Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-23 / 70. szám

4 1992. március 23. Mínusz negyven fokban is dolgozni kellett Akkor már béke volt. Bencsok Lajos felsőszemerédi la­kos 1921. május negyedikén született. Nem fiatal már, de emlékezete nem hagyta cserben. Élete sorsfordító ese­ményeire ma is egész pontosan em­lékszik. Nős volt már, amikor 1942 októbe­rében megkapta a behívót. S számára csak 1948 augusztusában ért véget a második világháború. A világégés után ugyanis még három évig orosz fogságban volt. Majdnem belepusztult a nagy „vendégszeretetbe“. Hadifogsága vége felé többet szen­vedett egyetlen nap alatt, mint a fron­ton együttvéve...----------------------------------------------------------­A túlélő nyert? Bencsok Lajos valahol Ukrajnában, a pripjatyi mocsaraknál esett hadifog­ságba. Tüzéralakulatnál, a miskolci 19. tábori tüzérosztálynál szolgált. Rangja nem volt. Érőfélben volt a gabona, 1944. júni­us tizenhetedikét jelzett a naptár. Már három hónapja nézett farkasszemet ,,A vagonban egyetlen korty vízért tatán ölni is képesek lettünk vol­na“ egymással a német-magyar és az orosz csapat. Állóháborút vívtak. Egy­­egy erdőségben ásták be magukat. A magyar csapat mögött német nehéztüzérség várta a fejleményeket.- Bízzatok bennünk - vigasztalta tisztjük a bakákat -, megvédünk ben­neteket. Mihelyt az oroszok előre len­dülnek, megsemmisítjük őket! Aztán a várható támadás előtti éjje­len, a sötétség leple alatt, szépen kereket oldottak, faképnél hagyták szövetségeseiket... Hajnali háromkor, fergeteges ágyú­­tűzzel kezdődött az oroszok támadá­sa. Hamarosan szinte kő kövön nem maradt, az erdő minden fája, talán minden egyes levele kapott legalább egy találatot. Bencsok Lajos is csak óriási szerencsével élte túl a pokoli vérzivatart. Az ágyúzás és a géppus­katűz idején ki sem dugta a fejét a betonbunkerból! Parancsnokuk is kilátástalannak ítélte a helyzetet.- Minden elveszett - mondta csüg­gedten cselekedjetek belátásotok szerint. Amikor alábbhagyott a lövöldözés, a fiatalember kikászálódott búvóhe­lyéről és menekülni próbált. Éktelen csatazajjal tovavonult már a vad ár­mádia. Bencsok Lajos fellélegzett:- Hála Istennek, megmene­kültem ... Akkor tucatnyi fiatal katona termett mellette. Alig 17 évesek lehettek. Ne­hezen cipelték fegyvereiket.----------------------------------------------------------N Menekülés a lágerbe A halálra rémült bakát közrefogták a legénykék. Egyikük szuronyával le­vágta csuklójáról a karóráját, aztán a földre hulló szerkezetért valóságos közelharcot vívtak. Egy hadnagy lépett hozzájuk. A foglyot a bunkerba kísérte. „Na - villant át a palócföldi ember agyán a gondolat itt fog kivégezni.“ Ehe­lyett azonban a hátrahagyott készle­tekből ellopott jóféle étellel meg mé­regerős pálinkával kínálta meg. Köz­ben a helyiségben talált ruhák között válogatott. Kisvártatva át is öltözött, csak a vörös csillagot rakta át a ma­gyar katonasapkára... Egy kis pihenés után a tiszt lovakat kerített, s mindketten, egymás mellett poroszkálva elindultak a távolodó front után. A hadnagy új szerzeményei kö­zül a csillogó-villogó sarkantyúknak örült leginkább. Büszkén vágta lova oldalába. A Bug folyóhoz értek. A víz mentén hosszú, ötös sorban hadifoglyokat te­reltek fegyveres őrök. Bencsok Lajos némi habozás és belső tusa után kö­zéjük állt. Félt a tiszttől, inkább sors­társaihoz csatlakozott. „Nagyobb baj már nem érhet - vélekedett -, s leg­alább továbbra is magyarok között maradok. Ennyi embert csak nem vé­geznek ki és nem visznek gázkamrá­ba se bennünket...