Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám

8 Szabad ÚJSÁG 1992. március 6. c Hírkosár J Labdarúgó kupatornák Kösz, elég volt! Úgy tűnik, Diego Maradonának állandó szüksége van arra, hogy ha percekre is, de felhívja magára valamivel a hírközlő eszközök figyelmét. „Elegem van Olaszországból és az olasz labdarúgásból” —jelentette ki nem­rég az argentin focista, akinek július harmincadikán lejár a tizenöt hónapos eltiltása, amit doppingszerek használata miatt „érdemelt ki”. Beszélni meglehetősen könnyebb, mint cselekedni. A cselekvés pedig Mara­dona esetében nem könnyű. Szerződése a nápolyi klubbal ugyanis 1993 végéig szól. Az illető klub pedig minden valószínűség szerint nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Egy olasz sportmagazin szerint a szurkolók, illetve Diego rajongói sem hagynák ezt szó nélkül. Ők ugyanis megbocsátottak az „eltévedt báránynak”, s visszavárják őt a zöld gyepre. Maradona pedig cáfol. Azt mondja, csak azért van rá szükség, mert a nápolyi klub érzi a szenzációszagot. Mert ha ő újra magára öltené a mezt, az nem kis összeget hozna a klub konyhájára. Hiszen ki ne lenne kíváncsi a „fenegyerek” visszatérésére? A kósza hírek szerint Diego fél. A bíróság előtt beismerte ugyan, hogyan jutott a kábítószerekhez, ám a bírák ezt az utat túl „egyenesnek” találták. Azt mondják, Diego egy szervezettől retteg, ami közeli összeköttetésben áll a maffiával. Van benne valami... A teniszezőkről valahogy az az általánosan kialakult vélemény, hogy az ő életük fenékig tejfel. Hiszen mi gondja lehet egy hírességnek? Bejárónőt tart, csodás kocsikon rója az utcákat, tele van pénzzel. — Én örülnék a legjobban, ha ez így lenne. De sajnos... Aggasztó, hogy a tenisz egyre inkább robotembereket igényel. A versenyzők tizenöt éves koruktól szinte „dobozokban” élnek, melyen ugyan van ablak, de nem lehet kinézni rajta. Az egész gondolatviláguk csak a versenyek, az ügynökök, a pénz, a győzelem és az edzés körül forog. A profi teniszezők egyszerűen nem is emberek. Állati hajsza ez. Nincs emberi életük, nincs idejük mással foglalkozni. Szörnyű — mondta Yannick Noah teniszező. Pam Shrivemek is hasonló a véleménye. — Nagyon érdekes számomra, hogy milyen különbözőek vagyunk mi, profi teniszezők. Ha például összehasonlítom magam Szeles Mónikával, akkor könnyű megállapítani: ég és föld a különbség. Mónika könnyed, laza lány, aki élvezi az életet, sikereket és saját magát. Hiába, még fiatal. Ezzel szemben én egy közép­­osztálybeli, konzervatív egyéniség vagyok, azokhoz hasonló, akik parókát szoktak hordani... Uraim, sajnálom! Ugyancsak furcsa dolog történt Franciaországban... Egy francia kisváros pol­gármestere kitiltotta az általa irányított településről az ír és az új-zélandi rögbi-já­tékvezetőket. Christian Lussagnet, a franciaországi Montcrabeau polgármestere hozta ezt a döntést, mert elégedetlen volt a legutóbbi Franciaország—Anglia nemzetek kö­zötti rögbimeccs bíráival, az ír Stephen Hilditchcsel és az új-zélandi David Bis­­hoppal. — Az egész falu felháborodott. A játékvezetők érdekében hoztam ezt a hatá­rozatot, nehogy bajuk essen, ha netán idetévednek — nyilatkozta a cseppet sem szívbajos polgármester. A mérleg: két döntetlen értékesítette, s ezzel megszerezte csapa­ta