Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-31 / 77. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. március 31. Fodó Sándor elnök válasza a KMKSZ-t ért vádakra Nem szakad Kárpátalja „Szakadás Kárpátalján?” címmel interjút közölt a Magyar Nemzet Dupka Györggyel, a KMKSZ titkárával. Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felelős titkára lemondott posztjáról; Mankovits Tamás, a Kárpátalja lap főszerkesztője közölte: az újság fejlécéről levették, hogy „A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lapja”. Fodó Sándort, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét ezt követően arról kérdeztük, mit szól az elhangzott véleményekhez, szerinte hogyan zajlott a szövetség közgyűlése, és valóban szétválnak-e a kárpátaljai magyar csoportosulások útjai? Dupka György véleményének a hangneme megdöbbentett — kezdte Fodó Sándor. Végül úgy döntöttem, hogy a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében, röviden elmondom véleményemet. így például nem tudom mit ért Dupka György az alatt, hogy egy „szűk érdekcsoport”, „szobafilozófusok”, az „elnöki udvartartás”, „főemberek” stb. Nem értem ezen túl, hogy kik „titkolták” a módosított alapszabályt, kik nem tisztázták, hogy folytatódik-e másnap a közgyűlés, vagy kik tartoznak ahhoz a szűk csoporthoz, akik ma a szövetséget irányítják és az elnökkel az élen nem tűrik a bírálatot. Éppen ezért csak a magam nevében nyilatkozom. — Véleménye szerint mit jelenthet a szűk érdekcsoport? — Őszintén bevallom, nem tudom. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség jelenlegi vezetősége — értem ezalatt az elnökséget — kivétel nélkül hiteles emberekből áll. Képviselik Kárpátalja kétszázezres magyarságát, minden régióból Ungvártól a Felső- Tisza vidékéig. Tagjai között van négy magyarszakos tanár, két orvos, két mérnök és egy vezető beosztású szakmunkás, üzemvezető. A kilenctagú elnökség hat tagja a középszintű szervezetek elnöke, tehát tőlem függetlenül, és nem az én ajánlásomra kerültek az elnökségbe. Személyesen csak a két alelnököt, Mibván Sándort és Tóth Mihályt javasoltam jómagam. Róluk azt állítani, hogy az „udvartartásomhoz” tartoznak, több mint nevetséges. — Miért? — Először is azért, mert Tóth Mihály volt az, akinek a legtöbb procedurális kifogása volt a közgyűléssel szemben. Emiatt akkor nem is vállalta az alelnökséget. Milován Sándorról is mindenki tudja, hogy szuverén egyéniség, mindig határozott véleménye van minden kérdésről, és időnként kemény vitákat folytatunk. — Tudtommal a március eleji közgyűlés után Tóth Mihály módosította álláspontját-. — Ez valóban így van. A félreértések tisztázása után, személyes kérésemre, vállalta, hogy — mivel csak a választmány bízhatná meg az alelnöki poszttal — ő cím nélkül a következő, május 10-i választmányi ülésig ellátja az alelnöki funkciókat. Ha a választmány megerősíti ebben a tisztségében, akkor megbízott alelnök lesz a következő tisztújító közgyűlésig. — „Súlyos hibának tartom azt is — mondta Dupka György az interjúban —, hogy mellőzi a Kárpátalján élő más nemzeti-kisebbségi szövetségekkel — ruszin, szlovák, német, román, orosz, cigány stb. — való kapcsolat ápolását”. Mi erről a véleménye? —Ezt azállítást is határozottan viszszautasítom, hiszen közismerten jóka személyes kapcsolataim a kárpátaljai nemzetiségi szövetségekkel, sőt a Kárpátaljai Nemzetek Demokratikus Ligájának a KMKSZ elnökeként egyik társelnöke vagyok. Ugyanakkor nem vagyok híve az egyoldalú ruszin-orientációnak, mivel a Ruszin Szövetség vezetői gyakran megkérdőjelezik Ukrajna szuverenitását, a KMKSZ viszont egyértelműen támogatja azt. Többek között azzal sem értek egyet, hogy a ruszin vezetők időnként felröppentik, hogy a ruszinság Kárpátalját Csehszlovákiához akarja csatolni- A fentiekkel összhangban a magam részéről fontos feladatnak tartom a KMKSZ és az ukrán szervezetek kapcsolatának javítását, sőt barátivá tételét. — Büszke vagyok arra, hogy a KMKSZ úttörő szerepet vállalt „az összmagyar szellemi vérkeringés" újraindításában. Ez irányú rendezvényeink közül elég ha az úgynevezett ungvári „kismagyar” tanácskozást említem. Ezért tartom furcsának az „önmenedzselésnek” nevezett utazásaimat, hiszen Dupka György is nagyon jól tudja: elnökségi határozat értelmében a KMKSZ külkapcsolataiért a mindenkori elnök a felelős. Gondolom, hogy azt bizonyítanom sem kell, ez utazások nélkül nem megy. Természetes, hogy útjaim zöme az anyaországba vezet. Itt jegyezném meg, hogy egyetlen külföldi utam költségeit sem fedezte a KMKSZ... — Dupka György véleménye szerint két út előtt áll a kárpátaljai magyarság. Idézem: „Az egyik: a KMKSZ egységét megőrizve egy demokrata platformot alakítanunk. A másik lehetőség: egy másik kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet, esetleg párt megalakítása, amely együttműködne a vidéken működő több nemzetiségi szervezettel — közöttük a ruszinokkal —■, de oppozíciót vennénk fel mindenféle nacionalista irányzattal szemben.” Hogyan Látja Ön? — Az első lehetőséget jónak tartom. A véleményemtől eltérő, de a közös célért, a kárpátaljai magyarság boldogulásáért munkálkodó külön platformot, szellemi irányzatot el tudok képzelni a KMKSZ keretein belül. Ami a másik lehetőséget illeti, az a véleményem: ezt Dupka György sem gondolhatta komolyan. Nem hiszem, hogy akad felelőssége tudatában lévő olyan ember Kárpátalján, aki vállalná a kárpátaljai magyarság megosztását, a KMKSZ szétszakadását. A mindenféle nacionalista irányzattal szembeni oppozícióra való utalást nem értem, ugyanis véleményem szerint nemigen akad ember Kárpátalján, aki nacionalistának minősítene engem. — Gondok voltak a közgyűlés megrendezésével is... — A közgyűlés kezdetének kétórás csúszásához csak annyit szeretnék hozzáfűzni — bár nem volt annyi —, hogy ezért a felelősség teljes mértékben Dupka Györgyöt terheli. A késést a küldöttek regisztrálásának elhúzódása okozta, aminek ő volt a felelőse. A KMKSZ taglétszámának drasztikus csökkenésével kapcsolatban megjegyzem, ez sem fedi teljesen a valóságot. A hiányzó mintegy tízezer tag nem a kilépések eredménye, hanem a tagsági fegyelem be nem tartása, ami egyébként nagy baj. A közgyűlés előtt az elnökség ugyanis úgy határozott, hogy azon alapszervezetek küldöttei, melyek nem rendezték 1991-es tagdíjukat, nem kapnak szavazati jogot! A csaknem 18 ezres regisztrált tag nem a KMKSZ tényleges taglétszámát, hanem a tavalyi tagdíjat befizetők számát jelöli. A fentiek ellenére megjegyzem: a kárpátaljai magyar sajtó közölte: a KMKSZ elnöksége számít Dupka György további együttműködésére. A neki szánt titkári poszt betöltését a következő elnökségi ülésig, azaz április 13-ig elnapolta. — A közgyűlésen vita bontakozott ki a KMKSZ lapjáról is. Végül is a Kárpátalja című újság legfrissebb, március 24-i száma új fejléccel jelent meg. Ezek szerint már nincsen lapja a szövetségnek? — Mielőtt a kérdéscsokorra válaszolnék, valamit pontosítanom kell. A közgyűlésen a Kárpátalja című lapról nem terveztünk vitát, hiszen az alapszabályban erről a lapról nem esik szó. A dokumentum csak azt rögzíti, hogy a szövetség hivatalos lapjának főszerkesztőjét a választmány hagyja jóvá. Az újságnak a közgyűlésen jelenlévő tudósítói az alapszabálynak ezt a kitételét magukra vonatkoztatták és a lap belügyeibe való beavatkozásnak minősítették. Különösen nagy vitát váltott ki a módosított alapszabálynak az a pontja, miszerint a főszerkesztő a KMKSZ tisztségvislője csak ukrán állampolgár lehet, egyesek úgy vélték: ez a jelenlegi főszerkesztő, a Miskolcon élő Mankovits Tamás ellen irányul. A vita eredményeként úgy érzem, méltányos döntés született. Ezek szerint a főszerkesztőt nem kell a KMKSZ tisztségviselőjének tekinteni. így remélem a kérdés megnyugtatóan rendeződött. Megjegyzem, hogy a támadott médiafelelősi tisztség sem jelent veszélyt a sajtószabadságra, mivel a KMKSZ— ahogy eddig is — nem akarja cenzúrázni az ott megjelenő magyar lapokat. Szó sincsen a sajtó bolsevista, kézi vezérlésre való átállításáról. Ez rágalom, és határozottan visszautasítom. Remélem, hogy a Kárpátalja című lap és a KMKSZ viszonya minél előbb rendeződik. A főszerkesztővel, Mankovits Tamással március 25-én folytatott tárgyalásaim során megállapodtunk abban: a kérdések megvitatását a KMKSZ április 13-i ülésén folytatjuk, hiszen van miről beszélnünk. BOTLIK JÓZSEF Az elmúlt hetek tapasztalatai szerint újabb veszteség fenyegeti magyar anyanyelvűnket szülőföldünkön. Elképzelhető, hogy a bürokrácia mindenható urai elérik, hogy a köztudatból eltűnjön a „boldog kismama” és a „boldog apuka” kifejezés. A módszer nagyon egyszerű. Úgy látszik, a belügyminisztérium az ideiglenesen elcsitult helységnév-háború után újabb harcteret keresett és lelt magának a magyar fronton — a keresztneveket. Az olyan keresztneveket, amelyek az egy nemzet- egy nyelv elv hirdetőit naponta figyelmeztetik arra, hogy már több mint egy évezrede mások is élnek ezen a tájon. Ki-ki vérmérséklete szerint panaszkodik vagy szitkozódik az újdonsült szülők közül az átélt megalázó bonyodalmak után. A nyugodtan szundikáló vagy gőgicsélö csecsemők nem is sejtik, hogy milyen vihart arat, ha a sok hónapos közös tervezés után, a kedves szülő arra a kérdésre, mi is a kicsi neve, történelmi magyar nevet válaszol, kicsit szorongva. Az eredmény néha a legsajátosabb módon mutatkozik meg. Példa erre az egyik történelmi magyar vezetéknevet viselő barátom esete. A nyelvhatáron fekvő, de közigazgatásilag Kassa városához tartozó kisváros kórházában született kislányát Hajnalka névre szerette volna keresztelni. Az első meglepetés az anyakönyvvezetőnél érte: „Szóbeli utasítást kaptunk, hogy magyar neveket nem írhatunk be az anyakönyvbe”. A már mérsékeltebben „boldog apuka” hitetlenkedve hallgatta a hivatalnokot. „Talán rosszul értettem, biztos az idegen neveket tilos beírni” — felelte az apa. Nem, nem, jött a válasz.’VÍ főnöknőnk személyesen utasított, hogy a magyar neveket nem Írhatjuk be.” Mit tehet ilyenkor a gyakorló magyar szülő? Vagy ráborítja az asztalt: az én adómból mit meg nem engednek itt maguknak felkiáltással, avagy nagyot nyelve rábólint a felajánlott Zora, roszszabbik esetben, az Aurora névre. Egyik sem történt. A már egyre kevésbé boldog apuka egy apatársával, akinél a legyőzhetetlen akadályt a Gergely név jelentette, elindult meglátogatni a kassai volt kerületi pártházban, ismertebb nevén a „Fehér Házban” székelő, szóbeli utasításokat osztogató főnöknőt. A hivatalban süketek párbaszéde zajlott. A főnöknő szintén egy belügyminisztériumi főnöktől kapott szóbeli utasításra hivatkozva mereven elzárkózott a vitától, s főleg attól, hogy az elutasítást írásban is indokolja. A már „boldogtalan apukák” kompromiszszumot javasoltak. „Hívjuk fel a belügyminisztériumban azt a bizonyos szóbeli utasításokat osztogató főnöknőt, döntsön ö!” A válasz elképesztette mindkettőjüket: Az ilyen telefonbeszélgetésre nincs pénz! Ez hangzott el abban a Fehér Házban, melynek méretei vetekednek a Téli Palotáéval, és mindezt olyan fiatalembereknek kellett lenyelniük, akiknek csak az útiköltsége legalább ötszöröse volt a meg nem valósult telefonbeszélgetés költségének. Még aznap magántelefonok a világ négy tájára, s végül több napi halasztgatás után sikerült a dolog. Pozsonyban beleegyeztek, ha fonetikusan írják a kicsi nevét, akkor megengedett a beíratás. Újabb utazás Kassára. Újabb kérelem, hogy a „Fehér Ház” utasítsa a saccai kirendeltségét, mivel a szóbeli belügyminisztériumi engedély megérkezett. Vissza tehát Saccára, hol végülis megtörtént a várva várt esemény. Hajnalkának lett neve. De természetesen csak a szülők felelősségére! Azt is mondhatnánk, minden jó, ha a vége jó. Ugyanis azóta a kis Gergely is már hivatalosan nevet kapott. De azért a tüske megmaradt. Kinek az érdeke, hogy egy újszülöttnek 12 napig ne legyen neve? Hogy az okmánya kitöltetlen maradjon? Ez történik akkor, amikor a jelenlegi, magát liberálisnak, kereszténynek, demokratának és függetlennek nevező kormány a még meg nem született életeket védő interrupciós törvényt terjeszt elő. Ahelyett, hogy az igyekezete arra irányulna, ha már világra jött egy új élet, szeretet, megértés, jóindulat vegye körül. KÖTELES LÁSZLÓ Furcsa (tűz)esetek A nagybalogi szövetkezet a pádári részlegén működő gazdasági telepét tavaly jó minőségű és megfelelő mennyiségű szénával illetve szalmával látta el. Március elején még nem is volt okuk panaszkodni a pádáriaknak, a hónap közepén azonban már mindenből segítségre szorultak, a kazlak ugyanis két nap alatt hamuvá váltak. A furcsa „rekordot” egy erdőtűz „nyitotta” meg (ami nem illik bele a későbbi képbe) szerdán, március 11- én úgy dél tájban. Csütörtökön este leégett a kisebb (700 mázsa), pénteken délután a nagyobb (1000 mázsa) szalmakazal, este pedig lángot fogott a tető alatt tárolt 400 mázsa széna. A szövetkezetnek ezáltal két nap alatt 81 ezer korona kára keletkezett. Többen természetesnek tartják, hogy két nap alatt három tűzeset nem a véletlen műve. Elektromos szikra sem okozhatta: már csak abból az okból kifolyólag sem, hogy a kazlakat messze elkerülték a villanyvezetékek. Úgy beszélik: szándékos gyújtogatásról van szó, egyesek szerint a tettest sértődöttség, alkoholhatás, sőt, még az sincsen kizárva, hogy nem nacionalistaérzésekvezérelték. A tűzesetekkel a fürcsaságok még nem szűntek meg Pádárban. Az egyik vasárnapra virradóra (már a tüzek után) a szövetkezet istállójából 22 malac tűnt el nyomtalanul. A faluban azóta is éjszakánként egy nyugati márkájú személygépkocsi jelenik meg, amely időnként megáll,rövidebb-hoszszabb ideig várakozik a gazdasági udvar előtt. Hogy kicsoda? Mit akar? Mit figyel? Miben sántikál? Ez egyelőre rejtély mindenki számára. De remélhetőleg nem sokáig, mert a történtek után minden apróságra többen odafigyelnek a faluban. Az esetet természetesen a rendőrség is vizsgálja. (-U-) Tűz után... A szerző felvétele Hajnalka vagy Zora? Névbeíratási bonyodalmak
