Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

1992. március 19.

7

Szabad ÚJSÁG

A XXIII. Kazinczy Napok visszhangja

Elvtársi krokodilkönnyek

Először komisznak ígérkezett a vállalkozás, az országutat ugyanis minden elágazásnál spanyollovasok zárták el, esetleg behatoló németek ellen védelmin. Katonát nem láttunk, de nem tudhattuk, nem őrzik-e fedezékből az utakat. Az első akadályoknál még haboztunk, vigyázkodtunk, nem lőnek-e hátulról ránk, mialatt eltolni igyekszünk a betonkereszteket. A harmadik-negyedik akadálynál azonban már nem féltünk, úgy tetszett, mintha a cseheknek eszükben se volna védekezni, a spanyollovasok csak dekorációk. Átkígyóztunk félve az éjszakán, nem pörköl-e oda a csehszlovák hadsereg valamelyik egysége. De a csehszlovák hadsereg nem volt sehol. Prágában aztán — megdöbbenésemre — az esti és éjszakai csapszékek tele voltak katonákkal, és a Vencel téren is katonák sétáltak a lányokkal.

A müncheni döntés utáni napok voltak ezek. A Vencel tér egyik végén fényújságon betűk, mondatok szaladtak, térkép rajzolódott ki. A távirati iroda jelenti: a német csapatok elérték a következő vonalat. Helységnevek. A fényújságra alig figyelt valaki rajtam kívül. Senkit nem érdekeltek a német csapatok. A sétáló katonákat sem. A vendéglőkben zajlott az élet, a kis utcák kocsmái énekszótól voltak hangosak. Nem értettem: egy állam mállik széjjel, idegen hódítók lepik el területét, és a főváros népe eszik-iszik, énekel. Nekem hihetetlen volt, hogy egy nép annyit se törődjön hazája vesztével, mint egy verekedéssel a szomszéd kocsmában. De lehet, hogy ez történelmi erő: talán önnön tűrőképességüket ünnepelték. Talán azt, hogy szövetségeseik cserbenhagyták őket. (A lengyeleket egy év múlva nem hagyták cserben: hat és fél millió lengyel veszett el a háborúban. A csehek emberéletben mért vesztesége a felszabadulásig mintegy százezer volt.) A történelemtanításnak és a hazafias nevelésnek vannak hibái. De akkor még nem ismertem a tömegmagatartás történelmi változatait, s megütközéssel néztem a prágai utcaképet.

Pataky nem lett volna Pataky, ha a találkát Bródyval nem egy prágai gőzfürdőben tervezte volna meg. Oda mindenki betérhetett tisztálkodni, és

Marián Óalfa miniszterelnök keletszlovákiai látogatása során útbaejtette a vajáni hőerőművet is. Lapunkban már beszámoltunk azokról a környezeti problémákról, amelyeket az Ungvidék-Bodrogköz lakóinak okoz a hőerőmű. A katasztrofális mértékű korom-, kéndioxid- és nitrogén -oxidók okozta szennyeződéseken kívül a lakosok leginkább azoktól a porviharoktól szenvednek, amelyek az erőmű salaklerakatából származnak. A púderfinomságú fekete por szeles, száraz időben kilométer hosszúságú fekete felhőt alkot, amely beburkolja a környező falvakat, főleg Iskét, Csicsert, Vajánt, Bést. Ilyenkor nem ajánlatos kinn tartózkodni, fehérneműt szárítani pedig teljesen reménytelen vállalkozás, mivel a por kimoshatatlanul lerakódik mindenre, sőt beférkőzik a zárt ajtó- és ablakréseken is.

A miniszterelnök úr sajnos nem részesülhetett abban az „élvezetben”, hogy szecsóré alakokat nehéz lehetett felismerni és figyelni a gőzben. Persze a tárgyalni kívánó felek sem könnyen ismerték meg egymást; s ezért a gőzben való botorkálas az idegekre ment. Az államtitkár úr daliás termetében bízott, ezt csak nem lehet eltéveszteni. Végül a találka mégis létrejött, bár Brody külleme kevésbé volt feltűnő: középmagas termet, középsovány test, semmi különös imertetőjel.