számára a vezetést. A félidő utolsó perceiben Rui Costa egyenlíthetett vol­na, ám a fiatal játékos lövését Kouba remek érzékkel védte. A fordulás után siker koronázta a portugálok igyekezetét, s kiegyenlítet­tek. Them távoli lövése kipattant Kou­­báról, s a labdát birtokba vevő Jurám a csehszlovák kapus szabálytalanul szerel­te. A megítélt tizenegyest Pacheco érté­kesítette. A gól feldobta a hazaiakat, s átvették a játék irányítását. Ennek elle­nére mégis a Sparta szerezhette volna meg újra a vezetést, ám a 66. percben Siegl lövését Neno védte. Nem kísérte szerencse a csehszlovák labdarúgócsapatok szereplését az európai kupatomák első tavaszi fordulójában. Sem a BEK-ben rajtoló Sparta, sem az UEFA Kupában szereplő Olomouc nem tudott győzni. A prágai együttes sokáig vezetett a Benfica ellen, s végül 11-esből szerzett góllal egyenlítettek a portugálok. Ám ennek ellenére még mindig van reményük Dusán Uhrin edző védenceinek a csoportelsőség megszerzésére. Nehezebb helyzetben van az Olomouc, Madridban kell kiharcolnia a továbbjutást. Bár még csak a harmadik fordulót bonyolították le a BEK elődöntőjében, már lassan kezd kialakulni a május 20- án Londonban sorra kerülő döntő páro­sítása. Az A-csoportban a védő Cz Be­ograd négy ponttal vezeti a mezőnyt, míg a másik csoportban a Barcelona áll az élen öt ponttal. A belgrádiak Athén­ban fektették két vállra a Panalhinai­­kosz együttesét. A hírügynökségi jelen­tések szerint Pancsevék végig fölényben játszottak, s győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna. A Cz sikerének értékét növeli a tény, hogy legnagyobb sztáijuk, az ezüstlabdás Szavicsevics nem lépett pályára. Talán csak az szól a jugoszláv bajnok továbbjutása ellen, hogy pályaválasztóként nem játszhatja mérkő­zéseit Belgrádban. A legújabb hírek sze­rint Szófiában talált otthonra a Cz. A legnagyobb riválisa, a Sampdoria kétszer is vezetett az Anderlecht ellen, mégis vesztesen hagyta el a pályát. Az utolsó percben Nilis pecsételte meg a belga bajnok sorsát. A B-csoportban a Barcelona meg­erősítette vezető helyét kijevi győzelmé­vel. Két hét múlva a Dinamo látogat Barcelonába, s egy hazai győzelem ese­tén Cruyff csapata már fél lábbal a dön­tőben érezheti magát. BENFICA LISBOA—SPARTA PRAHA 1:1 (0:1), góllövők: Pacheco (11-esből), ill. Novotny. Játékvezető: King (walesi). Sárga lap: Jurán, ill. No­votny. 50 000 néző. Már az első percekben támadólag lé­pett fel a Sparta, s ezzel meglepte ellen­felét. A mérkőzés első gólhelyzete Neno kapuja előtt alakult ki: a 13. percben Trval a portugál kapussal ütközött, s Mistr átemelését Veloso hárította. Tíz perccel később Chovanec szabadrúgása alig kerülte el a portugál kaput. A talál­kozó ebben a részében a Benfica egyál­talán nem volt veszélyes, nem tudott gólhelyzetet kialakítani. A 31. percben Mistr átadását az előre törő Novotny pedig a Benfica irányított — nyilatkoz­ta a találkozó után DuSan Uhrin, a Spar­ta edzője. A-csoport 1. Cz Beograd 3 2 0 1 5:4 4 2 Sampdoria 3 1 1 1 4:3 3 3. Anderlecht 3 1 1 1 5:5 3 4. Panathinaikosz 3 0 2 1 0:2 2 B-csoport 1. Barcelona 3 2 1 0 5:2 5 2 Sparta 3 1 1 1 5:5 3 3. Benfica 3 0 2 1 1:2 2 4. Dinamo Kijev 3 1 0 2 2:4 2 A március 18-ai forduló párosítása — A-csoport: Cz Beograd—Panathina­ikosz, Sampdoria—Anderlecht B-cso­­port: Sparta—Benfica, Barcelona—Di­namo Kyev. Tovább folytatja gyenge szereplését az AS Roma együttese. A KEK negyed­döntőjében az AC Monaco gárdáját fo­gadta, s a 0:0-ás döntetlen a franciáknak kedvez. A további három mérkőzésen Kupaszerda számokban Bajnokcsapatok Európa Kupája — A-csoport: Panathinaikosz—Cz Beograd 0:2 (0:0), góllövő: Pancsev2 (70. p., 80. p.). 