Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-07 / 57. szám

/ »AG Gazdasági és érdekvédelmi napilap SZOMBAT, 1992. március 7. • II. évfolyam • 57. szám • Ara 2,30 korona A bősi vízerőmű ismét terítéken Leszavazott magyar képviselők A csehszlovák—román kormány­közi kereskedelmi és fizetési meg­állapodás megvitatásával folyta­tódott tegnap Prágában a Szövet­ségi Gyűlés kamaráinak 21. együttes ülése. A képviselők a megállapodás jó­váhagyása után a csehszlovák állam­­szövetségről szóló alkotmánytör­vény módosításával foglalkoztak, amelyet egy képviselőcsoport a ha­táskörök egy részének föderális szintre történő átruházására vonat­kozóan terjesztett elő. Indoklásában Stefan Glezgo (PDU—NYEE) egyebek között rámutatott: a novel­la jóváhagyásával szövetségi hatás­körbe kerülne a harci eszközökkel való kereskedelem szabályozása és ellenőrzése, valamint az alapvető energiaforrások, radioaktív, bődító és egyéb veszélyes anyagok felhasz­nálásának kezelése. Bár a felszóla­lók zöme támogatásáról biztosította a novellát, szavazásra mégsem ke­rült sor, annál az egyszerű oknál fogva, mivel a tárgyalóteremben a képviselőknek megközelítőleg csak az egy harmada volt jelen. A szava­zás március 10-én, kedden lesz. A parlament parkolójában teg­nap reggel „megjelent” egy ágyú és egy katonai csapatszállító, mégpedig Michal Maly, Albert Cerny és Milan Hruska képvise­lőknek „köszönhetően”. A hona­tyák ezzel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a je­lenlegi, hézagos jogrend lehető­vé teszi az ellenőrizetlen fegy­verkereskedelmet, s ezzel az ille­gális fegyverkezést. A parlamenti képviselők tegnap határozatot fogadtak el azzal a kö­­(Folytatás a 2. oldalon) Holnap: nőnap vagy valami más Feje tetejére állt A Szlovákiai Férfiak Uniója azt követeli, hogy az eddigi nemzet­közi nőnapot, március 8-át a kihasznált női emancipáció áldoza­tainak napjává nyilvánítsák. Amint azt Lubomír Kálvin, az unió tanácsának és végrehajtó bizottságá­nak elnöke a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának elmondta, a követelés egyik oka, hogy a férfiak vagy a gyer­mekek életének megfosztásáért a nő­ket lényegesen enyhébben büntetik, mint a férfiakat. Sőt, a férfiak és a gyermekek életét kevesebbre értéke­lik, mint azt a „szocialista tulajdonban levő gazdasági állatok megölésének eseteiben tették”. Az unió szerint az egykori baloldali kommunista-femi­nista rendszer bűne, hogy a feje tete­jére állították a férfi és a nő közötti kapcsolatot és a családi életet. A kom­munista rezsim visszaélt a szebbik nem arra irányuló természetes törek­véseivel, hogy egy szintre kerüljön a férfiakkal. Az alábbi „történet” ékes bizo­nyítéka a baloldali feminista propa­ganda hatalmas társadalmi hatásának. Volt egyszer egy férfi, aki semmiben sem különbözött többmillió társától. A gyűléseken mindig a nők jogaiért har­colt Am a kocsmában nem rejtette vé­ka alá a „tyúkokról” alkotott vélemé­nyét A nők imádták, a fériak csodálták Nem változott meg akkor sem, amikor felesége a kommunista állami szervek közreműködésével megfosztotta gyer­mekétől, vagyonától és a tetőtől a feje fölött De nem tanult az esetből, gondo­latait mindennap a „rossz férfiről" szó­ló propaganda foglalta el Második fe­lesége meggyorsította a vagyonhoz ju­tást álmában férjét sodró fával „simo­gatta meg", úgy, hogy orvos már nem is kellett Bár a Közbiztonsági Testület tagjai egy éjszakára „meghívták" ma­gukhoz a temperamentumos nőt más­nap pedig elmegyógyintézetbe küldték, de rövidesen „szabadult”. A házasság­gal és a férj megölésével mintegy félmil­lió koronás „tiszta nyereséghez” jutott Itt a vége, fuss el véle... Nincs új a nap alatt, már jóval a baloldali erők előretörése előtt is közismert volt, hogy a nőket nem szabad bírálni. Márazeunuchokese­tében is vak alárendeltség mutatko­zott. Az állandó stresszben élő férfi­ak közül többen betegednek meg, az apa nélkül felnövő gyermekek hely­zete sem irigylésre méltó. Egyre több férfi és gyermek az öngyilkosságban keres kiutat, vagy az élet elvételének „élvezetesebb” formájában, az alko­holban és a