A gőz tette-e, hogy nem lehetett tisztán látni a tárgyalófelet, vagy nem lehetett pontosan hallani, amit mond vagy ígér, nem tudom, de megállapodás nem jött létre. Lehet, hogy a felek attól tartottak, a ködlő szomszédok valamelyike mégis kihallgatja őket. Lehet, hogy nem a fürdő volt csak ködös, hanem a politikai és katonai helyzet is. Bródy valószínűleg tartott attól, hogy a németek nem veszik örömmel a Magyarországgal való szorosabb kapcsolatot, nem merte tehát elkötelezni magát. Nem gondolkodott roszszul, mert amikor a magyar csapatok 1939-ben Kárpátaljára bevonultak, a németek nehezen nyelték le ezt az önállóskodást, amely elvágta a Német Birodalom összeköttetését Romániával, viszont megteremtette Magyarországét Lengyelországgal. Ez akkor nem illett a német tervekbe, s ezt mások is észrevették: az angol hadügyminiszter bizalmasa útján gratulált Telekinek. Aminek persze két évvel később elenyészett az értéke.

A gőzös tárgyalás tehát eredménytelen maradt. Vettünk egy-egy gyapjútakarót, és visszaindultunk Budapestre. Autóval és fútárigazolvánnyal, ahogy jöttünk. Késő délután indultunk, az útakadályok miatt lassan haladtunk, sötét éjjel város határában cseh csendőrök feltartóztatták. Nyugodtan megmutattuk diplomata-útlevelünket, de a csendőrökre ez nem hatott. Azt mondták Patakynak, hogy ő folytathatja útját, de az útitársa marad. Engem meghökkentett, amit a cseh rendőr rossz német kiejtéssel, de határozottan és félre nem érthetően közölt. Vonakodva szálltam ki. Pataky viszont határozottan kiszállt maga is, mondván, hogy útitársa nélkül nem megy tovább. Engem bekísértek a

mélyesen tapasztalja a hegy nagyságú salaklerakat áldásait. Az elavult hőerőmű vezetői ugyanis mindent elkövettek annak érdekében, hogy a miniszterelnökre pozitív hatást gyakoroljanak: az erőműben és a hozzá vezető bekötőúton már napok óta folyt a szorgos takarítás, a rosszemlékű salaklerakatot pedig nemcsak hogy bőségesen meglocsolták, hanem ráadásul homokkal alaposan le is szórták, nehogy egy porszemecske is felkerekedjen Az időjárás sajnos kedvezett a „maszkírozásnak”: a vízréteg megfagyott a salakon és nem engedte, hogy az erős szél porvihart kavarjon.. Az erőmű előadótermébe egyébként szemmel láthatóan minden dolgozót kivezényeltek a vezetők. A miniszterelnök kijelentette, hogy először jár „hagyományos” erőműben (atomerőműben már járt) és hogy itt „nem is olyan rossz a helyzet”. (A miniszterelnök úr sajnos erősen torzított képet kapott az erőműbeli állapotokról a fentemlített,jnaszkícsendőrőrs egy belső szobájába, Pataky pedig letelepedett az előszobában, minthogy tovább nem eresztették. Kíváncsian és dühösen várta ott, hogy mi fog történni. A kíváncsiság bennem sem volt kisebb, de nem dühösen, inkább szorongva vártam: gyerekkoromból ismertem a román csendőrök kihallgatási szisztémáját, s a „csendőr, az csendőr” fogalomtársítás foglalkoztatott. De nem történt más, mint hogy faggatni kezdtek, igaz, hogy végeszakadatlan: többszörösen fölvették személyi adataimat, firtatták utazásom célját, prágai tartózkodásom minden lépését, többször lefényképeztek, pontos leírást adtak telefonba ruházatomról. Megszámolták mellényemen a gombokat. A szomszéd szobából telefonáló csendőr többször megszakította a beszédet, bejött a szobába, újra megnézett rajtam valamit, aztán visszament és tovább beszélt. A cseh beszédből bizonytalanul kivettem, hogy személylefrásomat közli, de azt nem, hogy milyen célból.

Hajnali három óra felé váratlanul véget ért a vizsgálat. Egyszerre udvariasak lettek a csendőrök, bár addig sem voltak gorombák. Elnézést kértek, valami félreértésre hivatkoztak— és elengedtek.

Másnap Pestre érve Patakyval, a Miniszterelnökségen nagy hahotával fogadtak, és mint rutén miniszterelnököt hódolattal üdvözöltek. Oda akkorra már megjött a hír Prágából, hogy a kormány neszét vette Bródy és Pataky prágai találkozásának. Azonnal kerestették Bródyt, de sehol sem találták. Minthogy sejtették, milyen tárgyalásról lehet sző, felötlött a gyanú, hogy Pataky eredeti útitársát Prágában hagyta, és Bródyt szökteti Pestre. Fennállott a veszély, hogy Bródy Pesten egyezséget köt és nyilatkozik, s ez a prágai kormánynak igen kellemetlen lehet. Azonnal kiadták a parancsot, hogy Pataky kísérőjét ki kell emelni és őrizetbe venni. A kihallgatás, a személyleírás az azonosítást szolgálta. Állítólag nagyon hasonlítottam Brődyra. A közös András keresztnév is gyanús volt. Hajnali háromra azonban megtalálták Prágában Bródyt, s így vége lett az én pár órás ruténjai miniszterelnökségemnek.

rozás” következtében.)

