Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
1992. március 21. 9 Szabad ÚJSÁG Nehéz a hatalomtól búcsút venni.. Már az egyszerű eitífter is látja mennyire jutottunk az elmúlt két év alatt, de a kampányszerű hangulatkeltés közepette mégis azt pedzegeti, hogy nem kellene-e mégis bevenni a koalícióba a szalmaszálba kapaszkodó, bukó kormánnyal bukó harmadik pártot, pedig abból a pártból eleven embert tán még nem látott. Igaz, hogy a sajtó és tömegkommunikáció által a valós arányok eltorzulhatnak, márpedig a hatalom kegyeltjeinek jut bőven propagandára, annál kevésbé önvizsgálatra. A józan ember meg nehezen felejt, s még meg is bocsátana, ha az á másik belátná tévedéseit, és bocsánatot kérne. Mert az együttműködés, a párbeszéd alapja ez lenne ahhoz, hogy az egyezőn listán indulók valóban a szavazóik érdekében egységesítsék politikai programjukat. Mert egy koalíció nem moslékos vödör, amibe minden maradék belefér, de tartalma azután csak a disznók számára emészthető. A szavazópolgárt pedig ilyennek senki se nézze. Az őszinte közeledési szándék helyett viszont újabb és újabb hazugságok és rágalmak özönét zúdítják az Együttélésre azok, akik két éve még a hatalmon lévő párttal (NYEE— VPN) a hátuk mögött diadalittas mosollyal hirdették, hogy csatlakozni kell a vezető párthoz, az hozza majd a megváltást (mint 40 évig a CSKP), hogy nem lehet nemzetiségi alapon politizálni, hogy nem kell önálló mozgalommal provokálni a többségi nemzetet, mert az konfrontációhoz vezethet, hogy még nincs itt az ideje, hogy majd a többségi nemzet képviselői méltányolják lojalitásunkat (avagy szolgalelkűségünket?!) és megadják jogainkat, hiszen ez a dolguk. Felsorolni is terhes, milyen maszlagot etettek a néppel, és mindehhez még mindenre kapható sajtójuk is volt. Tóth Mihály szerint a komcsik jeleskedtek leginkább a mindenre kaphatóságban, ezt pedig neki ugyancsak tudnia kell, hisz oly büszke rá most is, hogy egy megrögzött baloldali, dubőekista balek ill. balos. Mert a „magyar képviselőket a parlamentbe” címszó alatt az akkori 5-ös listán kiket juttattak a parlamentbe: Meéiart, Kfiaákot, Őalfát, Ciőet, és még néhány régi jó elvtársat, közben az Együttélést szapulták, hogy egykori párttagok is vannak soraiban. Egy későbbi értékelésben ugyan beismerték, hogy hadilábon álltak a realitásérzékkel ("Kezdetben arra számítottunk, hogy a csehszlovákiai magyarság többsége felsorakozik mögénk"), de azt még nem merik kimondani, hogy a hatalom közelsége részegítette meg őket, s anynyira elteltek önmagukkal, hogy a köznép már meg sem értette „fenkölt” szövegeiket. Végül az FMK egy hadsereg nélküli önjelölt tábornoki karként tagja lett a kormánykoalíciónak. Kaptak bársonyszéket, hivatalokat, nyugati „tanulmányutakat”, sajtót és kirakatot. Mindez még nem is lenne természetellenes, mert a hatalom mindig így szúrja ki a kisebbség szemét. Az viszont már nem volt kötelező számukra, hogy kígyót, békát kiáltsanak az Együttélés és MKDM politikájára és vezetőire. Avagy mégis? Duray Miklós ellen attól kezdve, hogy a „titkosrendőrség ügynöke” lett volna, a hazugságok egész sorát puffogtatták azzal bezárólag, hogy azért jelentette fel magát 1984-ben, hogy ebből később politikai tőkét kovácsoljon. Attől sem riadtak vissza, hogy olyat híreszteljenek, miszerint az EPM lepaktált volna a szlovák náció-' nalistákkal. Mert akik oly szép és hangzatos szónoklatokat tudtak levágni a tisztességről és etikáról, ezt tartották etikusnak. Mint kitetszett, a kormánypártiságból nem kevés személyes hasznuk származott, de közben hidegre tették a magyar