“ Kovely irányába tartottak. Reggeltől sötétedésig meg sem álltak. A sorból kilépőket az örök lelőtték. Három nap múltán egy lágerben kötöttek ki. Innen jártak két hónapon át nap mint nap romokat eltakarítani. Közben pedig alig kaptak enni valamit. A reggelijük rendszerint valamilyen híg, levesszerű lötty volt, vacsorára egy marék szárí­tott kenyeret kaptak. A németek elárvult lóistállójában volt a szálláshelyük. A bokszokban térdig ért a trágya. A foglyok az ürülé­ken feküdtek. Hamar eltetvesedett szinte mindenki... Hullákkal egy vagonban Egy délelőtt a fegyveresek bevago­­níroztak mindenkit. Kijevbe mentek - tudta meg az öt kísérő őrtől -, aztán onnan is tovább indultok. Kell a bá­nyákba az utánpótlás, az új, friss mun­kaerő! Magyar, német, szlovák, lengyel katonák láttak hozzá a Szovjetunió újraépítéséhez... Az örök annyi embert zsúfoltak egy vagonba, amennyi befért. Aztán szö­gesdróttal „befonták“ az ablaknyílá­sokat, s rájuk zárták a tolóajtót. Útköz­ben egyetlen korty vizet sem kaptak. Szükségüket az egyik sarokban vé­gezték el, és a büzló halmot a legron­gyosabb katonaköpennyel takarták le. Kint közben hétágra tűzött a nap! Mikor kiszálltak, több halottjuk volt. Bencsok Lajos börcserző üzembe került. Három műszakban dolgozott. A lágert övező drótkerítésben áram volt. Az elfogott, visszahurcolt szöke­vényeket a felvigyázók farkaskutyák­kal széttépették. A foglyok végső kétségbeesésük­ben megették a vegyszerrel kezelt, pácolt, főtt bőrdarabokat. Az őrök nem szóltak rá senkire, tudták ugyanis, hogy mindenki megfizet „falánkságá­ért“, mert meghal. A fiatalember sze­rencsére nem kért a „halálos cseme­géből“. De szervezete legyengült, tes­tét csúf rüh lepte el és kórházba került. Szinte kizárólag német hadifoglyok voltak már az épületben. A jó helyeket elfoglalták, Lajosnak mindössze egy hideg kamra jutott. Odahaza ekkortájt épp a halálhírét költötte valaki. A hazavágyó férfi azonban kilábalt a betegségből. Negyvennégy októbe­rében politikai iskolába jelentkezett. „Kiképzés után - ámította a foglyokat a magyarul is jól beszélő orosz tiszt -, a tanfolyam után hazamentek, s a Vö­rös János-féle felszabadító hadsereg­be kerültök.“ Sokan bedőltek a mesének. A „politikai iskolaláger" Tallinn mellett volt. A fiatalember ott is kemé­nyen dolgozott. Fát termelt halmokba. Valahogy átvészelte a kemény telet. Azt sem tudta, mikor ért véget a vi­lágháború. (---------------------------------------------------------' Irány Arhangelszk! 1945. május húszadikán újfent va­gonba kényszerítették, s csak Arhan­­gelszkban szállhatott ki a kocsiból. Egy álló hétig tartott az utazás. Ismét lágerbe került. Harmincán laktak egy helyiségben. Bencsok Lajos ezúttal papírgyárban dolgozott. Nyáron nagy Szabad ÚJSÁG volt a hőség, a nap éjjel sem tűnt el az égboltról. Éjszaka is lehetett volna lámpa nélkül újságot olvasni. Aki meg merte kérdezni, miért nem mehet haza, válaszként golyót kapott a testébe. Az éktelen hideg telet sokan nem élték túl. Nem ritkán mínusz 47 fokra is lehűlt a levegő. Negyven fokos csikorgó hidegben még dolgozniuk kellett. Arcukat, kezüket bekenték zsírral, de sokat ez sem segített. Na­ponta százszámra fagytak meg a nyűtt göncökben vánszorgó emberek. Egyszer éjszaka kikémlelt az ajtón. Aztán menten vissza is bújt a vackára. Csak ott vette észre, hogy összefagy­tak a szempillái. Asztalos rabtársaival ágyat, asztalt készíttetett magának. A barakkpa­rancsnoknak tátva maradt a szája a bútor láttán.- U vász - veregette meg a fia­talember vállát az őrnagy - jeszty balsaja kultúra! Az esték múltidézéssel teltek.- Tönkretettétek az országot - han­goztatta előttük nem egyszer Klimov gárdaőrnagy, a lágerparancsnokuk -, hát most építsétek fel, amit tönkretet­tetek. Kerül, amibe kerül! Tényleg hazamehetünk? Ezerkilencszáznegyvennyolc au­gusztus elsején is elindult munkába, ám tíz óra körül visszaparancsolták többed magával öt is szálláshelyére.- Akinek a nevét felolvasom - hir­dette ki a láger mindenható vezetője -, hazamehetnek. Elnémult, s lélegzetvisszafojtva várt, figyelt mindenki.