Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-07 / 57. szám
1992. március 7. Szabad ÚJSÁG 9 érték, hatalom és kisebbség megmutatkozó kettős útkeresésnek a jele. Elterjedt vélemény, hogy jelenlegi körülményeink között a politika elsőbbséget élvez a továbbiakban is, hiszen most olyan kérdésekről van szó, amelyek létfontosságúak és hosszú távra megszabhatják további jövőnket. A másik oldalon itt van a folytonosság kérdése. Úgy tűnik, hogy feloldhatatlan dilemmával van dolgunk, melyet más szempontból is megközelíthetünk. Az elmúlt két évben értelmiségünk körében egy bizonyos átstrukturalizálódás történt. Bizonyos váltás, helycsere következett be. Ezzel kapcsolatban nem az értelmiség egészéről van szó, hanem az értelmiségi elitről. — Elit alatt az értelmiség egy viszonylag kis, de annál markánsabban körülhatárolható részét értem, aki rendelkezik bizonyos hatalommal, pozícióval, jelentős mértékben meghatározó befolyást gyakorol a politika, kultúra, tudomány, gazdaság területére. Az elit tagjainak mobilitása a közélet egyes területei között jelentős. Az a hatalmi elit, mely az elmúlt évtizedekben konzerválódott, 89 novembere után részben kicserélődött, illetve eltűnt. Most nincs jelentősége értékelni ennek a letűnt rétegnek a valódi illetve talmi értékeit, tény, hogy legitimitását a pártstrukturában elfoglalt helye, illetve az ehhez való többnyire személyes viszonya szabta meg. Igazából nem került egy új elit a régi struktúra helyébe, bizonyos emberek kerültek meghatározó pozícióba, akik már azóta is részben kicserélődtek, tehát van egy formálódó elit, amely elsősorban politikai beállítottságú. Egy másik kérdést vetnék fel. Néhányan már hosszabb ideje beszélünk tudományosságunk zsákutcás fejlődéséről. (Ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni.) Rövidre zárt körben mozgunk, ha kisebbségi társadalmunk különböző területeinek tudományos eszközökkel történő feltárásáról van szó. Az elmúlt két év során egy jelentős váltás, átcsoportosulás történt, a különböző értelmiségi tevékenységek terén. Kétségkívül a politikusok és közíró szerepe növekedett, másrészt a hosszútávú értékek megteremtői, például a tudományos kutatók tevékenysége az intézményrendszer hiánya következtében háttérbe szorult. A tudományosság buktatói Grendel L. — A fordulat nyomán felszínre került és megalakult új politikai pártoknak egyik fő kötelessége lehetne az, hogy megteremtsék azokat az intézményeket, azt az intézményrendszert, amelyik lehetőséget nyit a szlovákiai magyar tudományos élet fejlődése számára. Szerintem ez mind a három vagy négy politikai mozgalom és párt profiljába, programjába belefér. Persze ehhez az is kellene, hogy bizonyos oszthatatlan magyar érdekekben a három vagy négy magyar politikai csoportosulás közös nevezőre tudjon jutni. A Érdek, hatalom, kisebbség Gyurcsík I. — Fontosnak tartom, hogy az említettekre kötődve beszéljünk az érdekekről. Most hagyjuk az egyéni érdekeket, s próbáljuk megvizsgálni a csoportérdekeket. Ezek lehetnek pártérdekek, továbbá egy nagyobb közösség érdekei, melyek a mi esetünkben lehetnek a kisebbségi érdekek, valamint az állam érdekei és a globális érdekek. Elsősorban azonban a csoportérdek és a közösségi érdek viszonyát vizsgáljuk meg. Konkrét példákat lehetne hozni a közelmúltunkból arra, hogy az egyéni és a csoportérdek alapján miként vették semmibe a közösségi érdekeket, gyakran közben épp rájuk hivatkozva. Ha abban a társadalomban, amelyben ezek a mozgalmak, pártok tevékenykednek, nincs olyan közélet, olyan meghatározó tudat, mely képes abba az irányba hatni, hogy ezt ezek az erők ne engedhessék meg maguknak a közösségi érdekek semmibevételét politikai felelősségre vonás, erkölcsi számonkérés nélkül... Az értelmiség árulása Grendel L. — Ne haragudj Iván, hogy a szavadba vágok, de én többek között ebben látom az értelmiség árulását. Engedte magát belehajszolni csoportérdekekbe vagy nevezzük pártérdekeknek és elfeledkezett arról, hogy mindegyik magyar politikai mozgalom vagy párt ennek a közösségnek, a szlovákiai magyarságnak a pártja és kell, hogy legyen közös érdek ezek között a mozgalmak, pártok között. Hogy nem tudnak megegyezni azt én a magyar politikai pártok és mozgalmak szűklátókörűségének, kicsinyességének tartom, személyes ambíciók előtérbe kerülésének a közösségi érdekkel szemben. Attól tartok, ha ebben a tekintetben nem fog változni valami a közeljövőben, akkor ennek a levét meg