Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1992. március 21. Agrárpolitika az EGK-ban — és nálunk Mindenki másképp csinálja A hazai mezőgazdaságot napjainkban leginkább égető problémák - a transzformáció, a tulajdonviszonyok rendezése, az állami támogatás drasztikus csökkentése - megoldása szinte teljesen lefoglalja a földdel gazdálkodó szakembereket. így nem csoda, hogy alig marad idejük elgondolkodni azon, mit is jelent Csehszlovákia számára az Európai Gazdasági Közösséghez való közeledés és az esetleges belépés ebbe a társulásba. Az EGK agrárpolitikájának irányelvei a következők:- az egységes mezőgazdasági piac,- a tagállamok termékeinek előnyben részesítése a piacokon,- pénzügyi szolidaritás és árkiegyenlítés. Az egységes piac biztosítja a mezőgazdasági termékek és áruféleségek szabad kereskedelmét. Az előnyben részesítés elve azt jelenti, hogy a tagállamok elsősorban egymás között bonyolítják le az adásvételt. A pénzügyi szolidaritás lehetővé teszi a hazai termelőknek a nem tagállamokból származó olcsóbb termékekkel szembeni védelmét, a szubvenciók segítségével pedig elérhető, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók az összes tagállamban átlagos, de elegendő nyereségre tegyenek szert. Változatok a piacszabályozásra Annak érdekében, hogy a pénzügyi szolidaritás a gyakorlatban is megvalósítható legyen, a tagállamok a mezőgazdaság támogatására 1962 áprilisában közös alapot hoztak létre. Ebből az alapból pénzelik a szükséges egyezményes kiadásokat, függetlenül attól, mely terméket vagy országot érintenek. A pénzügyi és piacpolitika képezi ugyanis a közös agrárpolitika alapját. A piacszabályozásnak tulajdonképpen négy típusát különböztetjük meg: - a behozatallal szembeni védelem és a hazai termelés interveniálása A mezőgazdasági termékek mintegy 70 százalékára vonatkozik. Általa elérhető, hogy a hazai termékek ára ne csökkenjen egy bizonyos minimális szint alá. A legfontosabb termékek részére (gabonafélék, tejpor, cukor és marhahús) speciális felvásárlóközpontokat hoztak létre, amelyek túlkínálat esetén egyezményes áron vásárolják fel ezeket az áruféleségeket. így a termelők nem károsodnak.- a behozatallal szembeni védelem a hazai termelés interveniálása nélkül A termékek mintegy 25 százalékát érintik, például a tojást, a baromfit, a bort, a virágokat, a zöldségféléket és a gyümölcsféléket.- a feldolgozók átalánydíjas támogatása Azokra a termékekre vonatkozik, amelyekre a GATT keretén belül állandó vámtarifákat szabtak ki; ezeket pedig figyelembe kell venni az EGK-n belüli piacokon is. Példaként a repcét, a napraforgómagot, a borsót és a babot említhetnénk. Annak érdekében, hogy az olcsó importtermékeken kívül hazai előállításuk is fennmaradhasson, a feldologozóipar számára kiegyenlítik az árkülönbözetet; ezek a termékek azonban csak a közösségen belül értékesíthetők.- a termelők átalánydíjas támogatása Az előállított mennyiség vagy a vetésterület nagysága alapján kapják azok a gazdálkodók, akik speciális, különös jelentőségű növényféléket termesztenek ki, pl. lent, kendert, komlót, vetőmagot és ültetöanyagot. Az EGK tagállamainak közös kiadása 1990-ben megközelítette a 100 milliárd német márkát, 1991-ben pedig a 107 milliárd német márkát. Ez az összeg valamennyi tagállam szociális össztermelésének körülbelül 1 százalékát teszi ki. Az EGK igen nagy jelentőséget tulajdonít a mezőgazdaság támogatásának. Ezt bizonyítja a mezőgazdaságnak az EGK költségvetéséből való részesedése, amely 1990-ben a következőképpen alakult: a mezőgazdasági termékek