Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-17 / 65. szám

/ M A ß Csehszlovákia és az Európai Közösség Tagság: tíz év múlva? Martin Bengemann, az Európai Közösség Bizottságának alelnöke tegnapi prágai sajótértekezletén kijelentette, hogy Csehszlovákia teljesítette az Eu­rópai Közösségbe való belépés kritériumait. [ Gazdasági és érdekvédelmi napilap KEDD, 1992. március 17. • II. évfolyam • 65. szám • Ára 2,30 korona Vélemények Alexander Dubőek döntéséről Stabilizáló személyiség A Szövetségi Gyűlés szociáldemokrata képviselői klubja tegnap üdvö­zölte, hogy Alexander Dubcek, a szövetségi parlament elnöke belépett a Szlovákiai Szociáldemokrata Pártba. Ivan Fiáéra, a szociáldemokrata frakció vezetője juttatta el a Csehszlo­vák Sajtóirodához klubja nyilatkoza­tát, amely a továbbiakban megállapít­ja: „Vátjuk, hogy Alexander Dubéek vezetésével a szlovákiai szociáldemok­raták az egyik meghatározó politikai erővé válnak, amely elősegíti a közös állam stabilizálódását. A Polgári Mozgalom képviselői klubjának nevében Jan Sokol frakci­óvezető a következőket válaszolta a sajtóiroda munkatársának azon kér­désére, hogy miképp vélekedik a par­lament elnökének döntéséről: „Na­gyon fontosnak tekintjük, hogy Ale­xander Dubőek a következő megbíza­tási időszakban is aktív politikai szere­pet játsszon Szlovákiában, mivel ő az amúgyis kevés szlovákiai politikus egyike, aki szemmel láthatóan kiáll a közös állam mellett. Megértjük, hogy nem volt könnyű választania. Azon­ban röviddel a választások előtt, nem pedig később döntött, amit okos do­lognak minősítünk. Véleményünk sze­rint a szociáldemokraták közé való belépése nem adhat okot arra, hogy a választásokig kétségbe vonják a parla­ment elnökeként elfoglalt helyét.” Kiemelte: a közösségbe történő be­lépés alapfeltétele, hogy az illető or­szágban demokratikus rend uralkod­jon. Szavai szerint Csehszlovákia, Len­gyelország és Magyarország 10 éven belül az Európai Közösség tagjává vál­hat. Ezt azzal magyarázta, hogy előbb valószínűleg azoknak az államoknak a tagságát kell rendezni, amelyek erre már hosszabb ideje törekednek. Rámu­tatott, hogy a tagságról folyó tárgyalá­sok rendszerint három-négy évig tarta­nak, s így a három közép-európai or­szág teljes jogú tagságáról csak azután kezdhetik meg a tanácskozásokat. Mint ismeretes, Csehszlovákia, Magyaror­szág és Lengyelország a múlt év végén kötött társulási megállapodás az Euró­pai Közösséggel. , Martin Bengemannt tegnap a prágai várban Václav Havel köztársasági elnök is fogadta. A találkozón a december kö­zepén aláírt Európai Megállapodás, a dokumentum ratifikálásának kérdése, valamint Csehszlovákia teljes jogú EK- tagsága került szóba. Az államfő leszö­gezte, hogy Prága mielőbb jelentkezni kíván az Európai Közösségbe. Szerinte Csehszlovákia legkésőbb az évezred vé­géig a közösség tagjává válhat. Michael íantovsky sajtótájékoztatója Václav Havel Pozsonyba készül Ne legyen politikai kényszerházasság! Az erőegyesítés létkérdés Václav Havel köztársasági elnök sze­rint Alexander Dubcek, a Szövetségi Gyűlés elnöke a szociáldemokrata mozgalomba való bekapcsolódásával mindkét tagköztársaságban elősegít­heti a politikai élet stabilizálódását és a fő politikai irányzatok kialakulá­sát Az államfő jelentős politikai sze­mélyiségnek, a „szlovák nemzet ne­ves képviselőjének” tekinti Alexan­der DubéekeL A fenntieket tegnap a prágai várban tartott sajtóértekezletén Michael ían­tovsky köztársasági elnök szóvivője je­lentette ki. A szóvivő a továbbiakban közölte, hogy Havel elnök múlt pénte­ken rövid megbeszélést tartott Alexan­der Dubéekkel. Ezen a Szövetségi Gyű­lés elnöke tájékoztatta az államfőt, hogy a következő parlamenti választásokon a szlovákiai szociáldemokrácia színeiben kívánja jelöltetni magát. Arra a kérdésre, vajon Václav Havel nyilatkozik-e Bohumil Kubát cseh me­zőgazdasági miniszter azon állításával kapcsolatban, mely szerint Marián Cal­fa szövetségi miniszterelnök állítólag részt vett az úgynevezett gumibottör­­vény kidolgozásában, Michael Éantovs­­ky azt válaszolta, hogy az üggyel nem foglalkozik, és nem is kíván vele foglal­kozni. Szavai szerint a köztársasági el­nök kategórikusan elutasított bármine­mű állítást, mely szerint a vár nyomást gyakorolt volna arra, hogy az ügyben ne kezdődjön vizsgálat, vagy ha esetleg már megkezdődött volna, akkor szün­tessék be. Michael Éantovsky emlékeztetett ar­ra, hogy Václav Havel elnök az elsők között volt, akik világosan kinyilvánítot­ták, hogy le kell zárni a múltat