fogjuk még inni. Gyurcsík I. — Nem tudom elfogadni az általánosító kritikát, s nem akarok belemenni abba, hogy az egyes pártok szempontjából vizsgáljuk, ki mennyit tett illetve ki tett többet, mert akkor oda jutunk ahová most nem szeretnénk. Ezt a pausál bírálatot mindenképpen árnyalnám. Kimondtad, amit magam is nagyon fontosnak tartok — a közösségi érdek tudatosítását. Ha tovább akarunk lépni a hatalom és a kisebbség viszonyát kell szemügyre vennünk, miután jelzésszerűen érintettük az érdekek kölcsönös viszonyát. Vizsgálnunk kell a hatalom viszonyát a polgárhoz, a kisebbséghez. A kisebbség alatt érthetünk politikai, vallási stb. kisebbséget, de én itt nemzeti kisebbségre gondolok. A nemzeti kisebbség politikai szervezetei soha sem kerülhetnek abba a helyzetbe mint a politikai kisebbség szervezetei. Amíg az adott társadalomban nincs olyan szabadságküszöb, hogy az ilyen jellegű másságot képes legyen tolerálni, addig nehezen tudom elképzelni azt, hogy egy ilyen kisebbségi politikai szervezet a hatalomba kerülve annak részese és ne eszköze legyen, s a kisebbség közös érdekeit ne adja fel nagyrészt a hatalom érdekeinek. A számtalan kisebbségi definíció közül az egyiket vegyük vitaalapul, mely szerint az etnikai, vallási és nyelvi kisebbség „az állam polgárainak egy csoportja, amely szám szerint kisebbséget alkot és nem foglal el domináns szerepet az államban, amelynek etnikai, vallási vagy nyelvi jellegzetességei vannak, s ezek különböznek a lakosság többségének jellegzetességeitől, s amely tagjai egymás iránt szolidaritást éreznek, ösztönözve, még ha csak hallgatólagosan is a túlélés közös akaratával és akiknek célja a többséggel a valóságban és a jogban is elérni az egyenlőséget”. Ha ebből indulunk ki, a szolidaritás, az identitás, a jogegyenlőség kérdésében a kisebbség mozgalmainak egységesen kellene fellépni, a kisebbség pluralizálódását tiszteletben tartva. Ha a hatalom asszimilációs politikát folytat, e kérdésekben való megosztottság esetében, az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva felszámolhatja az adott kisebbséget a kisebbség megosztásával, egymás elleni kijátszásával. Itt utalok vissza az érdekek kérdésére, a csoport és a közösségi érdekek közötti diszharmóniára. A hatalom nem szemléli tétlenül a kisebbség szerveződését, ténykedését — beavatkozik a jogok és eszközök korlátozásával, irányított támogatással vagy a támogatás megvonásával stb. A hatalom reagálhat úgy, hogy folklórcsoport szintjén kezelhesse a kisebbséget, megszüntetve a kisebbségi érdekek politikai megjelenítését, például elérhetetlenül magas választási küszöbök beiktatásával, a választókerületek kisebbségeket hátrányosan érintő kialakításával stb. Amennyiben nincs elég képzett és megfelelő politikusunk, s az értelmiségiek zöme „kényszerből” politizál, nem mondhatjuk azt, hogy most minden értelmiségi térjen vissza a kulturális értékteremtéshez, s csak ezt követően foglalkozzanak politikával. Véleményem szerint itt most nagyon sok dolgot kell egyidejűleg, párhuzamosan csinálni, s adott az az értelmiség, akinek ezeket a feladatokat el kell látnia. A hatalom is keményen „besegített” ennek a helyzetnek a kialakításába. Az értelmiségiek árulása helyett én úgy fogalmaznék, hogy nem volt elég bölcs belátás a hatalom holdudvarába került kisebbséghez tartozó értelmiségiekben, hogy rámutassanak arra — a hatalom igenis kijátssza őket a közös kisebbségi érdekek, az identitás megőrzése szempontjából létfontosságú kérdések terén. Turczel L. — Arra a kijelentésre akarok reagálni, amit Grendel Lajos tett, hogy a tudományos élet hiányosságainak a kiküszöbölésére nem történtek erőfeszítések a mozgalmaink részéről. Ennek ellentmondók, tudniillik a hiányosságok egyik legfontosabb rendezését, a pedagógiai egyetem felállításának a javaslatát, hogyha sután, megfelelő tudományos megalapozottság híján is, de megtették rögtön. És ez fontos vívmány lett volna, a hiányok nagy részét, főleg ha perspektivikusan nézzük, megoldotta volna. Persze itt is az összefogás hiányzott. Sajnos, a Szövetségi Gyűlésben az ellenmozgalom részéről eltúlzott ironikus kritika zúdult azokra, akik a javaslattal előálltak. Ilyen elutasító fellépés helyett a javaslat kidolgozását kellett volna közös erőfeszítéssel, összefogva teljessé tenni. Szóval ilyen törekvés megvolt. S akkor olyan emberek kerültek tisztségekbe, akikben bízni lehetett. Például ott volt a Kováé iskolaügyi miniszter. Nem tudom, hogy ti hogy voltatok vele, de én a 89 előtti utolsó két-három évben ezt az embert nagyon becsültem, hiszen szamizdatos módon terjedtek azok a tanulmányai, melyekben kipellengérezte a szlovák történeti és irodalmi Svátopluk mítoszt és egyéb túlzásokat. Az ezeréves elnyomás mítoszával szemben azt állította, hogy a nemzetiségek magyarosítása csak 1867-ben indult el. Ezen én elképedtem, mert a Két kor mezsgyéjében, ahol ezzel a kérdéssel foglalkozom, visszamentem 1790-ig, és nemcsak én, hanem Révay István, a kitűnő demográfus is ezt jelölte meg határnak. Azelőtt a feudalizmusban nem létezett a nemzeti elemnek ilyen előtérbe kerülése, de 1790-től kezdődött meg a magyar nyelv hivatalos nyelvvé, államnyelvvé nyilvánítására irányuló törekvés, amellyel szemben a nemzetiségek érzékenyen léptek fel, s a saját területeiken önkormányzati jogokat kívántak. Visszamenve Kováéhoz: azt nem tudom mi volt hamaros pálfordulásának a fő oka, és mi okozta a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomnak a nemzetiségi kérdésben való meghátrálását. Valószínűleg az a szörnyű ellenségkép játszott itt közre, amit a nacionalista erők alakítottak ki a magyarságról, de a háttérben a Matica kemény nyomására is sor kerülhetett. Én meg voltam döbbenve, hogy amikor a Maticás nyelvtörvény borzolta az idegeket a szlovák parlamentben és azon kívül, erre Európa és a világ nem figyelt fel. De sajnos, púp vagyunk Nyugat hátán, s csak nagy szavak hangzanak. Pedig most, hogy az emberi jogokat állandóan papolják, véleményem szerint a kisebbségi jogok az emberi jogoknak azt a részét képezik, ahol legjobban lehet demonstrálni azt, hogy van jogérzékünk és akaratunk érvényt szerezni a jogoknak. Hazai kisebbségkutatás? Gyiirgyík L. — Kiegészíteném azt amit a tanár úr mondott. Az egyik oldalon volt egy kísérlet egy egyetemi intézmény létrehozására. A köztudatban továbbra is benne van, hogy egy felsőfokú intézményért, ha más formában is, de lépéseket kell tenni. De van itt egy másik vetület is, az egyik politikai mozgalom részéről volt egy „altató politika”, talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés, mely beígérte egy kisebbségi, nemzetiségi tudományos intézet létrejöttét, kormánytámogatással, amelyről azóta sincs semmi kézzelfogható információ. Végsősorban egy 5—6 fős kisebbségi „kutatóintézet”, jobb szóval kutatócsoport megteremtése anyagilag biztosítható lett volna — elvileg — a 3 politikai mozgalom szponzorálásával. A kezdéshez, az induláshoz szükséges anyagi háttér mindenképpen. Egy működő intézményt eredményei minősítenek, s egy hatékony eredményeket felmutató intézet esetében a pénzhiány nem áthághatatlan akadály. Requiem a magyar felsőoktatásért? Gyurcsík I. — Anélkül, hogy itt értékelném bármely mozgalom tevékenységét, a magyar felsőoktatási intézmény létrehozása kapcsán az oszd meg és uralkodj elve is érvényesült. Ezt a kérdést másként lehetett és kellett volna megoldani. Amikor az válik meghatározóvá, hogy ki jön az ötlettel, és nem az, hogy mi az ötlet, akkor az ügy vész el, s félek, hogy jelenleg a kisebbségi tudományos kutatás kérdése is hasonló buktatók előtt áll, annak ellenére, hogy a pl. a demográfiai, gazdasági, ökológiai, oktatási helyzetünk feltérképezése nem történhet pártpolitikai vagy ideológiai szempontoknak alárendelten. Tudom, minden külföldi példa sántít, de tán nem érdektelen megemlíteni a finnországi svédek és a dél-tiroli németajkú népcsoport politikai szerveződéseit — s tudtommal egyiküket sem vádolták meg totalizmussal és a kisebbségen belüli egypártrendszerre való törekvéssel —, melyek jól felfogott érdekükből tömörítik az adott kisebbség (mindkét esetben kb. 300 ezer főről van szó) 80—85%-át. Például a finnországi Svéd Néppárt a Liberális Internacionálé tagja, ám a párton belül léteznek más platformok is, melyek más nemzetközi szervezetekben megfigyelőként képviselik a pártjukat. Céljuk, hogy a párt, s rajta keresztül a kisebbség zöme minél szélesebb körben, nemzetközi szinten is képviselve legyen, természetesen a programban meghatározott kereteken belül. A lényeg az, hogy a szervezeten belül érvényesüljön a demokrácia, az oktatás, a kultúra, az identitás szempontjából fontos kérdésekben azonban az egységes fellépést biztosítsák. Ellenkező esetben a különböző kisebbségi csoportoktól azonos témában érkező eltérő javaslatok egymást semlegesítik az országos politikában. GYURCSÍK IVÁN (Fotó: Nagy László)
