznek arról, hogy a külképviseleti hivatalokat, a nagykövetségeket az alapoktól kezdve kellene kiépíteni... Ismét egy hasonlattal élek: ha a gyermek megelégeli a családi együttlétet és úgy dönt, hogy elhagyja a házat, nem számolhat a szülők vagyonával és anyagi támogatásával. Abban az esetben, ha a közös ország szétverőinek valamilyen úton-módon sikerülne (népszavazás kiírása nélkül) alkotmányellenesen kikiáltani az önálló Szlovákiát, valamennyiünknek nagy árat kellene fizetnünk a „hejszlovákok” külképviseleti tisztségei kiadásainak a megtérítésére. Ha az önállósulásra sor kerülne, az egykori Csehszlovákia valószínűleg semmilyen támogatást nem adna az említett költségek fedezésére. A jelenlegi helyzet Abban az esetben, ha az önálló Szlovákia Csehszlovákia jelenlegi kapcsolatainak megfelelő külképviseletet kívánnak kiépíteni, akkor 160 országgal, ebből 86-tal nagykövetségi szinten kellene felvennie a kapcsolatot. Európában 25, Ázsiában 29, Afrikában 16 ország, valamint Ausztrália jönne számításba. Ezen kívül Csehszlovákiának jelenleg 16 nagykövetsége, 2 konzulátusa, 9 külföldi kulturális központja és 7 állandó külképviseleti hivatala van. Természetesen nem vettük figyelembe a különböző vállalatoknak a világ számos pontján levő kereskedelmi kirendeltségeit. Jelenleg a külképviseleti szervekben betöltött vezető tisztségek esetében Szlovákia 33 százalékban képviselteti magát. Az igaz, hogy az alacsonyabb beosztásban levők arányszáma már nem ennyire kedvező szlovákiai szempontból. Ennek az az oka, hogy jórészt a prágai székhelyű külkereskedelmi minisztérium munkatársai töltik be az említett tisztségeket. A csehszlovák külkereskedelmi kirendeltségek vezető tisztségviselői közül 36,7 százalék a szlovákiai, tehát e tekintetben sem beszélhetünk hátrányos megkülönböztetésről. Milyen áron? Azok közül, akik az önálló Szlovákiáért harcolnak, még senki nem konretizálta, hogy gazdasági szempontból milyen előnyökkel járna a függetlenség kikiáltása. Ennek egyszerű oka van: valamirevaló közgazdász ugyanis ezzel kapcsolatosan nem tud elfogadható tényekkel érvelni. Vegyük például a külkapcsolatok működéséhez nélkülözhetetlen külképviseleti szervek, intézmények, illetve hivatalok kialakításának a kérdését. A külkereskedelmi minisztérium tavalyi költségvetése 1,957 milliárd korona volt. A külképviseletek vagyonértékét hozzávetőlegesen 36 milliárd koronára becsülik a szakemberek. Egy kisebb külképviseleti iroda létesítése (attól függ hogy hol, milyen körülmények között) megközelítően 25 millió koronába kerül. Ha figyelembe vesszük, hogy 86 külképviseleti irodát kellene átlagosan 100 millió koronás értékben létesíteni, akkor a legszükségesebb hálózat kialakítása csaknem 9 milliárd koronába kerülne. S akkor még nem is szóltunk a fó'konzulátusokról, a külkereskedelmi kirendeltségekről vagy pedig a kulturális központok létesítéséről. A közgazdászok számítása szerint tehát mintegy 10 milliárd koronába kerülne az önálló Szlovákiának a legfontosabb külképviseleti kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen hálózat kialakítása. Ha mindehhez hozzászámítjuk az üzemeltetési költségeket, szerény számítások szerint is Szlovákiának 12-13 milliárd koronájába kerülne a világ országaival való külképviseleti kapcsolat létesítése. A költségeket természetesen, mi lakosok állnánk. Drága mulatság Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy az imént említett adatok, számok jelenleg érvényesek, s a jövőben e tekintetben jóval nagyobb kiadásokkal lehet számolni. Új létesítmények építése esetén a jelenlegi áraknál legalább 20-40 százalékkal magasabb összegekkel kell számolni. A külképviseleti hivatalok létesítése csak az önállósulást követő időszak legszükségesebb részfeladatai közé tartozna. A szakemberek a megmondhatói annak, hogy ezen kívül még mi minden szükséges a működőképes külkapcsolatok kialakításához. Ez is bizonyítja, hogy nem elég a politikai demagógia módszereit alkalmazni, a gazdasági realitásokat is figyelembe kell venni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Szlovákia