Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
1992. március 31. 7 Szabad ÚJSÁG Segély segély után... Fából vaskarika? A legutóbbi statisztikai kimutatás adatai szerint Szlovákiában 319 294 állás nélkül maradt személyt tartottak nyilván a munkaügyi hivatalok. Mindez 12,74 százalékos munkanélküliséget jelent... Ipolyságon és környékén a szlovákiai átlagnál is rosszabb a helyzet. A munkaügyi hivatal hatáskörébe tartozó 17 kisebb-nagyobb településről március elsejéig 2275-en folyamodtak az intézmény dolgozóihoz segélyért. Közülük azonban, sajnos, csak mintegy 550—600 személynek tudtak munkahelyet találni. Csöbörből vödörbe Valusz Gyula, a munkaügyi hivatal igazgatóhelyettese sem tudott jő hírekkel szolgálni. — Alig győzzük a munkát — újságolta —, pedig növeltük is a létszámot, öt fiatal érettségizettet vettünk fel meghatározott munkaidőre az ügyintézések meggyorsítására. Az idei év második hónapjában 1079 személynek folyósítottunk anyagi támogatást. Ismeretes, hogy már csak 6 hónapig fizetjük a munkanélküli-segélyt, aztán a rászorulók a körzeti hivatal illetékes osztályán kérvényezhetik a szociális segélyt. Erről 7achar István elöljáró tud részletesebb felvilágosítást adni. Látszatra tehát kevesebb az ügyfelünk, hiszen most már csupán fél esztendeig foglalkozunk az érintettekkel. Igaz, továbbra is számon tartjuk azokat is, akik a szociális segélyt kérvényezik. A munkanélkülieknek havonta egyszer kell a munkaügyi hivatalban jelentkezniük. Sajnos, egyre gyakrabban fordul elő, hogy többen kihasználják, egyoldalúan a maguk javára fordítják a segélyezési rendszer hiányosságait. Rengeteg a régióban a munkanélküli, mégsem vállalnak el az emberek akármilyen munkát. De minek is tennék! Ha valakinek népes családja van, s dologtalanul tengette az életét, egy kis furfanggal több szociális segélyt kaphat, mintha állása, munkahelye lenne, s nap mint nap dolgozna. Már akkor is megéri segélyért folyamodni, ha némiképp kevesebb a juttatás, mint az esetleges fizetés... Van olyan, aki 4000 koronás szociális segélyt markol fel minden hónapban. Egyesek valóban a családjukra költenek minden egyes „állami fillért”, mások viszont a kocsmák, presszók tulajdonosainak a bankszámláját hizlalják. Mi a megoldás? Nem tudom... Nem lehet minden szociális segélyre jogosult mellé ellenőrt állítani! S még valami: úgy látom, az új segélyszolgáltatással ismét a munkakerülő romák és a dolgozni nem szerető egyének járnak jól... Aki nem dolgozik... — Kicsit elkalandoztunk — zökkent vissza beszélgetőpartnerem a valóságba —, nézzük, mi a helyzet saját házunk táján. Előtte azonban hadd tisztázzam: nem vagyok a szociális segély juttatásának az ellensége. Aki megérdemli és valóban rá is van utalva, kapja meg a támogatást, legyen az akár 5000 korona is, de ki kellene zárni az ügyintézés során a „kiskapuzás” lehetőségét. Bár a munkaügyi hivatal több ízben állást ajánl a munkanélkülinek, ám az nem köteles feltétel nélkül élni a felkínált lehetőséggel. Léteznek ugyan bizonyos megkötések, ám ezeket — sajnos, konkrét példát igazolják — könnyen ki lehet játszani... A körzetben ugyan nem emelkedik gyors ütemben a munkanélküliek száma, azonban mindez csak látszateredmény. A legtöbb munkást foglalkoztató varroda és a gépállomás ugyanis sok embert nem bocsáthat el, mert esetleg puszta léte kerülne veszélybe. A legtöbb ipolysági, illetve a környéken levő üzem már minimális létszámmal működik. Hasonló cipőben jár jónéhány csőd szélére került mezőgazdasági üzem is. A fent említett két üzem, valamint a szövetkezetek 550-nel Baltazár Aranka: „Egyesek fenyegetéssel akarnak tőlünk pénzt kicsikarni” gyarapították a munkanélküliek számát. Kivételt csak a palásti, a nagytúri meg a felsőszemerédi szövetkezet képez, mivel e gazdaságok a tavaszi munkák, a vegetációs időszak közeledtével elbocsátott dolgozóiknak mintegy 60—70 százalékát — összesen mintegy 500 emberről van szó — visszavették. A legtöbb munkanélkülit a legproduktívabb korosztályok képviselői, a 30—48 év közötti nők és férfiak adják. Márciusban, a hónap közepéig 151 férfi és 63 nő számára folyósított a hivatal utoljára segélyt, a legtöbbjük talán már kopogtatott is újabb, szociális juttatásért a körzeti hivatal osztályán... Gazdag szegények A városban és környékén a háború óta nincs nagyobb üzem, illetve gyár. Amikor a Strojstav munkaerőképzés céljából szakiskolát nyitott, sok szülő fellélegzett, s a tanintézetbe íratta csemetéjét. A diákok a vizsgák után a városban, vagy a munkahelyükhöz közeli falvakban, többnyire szülőhelyükön vertek tanyát, házat építettek, vagy lakást vettek maguknak. Családot alapítottak, s örültek, hogy biztos munkahelyük van, nem kell sokat ingázniuk, és a legtöbben nem is kerestek a körülményekhez viszonyítva rosszul. Aztán a harminc-ötven év közötti családfenntartók egy nap arra ébredtek, hogy kicsúszott a talaj a lábuk alól, oda lett a biztosnak hitt munkahely, ráadásul lakóhelyük közelében állást sem remélhetnek, mivel nagyon is speciális munkafolyamatok végzésére szereztek annak idején képesítést. Ezért is olyan sok Ipolyságon és a környező falvaikban az állás nélküli autószerelő meg gépkarbantartó. A 167 hoppon maradt dolgozó közül — persze nem kis utánjárással — többnek talált állást a hivatal. Jelenleg már „csak” 42 személy részére kell munkahelyet biztosítani! Egy időben sokan elköltöztek a távolabbi városokba. Most, miután választott lakóhelyükön munka nélkül maradtak, a jobb megélhetés reményében visszaköltöznek szűkebb pátriájukba, állást persze nem találnak, így ők is a munkanélküliek számát gyarapítják. Nézzünk néhány adatot: tavaly a körzetben 15,5 százalékos munkanélküliséget könyveltek el, míg a városban ennél is rosszabb volt a helyzet, 17 százalékos volt az arány. Elünk, visszaélünk... — Fél —jegyezte meg keserű szájízzel Valusz Gyula —, hogy a szövetkezetek az elkövetkező napokban tovább duzzasztják a munkanélküliek számát. Kimerülőfélben a tartalékok, mifelénk már alig lehet állást találni. Mindössze 65 álláslehetőséget tudunk felkínálni, ám a munkahelyek zöme harminc-negyven kilométerre, a járásszékhelyen lenne. Léván pedig takarítónői vagy bolti eladói állást nem igen vállal Ság környékéről senki, hisz a kereset zöme rámenne az utazásra, meg az étkezésre. Marad hát a munkanélküli segély, azután pedig a szociális juttatás. Ez ráadásul — a jelenlegi körülmények között — szinte korlátlan ideig folyósítható. Zachar István mérnök, a körzeti hivatal előadójajól ismeri a város és a vonzáskörzetébe tartozó településeken élők gondjait. Ő is megerősítette Valusz Gyula szavait. Elmondta, jónéhányan a törvény szerint jogosan, ám a valóságban meg nem érdemelve kapnak szociális segélyt. A segély odaítélésekor figyelembe Benyó Ilona ma már csak ritkán mosolyog kell venni az igénylő szociális és vagyoni helyzetét is. Ez pedig sok esetben hamis képet ad a kérvényezőről. Aki korábban elitta, eldorbézolta, rendszeresen elköltötte a pénzét, most bátran megy a hivatalba, hiszen nincs értékes ingósága, ingatlanja, aki viszont kuporgatott, házat épített, autót vásárolt, szépen berendezkedett, nagyon nehéz helyzetbe kerüt. Hézagos törvény A szociális osztályon tizenhármán dolgoznak. Közülük általában öten járnak a szociális segélyért folyamodókhoz felmérni a helyzetet. — Meggyőződésem — jelentette ki határozottan Baltazár Aranka, az osztály vezetője —, hogy egyik munkatársam sem vesztegethető meg. De nem is lenne értelme a megvesztegetésnek. ők ugyanis csak felmérik a helyzetet, papírra vetett tapasztalataikat már kollégáik összegzik, a segély megítéléséről pedig ismét mások döntenek... Ez ideig az ellenőrök hetente egy alkalommal keresték fel a körzetükbe tartozó településeket, s tanácsokat is adtak az ügyintézésben járatlan segélyre szorulóknak. Pedig sokszor nehéz volt a dolguk, a polgármesterek