felsőoktatás ügyét, üdvözölték a nyelvtörvényt (amiért Meőiarnak köszönetét is mondtak), támogatnak egy kormányt, mely eszeveszett hajszában építteti a bősi betonkolosszust, és megtorpedózták az alkotmánylevél kisebbségi paragrafusának használhatóságát, azzal az ürüggyel, hogy a nemzetközi dokumentumok ezt úgyis tartalmazzák. Most látjuk igazán, mennyit ér az egész, hogy még a belügyminiszterük is azt állítja róla, hogy az egy laikus fogalmazvány. A kormánytámogatástól függővé tett sajtóban pedig szabad teret kaptak, de gondoskodtak arról is, hogy a válaszok ne jelenhessenek meg. (És egy ilyen napilap kérte számon nemrég a Szabad Újságon az újságírói etikát! Ez már több, mint szemtelenség!) Ezidáig elég türelmes voltam, bízva abban, hogy a hatalomtól megittasultak majd kijózanodnak, de mindhiába. Még mindig a „politikai akaratra” hivatkozva nem látnak politikai okot az együttműködésre, mint azt válaszul kaptuk, amikor minden magyar képviselőnek felajánlottuk, hogy alkossunk közös parlamenti frakciót Prágában. Közben a sajtóban az Együttélést vádolják, hogy feltételeket szab, illetve elzárkózik, avagy azt is olvashattuk, hogy mivel „Duray ragaszkodik eredeti elképzeléseihez” ezért nem lehet tárgyalni. Február 19-én például nyilatkozatot tettek közzé, melyben négy sorban három hazugsággal rágalmazták az Együttélést a földtörvény módosítása után. Először persze az FMK tekintélyének tudják be Világi Oszkár alelnökké választását a Népek Kamarájában, holott az alkotmánybíróvá lett Valko helyébe választották, hová csak a VPN listán bejutott kerülhetett. így vagy Őiő vagy Világi alapon, — ha szamár nincs, öszvér is jó — választották meg. Ennyit a dicsőségről. A Tóth Károly és A Nagy László által aláírt nyilatkozatból pedig a következőt: „(a törvénymódosítást) veszélybe sodorta a Coexistentia klub magatartása, mivel képviselői közvetlenül a szavazás előtt bejelentették, hogy a klub nem támogatja a módosító javaslatot., az Együttélés... az elmúlt év során egyetlen módosító javaslattal sem élt Bejelentés nem volt, de módosítás annál inkább, amiről még a Rudé právo is úgy emlékezett meg, hogy Batta István indította meg a lavinát a beneái rendeletek ellen januárban. Némi cáfolata az MPP—FMK nyilatkozatnak Világi Oszkár válasza a Nap 9. számában; de ő sem állhatta meg, hogy újabb valótlansággal ne terhelje mondandóját: „Az EPM képviselői lényegében a szavazás alatt döntötték el, hogy nem szavaznak a törvény mellett Mihályi Molnár László csak azért szavazott igennel, mert nem kapta meg Duray Miklós utasítását Ezért a törvény egy szavazat híján nem került elfogadásra.” Gazdag képzelet szüleménye ez, de hazug. Az történt ugyanis, hogy a januárról februárra átkerült egyeztetés után a törvény még mindig kisemmizte volna azon konfiskáltakat, akiknek földjét „prígyel” amen kiosztották. Ez elfogadhatatlan számunkra, ezért a Nemzetek Kamarájában, ahol négy képviselőnk van, sikerült megbuktatni, de a Népek Kamarájában, mellette szavaztunk, hogy újabb egyeztetésre kerüljön sor, mert ez a házszabály adta lehetőség. Az egyeztetésre meghívták képviselőinket, és amit a jogász Világi nem tudott megoldani, azt fél óra alatt megfogalmazta a mérnök Magyar Ferenc (Magyar Néppárt), és ezt már támogattuk. Bevallom, hogy eddig a napig még bíztam is kissé Világi Oszkár jogászi képességeiben, mégis az akkor reggel Zürichből érkező Duraynak kellett felfedeznie a „hézagot” még a szavazás előtt, de előzetesen nem tettünk bejelentést arról, hogy miként fogunk szavazni. A módosítások kezdetekor A klasszikus gimnáziumokban valamikor