Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. március 26. A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS gazdasági bizottságai tegnap elfogadták a devizatörvény novellájának tervezetét. A módosítás szerint ezentúl olyan vállalkozók — fizikai személyek — is devizaeszközökhöz juthatnak, akik nem regisztráltatták magukat a kereskedelmi cégjegyzékben. A szociális és kulturális bizottság tegnap megszakította, és jövő hétre halasztotta a lakások és a nem lakás céljára használt helyiségek tulajdonba vételéről szóló törvénytervezet megvitatását. A tervezési és költségvetési bizottság elfogadásra javasolta a szövetségi környezetvédelmi alapról szóló törvénytervezetet. A CSEH KORMÁNY tegnapi ülésén úgy döntött, hogy az Avia és a Liaz autógyár külföldi partnere a német Mercedes-Benz cég lesz. A tehergépkocsik gyártása céljából létrehozott közös vállalat nagyságrendben a Skoda— Volkswagen vállalatnak felel meg. A német fél körülbelül 7 milliárd koronát kíván befektetni. A VÉDELMI MINISZTÉRIUM tájékoztatása szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa felkérte Csehszlovákiát, hogy egy 800 fős, hivatásos és továbbszolgáló katonákból álló szászlóaljjal vegyen részt az ENSZ kambodzsai békekezdeményezésében. Az önkéntes alakulatba március 31-éig jelentkezhetnek 40 évesnél fiatalabb hivatásos, továbbszolgáló és tartalékos katonák, valamint azok a tényleges szolgálatukat töltő katonák, akik már legalább 9 hónapot letöltöttek a hadseregben. Az önkéntesek havi zsoldja körülbelül 800 dollár lenne. ToMÁS JEÍEK cseh privatizálási miniszter tegnapi nyilatkozatában közölte: tárcája úgy döntött, hogy csak abban az esetben hajlandó tovább növelni a vagyonjegyes privatizálásra kerülő állami vagyon nagyságát, ha a szlovák minisztérium is hasonló lépést tesz. A döntést a tárcavezető azzal indokolta, hogy meg kell őrizni a két tagköztársaságban az állampolgárok kezébe kerülő vagyon arányát, amely jelenleg 2,29:1. M iroslav minár, a csehszlovák ENSZ-zászlóalj szóvivője tegnap közölte, hogy a katonák egészségügyi ellátását csehszlovákiai orvosok és egészségügyi személyzet végzi majd. Y oel SHER, Izrael csehszlovákiai nagykövete tegnap Poprádon részt vett azon a megemlékezésen, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy pontosan ötven éve, 1942. március 25-én ebből a városból indították útnak az első szlovákiai zsidó transzportot a haláltáborok felé. Az ünnepségen Ján Piäut szlovák oktatási miniszter jelenlétében emléktáblát is avattak. Cesky KRUMLOVBAN tegnap rakták tehergépkocsira azt a — tartós élelmiszert és ruhaneműt tartalmazó — szállítmányt, amelyet a városbeliek az ukrajnai rászorulók megsegítésére gyűjtöttek. A BRÜNNI fegyintézetben tíz fogoly elutasítja az orvosi ellátást. Közülük hárman életveszélyes állapotban vannak. További negyven elítélt utasítja el a rendszeres havi egészségügyi vizsgálatot, és számuk állandóan nő. Az intézet főorvosa összefüggést lát az ottani helyzet és Miloslav Mareéek éhségsztrájkja között. Sok fogoly ezzel azt akatja elérni, hogy „civil” kórházba kerüljön, de több pszichopata is van közöttük —jelentette ki a főorvos. ZÓLYOMBAN, a román hadsereg temetőjében 80 síremlékről lopták el a Csehszlovákia felszabadítása során elesett román katonák neveit feltüntető réztáblákat. A szomszédos szovjet katonatemetőből körülbelül 200 bronz olajfaág tűnt el. Az ügy kivizsgálása során eddig tíz réztáblát sikerült megtalálni. SlAVKOV U BRNA, az 1805-ös austerlitzi csata által híressé vált város idegenforgalmi központtá kíván válni. Ezt szolgálja az Austerlitz nevű