Beszédében szólt a munkanélküliségről, az általános gazdasági helyzetről, gyorsan fejlődő kis országokat említve példaként. A cseh-szlovák politikai viszonyról beszélve a közös állam mellett foglalt állást. Beszéde szünetében Bogoly Janos átnyújtotta neki a bodrogközi és ungvidéki pártok és szervezetek petícióját, amely többek között a régió lakosainak jogos követelését tartalmazza: az erőmű által az államkasszába befizetett pénzbírságból jusson a környékbeli falvak gáz- és vízellátásának biztosítására is.

Az üzem bejárata előtt, a metsző szélben tüntetők várták a miniszterelnököt: „Nem akarjuk a hőerőművet leállítani, csak megtisztítani” és „Csicser község kártérítést követel az erőmű által okozott károkért” föliratokkal, az elnök úr azonban nem tartotta érdemesnek megállni sem.

TÓTH FERENC

A pozsonyi Pravda napilap hétfői száma a 3. oldalon hírt adott a Kazinczy Napokról. Ennek örülhetnénk is, ám Vojtech Vesely: Elégedetlenség mindennel (Nespokojnosf so väetkym) című írása a tőle megszokott stílusban íródott. A cikk ugyan korrektül beszámol az elhangzottakról, de már a dm is jelzi, amit később meg is állapít: „Szóval az elégedetlenség vonult fel mindennel, ami volt és van.” Sajnos, konkrétan nem foglal állást és a szlovák olvasó ebből az írásból nem tudhatja meg, milyen érvekkel és adatokkal támasztották alá az előadók megállapításaikat. Egyedül Gál Sándor hozzászólását ismertette.

„Csak sajnálni lehet, hogy a hagyományos Kazinczy Napok nemes hagyományai (...) szimbiózisban a politikával így elértéktelenedtek. Közben szó sem volt a magyarországi százezres szlovák kisebbség csöndes, ám szinte teljes feloldódásáról az utóbbi évtizedekben, hogy honfitársaink maradékának nincsenek nemcsak figyelmeztető tábláik saját nyelvükön, de hasonló fórumaik sem, mint a Kazinczy Napok, ahol ezt felemlíthetnék.’' — írja Vesely — aki afölött is sajnálkozik, hogy a valóban megalapozott kritikát az iszapbirkózás jellemezte, ami „százszoros kár”.

Megszoktuk már a krokodilkönynyeket és azt is, hogy ha a gondjainkról esik szó, akkor előhúzzák a magyarországi szlovákok gondjait. Annakidején Aczél György is azzal kerülte meg a magyarországi dgányok gondjait, hogy arról beszélt, Amerikában verik a négereket.

Vesely dkke kapcsán tehát mégis ismertetnünk kell a rendezvényen elhangzottakat, hogy legalább olvasóink tárgyilagos képet alkothassanak maguknak.

Hogy érthetővé váljanak az összefüggések, utalnunk kell Szabómihály Gizella és Lanstyák István előadására, melyben összevetették a magyarországi diákok és a szlovák, illetve magyar iskolába járó gyerekek nyelvhasználati sajátosságait A szlovák iskolát látogató magyar anyanyelvű diákok nyelvromlása a legaggasztóbb, mégha a magyar iskolába járó szlovákiai magyarok körében is elbizonytalanodás észlelhető a szlovák nyelv befolyása miatt.

Összegezve a tapasztalatokat, Lanstyák István elmondta, nincs olyan ember, aki tökéletesen használná anyanyelvét, aki sohasem vét a szabályok ellen. Az érem egyik oldala, hogy egy magyar nyelv van, de a tapasztalat azt mutatja, a világ minden táján a kétnyelvű közösségben iiő emberek használnak tükörfordításokat és a másik nyelv erróziós hatása is érvényesül. Mivel itt az emberi lélek általános jellemzőivel találjuk szembe magunkat, nem erkölcsi alapon kell a vétő ellen föllépni (pl. elmarasztalással), hanem a politikai, gazdasági tényezők megváltoztatásával kell javítani a helyzeten. Ez utóbbiak viszont a politika harcmezején dőlnek el. Tehát politikusainknak mindent meg kell tenniük, hogy a kisebbségek anyanyelvűket minden nyelvi és társadalmi szinten garantáltan használhassák. Ez utóbbi kijelentést Berényi József képviselő (Magyar Polgári Párt) későbbi felszólalásában irritálónak találta.

Az előadást követte a magyar nyelv jogi helyzete Szlovákiában a rendszerváltás után című fórum. Az Együttélés Politikai Mozgalom nevében Bauer Edit képviselő a nyelv és a

gDlitikum összefonódását elemezte.

gész kisebbségi múltunk és jelenünk bizonyítja, tájainkon a nyelv politikum. A szerencsétlen nyelvtörvény kihatással van az egész közéletre és olyan területeken is, mint például az oktatásügy, a helységnévhasználat, a pedagógusképzés. Egyes túlbuzgó tisztségviselők jogellenesen érvényesíteni akarták elképzeléseiket. Pedig ezekre a területekre a jogszabály nem alkalmazható. De a nyelv politikummá válása a legvilágosabban az 1945 utáni elnöki dekrétumokban öltött testet. Az SZNT1946. évi 64. sz. rendeleté a jogfosztás első kritériumaként a családban használt nyelvet határozta meg. De ez mutatkozik meg a restitúciós törvények és a földtörvény esetében, amely a módosítások után

is a magyarok számára az 50 hektáros felső határt szabja meg.

Ebben a helyzetben kimagaslóan fontos a polgári magatartás vállalása. Minden egyes esetben szükséges a kiállás és a tiltakozás a jogellenes magatartás ellen, mert máskülönben a helyzet tragikusan alakulhat. Az EPM felvállalja az általa kidolgozott alkotmánytervezetbe foglalt elveket és harcolni fog az európai színvonalú nyelvtörvény megalkotásáért, mely nem a többséget védi, hanem a kisebbségeket.

Sok helyütt félelemmel találkozunk — mondta Bauer Edit —, de ez le kell küzdenünk és harcolnunk kell jogainkért.

Az EPM az Európa Tanácshoz fordult és a mozgalom Intézőbizottsága elhatározta, a nyelvtörvény ügyében az alkotmánybírósághoz fordul, mivel ez a rendelkezés sérti a Csehszlovákia által ratifikált nemzetközi szerződéseket. Persze számolni kell azzal is, hogy a nacionalista orientációjú egyének és szervezetek kárunkra óhajtanak változtatni a helyzeten.

Tamóczy István képviselő (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom) megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyarországi társadalom higgadtan reagált a szlovák nacionalizmus megnyilvánulásaira. Hangsúlyozta az egyén szerepét és felelősségét az anyanyelv megtartásának területén.

Berényi József képviselő (MPP) szerint, ezt a rossz nyeívtörvényt azért kellett megszavazni, mert az a veszély fenyegetett, hogy erőszakos hatalomátvételre került volna sor. Szerinte a jóváhagyással ezt sikerült elkerülni. Tudjuk, hogy a nyelvtörvény rossz — mondta a képviselő. Pozitívumként könyvelte el, hogy ez az ominózus törvény nagyonis képlékeny, tehát nem egyértelmű, ami bizonyos mozgásteret biztosít az értelmezés területén.

Történelmi eszmefuttatásában azt bizonygatta, hogy a szlovák nemzeti tudat most van abban az állapotban, ahol a magyar volt a XIX. sz. végén és akkor a szlovákok nem kapták meg jogaikat, ami Magyarország „felrobbantásához” vezetett. De ezen a ponton már nem kívánta az analógia folytatását.

Elmondta, a közvéleménykutatások szerint, a nemzetiségi kérdés általában az első helyre került, de a megkérdezettek egyéni gondjaik sorrendjében csak a 16. helyen szerepel. Ez mutatja, hogy tudatos manipulációval állunk szemben. Végül elismerte, ha valaki akkor kezelni akarta volna ezt az ügyet, meg lett volna rá a lehetősége. Zárómondatai borúlátásról tettek tanúságot, mivel kijelentette, a következő választások után rosszabb helyzettel kell számolnunk, mint amilyen a jelenlegi...