kábítószerekben. Ezért a férfiak uniója azt követeli, hogy március 8-át a kihasznált női emancipáció áldozatainak napjává nyilvánítsák. (VIS) Járt Carnogursky dél-szlovákiai munkalátogatása Hajógyári termékek nyugati piacra Budapest után Pozsonyban Magyar—Szlovák Fórum Tegnap kezdődött meg Pozsonyban a szeptemberi budapesti találkozó folyta­tásaként a II. Magyar—Szlovák Fórum, amely a XX. századi magyar—szlo­vák kapcsolatok konfliktusaival és azok megoldásának lehetőségével hiva­tott foglalkozni. Az esemény rangját és fontossá­gát bizonyítja, hogy szlovák részről Frantisek Miklosko, az SZNT el­nöke, magyar részről pedig Konrád György író, a nemzetközi Pen Klub elnöke nyitotta meg. A megnyitón jelen volt Rudolf Chmel, Csehszlo­vákia budapesti nagykövete, A Nagy László, az SZNT alelnöke és Boros Jenő, a Magyar Köztár­saság pozsonyi főkonzulja. A buda­pesti találkozóhoz hasonlóan ezúttal is Fischer Ádám karmester vállalko­zott a vitavezető szerepére, jó érzék­kel kézben tartva az írók és történé­szek vitáját. írókhoz méltóan Grendel La­jos és Mila Haugová vitaindító fel­szólalásában a kölcsönös megértés és közeledés vágya kapott hang­súlyt, míg a történészek — mint­egy előlegezve a holnapi vita hevét — a napjainkban is tapasztalható konfliktusok gyökereire hívták fel a figyelmet. A találkozóról lapunk hétfői szá­mában részletesen tudósítunk. (cs-vk) Ján Carnogursky, a Szlovák Köz­társaság miniszterelnöke tegnap munkalátogatást tett a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban. A vendég a komáromi hajógyárban helyettese, Zászlós Gábor és Jozef Bel­­cák ipari miniszter társaságában tájéko­zódott a termelési és gazdasági kérdé­sekről, valamint a vállalat célkitűzései­ről. Radi Bertalannak, a hajógyár mű­szaki igazgatójának tájékoztatása sze­rint a vállalat legnagyobb problémája a kedvezőtlen pénzügyi helyzet, amelyet az idézett elő, hogy a volt Szovjet­unióból származó megrendelők mintegy 700 millió koronával tartoznak. Ezért a gyár nyugati piacokon is keresett meg­rendelőket és bővítette termelési prog­ramját. Jelenleg a teher- és személyszál­lító hajókon kívül földmunkagépeket és konténereket is összeszerelnek. Az elő­rejelzések szerint a vállalat idén gyár­tandó termékeinek csaknem 75 százalé­kát Nyugat-Európába exportálják. A hajógyári látogatás után Ján Őar­­nogursky felkereste a járási hivatalt. Itt a mezőgazdasági reform menetéről és a magánvállalkozásokról tájékozódott. Ezt követően Újgyallán megtekintette a magánkézben levő Eurofarm társaság részlegeit. Az éticsigával kereskedő tár­saság idén még 35 új munkahelyet te­remt. A komáromi vámhivatal alkalma­zottaival tartott találkozón a szlovák kormányfő hangsúlyozta, hogy továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a fegy­­(Folytatás a 2. oldalon) A kormányfő eg/ németországi cég számára összeszerelésre kerülő hajó makettje előtt Gerhard Wessels majdani tulajdonossal. Baloldalt Jozef Békák miniszter látható (ÚSTK-felvétel) Az olvasókban bízva... Lapunkban már jeleztük: a Szabad Újság nehéz gazdasági helyzetbe került Azóta számtalan telefonhívási kaptunk aggódó olvasóktól, akik szere­tik, elismerik a lapot! Ezért bátorkodunk megismételni felhívásunkat, mely­ben segítséget kérünk megmaradásunkhoz. Termelőegységekhez, vállalkozókhoz, magánszemélyekhez fordulunk az­zal a kéréssel, hogy ha tehetik, részesítsék pénzbeli támogatásban lapunkat Az adományokat a Fábry-alap „Szabad Újság” szakalapítványán gyűjtjük. Tekintettel arra, hogy a postai utalványra nem fér rá a szakalapítvány egész neve, a pontos cím a következő: Fond Zoltána Fábryho — „SZ” VÚB Bratislava - mesto c. ú. 35-64631-012/0200 Szeretnénk azonban olvasóink figyelmét arra is felhívni, hogy a legna­gyobb támogatást az jelentené számunkra, ha minél többen megrendelik lapunkat Az utóbbi időben örvendetesen emelkedő példányszámunk azt bizonyítja, hogy lapszerkesztési szándékunk találkozik az olvasók igényeiveL Ennek ellenére a lapterjesztés területén olyan tapasztalataink vannak, hogy a megrendeléseket csak többhónapos késéssel intézik; a kioszkokban az a jó, ha nincs