Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
1992. március 26. 7 Szabad ÚJSÁG Echó Válaszféle Mihályi Molnár Lászlónak! Hamis a kép Minden hónapban jöhetne egy miniszter Kedves Laci! Két álmatlan éjszakát okoztál nekem szombati cikkeddel — s gondolom, további sok tfzezer csehszlovákiai magyarnak még — ezért, most hétfőn hajnali négykor fogok hozzá levelem megfogalmazásához. Teszem ezt sokéves ismeretségünk— s talán barátságunk —jogán. Hosszú éveken át a Jókai Napokon találkoztunk, s úgy éreztem egy s jó ügyet szolgálunk. Emlékszem, Vágsellyén is ott voltál 1989. november 18-án, amikor az FMK alakulásakor az épületet még titkosrendőrök vették körül... Aztán személyesen már csak egyszer találkoztunk 1990 tavaszán Kassán, amikor újdonsült gimnáziumi igazgatóként beszéltél terveidről, az irodalmi színpadotokkal kapcsolatos elképzeléseidről. Mikor a Szövetségi Gyűlésbe kerültél, fellélegeztem: „Mégy egy európai gondolkodású, tisztességes ember!” S most itt ez a cikk... Nagyon szomorú és elkeseredett vagyok, mert úgy érzem, rendkívül felelőtlen folyamat indult meg ezzel a cikkel. Én a forradalom óta szintén megírtam néhány jegyzetet az Új Szóban, a Napban és a járási Garamvölgyében (pl. Nyílt levél egy országgyűlési képviselőhöz, Hit és kétely, Szabadság és felelősség, Stratégiai céljaink azonosak stb.), s valamennyit a konszenzusteremtés, az emberiesség s a korszerű nemzettudat szellemében. Végigolvashatod Laci, semmiféle uszítás, mocskolódás, személyeskedés, kizárólagosság. Sajnos, Nálad nem ezt tapasztalhattam. Nézd, Laci! 1990 májusától részt vettem az FMK — most már MPP—ÖV munkájában, s esküszöm az effajta mocskolódásnak ott nyoma sem volt, ehhez ugyanis én — s remélem, sokan mások sem — statisztáltak volna. Ó, hibákat, persze elkövettünk nem is egyet. Elsősorban a szerencsétlen negatív választási kampányunkkal (én már akkor elleneztem), aztán, ez is igaz, túlbecsültük a VPN európaiságát, túl sokáig kerestük saját politikai arculatunkat stb. De: a kampány kétoldalian volt ám negatív (Magyar Rádió: „... az FMK alapító tagjai felszólítják a csehszlovákiai magyarságot, hogy szavazzanak a 12-esre...” — egy illusztris példa), a VPN-ben nemcsak Meőiarok, Kováőok és Kúaákók voltak, de Tatárok, Zajacok, Simeőkák, Porubjakok, Bútorák és hál’ istennek még sok hozzájuk hasonló, s végül is megtaláltuk saját hangunkat és helyünket — önálló politikai szubjektumként. Ugyanakkor volt a másik oldalon: Rajczy hőzöngései a parlamentben (ugye, nem vagy rá Te sem büszke), pereskedések, a „négyek” kiválása, lusztrálások. Tény és való: más politikai magatartást és módszereket követtünk, de ha ez hiba, akkor Te megkérdőjelezed, Széchenyi, Deák és mondjuk Konrád György magyarságát is. Felrovod nekünk, hogy „a hatalom gyakorlásaként kaptunk bársonyszéket, hivatalt, nyugati tanulmányú takat”. Laci, bizonyára nem tudod, hogy én 1991. január 1-jétől a járási munkahivatal igazgatója vagyok. A hivatalt nem kaptam, pályázaton vettem részt. Igaz a koalíciós pártok is véleményezték jelölésemet. Egy szlovák nemzetiségű jogásszal és egy szociológussal szemben én — tanár, mint Te — megnyertem ezt a pályázatot. S tudod, hogy gyakorlom a hatalmat? Úgy, hogy Léván, ahol hivatalosan nincs 15 százalék magyar sem, kineveztem a körzeti igazgatót (aki magyar). Zselízen és Ipolyságon is, s ellenőrizheted, egyik sem FMK-s, mindhárom a 12-esre szavazott! S az állampolgárok, a magyar nemzetiségűek anyanyelvükön érvényesíthetik jogaikat —- nálunk. S ezek az emberek akkor, ott, úgy érzik, hogy ez az ország az övék is — ők is egyenjogú állampolgárok. Látod Lad, ez is egy út, nem kizárólagos, de ái ezt választottam S hogy ki mindenki vett részt külföldi tanulmányúton? Úgy tudom, Agárdy úr most jött vissza Finnországból a parlamenti delegádó tagjaként, Csáky Pali februárban az angol parlament munkáját tanulmányozta, folytassam...? Részt vettem két megbeszélésen a hármas koalídóval kapcsolatban. Sajnos, tapasztalataim