Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
1992. március 23. Szabad ÚJSÁG 5 Nyugati vélemény szerint sincs mindenható modell Ki-ki maga döntse el, milyen utat választ A lengyelországi, de az oroszországi helyzetet értékelve is arról kezdenek beszélni a nyugati közgazdászok, hogy a közép- és kelet-európai volt szocialista országok lemondanak a sokkterápiáról. Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a tervgazdaságból a piacgazdálkodásra való áttérés e nagyon hatékony formája (ti. a sokkterápia, ami nagyon erős restrikciós gazdasági rendszert jelent) Lengyelországban például kiábrándította az embereket a piacból és a demokráciából, így azok emlegetése már nem jelent számukra különösebb vonzerőt. A nyugati közgazdászok egészen odáig merészkednek, hogy figyelmeztetik térségünk reformországait, különösképpen pedig Oroszországot, hogy ebből a tényből vonják le a kellő tanulságot. Főleg Oroszország vigyázzon! Minden állam, különösképpen azonban Oroszország számára fontos, hogy olyan gazdasági tanácsadókat válasszon saját gazdasági reformja kidolgozásához és végrehajtásához, akik alaposan ismerik a helyi körülményeket, így saját mércével képesek felmérni, mi az elfogadható és mi nem a térségben. A legfontosabb elv a haszonelv, mégpedig az adott térség haszna. Ennek a tanácsnak megvan a maga háttere, s erre már számtalanszor rámutatott a nyugati sajtó, elég sok különböző szempontból is. Mind a lengyel, mind az orosz kormány ugyanazt az egyént alkalmazta konzultánsként saját sokkterápiájának bevezetése során: J. Sachs professzort, aki a sokkterápia egyedül üdvözítő módszerének térségünkben is fenntartások nélküli híve. A. Lebahn, a Deutsche Bank volt igazgatója, jelenleg a düsseldorfi német-orosz központ vezetője, aki szintén a piacgazdaság odaadó híve viszont ma már puszta önámításnak tartja a sokkterápiát, mondván, csak arra jó, hogy az ország saját problémáit erőszakosan elnyomja. Mert Oroszországban most az történik, amiről a korábbi hat évben csupán szóban esett említés: a világtörténelem legnagyobb privatizációja, melynek folyamán az orosz kormány még ebben az évben mintegy 92 milliárd rubel értékű állami vagyont akar részvénytársasággá vagy magánvállalkozássá tenni, vagyis az állami vagyon egynegyed részét. Ez az abnormális program, melyet a kormány saját legfontosabb stratégiai céljává tett, azonban máris óriási veszélynek van kitéve a korrupció és az önkényeskedés helyi specifikumai miatt. Egyre többször teszik fel nyugati szakemberek azt a kérdést is, hogyan megoldani a kelet-európai államokban ezt a történelmi feladatot akkor, amikor a szocializmusból a piacgazdaságra való visszatérésnek csupán az elmélete létezik, minden gyakorlati tapasztalat nélkül, s a fejlődő országok gazdasági fejlődésének, liberalizációjának gyakorlatából is csak korlátozott és nagyon kis mértékben vehetők át tanulságok. Nem lehet jobb tanácsot adni annál, minthogy a volt szocialista országok maguk keressék meg saját útjukat a piacgazdaság felé. Mit mutat a lengyel példa? Szemléltetőnek a lengyel példa a legjobb pillanatnyilag, mivel ott viszonylag jó feltételek voltak a gyors áttérésre: a gazdaság soha nem volt teljes mértékben államosítva, mint a környező országokban; az állampolgárok szinte egyhangúlag utasították el a szocializmust, a politikusok pedig idejekorán megkezdték a gazdasági transzformációt. 