önállósulása esetén az új külképviseleti hálózat létesítése nem egy-két évig, hanem legalább egy évtizedig tartana. A működőképes külképviseleti hivatalok nélkül tulajdonképpen lehetetlenné válna Szlovákia bekapcsolódása a nemzetközi gazdasági életbe. Sajnos, mindezt nem veszik figyelembe az önállósulást sürgetők. Gondolataimat azért tettem közzé, hogy tisztább kép alakuljon ki Szlovákia esetleges önállósulásával kapcsolatosan. Az ilyen jellegű törekvésekért túl nagy árat kellene fizetni Szlovákia lakosságának. A Meciar-botrány újabb fordulója Május másodikén bizonyítékok Teljes gőzzel beindult a választási harc. Ha másból nem, hát a Vladimír Meéiar exminiszterelnök elleni és melletti kardcsörtetésből erről bárki megbizonyosodhat. A volt kormányfő hol Pozsonyban, hol Bécsben tart rendkívüli sajtóértekezletet, amelyen nem sajnálja ellenfeleitől a „hízelgő” jelzőket. De ellenlábasai sem ülnek ölbe tett kézzel. Ha Szlovákiában éppen nem találnak hallgatóságot, akkor Prágában szedik le még a keresztvizet is a DSZM elnökéről. A legutóbbi sajtóértekezletet „hazai pályán”, a Slovensky denníknek, a Kereszténydemokrata Mozgalom lapjának a szerkesztőségében tartotta Vladimír Pavlik, a Charta 77 aláírója, Meéiar egyik legfőbb ellenlábasa. A gépgyárban kezdődött „Meéiarral folytatott vitám már 22 hónapja tart és a vágbesztercei gépgyárban indult” — kezdte több mint egyórás monológját Pavlík. Elmondta, hogy mint a Charta 77 aláírója, 1990-ben megalakította a Vágbesztercei járásban a Polgári Kezdeményezést, amely egyebek mellett a gépgyárban elkövetett százmilliós törvényellenes üzelmek leleplezését is feladatának tekintette. Meéiar még abban az évben belügyminiszterként szólalt fel a gépgyárban tartott nagygyűlésen, és ott a Pavlík vezette Polgári Kezdeményezést illegális és törvényellenes szervezetnek minősítette. A nagygyűlést követő időszakban sorra megfélemlítették a Pavlíknak adatokkal szolgáló egyéneket, és ő ennek hátterében már akkor Meéiar ténykedését vélte felfedezni. A „chartista” bizony nem homályos utalásokban és rébuszokban beszélt, hanem több tucat konkrét nevet is megemlített, főleg a Trencséni járásban, Meéiar egykori működési helyén uralkodó viszonyokat taglaló beszámolójában. Olyan személyeket nevezett meg, akik a múlt rendszerben is fontos tisztségeket töltöttek be, majd a novemberi fordulat után újfent vezető beosztásba kerültek, és „a becsületes állampolgárok üldözésével szerezték érdemeiket”. A mostani sem különb Pavlík bírálta Ladislav Pittner jelenlegi belügyminisztert, aki állítólag jelenleg is több ilyen múlt rendszerbeli „jómadarat” foglalkoztat tárcájában. Megemlítette például Ignác Behúfi őrnagyot, a Szlovák Gazdaságvédelmi Iroda igazgatóját, aki annak idején a nemzetbiztonsági testület egyik helyettes osztályvezetőjeként indított bűnvádi eljárást a kommunizmus elleni bűncselekmény vádjával Marián Dudinsky, a Slovensk^ denník jelenlegi szerkesztője ellen, akit ezért tíz évi börtönre ítéltek. Pavlík Pittnert tette felelőssé annak a törvénynek az előterjesztéséért is, amelynek alapján a belügyminisztérium volt „nehézsúlyú elvtársait” saját kérelmükre 100-150 ezer koronás végkielégítéssel és a lehető legmagasabb nyugdíjjal bocsátották el; ugyanakkor a fiatal, munkájukat becsületesen végző rendőröknek nincs miből fizetés-kiegészítést adni. Pavlík szerint Meéiar is a volt (és még mindig) elvtársak közé tartozik. Szerinte koholmány az a Meéiar-hívek által hangoztatott „tény”, hogy a DSZM jelenlegi vezetőjét a szocializmus ellenségének tartották volna, mert akkor miként volt lehetséges az, hogy egy ilyen „ellenség” sikeresen elvégezte az egyetemet, fontos pozíciót töltött be és közös rendezvényeken együtt szerepelt az akkori politika „nagyjaival”. Zsarolásra használta A sajtóértekezleten jelen volt Marta Korbelová, szintén a Charta 77 aláírója, aki hosszan ecsetelte a családját a nyolcvanas években ért sérelmeket. Ezek látszólag semmi összefüggésben nem voltak Meéiarral azon kívül, hogy Korbelová többször fordult hozzá jogorvoslásért, de