60 000 néző. Anderlecht—Sampdoria 3:2 (0:1), g.: Nilis 2 (67., 90.), Degryse (53.), ill. Vialli 2 (28., 63.). 30 000 néző. B-csoport: Dinamo Kijev—Barcelona 0:2 (0:1), g.: Stojcskov (33.), Salinas (68.). 20 000 néző. Benfica—Sparta Praha 1:1 (0:1), g.: Pacheco (53. - 11-esből), ill. Novotny (31.). 50 000 néző. Kupagyőztesek Európa Kupája: AS Roma—AS Monaco 0:0. 25 000 néző. Werder Bremen—Galatasaray Istanbul 2:1 (0:1), g.: Kohn (79.), Bester (85.), ill. Kosecki (33.). 30 C00 néző. Feyenoord—Tottenham 1:0 (0:0), g.: Kiprich (56.). 47 000 néző. Atletico Madrid—FC Bruges 3:2 (1:2), g.: Schuster (30.), Toni (47.), Futre (57.), ill. Verspaille (32.), Beyens (43.). 30 000 néző. UEFA Kupa: Sigma Olomouc—Real Madrid 1:1 (1:1), g.: Hapal (26.), ill. Hierro (44.). 14 000 néző. Koppenhága—AC Torino 0:2 (0:1), g.: Casagrande (36.), Policano (81.). 14 000 néző. AA Gent—Ajax Amsterdam 0:0.17 000 néző. FC Genoa—Liverpool 2:0 (1:0), g.: Fiorin (39.), Branco (87.). 39 000 néző. Benfica: Neno-José Carlos, William, Paulo Madeira, Veloso-Sousa, Kulkov (31. p. Pacheco), Them, Rui Costa- Magnusson, Jurán. Sparta: Kouba- Chovanec-Horíiák, Novotny, Vrabec- Mistr, Némeéek, Frydek (90. Matta), Némec-Siegl, Trval (80. Cemy). — A mérkőzés előtt örültem volna a döntetlennek, de most úgy érzem, nem pontot szereztünk, hanem pontot vesz­tettünk. Az eredmény igazságosnak mondható, mi az első félidőben vol­tunk jobbak, a második játékrészben Játékosok jönnek, játékosok mennek Előbb jó bolt kell, utána jöhet az üzlet Sokan mosolyogtak annak idején azon, hogy a hosszú ideig csak a harmadik vonalban vegetáló BVSC NB I-es álmokat szövöget. Nyáron aztán kiderült, hogy a Szőnyi útiak korántsem tréfálkoztak, sőt, maga­­biztosságukat az első osztályban is megőrizték. Tóth István a labdarú­gó-szakosztály vezetője egyenesen „megtiltotta”, hogy valaki is a kieső­­jelöltek között emlegesse a BVSC-MAVTRANSSPED-eL Arra azonban alighanem ő sem számított, hogy az őszi idény nagyobbik felében a tabella első felében tanyáznak majd. — Kell az erő, manapság csak játék­kal már nemigen lehet meccset nyerni — mondja Kisteleki. — Melyik volt az igazi BVSC­­MÁVTRANSSPED? Az a csapat, amelyiket sokan már dobogóesé­lyesnek kiáltottak ki, vagy az, amelyiknek az őszi idény vége felé alig-alig akadt sikerélménye? Hol tört meg tulajdonképpen a lendü­let? — Az a mérkőzés élénken él ben­nem: a Szőnyi úti Videoton-meccsen kezdődött a vesszőfutásunk. Sokáig 1:1 volt az eredmény, majd a nyolc­vannyolcadik percben a vendégcsapat megszerezte a győzelmet. Nem csupán a vereség volt fájó — hiszen ki lehet kapni —, hanem annak módja. Aki látta azt a mérkőzést, tanúsíthatja, klasszisokkal voltunk jobbak a Videotonnál. Két ka­pufát lőttünk, s kihagytunk egy százszá­zalékos helyzetet is. Vallom, ha a Video­ton egyenlítő góljánál nem hibázik olyan nagyot kapusunk, Erdélyi, azon a na­pon