lehangolóak. Mintha nem is hallanánk egymás szavát, alig figyelünk egymásra. A „feltételrendszeretekben” ilyen tétel is szerepel „átértékelni a felsőoktatási koncepdónkat”. Idézek a Gazdag kisebbségek c. programtervezetünkből, melyet januári közgyűlésünk elfogadott: „Biztosítani kell alkotmányos szinten az anyanyelven való művelődés jogát az óvodától a felsőoktatási intézményekig... Az iskolák ezen belül is elsősorban a felsőoktatási intézmények autonómiája olyan érték, amelyet minden körülmények között meg kell őrizni” (22. old.). S a további feltételeitek: az alkotmánylevélben állítólag elfogadtuk a nemzetállam elvét. Mi, akik következetesen a polgári értékrendet hirdetjük!!! Vagy a nyelvtörvény? Ki állította valaha is, hogy ez jó. Én Léván képviselőként interpelláltam, mert itt, sajnos érvényben van a 20 százalék, hogy lehessen magyarul temetni. Marcellházán Soóky Lad fegyveresen őriztette a magyar helységnévtáblát, s beperelte a belügyminiszterhelyettest... Ezek tények Lad, s néha a tények is érvek. Én soha nem kérdőjeleztem meg senki politikai hovatartozását. Igenis szükség van egy radikális nemzeti célokat követő Együttélésre, a keresztény eszmeiségű MKDM-re s — szerintem — a liberális MPP-re is. Persze akadtak személyes sérelmek, piszkálódások. Ezzel én sem értek egyet, s nem is vettem benne részt. Nekem se mindenki rokonszenves az MPP-ben, úgy, ahogy gondolom, a Ti mozgalmatok sem csupa tökéletes emberből áll. Végezetül, mivel már virrad („Virrad, szürkül a város renyhe piszka...") s ébredezik az unokám, s még a Csemadok járási elnökeként a héten összehívandó választmány programját is össze szeretném állítani, s ha jut időm a szfadarabszerepemet is átolvasnám, mivel mi a kultúrával is foglalkozunk még, tehát végezetül: Ettől féltem, s féltem a csehszlovákiai magyarságot. Hogy megindul a szitokáradat, a mocskolódás. S az eredmény az lehet: nem lesz választópolgárunk. Mert, ugye, Lad, tedd a kezedet a szívedre, ugye nem hiszed, hogy ezzel az írásoddal újabb híveket szereztél mozgalmatoknak. Mert én megsértődtem a „moslékosvödör”, az „értelmi fogyatékos” kifejezések, a „kútmérgezés” miatt. Egyetértek, nem kell a nagy „összeborulás”, de igenis egymás tisztelete, a másság elfogadása számomra alaptétel. Legyünk az okos érvelés, a megegyezés hívei. Vegyük már végre észre, hogy a szlovák nemzet sem homogén, nemcsak nadonaüstákbó! áll. Nem szeretem, Lad, az olcsó önsajnálatot és az ellenségképekben való gondolkodást. Keressük együtt a nemzeti tudat és társadalmi magatartás korszerű, a XX. század végének megfelelő megnyilvánulási formáit. Tisztelettel: Dr. Zoller Mihály, az MPP elnökségi tagja Amint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, Marián Calfa miniszterelnök kétnapos kelet-szlovákiai látogatása során útba ejtette a hírhedt vajáni hőerőművet is. Ez az elavult füstokádó monstrum, amely felelős az Ungvidék—Bodrogköz vizeinek, földjének és levegőjének katasztrófális mértékű környezetszennyezéséért. Az innen származó kén-dioxid és nitrogén-oxidok az okozói a savas esőknek, melyek a vidéktől meszsze—messze is éreztetik hatásukat, tönkreteszik a termőföldeket és a felszíni vizeket. A kutak vizéről pedig, melyeket a lakosság többsége használ, csak annyit: a vas-, mangán- és nitrátszennyeződések esetenként több tízszeresen is meghaladják a megengedett értékeket. A légköri por- és gázszennyeződés akkora méreteket öltött, hogy csak elvétve találni olyan gyereket, aki nem szenvedne valamilyen légúti vagy allergiás megbetegedésben. A szennyeződések elsősorban az ő ellenálló képességüket gyengítik. A gyermekorvosok várótermei nap mint nap tele vannak köhécselő, lázas, kivörösödött arcú babákkal. Nincs olyan fiatal házaspár ismerősöm, akinek egészséges, jó tüdejű gyermeke lenne. Az elmúlt évek alatt a füstölgő vajáni gyárkémény az itt élők számára a táj részévé vált. Még szép is a szürke füstfelhő, hátterében a vörösen lenyugvó napkoronggal, amely színesre festi a hosszan elnyúló folt széleit... Még ma is kevesen értik, micsoda veszélyeket rejt ez a szépség. Az apró koromszemcséket, gázmolekulákat nem látni szabad szemmel, csak érezni lehet, egyre inkább érezni. Ami a legközvetlenebbül érzékelhető a környék lakosai számára, az a porvihar. Az ósdi kazánokból származó hulladék ugyanis heggyé nőtt már az erőmű mellett. Kilencven (!) hektárt foglal el. Néhány hónapja készítettem egy interjút az erőmű egyik vezetőjével. Mosolyogva megnyugtatott, hogy a salakhegyet a jelenlegi szigorú környezetvédelmi előírások már nem engedik tovább nőni, ők (az erőmű) kötelesek a salakot 40 cm-es talajréteggel beborítani. Ez szép lesz, zöld lesz, akár szőlőt is lehet termelni rajta... — vázolta a paradicsomi idillt bámuló szemeim elé. És hogy az új lerakat, amit Iske, Csicser, Vaján, Bés termőföldjén akarnak létrehozni (már ahol a lakosok megengedik), az már egyáltalán nem ilyen lesz. Nem is lehet, mert a salakból építőanyagot vagy más hasznos dolgot fognak gyártani, ami pedig a kormot illeti, hát olyan, de olyan szűrőket szerelnek föl, hogy... Hát szerelik is azóta, nyugodtan, lassacskán, kényelmesen. Ha netán külországi, esetleg nyugati állampolgárok olvassák a Szabad Újágot (bízom benne, hogy vannak ilyenek), bizonyára azt mondják: no jó, de az állam nyilván a környezetszennyezésnek megfelelő támogatást nyújt az itt élőknek, igyekszik a következményeit mérsékelni, esetleg támogatja a környezetkímélő beruházásokat, mondjuk a vezetékes gáz kiépítését. Egy frászt. A valóságban a Terebesi járás majd minden falujában hamarabb volt víz- és gázvezeték, mint azokban a falvakban, ahol arra a leginkább A tüntetők egy csoportja szükség lenne, amelyek leginkább megérdemelnék. A hőerőmű által az államkasszába befizetett sokmillió koronás környezetvédelmi bírság olyan helyekre vándorol, ahol némelyek (akik persze nem itt élnek) szubjektív véleménye szerint nagyobb szükség van rá. Akik abban a csalfa reményben ringatták magukat — tisztelettel megengedem magamnak ezt a szójátékot —, hogy Öalfa miniszterelnök úr szörnyűlködve vesz majd tudomást az itt uralkodó helyzetről, nos, azok tévedtek. De talán nem is az ő hibája, hogy nem azt látta, ami van. Az elnök úr ugyanis nem Mátyás király, nem jár titokban, álruhában népe közé. Sajnos, már napokkal előre jelezte érkezését. Meg is kezdődött azonnyomban a lázas subickolás, takarítás, vikszelés. Az üzemben dolgozó ismerősöm elkeseredetten mondta: kipucoltunk mindent, amiről úgy gondoltuk, hogy megnézi, de jöjjön le hozzám, akkora halom korom esik a fejére... Nem volt rá esélye; a miniszterelnök úr nem óhajtotta bepiszkítani a cipőjét. A legcsodálatosabb dolgot a salaklerakattal művelték: hogy még véletlenül se porozhasson, nemcsak bőségesen meglocsolták, még homokkal is bőven leszórták. A mellékelt képen látható, milyen az erőmű és környéke szeles időben, amikor véletlenül nem kószálnak arrafelé miniszterelnökök... Hol vagytok, régi szép katonaéveim, amikor megpucoltuk még az útmenti kavicsokat is, és szép zöldre festettük a sárguló őszi füvet?! A miniszterelnök úr a nyilvános gyűlésen, rövid beszéd után válaszolt a föltett kérdésekre, és csak egészen kicsit lepődött meg, mikor Bogoly János az ungvidéki—bodrogközi szervezetek és mozgalmak nevében petíciót nyújtott át neki. A gyűlés után az üzem bejáratánál tiltakozó akcióra került sor, ám a tüntetők hiába ácsorogtak a metsző szélben, a miniszterelnöki kocsi megállás nélkül gurult tova, csak egy elnöki integetést kaptak. (Az éppen műszakról jövő üzemi munkások fúrcsálkodva méregették őket: nem volt itt szokás tüntetni a május elsejéken kívül.) Az ember fejében fölötlik a gondolat: milyen jó is lenne, ha legalább havonta ellátogatna ide egy-egy miniszter, vagy a kormányfők valamelyike... Milyen szép és tiszta lenne itt minden... TÓTH FERENC így néz ki az erőmű, ha feltámad a szél és nem járnak arrafelé miniszterek Bogoly János felvételei