- ... Bencsok Lajos... A felsőszemerédi fogoly nem mert ,,A feleségem már halottnak hitt“ örülni. Azt hitte, ismét csel az egész, s újabb munkára toboroznak „önkén­teseket.“ De most más történt. Tényleg ha­zaindulhatott. Ottmaradó társai tele­gyömöszölték a zsebeit a szeretteik számára cetlikre körmölt pár soros üzenetekkel. „Tudatom veletek - állt a legtöbb papíron -, hogy élek, s remélem, az Isten hazasegít!“ Amint kilépett a lágerkapun, felúj­­jongott.- Megyünk haza! Haza! De jó volt kimondani... Közel egy hónapig utazott, míg 1948. augusztus huszonötödikén elér­te az Ipoly folyót, a határátkelőhelyet. A vámon azonban a katonák nem akarták érvényes útiokmányok nélkül az országba beengedni. Ázt hitték, kém! Hiába magyarázta, hogy felsó­­szemerédi lakos, hadifogoly volt, s ha­zafelé, a szeretteihez igyekszik, nem hitt neki senki. A folyó túloldalán a felesége várta, hogy a karjába zárhassa. A szemerédi rendőrőrs parancsnokának az igazo­lására léphetett csak a köztársaság területére. Felesége halottnak tudta, s már el is siratta a keservesen hazajutó fia­talembert. Most annál jobban örült a „föltámadásának.“ ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) Dr. Henkey Gyula magyar­­országi antropológus 37 éve végez etnikai-antro­pológiai kutatásokat. Magyaror­szág, Bulgária és Szlovákia egyes vidékein eddig összesen 30 530 személyt vizsgált meg antropoló­giai szempontból. Megfigyelései­nek gyűjteménye túlzás nélkül ne­vezhető páratlannak, hiszen más kutatások ennél jóval kevesebb mérési adatot tartalmaznak (a Taskenti Egyetemé 25 600, a Moszkvai Egyetemé 18 ezer, a finnországié 5 ezer körüli adatot). Dr. Henkey Gyula most 71 éves, tehát tizenegy évvel ezelőtt Árpád népe és mi tek és együtt temetkeztek a szlá­­vokkal. A mai magyarok között ma csak 2,7 százalékban mutathatók ki a szláv típusok (a kelet-balti típus szlávos formája). Az őslakos magyar településeken ez az arány lényegesen alacsonyabb, még ennek a fele sem mutatható ki. Hasonló a helyzet a dél-szlá­­voknál is (horvátoknál, gunyevá­­coknál), ahol még ezt az arányt sem érik el a mérések eredmé­nyei szerint.- A szlovák községnek tartott magyarországi Lucfalván és Vác­­egresen szlovák származású férfiakat és nőket vizsgáltam ant­Mennyire vagyunk (még) magyarok? vonult - kényszerítették - nyug­díjba, de a kutatást folytatja. Mun­kásságának elismeréséül csak másfél évvel ezelőtt kapta meg a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusi fokozatát. A Magyar Ifjúság Érdekvédelmi Szövetségének (MIÉSZ) felkéré­sére nálunk tavaly kezdett el kuta­tásokat végezni, útja során egye­lőre magyar falvakat látogatott meg, de tervezi szlovák települé­sek etnikai-antropológiai feltérké­pezését is. Március elején öt dél­szlovákiai magyar településen végzett kutatásokat, ezek befeje­zése után tájékoztatott eddigi munkájának eredményeiről.- A honfoglaló magyarok kö­zött antropológiai szempontból a törökös típusok ötven százalék­ban voltak megtalálhatók. Ezen belül a turanoid típus 25-30, a pa­­míri típus pedig 29,8 százalékban. Az elő-ázsiai típus 4,1 százalék, a mongoloid típus 2,0 százalék volt. A mai magyaroknál ezek a tí­pusok néhol növekvő arányt mu­tatnak. A turanoid típus ma 29,8 százalékban mutatható ki, a pa­­míri 11,2, az előázsiai 5,8, a mon­goloid pedig 0,9 százalék. Nem jellemzőek ezek az adatok azokra a településekre, ahonnan az ősla­kosság az idők folyamán elköltö­zött. Bár magyarul beszélnek, ám etnikai-antropológiai szempontból a meghatározatlan típusú szemé­lyek aránya jóval magasabb, mint azokban a falvakban, amelyekben az őslakosság megmaradt.