Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-18 / 66. szám
Szabad ÚJSÁG Szomszédszemmel Van mód a közeledésre? KONRÁD-PANOPTIKUM A Szlovák-Magyar Fórum előadásait hallgatva villant fel bennem a gondolat, hogy milyen szórakoztató is lehet egy kívülálló számára az ilyen fórum, mely a közös nevezőre jutás szándékával jött létre, ám annyira más irányból és más-más sebességgel közelednek az egyes szakemberek a megadott cél felé, hogy találkozásuk szinte teljesen kizárt. A történészek délelőttjén a Budapestről érkezett Hanák Péter professzor a tudományosság igényével, az objektivitáshoz szükséges felülnézetböl kezdte boncolgatni közép-európai együttműködésünk tehetetlenségének okait, a térség számára legelőnyösebbnek tűnő formáció, a föderáció kialakításához szükséges politikai, gazdasági, tudati és külső feltételek hiányát századunkban. Előadása közben gyakran bírálta a magyar politikusok -egy-egy döntését, megközelítési módszerére az önkritika és a kritika volt a jellemző. A szlovák történészeket képviselő Haraksim lludovít szintén a szlovák-magyar együttműködésről szólt, de oly módon, hogy népek, kisebbségek ellen elkövetett gaztetteket korábbi bűnökkel próbált magyarázni, s mindezt a „mi ártatlan nép vagyunk“ pozíciójából. Természetesen ezzel a módszerrel vissza lehet menni egészen a paradicsomi párig, s akkor sem fogjuk tudni eldönteni, ki volt a búnösebb: Ádám, Éva, esetleg a kígyó... ? Ez tehát nem járható út, s ezt később a kerékasztal résztvevői is elismerték. De milyen lehetőséget látott a közeledésre a kívülálló, adott esetben az osztrák újságíró? Dr. Carl Gustaf Ströhm, a bécsi Welt című lap munkatársa és „kelet-specialistája‘‘ meghallgatta a két nap minden előadását, így nem szalasztottam el a lehetőséget, hogy megkérdezzem öt, véleménye szerint milyen alternatívák elé nézünk.- Nagyon sok bonyolult kérdést kell itt még megoldani. Hanák professzor úr és Haraksim úr elméleti dolgokat próbáltak tisztázni, s lám az is mennyire nehéz, de hol van ez a tömegeket érintő gyakorlati dolgoktól! Most március 8-án az osztrák televízió egyik adásában Kinski gróf és különböző cseh arisztokraták nyilatkoztak arról, hogy visszakapják földjeiket, kétezer hektárnyi erdőt, kastélyaikat. A músorközvetítés közben betelefonált a szerkesztőségbe egy aszszony, hogy az ö szülei szudétanémetek voltak, birtokoltak egy kis legelőt és másfél hektárnyi földet. Ha Kinski gróf visszakaphat 2000 hektár erdőt, akkor ók, akik mindig is szegények voltak, soha senkinek nem ártottak, miért nem kaphatják vissza a mindenüket jelentő másfél hektárt és a kis legelőt?! Látja, ezek a problémák! S ez egyszerre gazdasági és nemzetiségi kérdés is. • Hogy oldanák meg ezt a problémát nyugaton?- Én nem mondom, hogy nálunk Nyugat-Európában minden ideális. A németek és a franciák szintén nem szeretik egymást, de a gyűlölködést sikerült háttérbe szorítaniuk. Közöttük a konfliktusok már olyan formában jelentkeznek, hogy például ki szerez tőkerészesedést a Skoda-múvekben, a Renault vagy a Volkswagen. Ez is harc, de civilizáltabb, vér nélküli, nyakkendőben, tárgyalóasztal mellett történik. Az ilyenfajta pozícióharc azonban csak olyan társadalomban lehetséges, ahol az emberek relatíve elégedettek, nincs éhezés, nincs egzisztenciális félelem. • Nálunk a gazdasági háttér biztosítása még eltart egy ideig, hiszen még az ilyen fórumokon is a nemzetiségi kérdés megvitatása a fő téma, szlovák részről semmilyen érdeklődést nem mutattak pl. a Hanák professzor által felvetett föderáció előnyeinek megvitatására, pedig az is történelmi tény, hogy a századfordulóra az egységes gazdálkodásnak köszönhetően az Osztrák-Magyar Monarchiának gazdasági szempontból sikerült a világ élvonalába kerülnie; az egységes piac nagy erő...- Igen, ez így volt. De meg kell érteni a szlovákokat, mert nekik több évszázados lemaradást kell bepótolniuk. A németek, franciák, olaszok már a 18-19. században kiélték nacionalista érzelmeiket. A nagy francia forradalom idején tomboltak a franciák, hogy mi egy nemzet vagyunk, lobogott a trikolór s képesek voltak barikádra menni Nagy-Franciaországért. A szlovákoknak nem volt ilyen időszakuk, márpedig ahogy minden felnőttnek át kellett esnie Carl Gustaf Ströhm a pubertás időszakán, úgy azt a nemzeteknek is meg kell tenniük. Ezen nincs mit csodálkozni, ez a természetes fejlődés. Ezzel kapcsolatban mondta - szintén az osztrák tévében - a szlovén miniszterelnök: „Ahhoz, hogy az Európai Közösségeknek valamit is adni tudjunk európai szuverenitásunkból, legalább egy napig szuverénnek kell lennünk“. Alapjában véve nem hiszem, hogy az extrém szlovák nacionalizmus mögött valóban nagy tömegek állnának. • És ha a következő választásokon mégis az extrém szlovák nacionalista pártok győznének, ön szerint jár-e ez valamilyen veszéllyel?- Attól függ, milyen irányba fejlődik ez a politika. Mert ha szlovák zászlót akarnak kitűzni a várra, miért ne tehetnék? Ha a szlovákok többsége önálló államot akar, kérem, miért ne lehetne? De tudatosítaniuk kell, hogy ez milyen gazdasági nehézségekkel jár. Persze, azt hiszem ezt a gondot is meg lehetne oldani Csehország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország közös összefogásával. De a szlovák politikának európai politikának kell lennie. Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy nincsenek örökös határok. Nem voltak örökösek Magyarország Szent István-i határai, s ugyanígy nem örökösek a trianoni határok. És ha például 600 ezer magyar Szlovákia déli részein azt mondja, hogy neki nem felel meg a szlovák politika és Magyarországhoz akar tartozni, esetleg autonómiát akar, a szlovákok ugyanolyan keveset tehetnek majd az ellen, mint ahogy a csehek nem jöhetnek Pozsony ellen páncélosokkal, hogy megakadályozzák Szlovákia önállósulását... A térség jövője mindenképp attól függ, mennyire képesek dialógusra az itt élő népek. CSANAKY ELEONÓRA Nehezen rejthető zavarral küszködöm, mert Konrád György: Autonómia kísértése; Antipolitika című könyvét olvasva kihívó, s egyben megalázó szembesítéseknek válók a tanújává. Az 1989-ben megjelent műben a rendkívül igényes és kíméletlenül tárgyszerű prózaíró az elmúlt negyven év történelmét tárja elénk. S teszi mindezt olyan empirikus filozófiával, hogy céljához - szándékához - nem fér kétség. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint a fejezetekre osztott, testrészeikre szabdalt gondolatok sora, amelyek háromszázötvennégy oldalon egységes eszmefuttatássá érnek. „A demokrácia értelmi igényesség, amely a szabadság tiszta körvonalait keresi, és kicsontozza a zagyva és ünnepélyes általánosságból a tényleges mondanivalót. írja Konrád, s tudjuk, éppen a demokrácia hiánya tette öt és a kor valamennyi tollforgatóját - saját szavaival meghatározva: ,, valóságtorzító szörnyeteggé." Ók, akik az arctalanítás, uniformizálás senkit sem kímélő idejében a belső oltárhoz térdelnek, vállalják az írás komoly és vérre menő színjátékát. Ám ebből az ugyancsak viszontagságos kalandozásból valami módon vissza is kell majd térni a valóságba (ez az, amit ma még kevesen mernek). Konrád a következőképpen teszi: „Ha mindenáron ezt akarjátok tudni: az irodalom erkölcsi haszna az, hogy egy darabig együtt utaztunk. Mikor a regényünkből kiszálltok: egy kicsit álarc-érzékenyebbek lesztek. Kevésbé tudnak becsapni szélhámosok, akik a maguk szélhámosságai fölé nem írják oda: regény. “ Ennyi az emberről a politikán belül, s a következő oldalakon az író a történelem orsóján olyan nemzeti színű vászon szövéséhez lát hozzá, amelynek láttán méltán kapjuk fel a fejünket. Hideg iróniája néhol szélsőségbe csap át - írását annak ellenére érdemes felidézni: „Mi, magyarok, a határainkat legutóbb a szabadságszeretó francia nemzettől kaptuk, országunk egyharmadára csökkent, s a magyaroknak közel a fele idegen országba került. Messzetekintóen oldották meg térségünk sorsát: ahelyett, hogy demokratikus föderációvá alakították volna át a Habsburg-monarchiát, az első európai integrációt jól szétdarabolták. Balkánositva Közép-Európát, előbb a németeknek, majd az oroszoknak szolgáltatták ki. Ha eddig érdekszféra volt, maradjon ezután is az, mondták az angolszász vezetők a második világháborúban. Ftooseweltnek a táskájában volt egy igazságos, tehát az etnikai választóvonalat követő határrendezési terv, amikor Sztálinhoz ment Jaltába. Munkatársai beletették, de ó elfelejtette kivenni a táskájából és mindent jóváhagyott. Hiába, az öreg emberek feledékenyek. Néhánymillió ember a szórakozottság következtében hátrányokat szenved az any any elve miatt. “ Talán itt, a kezdeteknél veszi fel a könyv a filozófiai krónika jellegét, hogy a következő oldalakon az Antipolitika című fejezet alatt a nukleáris egyensúly létrehozásának valószerűtlenségéről, az ideológiai háborúról, az értelmiség nemzetközi integrációjáról ossza meg velünk gondolatait. A demokrácia filozófiájának külön figyelmet szentel egyik fejezetében - amely az egész könyv megjelenésének fontosságát magyarázza. Egyik legszebb gondolatában Konrád kimondja, amit mindvégig sejtet: „Akarhatunk egy olyan világrendet, amelynek vezető értéke az ember tisztelete önmagunkban és egymásban. Más szavakkal az autonómia és a szolidaritás dialektikája. “ SZÁZ ILDIKÓ Ne csak a zenében legyen harmónia Nem tudom, dicsekedhetnek-e másutt is olyan nem zenei vonatkozású értelmiségi fórummal, amelynek kezdeményezője, szervezője és elnöke egy nemzetközi hirnevú karmester? Közép-Kelet Európában történelmi hagyománya van annak, hogy a politikai változásokban az Írók és a köttök vállalnak meghatározó szerepet. Fischer Ádám nem a tollat, hanem a dirigensi pálcát tette le, hogy immár második alkalommal létrehozzon egy találkozót, amely két nép közeledését szolgálja. Talán mégsem annyira különös, hogy erre épp egy karmester vállalkozott. A muzsikus a harmónia mestere, a harmóniának pedig nemcsak a zenében van helye, hanem a népek, nemzetek kapcsolatában is. A béke a legmagasabb rendű harmónia. Ezt a célt szolgálja a Fischer Ádám által kezdeményezett Magyar-Szlovák Fórum is, amelynek második, pozsonyi találkozóján készült az alábbi villáminterjú a neves karmesterrel. • Jól értettem a sajtótájékoztatón elhangzottakat, valóban ön kezdeményezte a Magyar-Szlovák Fórumot?- Igen, ezt én találtam ki. Az ötlet 1989 szeptemberében született, amikor Magyarországon tartották konferenciájukat a kelet-európai liberális pártok képviselői. Ott vetettem fel azt a javaslatot, hogy egyeztetni kellene a tankönyveket. Sikere volt, s ezt továbbgondolva jutottam arra a meggyőződésre, hogy nemcsak a történelemkönyveket kellene egyeztetni, hanem meg kellene ismemi, fel kellene térképezni a félelmeket mindkét oldalon. Göncz Árpiádhoz fordultam ezzel az ötlettel, adtam neki egy rövid, kéthárom oldalas tervet, ahol akkor még nemcsak a szlovák-magyar viszonyról volt szó, hanem általában a középeurópai feszültségek okainak vizsgálatáról, más vonatkozásokban is. Göncz Árpád nyomban felhívta telefonon Rudolf Chmelt, Csehszlovákia budapesti nagykövetét, aki örömmel fogadta a kezdeményezést. Kapcsolatot teremtettem szociológusokkal is és magam is tanulmányoztam a problémát. Külön szerencsém, hogy a Friedrich Ebert Alapítvány elnöke lelkes koncertlátogatóm, Így sikerült az alapítvány támogatásával megvalósítani az első találkozót Budapesten. Ennek nagy sikere volt, különösen a két ország szociológusainak körében, akik ezt megelőzően sohasem találkoztak. Fischer Ádám karmester a találkozó szünetében Gyökeres György felvétele nem volt alkalmuk az együttműködésre. Már maga az a tény, hogy megismerkedtek, nagyon hasznos volt. • De hogy került ön, a karmester a liberálisok konferenciájára?- Engem mindig nagyon érdekeltek a közéleti dolgok. Noha nem voltam soha ellenzéki és jobbára külföldön éltem, már a fordulat előtt ismertem a szamizdatosokat, azok közé tartoztam, akik olvasták például a Beszélőt. Amikor elkezdődtek a változások, engem is megcsapott az új idők szele, úgy éreztem, hogy mi, külföldön élő magyarok is felelősök vagyunk azért, ami otthon történik. Ismertem Szentiványi Istvánt, aki most a külügyi bizottság vezetője, néha eljártam az SZDSZ külügyi bizottságainak üléseire, laikusként szolgáltam pár ötlettel, valahogy így alakultak ki a kapcsolataim Ellenzem azt, hogy az értelmiség politikai szerepet vállaljon, de mint érdeklődő értelmiségi részt vettem az átalakulásban. Tagja voltam az SZDSZ külügyi bizottságának is addig, amíg nem voltak meg az első választások. • A fórumon elmondott szavaiból úgy vettem ki, érdeklődik a szociológia iránt.- Érdeklődöm, de nem a szociológia, mint tudomány iránt, engem elsősorban az emberi kapcsolatok izgatnak. Azt hiszem, az empátia hiánya nagymértékben veszélyezteti az emberi kapcsolatokat, sőt a népiek, nemzetek közti kapcsolatokat is. Épp erre mutatott rá Csépiéi i György szociológus itt elhangzott kitűnő tanulmánya. Az, hogy nem tudjuk, mi történik a másik oldalon, nem tudjuk magunkat belehelyezni a másik gondolatvilágába, nemcsak a házasságok, hanem a nemzetek közti kapcsolatok hibája is. Egészen meglep», hogy gyakran ugyanazokat a recepteket lehet alkalmazni a házasságok megmentésére, mint a nemzetközi kapcsolatok megjavítására. Ezt nem azért mondom, mintha én rossz házasságban élnék, de az emberi kapcsolatok problematikája mindig érdekelt, hogy úgy mondjam, ez a hobbim. • Azt hiszem, ha az emberek többsége olyan lenne, mint ön, tárgytalanná válna ez a probléma. Láttam, milyen villámgyorsan tud kapcsolatot teremteni seregnyi emberrel, s azt hiszem, ugyanezt teszi egy idegen zenekar elé állva is, pillanatok alatt teremtve kitűnő atmoszférát. Ez a képessége adott vagy kialakult?- Adott is és ki is alakult, máskülönben nem dolgozhatnék ezen a pályán Kapcsolatot kell tudnom teremteni pillanatok alatt, éreznem kell az emberek hangulatát, pontosan tudnom kell, hogy vannak, mit éreznek, mert csak így tudom elérni azt, amit akarok. Az empiátia ugyanis nem azt jelenti, hogy engedünk a másiknak, hanem azt, hogy tudjuk, miről van szó. VOJTEK KATALIN