régen a rétorika ugyanolyan fontos tantárgy volt, mint a matematika, biológia vagy a grammatika. Nem kis dolog kiállni a tömegek elé és elmondani a véleményünket, gondolatainkat úgy, hogy az a hallgatóság számára is érthető, követhető legyen. A régi gimnáziumok vezetői pedig tudták: értelmiségieket nevelnek, akiknek az is a feladatuk lesz, hogy falujuk, városuk lakóinak szellemi vezéreivé váljanak. A szellemfejlesztés legfőbb eszköze a szó, amivel meg kell tanulni bánni! Iskoláinkban 1948 után nem oktattak többé szónoklástant (az írásos utasítások végrehajtásához nem volt rá szükség), s ennek látványos következménye, hogy mára politikusaink, közéleti személyiségeink zöme nem képes nagyobb hallgatóság előtt világos, szabatos, érdekfeszítő előadást tartani. S ennek nem csak szakmai felkészületlenség az oka A „szereplést” ugyanis tanulni kell, méghozzá gyerekkortól. Ha csak az eddig felsorolt okokat veszem alapul, már ezért is fontosnak tartom, hogy ne szűnjenek meg azok a fórumok, ahol legalább a legtehetségesebb gyerekeknek alkalmuk nyílik már kiderült, hogy milyenek az erőviszonyok, és láthattuk hogy befolyásolni tudjuk a végleges döntést. Egyébként Duraytól nem szoktam utasításokat kapni, s ha Világi néhány paddal hátrább tekintett volna, láthatta volna, hogy a szavazás előtt Duray Miklós mellettem ül, és a lehetőségeket mérlegeltük. Az FMK az „utasítás” szóhasználatot valószínűleg a saját klubjuk (ODÚ—VPN) alapján alkalmazza, hiszen ott ennek jól bevált gyakorlata van. Egy másik nyilatkozat az Új Szó febr. 22.-i számában újabb félrevezető szemfényvesztés. „Feloldozás az árulás vétke alól” címmel. íme a véleményük a földtörvényről: „Ez a rendelkezés tehát a kisebbséget lényegében felmentette a kollektív bűnösség vádja alól... ez az igazságtétel teszi a csehszlovákiai magyar állampolgárt elégedetté”. Ez aztán az önkielégítés FMK-módra, mert valójában csak egyes földek visszaszerzésének lehetőségét kaptuk meg, márpedig Világi tudhatná, hogy az amnesztia nem rehabilitáció. Es sem feloldozás, sem felmentés nem történt. A Kassai Kormányprogram és a beneSi rendeletek következményeiért még csak bocsánatot sem kért a tisztelt többségi nemzet, de a kormánykoalíció sem szorgoskodott a felülbírálás körül. Mindezek után lehet ilyen alapon koalícióra lépni? Kivel, kikkel? Tóth Károllyal, aki két éve (tanúk előtt) mosolyogva a szemembe mondta, hogy hiába kérjük a magyar egyetemet, ők ezt ellenezni fogják. Akkor még csak egy előzetes tervezetünk volt (90. január vége), még az Együttélés nem bontott zászlót, és arra szerettek volna rávenni, hogy a keleti nemeztiségi pártszövetség gondolatát adjuk fel, és csatlakozzunk hozzájuk, mert ők most (akkor) erősek? Avagy Sándor Nórával, aki a magyar parlamenti képviselők köszönésére elfordítja a fejét? Tudjuk, hogy előnytelen a 7 és 10%-as küszöb, de ezt a módosítást ők is támogatták. Most is és két éve is elvetették az alacsonyabb százalékos küszöböt. Mondván, hogy minden nemzetiségi csatlakozzon az elvei szea szereplésre, gondolok itt a vers- és prózamondó, valamint a kiejtési versenyekre. Hatványozottan örülök hát annak, hogy a Csemadok Országos Választmánya, a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete a regionális művelődési központokkal közösen az anyagi nehézségek ellenére is felhajtottak annyi pénzt, hogy az idén is meg tudták szervezni a körzeti, járási, illetve kerületi elődöntőket. A vers- és prózamondók I—VI. kategóriájának közép-szlovákiai kerületi versenyére március 18—19-én került sor Losoncon, a Kelet-szlovákiai kerület legjobbjai