- A finnugor típusok a honfog­laló magyaroknál 15,6 százalék­ban voltak kimutathatók (tehát már a honfoglaló magyarok kopo­nyáin is háromszor annyi volt a tö­rökös vonás, mint a finnugor). Az Árpád-korban betelepedő bese­nyők, kunok, jászok, volgai bolgár törökök és kazáriai alánok pótol­ták a magyarság hiányzó törökös vonásait. Tehát amíg a magyar nyelv kétharmad részben finnugor jellegű, addig antropológiai szem­pontból ránk inkább a törökös tí­pus a jellemző. A honfoglaló ma­gyarok koponyáin 3:1-hez volt az arány a törökös típus javára, ez ma már 10:1-hez, tehát a mai magyaroknál a finnugor típus csu­pán 4,1 százalékban mutatható ki.- Korábban a néprajzosoknak és a történészeknek az volt a vé­leményük, hogy a magyarok kö­zött igen jelentős mértékben elter­jedtek a szlávokra jellemző voná­sok, tehát sok az elmagyarosított szláv. Az antropológiai mérések azonban mást igazolnak. Az ása­tások azt bizonyítják, hogy a hon­foglaló magyarok a Kárpát-me­dencében találtak szlávokat, de azok antropológiai szempontból nem voltak tiszta szlávok. Ezt egyébként Tretyakov orosz ré­gész-történész professzor is hangsúlyozta már. Egy cseh ré­gész-történész, nevezetesen Ján Aizner is kijelentette, hogy az ava­roknak, különösen a késői ava­roknak igen jelentős szerepük volt a szláv nép kialakításában, ugyanis a késői avarok együtt él­ropológiai szempontból. Ezekben a községekben meglepő módon a turáni, tehát a honfoglaló ma­gyarokra is jellemző típus volt túl­súlyban, de természetesen az or­szágos átlagnál magasabb volt a szláv típusú formák aránya is. Szlovákiában eddig a Nyitra kör­nyéki falvakban - Gímesen, Zsé­­rén és Lédecen - végeztem kuta­tásokat, ezekben a falvakban a törökös típusok együttes aránya 65,1 százalék volt, a finnugoroké 4.6 százalék, ami megegyezik a magyarországi átlaggal. Szláv típusú formákat elenyésző arány­ban találtam, de ezek is kelet-balti típusok voltak, amelyek a honfog­laló magyaroknál és a szlávoknál egyaránt megtalálhatók. Duna­­mocson a törökös típusok gyako­risága 53 százalék, a finnugoré 4.6 százalék volt. Ami viszont fel­tűnő, ott aránylag magas volt a kelet-dinaroid változatok aránya (meghaladta a 10 százalékot). Az adatok azt bizonyítják, hogy Ko­márom környékén a kabar nem­zetség alán rétege telepedett le (legalább is Dunamocson). To­vábbá Anonymus krónikája is alá­támasztja, hogy Árpád vezér Ko­máromot és környékét Ketel ka­bar eredetű vezérnek adomá­nyozta.- Legutóbbi vizsgálataimat a palócföldön, nevezetesen Egy­­házasbáston, Balogfalán, Síden, Csornán és Sőregen végeztem. Ezekből három úgynevezett ősla­kos község, ahol a török megszál­lás alatt is megmaradt a lakosság. A községben a törökös típus ará­nya meghaladja a magyarországi átlagot (71,1 százalék), a finnugor vonások csupán 1,1 százalékban voltak kimutathatók. Szláv típust Egyházasbáston Balogfalán és Síden nem találtam. Ha hozzá­vesszük a másik két községet - Csornát és Sőreget-, már csök­ken a törökös típusok együttes aránya (63,3 százalékra) és 0,2 százalékban szláv típus is kimu­tatható. Ez főleg azért van, mert Sőregre az uraság (az állítások szerint) különböző vidékekről ho­zott be telepeseket, s ezért na­gyobb az erősen kevert, a megha­tározatlan típusok aránya. A vele szomszédos Csornán viszont a lakosság összetétele antropoló­giailag megfelel az öslakosú fal­vak arányának. Ez azzal magya­rázható, hogy a lakosság ugyan elmenekült a törökök elől, de ké­sőbb visszatért a faluba.- A török megszállás csak mi­nimális mértékben befolyásolhat­ta a törökös típus elterjedését, hiszen a mai törököknél főleg az elő-ázsiai típus mutatható ki, amely csupán 2,3 százalékban volt ezen a területen kimutatható. Ennél még a magyarországi átlag is magasabb, amely 5,7 százalék. Kutatásaimat természetesen olyan községekben végeztem, amelyek nem tartoznak az ipari központok közé, mivel a nagyvá­rosokban és az ipari centrumok­ban a lakosság gyakran cserélő­dik. FARKAS OTTÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents