Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-19 / 67. szám
1992. március 19. Szabad ÚJSÁG Egy kortárs vallomása napjaink vitatott kérdéseiről Térképezett történelem A budapesti Magvető Kiadó 1989-ben hiánypótló szerepet vállalt magára Rónai András emlékiratának, a „Térképezett történelem” megjelentetésével. A könyv napjainkban is vitatott történelmi kérdéseket taglal; a világháborúkat lezáró „vae victis” békéket, az önrendelkezési jog megsértését, a nagyhatalmi döntések hátterét, a triaifoni, müncheni, bécsi döntések körülményeit, a népszavazás nélküli határmegállapításokat ismerhetjük meg, a kortárs szemtanú vallomásából. Történelmünk jobb megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy a szlovákiai magyarság érdeklődésére különösen számot tartó részleteket Rónai András könyvéből lapunkban közöljük. Az első részt szombaton olvashatták. Prágai közjáték Az új csehszlovák állam létrejötte néhány emigráns nagy tette volt. Kétségtelen, hogy egy szuverén cseh és morva állam restitúciójának mind a nemzetiségi, mind történelmi indokai megvoltak, és a Monarchia összeomlása egy középállam létrehozásának is kedvezett, de TomáS Masaryknak és Eduard Beneänek (mindketten középiskolai tanárként kezdték pályájukat) sok nehézségen kellett átverekedniük magukat, és ügyük nemegyszer állott bukásra. Ám végül nemcsak létrehoztak egy sok szempontból különös és heterogén államot, hanem kormányozhatták is azt húsz évig. Ami nem volt könnyű. Az új állam 13,5 millió lakosából 1910-ben alig 6,3 millió volt cseh, a szlovákok közül csak egy politikai csoport nyilatkozott az új állam mellett, népszavazásra nem került sor. (Létszámuk 1,7 millió.) Egyáltalán nem kérdeztek meg 3,8 millió németet, 1,1 millió magyart és 0,4 millió rutént. (A lélekszámok az 1921-es csehszlovák népszámlálás szerint: cseh 6,8 millió, szlovák 2,0 millió, német 3,1 millió, magyar 0,7, kárpátorosz 0,5 millió.) így aztán az új államnak ugyanolyan nemzetiségi problémái támadtak, mint a régi Monarchiának vagy éppen Magyarországnak, csak éppen rosszabb földrajzi, gazdasági és államvédelmi viszonyok között. Az ország 800 km hosszan nyúlt Jel Közép-Európában, és szélessége több helyen nem érte el a 100 km-t. Az utak, vasutak keresztbe szelték a hosszú, keskeny területet, a cseh fővárosból a szlovák fővárosba vagy ruténföldre csak körülményesen lehetett eljutni. A cseheket a más nemzetiségűek nem kedvelték: a Monarchia idején közülük került ki a Birodalom tisztviselőrétegének sokasága, a Habsburg-uralkodóházat szolgáló bürokrácia; elözönlötték Bécset, eljutottak mindenfelé a rebellis tartományokba, tehetős és magabiztos társadalmi réteggé váltak. A 19. század végén a pánszláv eszme hatására keresni kezdték nemzeti identitásukat, s ezt abban fedezték fel, hogy ők a szlávság legnyugatibb őrtornya lehetnek, mint a nagy népcsalád leghaladottabb része. Be voltak viszont ékelődve Európa másik nagy népcsaládja, a németség államaiba: saját énjüket csak a németek ellen és az oroszokkal a hátuk mögött gondolták érvényesíthetőnek. Az első világháborúba kelletlenül mentek, különösen kelletlenül az oroszok ellen. Harci kedvet nem tanúsítottak, ami népi érdek híján érthető volt, a fogolytáborokban jól érezték magukat, szláv nyelvismeretük előnyét élvezték, hamar szervezkedni kezdtek, rendszerint más nemzetiségű fogolytársaiktól elkülönülve, ellenük is. Sok értelmiségi az antantállamokba szökött, ahol hévvel agitált a Monarchia ellen. Köztük Masaryk és Beneä. A történelem furcsa játék páratlan nyerteseivé tette őket, kicsiny terveiket sokszor keresztülhúzta, de nagy álmaikat túlteljesítette. Számtalan elutasítás, lenézés, kudarc után el tudták magukat fogadtatni a nyugati államok hivatalos köreiben, és végül akkora területet kaptak ajándékba a békediktáló államoktól, amekkoráról sohasem álmodtak. Beneä később dicsekedett vele, hogy a Párizs környéki békekonferenciákon nem tudott olyan túlzó igényeket támasztani, amelyeket azonnal ne teljesítettek volna. így történt aztán, hogy a történelmi cseh-morva tartományhoz, amely 79 000 km2 területű volt, 6,3 millió cseh és morva lakossal és 3,4 millió némettel, hozzácsatoltak egy közel ugyanakkora területet (62 000 km2) Magyarországból. A béketárgyalások diktatórikus, szenvedélyektől fűtött, alapelvszegő légkörében bekövetkezett államteremtő siker után az újdonsült állam vezetői meg voltak győződve arról, hogy Csehszlovákia hamarosan tekintélyes középhatalom lesz Közép-Európában. A siker megoldhatatlan konfliktusokat teremtett. Földrajzilag az állam határainak hossza 4125 km volt. Majdnem annyi, mint Budapest és az Északi-sark közötti távolság. Ezt a határt kellett volna veszélyben a cseh hadseregnek megvédenie, és csupa olyan határvidéken, amelynek lakossága nem cseh volt. Legnehezebb pedig a nemzetiségi ambíciók féken tartása volt, hiszen a nem cseh népesség az ország szélein élt, összefüggő területeken, tiszta nemzetiségi nyelvű községekben, a határ túlsó oldalán tudva néptestvérei szuverén sokaságát. A cseh vezetés számos eszközzel próbálkozott: különleges nyelv- és iskolatörvényekkel, cseh lakosok betelepítésével a kompakt kisebbségi területekre, gazdasági kedvezmények nyújtásával a telepeseknek. Nemkülönben a nemzetiségi statisztikák torzításával: a közigazgatási határok változtatgatása útján, vagy a népszámlálások alkalmával önkényes átminősítésekkel. (Pl. nagyobb városokban és olyan vegyes területeken, ahol a nemzetiségi lakosok több nyelvet beszéltek, így az állam nyelvét is, ott lehetett átminősíteni. De ott, ahol azok a falvak lakosságának 80-90 %-át adták, a többség természetesen bármilyen csökkentő osztályozás után is megmaradt. És nem kétséges, hogy a népszámlálási adatok bármely, a számba vettek nemzetiségi hovatartozási nyilatkozata nélkül végzett csoportosítása merő „kozmetikához” vezet, a számba vett állampolgár emberi jogát sérti. Közigazgatási határok módosítása nem szüntet meg létező sokaságokat. Minden adatmanipuláció merő cinizmus. A történelmi tényfölderítés adaléka lenne annak a hiteles, forrásszerű megállapítása is, hogy valóban mondta-e Beneä - a Teschen körüli határvita során -, hogy a nemzetiségi többség vagy kisebbség a népszámlálón múlik. A cseh kormányok legnagyobb gondja az ország egybentartása volt. Ezért kaptak minden biztosítékon, tartották fenn szívósan a kisantant szövetséget a területi status quo védelmére, döntően a teljesen erőtlen Magyarország ellen, ezért kötöttek védelmi és katonai szövetségeket a nyugati hatalmakkal s végül - amikor a németekkel szemben a nyugati szövetségesek engedékenynek bizonyultak - a Szovjetunióval. Ám az első komoly fenyegetésre megmutatkozott Csehszlovákia belső gyengesége. Beneä, akit a politikai szerencse addig a tenyerén hordozott (s aki Masaryk meggondoltabb vezetésével szemben a kihívást több fronton vállalta), egyszerre tehetetlennek bizonyult. A nyugati szövetségesek neki érthetetlenül cserbenhagyták, s a Szovjetunió sem vállalta a háborút miatta. A soknemzetiségű állam darabjaira hullott, mielőtt még a német tankok átléptek volna a cseh határokon. Minden nemzetiség a maga boldogulásának külön útját kereste. A szlovákok Hitler védelmében keresték önálló államiságukat, a magyarok az anyaországhoz kívántak csatlakozni. A németek természetesen a Reich kebelében remélték jobb sorsukat. Ruténiát, a régi nevén Kárpátalját Beneáék ugyanazon féktelen túlbuzgósággal szerezték meg 1918-ban, mint a tiszta német és magyar területeket. A ruténeknek semmiféle gazdasági vagy politikai kapcsolatuk Csehországgal nem volt. (Beneä elsősorban az egymás iránt baráti lengyeleket és magyarokat akarta elválasztani egymástól, ezért kapott Ruténián.) A rutének sem érezték jól magukat Csehszlovákia kebelében. A csehek és szlovákok mögött harmadrendű államalkotó népcsoport lettek, csekély lélekszámmal és nagynagy szegénységgel. Az Alföldtől való elválasztás gazdaságilag súlyosan károsította őket, hiszen minden terméküknek a magyar Alföldön volt piaca, és minden természetes útjuk errefelé vezetett. Amellett a kárpátalji nép nagyon szapora volt, a terület viszont sűrű népességet nem tudott eltartani, tömegek kényszerültek kivándorlásra, s az elvándorlók útja magyar területekre vezetett; a fölvevő terület szerepét Szlovákia, Csehország annyira sem tudta átvenni, mint Magyarország. Mégis, a cseh állam kebelében 20 esztendő alatt kifejlődött a rutén nemzeti öntudat. Ám a látszatautonómia mind kevésbé elégítette ki a rutén vezetőket. Ruszinszkó nyugtalanító problémája lett a cseh politikának. Csehszlovákia széthullásakor a rutének nem tudták, mit tegyenek. A német hatalom erejének tetőpontján a Szovjetunióhoz való csatlakozás kizártnak látszott, amit pedig Beneä is latolgatott már, hogy az állam képtelen és védhetetlen földrajzi alakja javuljon, és a Szovjetuniót biztos támogatónak megnyerje. Különben is közben volt még Lengyelország. A szlovák autonómiához tartozni nem látszott üdvösnek: a szlovákok lokálnacionalizmusuk lázában égtek, nagyon kevés nemzetiségi türelem és megértés volt tőlük várható. A csehekkel eleven természetes kapcsolat nem volt, és egy esetleges autonóm Szlovákia megszüntette volna a cseh és rutén területi közösséget. Végül a csehek jövőjében akkor már rutén politikus sem igen bízott. így megnyílt a lehetőség, hogy a rutének a régi haza, Magyarország felé orientálódjanak. A gazdasági érdekek sokszorosan emellett szóltak. S a magyar politika tanult valamit a trianoni leckéből - legalábbis volt olyan látszat -, Magyarország keretében tehát elérhetőnek látszott egy autonómia. A csehszlovákiai nemzetiségek már a müncheni egyezmény előtt teljes forrongásban voltak, és keresték jövőjük útját. A cseh kormány a mozgolódásokat mindenképp leszerelni igyekezett, egyrészt, hogy pozíciója a nemzetközi tárgyalásokon ne gyengüljön, másrészt, hogy az állam magától darabjaira ne hulljon. Különösen fontosnak ítélte a rutének magatartását, hiszen ők nem kisebbségnek, hanem Csehszlovákia államalkotó népének számítottak. Kiválásuk az államalap hamisságát bizonyította volna. A cseh számításokban súlya lehetett annak a gondolatnak is, hogy a Ruténföldet alkalmas időben felajánlják a Szovjetuniónak. Nagyon ésszerűen, hiszen a szegény és elmaradt Ruténföldből semmi hasznuk nem volt, a Szovjetuniónak való átadás pedig behozta volna a nagy szövetségest a Kárpát-medencébe, és érdekeltté tette volna Csehszlovákia többi részének fennmaradásában. Ebben az időben a csehek már érezték a nyugati szövetségesek érdektelenségét és azt, hogy az 1919- 20. évi területrendezésnek már azok is látják az alapvető hibáit. Más szövetséges kellett tehát, aki a növekvő Német Birodalom erős ellenfele. A cseh politika tehát minden eszközzel igyekezett megakadályozni Ruténföld Magyarországhoz való csatlakozását. A fejezetcímbeli epizód elé azért kívánkozott hosszú bevezetés, mert az 1937-38. évi közép-európai politikai atmoszférát a mai magyar olvasó alighanem kevésbé ismeri, mint mondjuk egy-egy mai ázsiai esemény történelmi hátterét. 1938-ban Bródy András volt Ruténja miniszterelnöke. A cseh kormány neszét vette, hogy Bródy titkos közvetítők révén a magyar kormánynyal tárgyal. Abban az időben mindenki tárgyalt mindenkivel, Bródy a Ruténföld első embereként állampolitikai méltóságnak minősült, ezért szorosan figyelték minden lépését. Magyarországon a Miniszterelnökség kebelében volt egy kisebbségi államtitkárság; feladata: az utódállamokbeli magyarok ügyeit figyelemmel kísérni és - ha volt rá mód - a magyarságot segíteni. Ugyanez az államtitkárság intézte a hazai kisebbségek ügyeit is, tehát példát mutathatott. Az államtitkári poszton másfél évtizeden át a daliás megjelenésű, külsejében is tekintélyt parancsoló, ám romantikus lelkű Pataky Tibor állt. Munkakörébe túlnyomórészt bizalmas ügyek tartoztak, akár az utódállamok magyar lakosainak, akár a hazai kisebbségek ügyeiről volt szó. (Gondoljunk csak a hazai németség szervezkedésére és feszengésére Hitler hatalomra jutása után.) E munkakör, amelyet derekasan látott el, számtalan olyan akcióban edzette meg, amely nem a legtisztább jogi és alkotmányos keretek között bonyolódott. Romantikus lelkületét vonzották e nem mindig legitim vállalkozások, élvezte a konspirációt, és alighanem tudatosan fejlesztette és ápolta magában a fortélyosságot. A politikai cselek, csínyek, trükkök irodalmi műveltségű ismerője volt, és nem mulasztotta el ezeket rejtélyes körülmények előidézésével a legtisztább ügyeknél is alkalmazni. Azt hiszem, életeleme volt a titkolózás és félrevezetés. Talán fiatal és feltűnően szép felesége sem tudta, hogy vallomásaiból mennyi igaz és mennyi játék. Nagyszerűen tudott Pataló' felejteni és csodálkozni is. Ő vezette természetesen a Ruténföld jövőjét és a magyar ambíciókat illető tapogatózásokat is. ő agyait ki ígéreteket és biztosítékokat (személyekre, csoportokra és területre vonatkozókat egyaránt), ő tartotta a szálakat, ismerte a közvetítőket, fizette a költségeket. Néha úgy látszott, mintha személyi ügyének hinné az ügyet, és bizton hitte, hogy a közvélemény ugyanúgy érez, gondolkodik és helyében ugyanúgy cselekedne, mint ő. Nos, tényleg talált összeköttetést Bródy Andrással. De amikor az üzenetek már lényeges tartalmat kaptak, a mesterségüknél fogva hivatalból nem megbízható összekötők nem tárgyalhattak tovább. Egyezmény kötéséhez hivatalos személyre volt szükség. Titkos egyezményhez is. Arról szó sem lehetett, hogy a rutén miniszterelnök Magyarországra jöjjön. Ezt a prágai kormányzat megakadályozta volna. Arról sem lehetett sző, hogy magas állású hivatalos magyar személy Ungvárra menjen tárgyalni vagy egyezményt kötni. Hiszen Bródy állandó, szoros megfigyelés alatt állott. Egyetlen lehetőség mutatkozott, egy a csehszlovák fővárosban lebonyolítandó találkozás, pontosan Prágában, ahol mind a két félnek lehettek és voltak hivatalos elintéznivalói. És nagy kavarodásban lehet legjobban eltűnni szem elől. Létre is jött egy megállapodás egy prágai találkozóra a rutén miniszterelnök és a magyar államtitkár között. Az akkor a német fenyegetésre mozgósított, a vasúti forgalom bizonytalan volt, Pataky Tibor autón indult Prágába, diplomata-útlevéllel, kísérője én voltam. Este indultunk, éjjel vágtunk át Csehországon, másnap délelőtt volt a találka. Az 1920-ban Magyarországtól Csehszlovákiához csatolt terület nemzetiségei ... A /'S» .o*Vz.9ln< ^Jfnnetn w J£jB»t2!ércébány» 1 Magyar abszolút többség. 2. Magyar-német abszolút többség. 3. Német abszolút többség. 4. Rutén abszolút többség. 5 Lengyel abszolút többség. 6. Román abszolút többség. 7. Magyarországtól 1920-ban Csehszlovákiához csatolt terület északi határa. 8. Az 1920. évi békeszerződésekkel alkotott határok. 9. Ruténia és Szlovákia közötti tartományi határ