ártámogatása, a mezőgazdaság és a halászat fejlesztése 59,0% regionális politika 12,0% szociálpolitika 9,0% kutatási, ipari, közlekedési környezetvédelmi programok 4,7% a fejlődő országok támogatása 2,7% adminisztratív kiadások (20 600 alkalmazott) 4,8% Ahol támogatják a mezőgazdaságot... Fokozódó túltermelés idején a piac stabilitásának biztosítása érdekében a termelés korlátozására közös támogatási rendszert vezettek be, amely magába foglalja:- a szántóterületek parlagon hagyásából eredő nyereségkiesés térítését,- a nyereségkülönbözet kiegyenlítését az extenzív körülmények között gazdálkodók számára (pl. a vízvédelmi körzetekben),- anyagi hozzájárulást tartós füvesítés esetén,- nyereségkiegyenlítést a peremterületeken gazdálkodók részére (pl. a hegyvidéki területeken). Az EGK által nyújtott támogatáson kívül minden ország további jelentős összegeket fordít a mezőgazdaság megsegítésére. Németországban például 1991-ben a mezőgazdaságra fordított költségvetési kiadás 28,7 milliárd márka volt: az EGK eszközeiből 14,8 milliárd márka, az ország költségvetéséből 13,9 milliárd márka. Érdekes, hogy az állami hozzájárulás nagy részét gépállomásokhoz hasonló szövetkezetek, közös üzemek stb. létesítésére fordítják.' A mezőgazdaság jelentős állami támogatása Nyugat-Európában azt eredményezi, hogy elegendő, olcsó élelmiszer kerül a piacokra, biztosított a mezőgazdasági dolgozók tisztességes életszínvonala, a szociális elégedettség és a mezőgazdaság bekapcsolódhat a tájképzésbe és a környezetvédelembe. Mindez össznemzeti érdek, amelyből az egész társadalomnak haszna származik. Példásan bizonyítják ezt a lakosság élelmiszerekre fordított kiadásai. Míg Csehszlovákiában egy átlagos család élelmiszerre és élvezeti cikkek vásárlására bevételének 55 százalékát fordítja, addig az EGK tagállamaiban átlagosan 21,9 százalékát (Angliában csak 16,9 százalékát, a legtöbbet Görögországban, 39,9 százalékát). • ... és ahol politikai eszköz A politika (tehát az agrárpolitika is) az értelmező szótár szerint művészetet jelent, mégpedig annak a művészetét, hogy egy bizonyos cél elérése érdekében a lehetőségek közül ki tudjuk, választani a legmegfelelőbbet (tehát a legolcsóbbat, a leggyorsabbat). Tételezzük fel, hogy a hazai kormányköröknek valóban az a céljuk, amelyet a nyilvánosságra hozott agrárpolitikai irányelvekben lefektettek. Próbáljuk meg elhinni, hogy a cél az ágazat nyereségessé tétele, olyan mezőgazdaság létrehozása, amely az ökológiai lehetőségeket figyelembe véve képes helytállni a konkurenciaharcban. Tételezzük fel, hogy sem a jelenlegi, sem az elkövetkező kormánykoalíció nem akarja hogy egyrészt nagybirtokosok, másrészt bérelt földeken dolgozó földművesek tábora jöjjön létre. Tételezzük fel továbbá, hogy a hivatalos politika nemcsak azt nézi majd, kié a föld, hanem tudatosítja azt is, hogy a termőföld tönkretehető, sokszor megújíthatatlan természeti kincs, amelyet az ENSZ Chartája értelmében védeni kell. Végül feltételezzük, hogy tanulunk az intenzív mezőgazdasági termelést folytató országok hibáiból (ugyanúgy az eddigi szövetkezetek hibáiból is), és meggondolatlanul nem kényszerítjük a mezőgazdasági üzemeket olyan gazdálkodásra, amely környezetromboló. Ha ugyanis a felvásárlási árak alacsonyak, és az elvárások komolyak, a földművesek arra kényszerülnek, hogy a természeti források, a talaj kizsigerelése árán termeljenek. Ez társadalmi berendezéstől függetlenül így van. Politikusaink egy része - álszakemberek tanácsaira támaszkodva - azt bizonygatja, hogy a környezetromboló gazdálkodás a szövetkezeti termelési mód szükségszerű következménye. Mindez így nem igaz, hiszen a nyugat-európai szakemberek is egyre gyakrabban figyelmeztetnek az ottani ivóvizek szennyezettségére, a talaj minőségének rombolására. Ésszerű ár-, dotációs és adópolitikával azonban bevonhatjuk a hazai mezőgazdaságot és erdőgazdaságot a természet aktív védelmébe. A bomlasztás ismérvei Ha viszont a józanul gondolkodó és ítélő ember elfogultság és előítéletek nélkül felsorakoztatja az említett tényeket, majd ezek alapján megpróbálja tárgyilagosan és objektiven elemezni mezőgazdaságunk helyzetét - akarvaakaratlanul látnia kell, az ágazat tudatlanságból eredő (vagy tudatos?) bomlasztását. Ezt látszanak alátámasztani:- politikusaink többszöri, nyilvánosan elhangzott kijelentései, miszerint a mezőgazdasági termelésünk (az állattenyésztés és a növénytermesztés egyaránt) egészében véve fertőzött és az egészségre ártalmas. Ezeket a kijelentéseket a külföldi konkurencia kihasználta és példátlanul alacsony árakat kínált termékeinkért. Azt talán még ki lehetne számolni, mekkora veszteséget jelentett ez a mezőgazdasági üzemek és az egész nemzetgazdaság számára, de az így elvesztegetett pénzt már nem téríti meg senki;-a bemenők árának egyoldalú emelése, miközben a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára többé-kevésbé változatlan maradt. A gépek, vegyszerek, műtrágyák, gázolaj ára a világpiaci árak szintjén mozog, a termények felvásárlási ára viszont a világpiaci árak töredéke csupán. Ennek eredményeként a mezőgazdasági üzemeknek nincs pénzük vegyszerek, modern gépek, berendezések vásárlására, így a konkurenciaharcban eleve hátrányos helyzetbe kerülnek;- az élelmiszerek árának drasztikus, már-már az elviselhetőség határáig történő emelése, amelynek következtében viszonylagos termékfelesleg jött létre. Ezáltal a nem tárolható növényi és állati eredetű termékek értékesítése bizonytalanná vált, ami lehetővé tette az elsődleges termelők szorult helyzetének tisztességtelen kihasználását. A múltban a lakosság helytelen táplálkozását bíráltuk, most azonban már az alultápláltság veszélye fenyeget;- A földtulajdonosok és a mezőgazdaságban dolgozók céltudatos szembeállítása. Az eredmény sokszor 'az indulatok elszabadulása, a jószomszédi kapcsolatok fölbomlása, a munkahelyi légkör romlása;- a munkanélküliség veszélye, gazdasági bizonytalanság a vidéki lakosság körében. Ennek ellensúlyozására az emberek a falvakban földjeik kimérését kérik önellátásra rendezkednek be;- a mezőgazdasági szakemberek jövőtől való félelme. Amennyiben nekik maguknak nincs megművelhető földjük, egzisztenciálisan veszélybe kerülhetnek még akkor is, ha eddig jó szakembereknek bizonyultak. Közben fokozódik a hazai mezőgazdaság szétesése, a jól működő farmergazdálkodásra történő átmenet pedig, a szövetkezetek anyagi-műszaki bázisának szétrombolásával egyre távolabbinak tűnik. (rn-m) Megalakul az EXPO ’96 Részvénytársaság A magyar építőipar állja a versenyt Akkora lehetőséget még sohasem kapott a magyar társadalom a gazdasági felemelkedésre, mint a világkiállítás megrendezési jogának elnyerésével. Az EXPO ’96 sikere egyben nemzetközi tekintélyünket is növelheti, és hozzájárulhat, hogy a kelet-közép-európai térségben Magyarország vezető szerephez jusson. Ez mind szép, ám ezek á győzelem kiváltotta emelkedett örömök aligha dobogtatják meg igazán a szegénységgel, a mindennapi megélhetés szürkeségével, a létbizonytalansággal küszködő tömegek szivét. Ők egyszerűen biztos állást és olcsó tejet akarnak. És különben is. Most majd megint csak azok gazdagodnak meg, akik eddig is a húsos fazék közelében voltak! Mit válaszol minderre Kassai Róbert, a Világkiállítási Fórum elnöke?