Gál Sándor hozzászólásában pozitívan értékelte, hogy a Kazinczy Napok keretében első alkalommal beszélhetünk nyelvünk szétziláltatásáről. A beneSi-masaryki feldarabolási stratégia az új állam megalakulása után rögtön beindult. Hetvenöt telepesfalut hoztak létre a magyar nyelvterületen. Ennek máig kisugárzó hatását mindannyian érezzük. Az iparosítás a városok kisebbségi arculatát változtatta meg. A magyar anyanyelvű diákok 40%-a nem magyar iskolába jár. A szlovákiai magyar értelmiségi elit szaknyelve nem a magyar, mert munkaterületén a szlovák nyelvet használja. Sajtónk és irodalmunk ezt a tragikus helyzetet akaratlanul bár, de elkendőzi, mivel a színvonalas magyar köznyelvet használja. A távoli szemlélő ennek tükrében nem érzékelheti, milyen gondokkal kell megküzdenie az itteni magyarságnak.

A vita folyamán elhangzott, hogy a Komáromi járásban az ezredfordulón az aktív 587 magyar pedagógusból 211-en mennek nyugdíjba, ami katasztrofális helyzetet teremthet. Már ma, több helyen pedagógiai képzettség nélküli tanár oktatja a diákokat.

A Kazinczy Napok idei rendezvénysorozata rámutatott az égető gondok mielőbbi orvoslásának szükségszerűségére. A krokodilkönnyek nem segítenek rajtunk. Ezt mi nagyon jól tudjuk.

BALASSA ZOLTÁN

PETÍCIÓ

Mi, az Ungvidék és a Bogrogköz politikai pártjainak és mozgalmainak, társadalmi szervezeteinek, valamint lakosságának képviseléá ezúton felszólítjuk a csehszlovák szövetségi kormányt, hogy tegyen lépéseket a régió szánalmas környezeti állapotának javítása érdekében. E rossz környezeti állapotok okozója elsősorban a gigantikus vajáni erőmű.

Felépítőé óta az említett üzem folyamatosan kedvezőtlenül hat a légkör minőségére az általa kibocsátott por- és gázszennyezés miatt, amelyek közül például a kéndioxid és a nitrogénoxid okozzák a savas esőt, amely mérgezi a jó mezőgazdasági termőföldet, okozója a növény- és állatvüág zavarainak és nem utolsósorban közvetlenül fenyegeti az itteni lakosság egészségét. Az egészségügyi statisztikák félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a vajáni erőmű felépítése óta többszörösen megnőtt az idült légúti megbetegedések, az allergikus panaszok és a rosszindulatú daganatok száma. Az erőmű közvetelen közelében fekvő falvakat gyakorta porfelhők borítják, amelyek a szél irányától függően keletkeznek a hanyagul kezelt pernyehegyek felől.

A katasztrofális helyzet megoldása érdekében követeljük:

— lényegesen meggyorsítani az energiablokkok kéményei elektrosztatikus szűrőkkel való ellátásának eddigi lassú és elhúzódó folyamatát;

— megoldani a kéndioxid- és nitrogénoxid-szennyezés, valamint a nehézfémekből származó szennyeződés meggátlásának kérdését;

— mérlegelni a szén kéntelenítésének megoldását még annak égetése előtt, mivel ennek megvannak a megfelelő módszerei;

— azonnal meggátolni a lerakatokon a pernye légkörbe kerülésének lehetőséget az üzem területén, mégpedig a lerakatok letakarásával vagy azok falainak megemelésével.

Fel vagyunk háborodva amiatt, hogy azok a pénzeszközök, amelyeket az erőmű befizet az államkasszába a környezeti szennyezésből származó kötbérek formájában, mindeddig nem használhatók föl a légköri szennyezés következményeinek kiköszöbölése érdekében a helyszínen, hanem azok elszármaznak régióból és eltűnnek az állami költségvetés útvesztőiben. Ezért nyomatékosan követeljük: mindazokat a pénzeszközöket, amelyeket a fentiek miatt az állami kasszába kell befizetni, a helyszínen használják fel a szenvedő lakosság és a környezetvédelem javára. Például az ivóvízhálózat kibővítésére, további községek gázellátásának biztosítására, az egészségügyi szolgáltatások javítására, az iskolaügy és a kultúra céljaira, az ország eme elmaradott csücskében.

Követelejük, hogy tudatosítsák az illetékesek: ugyanolyan polgárai vagyunk Csehszlovákiának, mint a többiek, azok is, akik az itt termelt elektromos energiát felhasználják anélkül, hogy ki lennének téve a környezetre káros ipar ártalmainak. Nemcsak termelők akarunk lenni, s ezzel egyidejűleg a „hátsó udvar” lakosai egy óriási szemétdomb közelében.

Vaján, 1992. március 17-én.

A TILTAKOZÓ NAGYGYŰLÉS RÉSZTVEVŐI

V

Marián Calfa a vajáni hőerőműben:

„Nem is olyan rossz a helyzet.. (?)”