sem segítették munkájukat. — A közelmúltban — mondja az osztályvezető —, legújabb Mercedesszel jött egy középkorú roma férfi a segélyét intézni. Bár övé az autó, de mi nem tudjuk ezt bizonyítani, Nagymosás Stiglincéknél mivel más néven szerepel, s hat kisorú gyermeke van. Mivel bejelentett lakhelye inkább viskó, mint lakás, hát kénytelenek voltunk az állami támogatást megítélni. A hézagos törvények módot adnak ilyesmire is. A közeljövőben, épp hasonló esetek elkerülése végett, szorosabban együtt szeretnénk működni az adóhivatallal, a vállalkozók ügyeit intéző osztállyal és természetesen továbbra is fenntartjuk a jó kapcsolatot a munkaügyi hivatallal is. Ébresztőóra több ezerért A legtöbb fejtörést, bosszúságot a romák okozzák a munkatársaknak. Gyakran követelnek pénzt a hivatal dolgozóitól. Januárban és februárban 680 személy kért és 235 kapott szociális segélyt. Az igénylők 30 százaléka cigány. A 680 közül — március tizenhatodikai adatok szerint — 407 egyénnek nincs kiskorú gyermeke, s a hivatali döntőbizottság 19 kérelmet utasított el. Február végéig a körzeti szociális osztály — szociális segély címén — 1 223 310 koronát fizetett ki. Ez az összeg a segélyek 85 százalékát jelenti. Az egyik alkalmazott érdekes „fülest” kapott valamelyik falu polgármesterétől. — Menjen ki a megadott címre—javasolta —, s nézzen a hálószobában is körül. A hölgy a koszos lakásban az ágy mellett egy drága, külföldi magnórádiót fedezett fel. — Azért vettük — mentegetőzött a „betegeskedő házigazda —, mert nincs ébresztőóránk. Sajnálatos, hogy jónéhány polgármester a segélyjogosultság megítélésekor nem viselkedik korrektül. Az egyik például a kérelmező űrlapjára ráírta: javasolja a segélyt, aztán pedig felhívta az osztály vezetőjét, hogy ne ítélje oda a jelentkezőnek a juttatást... Czajtányi Mária kíséretében két ipolysági, szociális segélyért folyamodott családhoz látogatottunk el. Stiglinc Magdolna 28 éves roma fiatalasszonyhoz kopogtattunk be először, akit elhagyott a férje, s most három apró gyermekét egyedül neveli. A család egy szanálásra érett, omladozó ház emeleti lakásában él. Él? Inkább tengődik... Sötétben gyertyafénynél A háztulajdonos a lakásban kikapcsoltatta a villanyt. A legtöbb fény a konyhába szűrődik be. A helyiség közepén műanyag fürdőkád, mellette mosnivaló szennyes garmadája. A falról mállik a vakolat, a lakás életveszélyes és egészségtelen. (A szerző felvételei) — A férjem — panaszkodik a fiatalasszony — valóságos dúvad. Részeges, a gyerekei játékait is eladogatta, s a kapott pénzt italra költötte. A segélyt most intézem. Nincs egyetlen fillérem sem. A legutóbbi hónapra esedékes tartásdíjat sem kaptam meg. A munkanélküli segély rendszerint csupán két hétre volt elég, aztán anyu segített ki. Magda asszony legidősebb gyermeke már iskolás, ott írja meg a házi feladatát, mert ott van villany... Elköszönünk. Pár száz méterrel arrébb, a Benyó családhoz nyitottunk be. A takaros lakásban a ház asszonyát találtuk odahaza. Az ötven esztendős asszony sírva fakadt: — Most már a férjemmel együtt, mind a ketten munkanélküliek vagyunk. Munkaadóink nem tartottak ránk igényt. Pedig szerettünk, s tudtunk is dolgozni. Rengeteget tépelődünk, idegesek vagyunk. A lányunk Pozsonyban tanul, főiskolás, nem tudjuk, bírjuk-e a taníttatás költségeit tovább fedezni. Külön szerencse, hogy a lányunk tud takarékoskodni. A házban központi fűtés adja a meleget, a kazán meg falja a drága szenet. — Paláston, a papucskészítő üzemben kaptam volna munkát — jegyezte meg —, ám szinte az egész keresetem ráment vona az ingázásra, valamint az élelemre. Már annak is örülnék, ha legalább a férjem álláshoz jutna. Mindig élére raktuk a garast, éppen ezért fáj, hogy vannak családok, ahol a férj és a feleség alkoholista és mégis nagy összegű szociális segélyt kapnak. Ezt tapasztaltuk a két családnál. Azt hiszem, hogy kommentár nem szükséges. ZOLCZER LÁSZLÓ