1990 januárjában liberalizálták az árakat, leértékelték a nemzeti valutát, hogy teljes egészében szabadon átváltható legyen. Megszüntették a kereskedelmi korlátozásokat, felszámolták az állami szubvenciókat, az állami költségvetés kiadásait erőteljesen csökkentették, a kormány vonzó és nagyvonalú privatizációs célokat tűzött ki: 1993-ig már a vállalatok felét el akarták adni. A radikális program hatásai gyorsan és erőteljesen jelentkeztek: az üzletek korábban üres polcai megteltek áruval, az áruválaszték rendkívül gazdag, a boltok elől eltűntek a kígyózó sorok. Csakhogy nagyon sok állampolgárnak hirtelen az lett a véleménye, tele pénztárcával hosszú sorban állni egy szinte üres szocialista bolt előtt csak annyira rossz, mint üres zsebbel nézni a teli polcokat egy piacgazdasági üzletben. Tele vannak az emberek csalódottsággal, hogy a túlzott elvárások nem teljesültek, hogy egyre több köztük a munkanélküli. S hozzá megjelentek a sztrájkok, a radikális reformpolitikusok iránti ellenszenv, sőt a kormánypolitika irányvátoztatása is: a piacgazdasági átmenet megőrzése mellett az állami vállalatok újra több támogatást kapnak a költségvetésből. Ami azonban most tanulság a nyugati szakembereknek - hogy minden országnak meg kell találnia a saját járható reformútját - nem jelenti, hogy általában véve rossz a gyors transzformációs folyamat ezekben az államokban. Arra is felhívják a figyelmet, hogy Magyarországtól és Csehszlovákiától eltérően Lengyelország nem volt képes a volt keleti blokk kereskedelmének összeomlását növekvő nyugati kivitellel ellensúlyozni, sem amerikaival. A lengyel kivitel ugyanis egyre csökken, miközben az OECD-országokbeli behozatal 1990 óta megduplázódott. Sokan éppen ebben látják az idén várható egymilliárd dolláros kereskedelmi hiány és az egyre növekvő munkanélküliség okát. A várható munkanélküliség ugyanis Lengyelországban az év végére eléri a 16 százalékot. Az óvatosabb transzformációs folyamatra való felszólítás - főleg Lengyelország és Oroszország esetében - azonban nem megy könnyen, hisz mindenképpen visszalépést jelent egy gyors és radikális folyamattal szemben és magában hordozza azt a veszélyt, hogy a nyugat és térségünk országai gazdasági fejlődése közt megint megnő a távolság. A nyugati országokban ugyanis egyre kevésbé szabályozott és egyre liberálisabb a piac, míg keleten újra nagyobb mértékben kellene az állami szabályozáshoz folyamodni. S ugyebár fordított úton haladva „csatlakozni Európához“ a lehető legegyenesebb és legrövidebb út helyett már csak azért sem lehet, mert a Föld gömbölyű. (om) Az amerikai választások közeledtével az Egyesült Államok gazdasági életét ismét egy nagyszabású - de valójában történelmi - vita osztja meg: elsősorban a Csendes-óceáni, vagy az Atlanti-térség felé forduljon-e az amerikai gazdaság. Ezeknek a vitáknak egy új, születőben lévő Ázsia-Csendes-óceáni blokk ad keretet. Az új blokk neve Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (angol nevének rövidítésével: APEC). A formálisan blokként még nem működő tömörülésnek eddig már három miniszteri értekezlete volt. Az eredeti tömörülést 12 tagállam kezdeményezte. Ezek között van Japán és Dél- Korea mellett a Dél-kelet-ázsiai Tömörülés (ASEAN) 6 tagja Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Szingapúr, Malaysia, Brunei és Indonézia. Az eredeti 12-höz tartozik azonban részben csendes-óceáni hatalomként az Egyesült Államok és Kanada, valamint Ausztrália és Új-Zéland. Új dimenziót jelentett, amikor a legutóbbi miniszteri tanácskozáson megjelentek a kínaiak, mégpedig egyszerre „háromfejű sárkányként“. Peking mellett Hong- Kong és Tajvan is képviseltette magát. Egyelőre a harmadik miniszteri értekezlet után sem világos: miképpen fog alakulni a jövőben az APEC tényleges szerepe. Abban az összes résztvevők egyetértenek, hogy ez a világ legdinamikusabb gazdasági régiója, tagjai között ezért feltétlenül fejleszteni kell a gazdasági koordinációt. Ezen ASEAN 38 59 APEC-belsö 250 502 APEC/kÜlvilág (%) 46,9 55,3 Franciaország mezőgépiparának forgalma már 1990-ben - háromévi folyamatos növekedés után - stagnált, és 1991 -re érezhetően visszaesett. Az illetékes szakszövetség elnöke legutóbb úgy nyilatkozom, hogy a tavalyi 13,4 milliárd frank értékű forgalom reálértékben 17,0 százalékos romlást jelent az előző évhez képest. A forgalomból 4,6 milliárd frank jutott a vontatókra, 8,78 milliárd pedig egyéb mezőgazdasági gépekre és