a fehérváriak estig nem rúgtak volna gólt. Ezután a balszerencsés mérkőzés után már csak az UTE elleni bravúros pontszerzés sikerült a győri és Hungária körúti vereség mellett. Nekünk azonban csak a Videoton elle­ni két pont hiányzik, ha az meglenne, ötödikek lennénk. — Az őszi idényben ő azt nyilatkozta, hogy egy kicsit örül is ezeknek a vere­ségeknek... — Azért, mert időben jöttek a fias­kók. Egy. szuperül felépített rend­szerben jelentkeztek a hibák, amelyek figyelmeztettek bennünket, hogy ott, ahol megroggyantak az eresztékek, ott erősíteni kell. Azonnal vettük a „la­pot”, ezért került hozzánk a kiváló ka­puvédő, Gáspár, valamint az ogyesszai Szaveljev. Az utóbbi játékossal sokkal erősebb lett tavasszal a középpályás sorunk, ez a nagyszerű futballista lesz az idény meglepetése, a magyar me­zőnyben nem igen van nála képzettebb játékos. — A ma már BVSC-NOVÉP 15 ponttal a kilencedik helyről várja a tavaszi folytatást. Néggyel van többje a dobogó harmadik fokán álló Kis­­pest-Honvédnak, s ugyanennyivel szerzett kevesebbet az osztályozó he­lyen lévő Veszprém FC. Elég két-há­­rom, a Videotonhoz hasonló vere­ség, s már is a kieső zónához közelít a kék-fehér együttes. Nem tartanak ettől? — Viccel? Ez meg sem fordul a fe­jünkben. A mi csapatunk lényegesen ko­molyabb játékerőt képvisel, mint a mö­göttünk lévő együttesek, s jobbak va­gyunk jó néhány előttünk állónál is. Nem beszélve arról, hogy a NOVÉP KOMPLEX export-import cég belépé­sével a tavalyinál is jobb anyagi helyzet­ben leszünk. — Sokan úgy tartják, hogy jelen pil­lanatban a BVSC-NOVÉP talán a legjobban menedzselt csapat Árulja el, hogyan csinálják? Miközben n legtöbb egyesület „sír”, hogy nem jönnek a szponzorok, s ezért majd­nem mindegyik futballcsapat jövője bizonytalan — addig Önökhöz özön­lenek a támogatók? — Az, hogy özönlenek, túlzás, de a gondtalan munkához szükséges pén­zösszeget valóban előteremtettük, de ez nem kis utánjárásba került. Más út egy­szerűen nem volt, hiszen a MAV-lól eb­ben az évben már egy fillért sem kap­tunk. — Köztudott hogy a főiskolát Köln­ben végezte, s nagyszerű külföldi kapcsolatai vannak. Miért nem pró­bálkoznak játékoseladásból is pénzt csinálni? — Azért, mert nem akarjuk elkólya­­vetélni a futballistáinkat áron alul. Nem vagyunk rászorulva, hogy a „csor­dogáló” dollárokból tömködjiik be a lyukakat. Először csapatot akarunk csinálni, jó csapatot, s aztán lehet piac­ra dobni a megnövekedett értékű fut­ballistáinkat, akik már nem filléreket érnek. Gáspáron és Szaveljeven kívül hozzánk került Rácz Zsolt az UTE- ból, Sima Vácról és Burgulya Bagról. Ugyanakkor fájó szívvel, de lemond­tunk régi harcosainkról, Csekéről, Sel­­mecziről, Szántóról, Kincsesről, Ko­vács Tamásról és Várhidiról. A folytatást kíváncsian várjuk...-ci-I. jégkorongliga A szerdai, lapzárta után véget ért Zlín—Sparta mérkőzés végeredmé­nye: 2:1 (0:1, 1:0, 0:0 - 0:0, büntető­lövésekkel 4:3). Érdekessége a talál­kozónak, hogy csak a büntetőlövé­sek harmadik sorozata döntött a győztes felől. A bajnoki címért: KoSice—Par­dubice 4:3 (1:1, 1:1, 1:1 - 1:0) - összesítésben: 2:0, Zlín—Sparta 4:8 (2:3, 2:4, 0:1) - 1:1, Kladno— Olomouc 2:1 (0:0, 2:0, 0:1) - 2:0, Jihlava—Slovan 4:2 (1:0, 0:1, 3:1) -2:0. egygólos előnyre tettek szert a házigaz­dák. Öt gól született az Atletico Mad­rid—FC Bruges összecsapáson. A két idegenben szerzett találat valószínűleg az FC-t juttatja majd az elődöntőbe. Óriási fölényben játszott a Feyenoord a Tottenham ellen, azonban gólt csak egyet sikerült rúgnia, a magyar Kiprich József révén. Mintha hazai pályán ját­szott volna a Galatasaray Istanbul Bré­mában. Több mint 20 ezer török ven­dégmunkás látogatott ki a Werder sta­dionjába. A 2:l-es vereség nem tűnik behozhatatlannak a Galatasaray szá­mára. Nem sikerült bevennie Tornái. Skuh­­rav^nak a Liverpool kapuját, mégis 2:0- ra legyőzte a nagyhírű angol csapatot az FC Genoa. Az AC Torino Koppenhágá­ban győzött, így már továbbjutónak szá­mít. Tehát előfordulhat, hogy az UEFA Kupa döntőjében ismét két olasz együt­tes csap össze. Nem született gól a Gent—Ajax mérkőzésen, így a holland szurkolók azt gondolták, hogy majd ők eldöntik a továbbjutás sorsát, a mérkő­zés alatt s után összecsaptak a hazai né­zőkkel. A rendőrségnek kellett beavat­koznia, s végül tíz embert kellett sérülé­sekkel kórházba szállítani. A visszavágókra március 18-án kerül sor. -ni-Atlétika Lewis csak második Színvonalas versenyeket hozott San Sebastianban a nemzetközi atlétikai via­dal. A legnagyobb szenzációt a bolgár Antonov szolgáltatta. A genovai Euró­­pa-bajnoknak ugyan nem sikerült az ál­tala beígért új világcsúcs, de ideje elég volt ahhoz, hogy az inkább győzelmek­hez szokott Carl Lewist megismertesse a vereség ízével. Nem sikerült viszont két további Európa-bajnoknak győzni. A női 200 m-en a spanyol Sandra Myers ideje csak a harmadik helyhez volt ele­gendő, és a 60 m gátfutásban is öt szá­zadmásodperccel lassabb volt az orosz Kazanov a győztesnél. Nem sok hiány­zott Szergej Bubka újabb világcsúcsjaví­tásához. A rúdugrás érdekessége, hogy az érmeken a FÁK versenyzői osztoz­tak. Ugyanez sikerült a kenyai atléták­nak a 2 mérföldes távon, valamint a férfi 400 m-es síkfutásban az amerikai sprin­tereknek. A verseny legjobb eredmé­nyét az 5000 m-es táv győztese, a marok­kói Boutayeb futotta. Tőle gyorsabban még senki sem tette meg az idén ezt a távot. Eredmények — nők, 200 m: 1. Cuth­­bert (jamaicai) 22,72, 2. Malcsugina (FÁK) 22,81, 3. Myers (spanyol) 23,00, 1500 m: 1. Dorovszki (ukrán) 4:12,05, 2. Rogacseva (FÁK) 4:12,25, 3. Andres (spanyol) 4:16,86. Férfiak, 60 m: 1. Surin (kanadai) 6,53, 2. Stewart (jamaicai) 6,62, 3. Tra­­pero (spanyol) 6,81, 60 m gát: 1. Nehe­­miah (amerikai) 7,53, 2. Kazanov (FÁK) 7,58, 3. Sala (spanyol) 7,76, 200 m: 1. Antonov (bolgár) 20,51, 2. C. Le­wis 20,75, 3. Jefferson (mindkettő ame­rikai) 21,27, 400 in: 1. Everett 45,51, 2. S. Lewis 45,97, 3. Pierre (mind ameri­kai) 46,19, 800 m: 1. Kibet (kenyai) 1:46,70, 2. Abdenouz (algériai) 1:47,20, 3. Arconada (spanyol) 1:47,59, 5000 in: 1. Boutayeb (marokkói) 13:23,76, 2. Ntawulikura (ruandai) 13:24,34, 3. Silio (spanyol) 13:44,49, 1 mérföld: 1. Mor­­celi (algériai) 3:55,51,2. Tanúi (kenyai) 3:56,87, 3. Lambruschini (olasz) 4:03,16, 2 mérföld: 1. Kiptanui 8:16,18, 2. Kibet 8:22,34, 3. Barwutwo (mind ke­nyai) 8:23,18, magasugrás: 1. Becker 227, 2. Ortiz (mindkettő spanyol) 222, 3. Belfaa (algériai) 217, rúdugrás: 1. Sz. Bubka 587, 2. Potapovics 577, 3. V. Bubka (mind FÁK) 567.

Next

/
Thumbnails
Contents