terv, amelyről tegnap írtak alá szerződést a brit European Joint Ventures társaság képviselőivel a város vezetői. Jelzés nélküli híranyag: ÓSTK Parlamenti választások ’92 1 milliárdot visznek el A Szövetségi Belügyminisztérium tegnap Prágában tartott sajtóértekezletén elsősorban a júniusi parlamenti választások finanszírozásáról volt szó. Az előzetes becslések szerint a választások megközelítőleg egymilliárd koronába kerülnek. Eddig a szövetségi kormány 578 millió, a cseh kabinet pedig 150 millió koronát hagyott jóvá a finanszírozásra. A Szlovák Köztársaság még nem jelezte, hogy mennyivel járul hozzá a költségek fedezéséhez. A választások gördülékeny megszervezése céljából a csehszlovák kormány koordinációs bizottságot hozott létre, amelynek élén Ján Langos szövetségi belügyminiszter áll. A bizottság alelnökei a tagköztársasági belügyi tárcavezetők. A testület tervei szerint a választásokig két „főpróbát” tartanak, hogy ellenőrizzék a választási rendszereket. A Cseh Köztársaságban mintegy 17 ezer szavazókörzetben állítanak választási bizottságokat, amelyeknek általában 7 tagjuk lesz. A Szlovák Köztársaságban ezen a szinten csaknem 28 ezer személy tevékenykedik majd. A politikai pártok figyelmébe A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányhivatala tegnap felhívást tett közzé a Központi Választási Bizottság kijelölésével kapcsolatban. A felhívásban ez ált „A szövetségi kormányhivatal azzal a kéréssel fordul a politikai pártokhoz, mozgalmakhoz és a koalíciókhoz, amelyek legalább egy választókerületben önálló jelölőlistát állítanak, hogy legkésőbb 1992. április 6- áig közöljék Marián Calfa szövetségi miniszterelnökkel azoknak a személyeknek és helyetteseiknek a nevét, akiket a Központi Választási Bizottságba kívánnak delegálni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a választási bizottságba küldendő személyek és helyetteseik nevét, pontos címét, születési dátumát, valamint a helyettesek sorrendjét, illetve azt, hogyan érhetők el. A névjegyzéket a kormányfőhöz az alábbi címre kell eljuttatni: Úrad vlády CSFK, nábr. dr. e. Benese 4,125 09 Praha 1 — Malá strana. Fax: 02/2311446 vagy 02/532695. A tervek szerint a Központi Választási Bizottság első ülésére április 7- én a délutáni órákban kerül sor. A tanácskozás pontos színhelyéről és idejéről a tömegtájékoztató eszközök április 3-án számolnak be." Vagyonjegyes tudnivalók * Újat is lehet, de a régi érvényes Jitka Kománková, a Szövetségi Pénzügyminisztérium szóvivője tegnap az alábbiakat közölte a Csehszlovák Sajtóirodával: „A Vagyonjegyes Privatizációs Központ folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak a befektetési privatizációs alapoknak a jegyzékét, amelyek közük a központtal, hogy tovább már nem kívánnak részt venni a kuponos privatizálásban. Az állampolgárok a regisztrálóhelyeken szerezhetnek tudomást arról, hogy az alapok részéről származó ezen döntés milyen jogi következményekkel jár. Klaus: „A baloldal veszélyes!” Az MPP részvétele nyitott A Szövetségi Pénzügyminisztérium egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a vagyonjegy-tulajdonos az esetleges új kuponkönyv regisztráltatásával (például a könyv elvesztése, használhatatlanná válása vagy a bejegyzett vagyonjegykönyv összes szelvényének felhasználása esetén) nem változtat azokon az adatokon, amelyeket az eredeti vagyonjegykönyvre már rávezettek. Amennyiben pontjait már rábízta valamelyik befektetési privatizációs alapra, akkor az új könyv regisztráltatása után is a kuponkönyv-tulajdonos eredeti döntése marad érvényben." Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter, pártelnök szerint a Polgári Demokrata Párt (PDF) úyy érzi, hogy a baloldal részéről veszély fenyegeti, s ezért a lehető legszorosabb együttműködésre szólítja fel a jobboldali pártokat és mozgalmakat Erről a PDF tegnapi sajtóértekezletén személyesen Václav Klaus beszélt, aki a baloldal veszélyes tagjai közé sorolta a Polgári Mozgalmat is, tekintettel arra, ahogyan az legutóbbi közgyűlésén kirohant a PDF ellen. A pártelnök aggodalmait „konkretizálva” hangsúlyozta, hogy fennáll a politikai helyzet destabilizálódásának és a választásokon való alacsony részvételnek a veszélye. Václav Klaus a továbbiakban elmondta: a cseh fél részéről tragikus tévedés volna, ha a választások előtt újra megnyitnák az államjogi elrendezés kérdését. A pártelnök bírálta Miroslav Tylnek és Václav Bendának, a Kereszténydemokrata Párt — amelylyel a PDP közös listán kíván indulni a választásokon — képviselőjének azon nyilatkozatát, mely szerint a szlovák szuverenitás alkotmányellenes kikiáltása esetében polgárháború kezdődne Szlovákiában, s ezért hangsúlyozták, hogy be kell vetni a hadsereget. „Kijelentettem, hogy ha ez nem volt szónoki kérdés, akkor ez természetesen fontos érvel jelentene a KDP-vel való további koalíciós együttműködés tekintetében” — szögezté le Václav Klaus. A Polgári Demokrata Párt legutóbbi szlovákiai tárgyalásairól szólva Klaus közölte, hogy a Demokrata Párttal kötött választási koalíción kívül még nyitott marad a Magyar Polgári Párt részvételének kérdése. Mint mondta, jelenleg két lehetőség van a „pakliban”: a párt vagy koalícióra lép az MPP-vel, vagy a Magyar Polgári Párt jelöltjei a PDP—DP közös listáján szerepelnek majd. A Pozsonyi I. Kerületi Bíróságon tegnap kezdődött meg a Vladimír Meőiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke és a Slovakopress kiadó közötti vita tárgyalása. A felperes elsősorban a Slovensky denník című napilapot rajta keresztül pedig az újságot kiadó Slovakopresst pereli. A napilapban a múlt év őszén cikksorozat jelent meg Vladimír MeőiarróL Ezekben állítólag a szerző, Anton Selecky — aki jelenleg a Slovensky denník megbízott főszerkesztője — sértegette a DSZM elnökét Meőiar szerint a leírtak a valóságnak sem felelnek meg. A napilap által indított kampány február 17-én a Titokzatos Doktor lelepleződött című cikkel, valamint egy február 19-i írással „csúcsosodott ki”. Tekintettel arra, hogy a szerkesztőség nem kért bocsánatot, Vladimír Meőiar feljelentette a kiadót, a napilapot és a főszerkesztőt is. A bíróság nem egész fél óra után határozatlan időre elnapolta a tárgyalást. A döntést azzal indokolta, hogy a büntető tanácsnak részletesen meg kell ismerkednie a cikkekben leírtakkal Ezen kívül a felperesnek pontosítania kell hogy a feljelentésben az írások melyik részére gondol Képünk a tegnapi tárgyaláson készült (CSTK-fotó) Az SZNDM a magyar kormányról: Várakozó állásponton „Két politikai szubjektum parlamenten belüli vitájának lehetünk tanúi” — mondta tegnapi sajtóértekezletén az SZNT védelmi-biztonsági bizottságának a parlament elé terjesztett jelentéséről Peter Brhák, a Szlovák Nemzeti Demokrata Mozgalom elnöke. Peter Brfiák véleménye szerint látja kilátástalannak, hogy a parlaa Meőiar-üggyel kapcsolatos jelentés hitelessége kétségbe vonható, mert az sajtóhírekre és olyan tanúk vallomására támaszkodik, akik jogi szempontból nem is tekinthetők tanúknak. Amint azt a mozgalom elnöke elmondta, ebben az ügyben a védelmi-biztonsági bizottság nem dönthet, az objektivitás érdekében döntéshozatalra kizárólag független szervnek — a bíróságnak van joga. Brrták fájlalta, hogy a honatyák nem voltak hajlandók foglalkozni Jozef Prokesnek, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a Szlovákia önállóságának deklarálására vonatkozó javaslatával, de még mindig nem ment jelenlegi ülésén napirendre kerüljön ez a kérdés. A mozgalom vezetői reagáltak a magyar Országgyűlés döntésére is, amellyel az felhatalmazza Magyarország kormányát a bős—nagymarosi vízlépcsőről 1977-ben kötött szerződés egyoldalú felbontására. A képviselők a jelenlegi állapotért a jelenleg hatalmon levő szlovák kormányt okolják, mert nem képes és nem is hajalandó felelősséget vállalni ebben a kérdésben. A magyar kormányról a képviselők úgy vélekedtek, hogy az a csehszlovákiai és közép-európai folyamatokkal kapcsolatban várakozó álláspontra helyezkedik. A DSZM visszaüt... (Folytatás az 1. oldalról) szóban forgó jelentést, és Vladimír Meőiar a kérdésről a jövő héten külön sajtóértekezletet kíván tartani. Arra az újságírói kérdésre, hogy a mozgalom hét végi közgyűlését miért tartották zárt ajtók mögött, Milan Knazko alelnök így válaszolt: „Tudomásunkra jutott, hogy az ülésen bizonyos, a belső ellenség elleni harccal foglalkozó ’munkatársak’ kívántak jelen lenni, és ez a belső ellenség mi lennénk.” Az SZNT keddi ülésén Roman Hofbauer a nyilvánosság előtt olyan iratokat nyújtott át Frantisek Mikloskónak, a parlament elnökének, amelyek állítólag Ivan Carnogursky StB-s múltját bizonyítják Mérnök fedőnéven. Hofbauer újságírói kérdésre sem volt hajlandó semmilyen konkrétumot elárulni az iratok tartalmáról, csupán annyit közölt, hogy azokat egy osztrák közjegyző hitelesítette. (gaál) ( Közlemény ) ( Devizapiaci árfolyamok J A Csehországba deportált magyarok sorsáról, életéről, megpróbáltatásairól „Mint fészkéből kiűzött madár avagy Szülőföldön hontalanul” címmel irodalmi összeállítás hangzik el 1992. március 29-én vasárnap 16 órától a pozsonypüspöki Vesna Művelődési Házban. Az előadás után dr. Vadkerti Katalin történész, az 1945—1948-as évek szakértője elmondja, milyen jogtalan sérelmek érték a csehszlovákiai magyarságot csak azért, mert hű maradt önmagához, mert nem tagadta meg gyökereit. Ismerteti a kassai kormányprogramnak a kollektív bűnösség elvét kimondó — és máig vissza nem vont — határozatait, melyek évtizedekre megpecsételték az itt élő magyarok sorsát. A Csemadok pozsonypüspöki alapszervezetének vezetősége minden érdeklődőt tisztelettel vár az előadásra! Érvényben: 1992. március 26-án Deviza-(Pénz-) nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 49,75 50,75 50,25 48,42 51,56 49,99 Ausztrál dollár 22,03 22,47 22,25 21,08 22,78 21,93 Belga frank (100) 84,51 86,21 85,36 82,28 07,56 84,92 Dán korona 4,48 4,58 4,53 4,35 4,65 4,50 Finn márka 6,39 6,51 6//5 6,16 6,64 6,40 Francia frank 5,13 5,23 5,18 4,99 5,31 5,15 Görög drachma (100) 15,02 15,32 15,17 13,96 15,50 14,73 Holland forint 15,44 15,76 15,60 15,04 16,00 15,52 ír font 46,38 47,32 46,85 44,69 48,05 46,37 Japán jen (100) 21,60 22,04 21,82 21,02 22,34 21,68 Kanadai dollár 24,24 24,72 24,48 23,53 25,09 24,31 Luxemburgi frank (100) 84,51 86,21 85,36 81,42 07,54 84,48 Német márka 17,40 17,76 17,58 17,12 18,04 17,58 Norvég korona 4,43 4,51 4,47 4,29 4,59 4,44 Olasz líra (1000) 23,11 23,57 23,34 22,50 23,94 23,22 Osztrák schilling 2,47 2,53 2,50 2,44 2,56 2,50 Portugál escudo (100) 20,21 20,61 20,41 19,29 20,91 20,10 Spanyol peseta (100) 27,54 20,10 27,82 26,77 28,47 27,62 Svájci frank 19,14 19,52 19,33 18,80 19,86 19,33 Svéd korona 4,79 4,89 4,84 4,65 4,97 4,81 USA-dollár 28,83 29,41 29,12 28,42 29,32 29,12