mindig elutasító választ kapott. Mígnem egyszer Meéiar magához hívatta és közölte vele, tudja ki a felelős családja üldöztetéséért, egy doktor Kecera nevű illető, és felszólította az asszonyt: tegyen feljelentést az elkövető ellen. Korbelová ezt akkor meg is tette, de előrelépés azóta sem történt az ügyben. Most pedig meg van győződve arról, hogy Meéiar csupán eszközül használta őt, és az általa írt feljelentést a nevezett személy zsarolására használja. A háttérben Meciar állt A vádlistához Ján Manó, a trencséni rendőrparancsnokság volt alkalmazottja, a „Meéiar-per” egyik legfőbb tanúja is hozzátette a magáét. Ő 1986-ban, a vadásztársaság tagjaként került először kapcsolatba Meéiarral. Már az 1968-as eseményekkel kapcsolatos állásfoglalásáért hátrányos helyzetbe került — például tizenöt évi szolgálat alatt egyetlen egyszer sem léptették elő —, és amikor ’86-ban egy nyugatnémet vadászt látott vendégül, egy névtelen levélíró feljelentette, hogy a szocializmus ellensége és együttműködik a Nyugattal. Manó elmondta: e feljelentés mögött szintén Meéiar állt, erre bizonyítékai is vannak, de nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy azokat nyilvánosságra hozza. Mivel többszöri összetűzésük alkalmával volt alkalma jól kiismerni Meéiart, amikor tudomására jutott, hogya belügyminiszteri tárca vezetésével akarják megbízni, ez olyan hatással volt rá, hogy felháborodásában levelet írt Milan Cié akkori miniszterelnöknek, Václav Havel köztársasági elnöknek és Alexander Dubécknak, a szövetségi parlament elnökének, amelyben felvilágosította őket, milyen becstelen ember Meéiar, és tiltakozott kinevezése ellen. Röviddel azután Manót elbocsátották állásából, házi őrizetet rendeltek el számára, és ezzel Meéiar belügyi tárcájának alkalmazottjaként többek között Cimo volt StB- s tisztet és Krejéa, az SZKP KB volt munkatársát bízták meg. Ahogy azt Manó elpanaszolta, később is olyan zaklatásoknak volt kitéve, hogy azok következményeként végül infarktust kapott, és testileg-lelkileg úgy kikészült, hogy képtelen volt folytatni a harcot. Ennek ellenére közölte: eljön még az idő, amikor bizonyítékokkal lép fel, és bebizonyítja, hogy a felsorolt sérelmek mögött mindig Meéiar állt. Kapott a bársonyszéken Vladimír Pavlík azt is elmondta, hogyanjutott Meéiar a miniszteri bársonyszékhez. Trencséni működése alatt férkőzött Vladimír Krajéinak, az SZKP járási bizottsága volt dolgozójának a közelébe, aki személyes barátságban volt Alexander Dubéekkal. A Szövetségi Gyűlés elnökével folytatott konzultáció alapján ő javasolta Meéiart a belügyitárca élére. A jelöltnek gondolkodási időt adtak, mire ő állítólag kapásból így válaszolt: „Nincs min gondolkodnom, vállalom.” Pavlík megemlítette a DSZM elnökével folytatott perének különös tárgyalását is, amelyre ő hivatalos idézést nem is kapott, azt utólag, a tárgyalóteremben nyújtották át neki, azzal indokolva a mulasztást, hogy „véletlenül” téves címre postázták a hivatalos iratot. (Ez bizony egy olyan intézmény részéről, mint a bíróság, eléggé nehezen elfogadható argumentum.) Végül is a tárgyaláson nem engedtek neki teret bizonyítékai előterjesztésére, és a pert elnapolták. „Május másodikán kerül sor a Charta 77 konferenciájára. Ezen nagyon súlyos tények nyilvánosságra hozatalát fogom kezdeményezni. Bizonyos félelemmel tölt el, hogy azok közzététele túlságosan felkavarja majd a kedélyeket, de az igazság érdekében kötelességem, hogy ezt megtegyem” — ígérte befejezésül az aduász előhúzását a Charta aláírója. Bizonyos analógia észlelhető a Meéiar-párti és a Meéiar-ellenes sajtóértekezleteken. Mindkettő protagonistái „kézzelfogható” bizonyítékokkal támasztják alá igazukat, amelyek eddig nem sokat bizonyítottak, és mindkét fél talonban tartogatja a „nagy ászt”, amellyel majd a „kellő pillanatban” rukkol elő. Ez azzal magyarázható, hogy még van néhány hét a választásokig. Mindkét fél olyan szabályok szerint játszik, mint azon a fajta árverésen, ahol az a sikeres vevő, aki közvetlenül a kalapácsütés előtt kiáltja be a végső licitet. GAÁL LÁSZLÓ