eszközökre. Az elmúlt évbeni visszaesés egyrészt a külföldi üzlet gyengülésére, másrészt a belföldi forgalom két számjegyű romlására vezethető viszsza. Bizonytalan az Európai Közösség jövőbeni agrárpolitikája, valamint a GATT jelenlegi ülésszakának eredménye is, mindkét körülmény nagymértékben befolyásolta a francia gazdák beruházási készségét. A francia gyárak 1991-ben 5,42 milliárd frank értékű mezőgépet és mezőgazdasági eszközt exportáltak, 13,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel előbb. Az iparág teljes forgalmának 40,5 százalékát az exportüzletek hozták, ez az arány 1980-ban még csak 35 százalék volt. A vontatók iránti külföldi kereslet 18,1 százalékkal esett vissza. Az export szűk 70 százaléka más EK- és EFTA-országokba irányult. Legfontosabb vásárló továbbra is Németország volt, amely tavaly 1,18 milliárd frank értékű mezőgépet szerzett be Franciaországból, 24,6 túlmenően azonban az APEC jövője homályos. Pillanatnyilag 10 munkacsoport dolgozik azon, hogy egyáltalán össze lehessen gyűjteni a tagországok alapvető adatait, amelyre a különböző szektorok együttműködését azután meg lehetne tervezni. Ezen túl azonban egyelőre nem jutottak: a legutóbbi miniszteri értekezlet például elhalasztotta egy állandó APEC-titkárság létrehozását, amely pedig nélkülözhetetlen lett volna egy szorosabb, formális szervezeti struktúra megszervezéséhez. A habozás és a halogatás részben abból fakad, hogy a kezdeményezés még túlságosan fiatal. Másrészt abból, hogy a csoport túlságosan széles és az alapvetően nyersanyagtermelők (Ausztrália és az ASEAN) érdekei nehezen egyeztethetők össze a gyáripari „lokomotívok“ (Japán, Dél- Korea, Tajvan) érdekeivel. Ráadásul a térség olyan óriási, hogy megkezdődött a meglévők (ASEAN) mellett további alrégiók kialakulása. Tajvan például a „három Kínát“ összefoglaló blokk létesítésére tett javaslatot. Malaysia- feltehetően az ASEAN támogatásával - egy olyan szélesebb kelet-ázsiai regionális tömörülést óhajt, amely kizárná az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Kanadát és Új-Zélandot. S ami talán a legfontosabb: az Egyesült Államok- noha az alapító 12 tag között van -, határozottan ellenzi, hogy az APEC a laza véleménycsere fórumából tényleges regionális szuperblokká váljék. (CH.) 988 570 953 1058 72 50 67 78 556 269 523 582 56,4 47,3 54,9 55,1 százalékkal többet, mint egy évvel előbb. A vevők között második helyen áll Anglia, amelynek vásárlásai 14,3 százalékkal, 558,5 millió frankra estek vissza. Még Spanyolország is 0,4 százalékkal maradt el az 1990 évi vásárlásai értékétől, jóllehet a spanyol piacon régebben figyelemre méltó sikereket lehetett elérni. Két számjegyű a visszaesés holland és belga viszonylatban, Dánia 32,1 százalékkal kevesebbet vásárolt. A fejlődő országok beszerzései is visszaestek, főként az érintett országok magasabb adósságai miatt: versenyképesek az alacsony bért fizető termelő országok is, például Brazília, India vagy a régebbi KGST-országok. Franciaországban az újonnan munkába állított traktorok száma tavaly 20,9 százalékkal, 29 455 egységre esett vissza, ebből 10 138 vontató volt belföldi gyártmány. A jövedelmek romlása miatt csökkent a beruházási kapacitás. A különleges és nagyobb teljesítményű gépek és eszközök terén viszont sikerült kedvezőbb eredményeket elérni. Összességében tehát a francia mezőgép- és traktoripar termelékenysége a múlthoz képest javult, az iparág a konjunktúra bizonytalanságára és az állandóan keményedő nemzetközi versenyre jobban fel van készülve. (Agra-Europe) Mi a rosszabb? Tele boltban üres zsebbel, vagy üres boltban tele pénztárcával bámészkodni? - teszik fel a kérdést sokszor a lengyelek. Ránk is ez várna? A névjegyen: APEC Szuperblokk születik? A 12 APEC-tag világkereskedelme (milliárd dollárban) Partner Export Import 1980. 1989. 1990. 1980. 1989. 1990. Külvilág 534 908 Francia mezőgépgyártók A gazdák nem költenek traktorra