remittenda, azaz visszamaradt példány, de éppen a Szabad Újságot nem lehet sok helyen már reggeli 8 órakor megvenni, mégsem rendelnek belőle többet Nem így más lapokból... Ha példányszámunk jelentősen megnövekedne, s elérhetnénk egy éven belül a 30 ezret (az év eleje óta hetente átlagban 250 a növekedés), lényegében fedezni tudnánk kiadásainkat és nem szorulnánk támogatásra, amelyet más veszteséges — de szintén szükséges! — magyar lapoknak lehetne juttatnt Ha lapunk előfizetőivé kívánnak válni, a lapban közölt megrendelőlapot kitölté­se után címünkre: SZABAD ÚJSÁG szerkesztősége Martanovicova 25 819 11 Bratislava küldjék, így ellenőrizni tudjuk annak intézéséL Támogatásukat, segítségüket előre is mély tisztelettel köszönjük. MikloSko az államjogi elrendezésről Veszélyben a március 11-i találkozó Frantiíek Mikloiko, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke leg nap az állam jogi elrendezéssel kapcsolatos kérdésekről nyilat­kozott a Csehszlovák Sajtóiro­da munkatársának Az SZNT vezetője elmondta: „A Milovyban jóváhagyott államjogi szerződésjavaslatot beterjesztették mindkét tag­köztársasági parlament elnök­ségéhez, hogy a testületek tag­jai állást foglaljanak. Mint is­meretes, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége nem fogad­ta el a dokumentumot. A cseh partnerek állásfoglalását vi­szont én nem tekintem vilá­gosnak. Semmitmondónak tartom a CSNT Elnökségének a két tagköztársasági parla­ment vezetői által az államjogi elrendezésről tartott tanács­kozásokról hozott határozatát is, amelyben a cseh parlament vezető szerve a nemzeti taná­csok elnökségének tanácsko­zása szempontjából kiinduló­pontnak nevezte a milovyi do­kumentumot.” Mikloáko a továbbiakban megállapította: a szlovák fél már korábban indítványozta a képviselői klubok szerződésja­vaslattal kapcsolatos észrevé­teleinek cseréjét. Azután a fe­lek ismét találkozhatnának, s az észrevételek alapján dönt­­hetnék el, vajon lehetséges-e a megállapodás vagy nem. „Mi előkészítettük észrevételein­ket, ezzel szemben a CSNT Elnöksége közölte, hogy nem küld észrevételeket. Ezért na­gyon inkorrektnek tekintem a CSNT Elnökségének csütör­töki határozatát, amely egye­bek között tartalmazza: az SZNT Elnökségének tájékoz­tatnia kell a további tárgyalá­sokkal összefüggő céljairól, és ha ezt nem teszi meg, akkor a CSNT Elnöksége céltalannak minősíti a további tárgyaláso­kat” — mondta az SZNT el­nöke. FrantiSek MikloSko közöl­te, hogy a cseh parlament el­nökségének határozatát az SZNT Elnöksége elé terjesz­tik. „Személyes véleményem az, hogy a cseh fé( így kidolgo­zott határozata miatt veszély­be került a két elnökség már­cius 11-ére tervezett újabb ta­lálkozója” — hangsúlyozta. Mint mondta, ennek ellenére kész találkozni a Cseh Nem­zeti Tanács elnökével, hogy a felek „kulturált módon tudják lezárni az államjogi elrende­zésről folyó tárgyalásokat”. Találgatások helyett néhány tény A sajtó támogatása és pártossága ügyében Előrebocsátom, nem óhajtok bánta­ni, megbántani senkit. Főképp nem a Tisztelt Olvasót, mert tudom, neki más­ra van szüksége, nem újságírók marako­dására. De nyilvánosan is el kell monda­ni néhány tényt, melyre nem terjedt ki a hét folyamán az Uj Szóban Bodnár Gyula figyelme, amikor Szigeti Lászlót kérdezte (szerdán: A 25 millió — kevés; pénteken: A politikai érdekek kizárásával). Előrebocsátom: a Szabad Újság so­sem érezte az Új Szó konkurensének magát. Az olyan gyorsan változó idő­ben, mint a mostani, van annyi új infor­máció, amivel megtölthető akár négy magyar napilap is, mert minél többet megtud a kisebbségi magyar, annál na­gyobb az esélye arra, hogy gazdaságilag ne diszkriminálja önmagát, mert ütő­képes nemzeti kisebbség csak akkor le­szünk, lehetünk, ha gazdaságilag is erő­sek leszünk. Az érdekvédelem pedig számunkra azt jelenti, szabad emberként akarunk élni, oktalanul-jogtalanul nem sütjük le a szemünket, amikor meg akarnak félemlí­teni bennünket. Még akkor sem, ha cse­rében a hatalom birtoklói ezért nem szeretnek bennünket. És nem hagyjuk (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents