Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

1992. március 19.

5

Szabad ÚJSÁG

Apám áldozata nem volt hiábavaló

Beszélgetés Esterházy Alizzal

Harmincöt éve annak, hogy március 8-án Esterházy János hosszú hányattatások és szenvedések után meghalt a mirovi börtönben. Az évforduló alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak a pozsonyi Duna utcai magyar iskolában, amely szeptember 1-tól a mártírhalált halt politikus és közéleti személyiség nevét kívánja viselni. Az ünnepségre meghívták Esterházy János Rómában élő lányát, Malfattiné Esterházy Alizt is, aki az ünnepi műsort követően kötetlen beszélgetés keretében válaszolt a hallgatóság kérdéseire. Ezt a beszélgetést közöljük az alábbiakban.

• Popély igazgató úr ünnepi beszédében elsősorban Esterházy János szellemi örökségét méltatta. Esterházy János lányának milyen érzés egy ilyen hatalmas szellemi és erkölcsi örökséggel élni?- Annyira fájt apám tragédiája, hogy évekig igyekeztem nem gondolni rá. Ha az ember egy fájó dolgot nem tud megoldani, nem bír napirendre térni fölötte, igyekszik kiűzni az emlékezetéből. Most, hogy a fordulat után egyre többet foglalkozom vele, óriási erőt ad. Nekem az a fontos, hogy az unokái, az én fiaim apám szellemében nevelkedjenek. A fiaim Rómában születtek, az apjuk olasz, ők is olaszok, de a keresztény szellemiség számára teljesen mindegy, milyen nemzetiségűnek születtünk, a gyökerek és az erkölcsi iránytűként szolgáló hit a fontos. A hit teszi lehetővé, hogy meg tudjunk bocsátani. Én is megbocsátottam azoknak, akik apám ellen vétettek. Apám áldozata nem volt hiábavaló, amikor be akarta bizonyítani, hogy nekünk, magyaroknak tisztességes múltunk van, nem olyan, amilyet ránk fogtak, s ha összefogunk, lesz jövőnk is. Remélem, hogy az átalakuló Európában, ahol a határok elveszítik jelentőségüket, nekünk is helyünk lesz.

• Gyermekkorát Nyitraújlakon (Veiké Záluzie) töltötte. Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?- Gyönyörű gyermekkorom volt egy szép parkkal körülvett kastélyban, ahol nagyszámú személyzet volt. Nyugaton még mindig vannak emberek, akik hasonló körülmények között élnek. Itt vannak a gyökereim, s noha szinte az egész életemet külföldön éltem le, osztrák és olasz állampolgárságom van, ezt sohasem felejtettem el. A gyermekkorom gyönyörű, de rövid volt, elmúlt és jöttek a megpróbáltatások. Az apámat letartóztatták, anyám egyedül maradt, semmink sem volt, napokig utaztunk egy marhavagonban, míg a lebombázott Budapestre értünk, ahol életem legnagyobb nyomorába csöppentem. Anyámnak volt egy aranyhídja a szájában, még azt is el kellett adnia, hogy enni tudjunk. Aztán Budapestről is mennünk kellett, mint grófokat, kitelepítettek bennünket, ismét nyomorban éltünk évekig. Egy gyárban dolgoztam, ahol egy egykori szociáldemokrata vezető megszervezte a munkásokat, hogy segítsenek a családunkon, így minden hónapban kaptunk pár forintot. Itt láttam, mi az igazi emberség, amikor a munkások adták össze a pénzt, hogy rajtam, az osztályellenségen segítsenek. Ez nekem nagyon sok erőt adott. Utána kijutottam Amerikába, ott végeztem egyetemi tanulmányaimat. Máig hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott számomra ez a lehetőség, de azért Amerikát nem tartom követendő példának. Ott az emberek túlságosan pénzközpontúak, az a mérce, ki tud több pénzt „csinálni“. Pedig nem ez a legfontosabb az életben. Ráadásul az ilyen ember sosem lehet elégedett, mert mindig akad valaki, akinek még több pénze van, még nagyobb autója, még szebb villája... A mi jövőnk Európa. Tudom, hogy rengeteg itt a probléma, de hiszek abban, hogy ezek a nehézségek méginkább megerősítenek bennünket.

• Állítólag a Vatikán is szerepet játszott annak idején abban, hogy édesapja halálos ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre változtassák. Igaz ez?- Nagynéném, Esterházy Lujza, aki akkor Párizsban élt, szinte egész Európával levelezett, hogy megmentse a testvérét. Sajnos, semmit sem sikerült elérnie, a Vatikánnál sem. Lényegében Srobár miniszter és egy zsidó úr, akit apám mentett meg, s később a partizánokkal együtt harcolt, hatottak oda, hogy megváltoztassák a halálos ítéletet. Sikerült meggyőzniük a kormányt, hogy Esterházy János kivégzése egész Európában felháborodást keltene. Ezért aztán az illetékesek úgy döntöttek, hogy börtönből börtönbe hurcolják, a rossz körülmények majd úgyis megteszik a magukét.

Feltűnés nélkül akartak megszabadulni apámtól, mert tudták, ha szabadon engednék, ismét hallatná a hangját. Tavaly nyáron Miklosko úr, az SZNT elnöke lehetővé tette számomra, hogy megnyíljanak előttem a mirovi börtön kapui. Az ottani börtönparancsnoktól megtudtam, hogy akit feltűnés nélkül el akartak tenni láb alól, azt a mirovi börtönbe küldték. A legrettenetesebb téli fagyok idején sem fűtötték a cellákat, így az a kevés ember is, aki még nem volt beteg, rövid időn belül megbetegedett és meghalt. Ilyen alattomos módon végeztek apámmal is. Még a hamvait sem adták ki. Pedig nem hiszem, hogy ne tudnák, hol vannak. Most, hogy Oroszországban is bekövetkeztek a változások, a sajtó sokat foglalkozik a Szovjetunióban elpusztult olasz hadifoglyokkal. Kiderült, hogy a kommunisták pontos jegyzéket vezettek az eltemetett olaszokról, tudják, hogy az a sok ezer szerencsétlen hol van eltemetve. A kommunizmus rendkívül bürokratikus rezsim volt, semmi sem tűnhetett el nyomtalanul. Csak épp úgy, mint apám halála idején, most is vannak emberek, akiknek nem áll érdekükben, hogy megkerüljön az urna. Tudják, hogy kápolnát szeretnék emeltetni Mirovban, s attól tartanak, hogy az egyfajta búcsújáróhellyé válna a magyarok számára. Elhatároztam, hogy jutalmat adok annak, aki nyomra vezet, de a férjem lebeszélt erről, mondván, hogy akkor százával kapnánk az urnákat.

• Hogyan szerzett tudomást édesapja haláláról?- A budapesti lapokban olvastam a hírt, hogy Esterházy Jánost in contumaciam kötél általi halálra ítélték. Akkor még nem tudtam, mit jelent ez a latin kifejezés és azt hittem, már végrehajtották a halálos ítéletet. Később, amikor megtudtuk, hogy visszahozták Oroszországból, mindig reménykedtünk, hogy kikerül a börtönből. Nagyon ritkán, de megengedték, hogy levelet írjon. Harminc szóból álló levelet írhatott szlovák nyelven. Ezek a levelek megvannak.

• Közismert, hogy többször lett volna alkalma a szökésre, sőt, a belügyi szervek is szívesen vették volna, ha külföldre távozik, ö mégsem volt erre hajlandó.- Miután közismert volt antifasiszta beállítottsága, úgy gondolta, ezt a kommunistáknak is tudniuk kell. S ha mipt az itteni magyarság vezetője, be tudja bizonyítani ártatlanságát, ezzel egyben bebizonyítja azt is, hogy az itteni magyarság ártatlan volt, tehát nem lehet rásütni a kollektív bűnösség bélyegét. Épp azért hurcolták el Oroszországba, hogy ezt ne tehesse meg. Amikor viszszahozták, előkészítették a szökését, egy vöröskeresztes autóval távozhatott volna Bécsbe, de nem tette meg, mert abban bízott, hogy a nyilvános tárgyaláson fel tudja hívni a külföld figyelmét az itteni magyarság sorsára.

• Bizonyára tudomást szerzett arról, milyen hangnemben ír Esterházy Jánosról a szlovák sajtó.- Ha támadják öt a szlovák nacionalisták, ez csak jó, mivel ezáltal felhívják személyére a figyelmet. Nemrég hosszú tanulmány jelent meg róla angol nyelven, s most van előkészületben egy másik is, német nyelven. Mindkettő részletesen foglalkozik az itteni magyar kisebbség tragédiájával is. Mert erről nyugaton alig tudnak valamit. Azt hiszem, jó irányban haladunk, az európai közvélemény apám sorsán keresztül tudomást szerez a magyar kisebbség háború utáni szenvedéseiről. Nemrég, a német könyv kiadása kapcsán, olvastam apám parlamenti beszédeit, amelyek megvannak szlovák fordításban is, csak elő kellene őket venni. Ezeket olvasva a szlovákság egészen más szemmel tekintene apámra, sőt, azt hiszem, rendkívül népszerű lenne. Ő már 1935 májusában elmondta, hogy mivel a szlovákok nem nyerték el teljes egyenjogúságukat a csehek mellett, egyetlen megoldás marad számukra - az önállóság. A baj az, hogy a szlovák sajtó nem ezt közli, hanem a rágalmakat, a valótlanságokat. Én már több szlovák szerkesztőségnek írtam, de hiába. A Zmenának elküldtem néhány részletet apám beszédeiből, de nem hozták le. Rengetegen reagáltak külföldről is az apámat rágalmazó szlovák újságcikkekre, azok sem láttak napvilágot.

• Pedig fontos lenne, hogy a szlovák közvélemény tudomást szerezzen arról, milyen elkötelezett híve és szószólója volt Esterházy János a szlovák-magyar együttműködésnek...- Legutóbbi kassai látogatásom alkalmával az ottani szlovák polgármester felajánlotta, hogy saját költségükön lefordíttatják és megjelentetik Lujza a nagynéném apámról írt könyvét. Ez nagy öröm volt számomra. Apám emlékének életben tartásában a férjem is sokat segít, aki a Máltai Lovagrend ausztriai követe, s így szerteágazó kapcsolatai vannak mindenütt a világon. Az ó hatására történt, hogy Scharnbeck professzor, az ausztriai Szövetségi Tanács elnöke díszdoktorrá avatása alkalmával a prágai Károly Egyetemen a kommunizmus mártírjai közt elsőként az apámat említette ünnepi beszédében. Utána odament hozzá egy Procházka nevű cseh úr, aki apámmal együtt volt bebörtönözve és meghatott szavakkal mondott neki köszönetét azért, hogy megemlékezett Esterházy Jánosról, akit mélységesen tisztel. És ez jó, hogy tudnak róla, itthon és külföldön, mert akkor tudnak az itteni magyarságról is.

Reformok az egészségügyben

Jovore

a pénztárcánkon a sor

A betegbiztosítás (egészségügyi biztosítás) országunkban a szociális biztosítás részeként az első köztársaság idején is létezett már. Fogyatékosságait a második világháborút követően a biztosítási rendszernek kellett volna orvosolnia. Az 1951-53-as években megszüntették ezt a rendszert is, és létrehozták az ún. kórházi biztosítási illetéket, amelyet egyenesen az állami költségvetésből fedeztek. Az 1953-as évben megszüntették az alkalmazottak bevételeiből történő biztosítási levonásokat, amelyek ezt követően a béradóalap részét képezték. Csupán az ún. betegbiztosítás maradt meg, amelyet betegség esetén pénz formájában juttatnak el az érintetteknek (jelenleg az SZK Munka- és Szociális Ügyi Minisztériuma szlovákiai szociális biztosítási igazgatósága alá tartozik). A jövő évben működésbe lépő betegbiztosítást a megkülönböztetés céljából „egészségügyi biztosításként" emlegetik.

Az 1990-es év végén az SZK kormánya jóváhagyta az egészségügyi rendszer megreformálásának alapelveit. A gazdasági reform tehát a jövő év elejétől lép érvénybe, s így 1993. I. 1-jével vezetnék be az egészségügyi biztosítás térítéses rendszerét. A biztosítás finanszírozására az állami költségvetésből e célra bizonyos anyagi eszközök különválasztására lesz szükség. Csupán így hozható létre az egészségügyi biztosítási alap. Az alap nem válna az adórendszer részévé, hogy az érintettek tisztában legyenek azzal, mennyit és mire fizetnek.

Az 1992-es év tehát átmeneti időszaknak tekinthető az eddigi betegbiztosítási rendszer, s az új egészségügyi biztosítás között. Az egészségügyben 1992. I. 1-jén jött létre a betegbiztosítás bevezetését szorgalmazó szlovákiai intézet, amely jelenleg hét kirendeltséggel működik - s ezek mindegyike közel harminc egészségügyi intézményt képvisel.

Az egészségügyi biztosítás alapja az anyagi biztosítási viszony. Ezek a kapcsolatok a szolidaritás és egyértelműség vonalát követik. A biztosító a betegek gyógyításával járó költségeket az illetékes egészségügyi intézményeknek téríti majd, tekintet nélkül arra, hogy ki a tulajdonosa.

Az egészségügyi biztosítás szemszögéből három szubjektum létezik majd a jövőben:

1. a biztosítást fizető polgár;

2. a munkáltató - amely az alkalmazott biztosításának egy részét téríti;

3. az állam - amely téríti a biztosítási költségeket a gyermekeknek, a nyugdíjasoknak, a kismamáknak, a családi pótlékot kapó személyeknek, katonai vagy civil szolgálatukat töltő személyeknek, a munkanélkülieknek, valamint a szociálisan ráutaltak esetében.

Ami az állami alkalmazottakat illeti, biztosításuk fizetésére a bérből történő levonással kerül sor, más esetekben egyenes átutalással.

A jelenlegi gazdasági változások nem teszik lehetővé, hogy az érintettek már most tudják a konkrét pénzösszeget. A várható összeg a függő munkaviszonyban levő személyek bevételeinek feltehetőleg 15 százalékát képezné, amelynek 1/3-át az alkalmazott, 2/3-át a munkáltató térítené. A dolgozó az átlagkeresetéből 15 százalékot utalna át e célra. Az alkalmazotti viszonyban nem lévők esetében az állami költségvetés egy átlagkereset 15 százalékát térítené. Az összbevétel így 30 milliárd koronát képezne, amelyből az állam 13 milliárd koronát fedezne.

Az egészségügyi kiadások növekedéséből arra következtethetünk, hogy az 1992-es évre rendelkezésére álló 17 milliárd korona (a bérek levonását követően nem éri el az 1991-es évi összeg magasságát sem), hisz az 1992-es évben már a kiadások növekedésével kell számolni. A szakemberek feltevései alapján az 1993-as évben legalább 25 milliárd koronára lesz szükség ahhoz, hogy az egészségügy legelemibb szükségleteit fedezni tudják.

FELADÓ'

□□□□ 1

I

r*

k*; é..

W

Önt cmemyruim* ■(, Uné^ffot-LEVB-E$*4Próf

tí i

11 o

Budapest, 8.* *291.december Z

(Nagy János szobrászművész emlékérme alapján.)

VOJTEK KATALIN

Feldolgozta: -száz-