- A kiállítással mindenki nyerhet - mondja. - Hozzávetőleg közvetlenül százezer munkahelyet teremt az építkezés, amely nemcsak az építőipart, annak háttériparát - a cementgyárakat, vasbetonüzemeket stb. - látja el feladattal, hanem a vendéglátásra és általában a szolgáltatásokra is jótékonyan hat majd. Jelenleg kínálati társadalomban élünk. Hiába kapni szinte mindent, ha az embereknek nincs pénze, munkanélküli segélyből nehéz nagy bevásárlásokat csapni. A sok új munkahely azonban nemcsak sokak egzisztenciális biztonságát növeli hanem a vásárlóerőt is erősíti, így az expóból közvetlenül nem érdekelt több százezer vállalkozó - mondjuk például a taxis vagy esernyókészító - is jobban megélhet. Nem beszélve a külföldi vásárlók tömegéről, a 12 millió idevárt külföldi turistáról, akik napi átlagban 70-80 dollárt költenek majd nálunk.- Csakhogy Szabolcs vagy Zala távol esik az expótól. A vidék megint a rövidebbet húzza?- Nem egészen. A külföldi töke helyet keres, a kiállítás nyomán pedig gyorsabban visszaforog a pénze. Például míg egy szálloda átlag nyolc év alatt térül meg, addig a külföldi turisták miatt most hat évre rövidülhet ez az idő, tehát érdemes például a Nyírségben is új hotel építését finanszírozni. És hogy kerül a Nyírségbe az expóra érkező idegen? A Világkiállítási Programiroda ötletbörzét irt ki az expo mellett más vidéki rendezvények indítására. Több mint háromezer javaslat érkezett. Tokajban például a „Királyok bora, a borok királya“ címmel lesz fesztivál, a Balaton mellett pedig a Nagy tavak találkozóját rendezik meg. Számítások szerint egy átlagturista 4,5 napot tölt majd az expo idején nálunk, s a naponta 110 ezer külföldi nyilván nemcsak Budapestre kíváncsi. Ezen felül természetesen még fontosabb az infrastruktúra fejlesztése, ami a világkiállítás hatására felgyorsulhat.-Köztudott, hogy az építőiparban a régi, elavult struktúra azért élhet tovább, mert az állami támogatásokat hogy, hogy nem, mindig az állami nagyvállalatok nyerik el, akik többnyire veszteségesek ugyan, de még mindig nagy a vagyonuk. A maguk erejére támaszkodó épitővállalkozók - még ha ezernél több embernek adnak is munkát - rendre háttérbe szorulnak. E nem éppen vállalkozásbarát gyakorlat az expo építésénél is folytatódik majd?- Nem. mert itt tiszta versenyfeltételek lesznek. Efelett, társadalmi kontrollként a huszonhárom tagú Világkiállítási Fórum Elnöksége őrködik. A nemzetközi versenykiírásoknál természetesen a hazai pálya előnye érvényesül, így pontosan meg lesz határozva, hogy egy-egy külföldi beruházó hány százalékos arányban köteles magyar alvállalkozókat foglalkoztatni. Az építkezés lebonyolításának szervezeti feladatait a kormányzat határozza meg. Hamarosan megalakul az EXPO'96 Rt., amely a pályázatok útján a fővállalkozókat jelöli ki. Az üzemeltetés kérdéseivel és más egyéb feladatokkal munkálkodik a kialakítás sikerén. Munkában pedig nem lesz hiány, hiszen az expo 1990-es számítások szerint 86-90 milliárd forintba kerül majd. Ebből T 7 milliárd forintot fedez a költségvetés. Külföldiek eddig 8,5 milliárd dollárnyi értékben tettek szándéknyilatkozatot, hogy részt kívánnak venni az expo munkálataiban. Megbízásunkra egy angol külső szakértői gárda megvizsgálta a magyar építőipart, s állítása szerint szaktudásban, felkészültségben, kivitelezésben állja a versenyt a külföldi összehasonlításban. Kruppa Géza, Új Magyarország