március 19-én és 20-án versenyeztek Kassán az országos szavalóversenyre való bejutásért, a nyugatszlovákiai kerületi verseny pedig 20- án, illetve ma van Galántán. Évről évre nehezebb előteremteni a verseny megszervezéséhez szükséges anyagiakat, pedig félő, ha ez a hagyomány megszakad, a gyerekek utolsó szereplési lehetőségének inthetünk búcsút. Reméljük, nem így lesz. Hiszen többszörösen személyiségfejlesztőek ezek a versenyek: egyrészt a szövegkeresés rákényszeríti a gyerekeket és a felnőtteket, hogy közelebb kerüljenek az irodalomhoz, másrészt sok rinti nagy pártokhoz. Tehát adjuk fel identitásunkat, olvadjunk be ide meg oda, és majd azok felvállalják az ügyeinket. Most láthatjuk, hogy az Együttélés programja előrelátó volt, most is aktuális. Kössünk egyezményt megbízhatatlan emberekkel, akik bármi áron a hatalom közelében akarnak maradni? Nyilatkozzék, hogy az ODÚ— VPN eddig az FMK-javaslatokat mindig támogatta, pedig a választási körzetekkel kapcsolatos vagy a Világi által Bős ügyében tett módosítást akár egyetlen kezén is megszámolhatja, hányán támogatták. Azok is mi voltunk, mert olyanok vagyunk irántuk, mint a szellemileg fogyatékos testvérhez: tudjuk, ha rosszat is tesz, de a testvérünk, bár szellemi vetélkedőre azért nem visszük magunkkal. Sem a parlamentbe. Sajnálatos viszont, hogy a kormánynyal együtt eltűnőben ők is úgy viselkednek, mint egy fogyatékos testvér: irigyelve az egészségest, gonoszkodva rúgkapálnak. Ha igaz, hogy felelősséget éreznek a felvidéki magyarság sorsa és képviselete iránt, és ezt az ügyet szeretnék szolgálni, akkor lesz rá módjuk, ha felhagynak a felelőtlen hangulatkeltéssel (mert ez riasztja legjobban a választókat), veszik a kalapjukat és félrevonulnak. Újabban az Új Szóban demokrata és ODU-párti marcelháziak is szorgalmazták a nagy magyar összeborulást. Hogy nekik aztán mi közük hozzá, azt fel nem foghatom, hacsak nem egy FMK-s polgármester íratott alá velük ismét egy papírt. A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy a felvidéki magyarságnak csupán nem egész 4 százaléka szavazna az FMK—MPP- re, míg 65% az Együttélést, 15% az MKDM-et, 5% a Magyar Néppártot támogatná, és 9% nem menne el szavazni. Ez utóbbihoz csapva azt a 3%ot még mindig jobb arány, mint a szlovákiai átlag. Persze egy kis két évvel ezelőttihez hasonló kútmérgezéssel még rontható. Avagy ez lenne az FMK utolsó megbízatása?! MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ embernek közvetítik irodalmi felfedezéseiket. A színvonal pedig, hál’istennek, javuló tendenciát mutat. Az idei versenyeken a korábbi évekhez képest sokkal jobb vers- és szövegválasztásokkal találkoztunk, s mintha a modoros versmondás is tűnőben volna. S ami újabb szín: ez évben a VI. kategóriában saját szerzeményeket hallhattunk az előadóktól. Gyakori és jogos volt a panasz a Közép-Szlovákiában élő magyarok részéről, hogy országos rendezvényeink színhelye vagy Nyugat-Szlovákia, vagy pedig Kassa. Ennek a panasznak az orvoslására vállalkozott a CSEMASZE, amikor úgy döntött, hogy az idén a kerületi versenyek győztesei nem Komáromban, a Jókai Napokon, illetve az általános iskolás gyerekek esetében Dunaszerdahelyen, a Duna Menti Tavaszon versenyeznek, hanem Rimaszombatban rendezik meg április 9-c és 12-e között az országos szavalóversenyt minden kategória számára, az említett két fórum pedig a felnőtt, illetve gyerek színjátszók fesztiválja lesz. Viszontlátásra hát vers- és prózamondók, Rimaszombatban! (csanaky) Az országos szavalóverseny előtt Miért van rá szükség? „...de szabadíts meg minket a gonosztól”