és meg kell büntetni azokat, akik bűncselekmé­nyek elkövetéséért felelőssek. Szavai szerint mindez azonban nem változtat azon, hogy Václav Havelnak kétségei támadtak néhány törvényhozási lépés részleteit illetően. „Az, hogy le kell szá­molni a múlttal, elvi kérdés, és ehhez az elvhez az elnök úr ragaszkodik” — mondta a szóvivő. íantovsky további tájékoztatása szerint a Március 5-én találkozott először az EPM, az MKDM és az MPP tárgyaló­­küldöttsége, hogy tagjai megbeszéljék az esetleges választási együttműködésnek, illetve koalíció kialakításának a lehető­ségét Az EPM és az MKDM képviselői közösen ismertették azokat a feltétele­ket amelyek elengedhetetlenül szüksé­gesek az MPP-vel való koalíció megköté­séhez. Megegyeztünk abban, hogy foly­tatjuk a tárgyalásokat de nem adunk ki közleményt, nem nyilatkozunk a tárgya­lásról — Tóth Károly hétfőn mégis nyi­latkozott a Szlovák Rádió Magyar Szer­kesztősége munkatársának. Március 12- én ismét találkozott a három tárgyaló­­küldöttség. Meghallgattuk az MPP veze­tőinek véleményét feltételeinkről. Hosszú vita után megegyezésre nem ke­rült sor. Március 17-én újból találko­zunk Mivel munkqjellegű tárgyalásról volt szó, megegyeztünk abban, hogy köz­leményt nem bocsátunk ki és a tömegtá­jékoztató eszközöknek sem nyilatko­zunk Pénteken Tóth Károly nyilatko­zott a rádió magyar adása Napi króniká­jának szombaton reggel pedig Gyu­­rovszky László a Szombat délelőltnek bár nem volt jelen a tárgyalásokon, va­lótlanságot állítva, félrevezetve a hallga­tót. Ráadásul a szombati Új Szóban Tóth Károly nyilatkozott és mondta el sqját véleményét a tárgyalásokról. Nem kívánunk túlzott figyelmet tu­lajdonítani formális külsőségeknek Ha azonban a tárgyalófelek megúllapodása-A parlament javít Az arány: 99:51 A Szövetségi Gyűlés irodájának szóvivője tegnap nyilatkozatot adott ki. Ebben megállapítja, hogy a parla­ment irodájának hibájából jelent meg téves információ a Népi Kamarába megválasztandó csehországi, illetve szlovákiai képviselők számáról. A hibás adatot a Szövetségi Gyű­lés Elnökségének következő tanács­kozásán javítják ki. Tehát a Népi Ka­marába a Cseh Köztársaságban 99, a Szlovák Köztársaságban pedig 51 képviselőt választanak meg. Lapunk szombati számában kö­zöltük, hogy a mandátumok elosztá­sába (101:49) hiba csúszott, amelyről a Szlovák Statisztikai Hivatal pénteki pozsonyi sajtóértekezletén Pavol Hú­sár, a hivatal alelnöke tájékoztatott. it valamelyik fél egyik napról a másikra felrúgja — s ezzel szándékozik hangula­tot kelteni maga mellett —, komolysá­gát veszti a tárgyalás, sőt felmerül a partner megbízhatóságának kérdése is. Nem titkolózunk, nincs titkolniva­­lónk. Szívesen tesszük közzé a hármas koalíció megkötésének általunk megfo­galmazott tételeit. Ugyanakkor egyér­telműen hangoztatjuk, hogy be nem fe­jezett véleménycseréket nem lehet egyoldalúan értelmezni, s így manipu­lálni S különösen visszataszító az igaz­talan egyoldalúság, az olcsó hangulat­­keltés — a demagógiává nagyított fél­igazság. Az Együttélés és az MKDM koalíciója szövetségpárti s ezt nem most, kényszer hatása alatt teszi ha­nem az elmúlt parlamenti választások óta bizonyítja is. Mindnyájunk, a csehszlovákiai ma­gyarság egészének érdekében kívánunk politikai erőt kialakítani Nagyon is tu­datosítjuk helyzetünkéi felelős­ségünket Tudjuk, hogy a politikai erők egyesítése létkérdés. Művetjük, csele­­kedjük is ezt Am a többes koalíció kialakításának a gyakorlatát a magunk, tehát a Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés elmúlt kétéves együtt­működésének tapasztalata alapján kí­vánjuk megteremteni Az MKDM és az Együttélés koalíciója erőink hasznosít­ható szövetségét kívánja tovább fokoz­ni Am szeretnénk magunktól távol tar­tani a hisztériái a hiányos tájékoz­tatásból eredő, célzatosan gerjesztett demagógiái az erőszakolt politikai kényszerházasság fejkötőjél DURAY MIKLÓS, az EPM elnöke BUGÁR BÉLA, az MKDM elnöke A Csehszlovák Vöröskereszt segélyszállítmánya * Élelmiszer Ungvárra A Csehszlovák Vöröskereszt Szövetségi Bizottságának tájé­koztatása szerint tegnap Prágá­ból indult Ungvárra a vöröske­reszt azon kamionja, amely tíz tonna élelmiszert szállított Kár­pátaljára. A Csehszlovák Vöröskereszt által szervezett humanitárius se­gítség keretében cukrot, tésztafé­léket, zsírt, étolajat, lisztet és húskonzervet bocsátottak a kár­pát-ukrajnai rászorulók rendel­kezésére. A szállítmányt Ungvá­­ron, az Ukrán Vöröskereszt Terü­leti Bizottsága vette át köztársasági elnök csütörtökön és pén­teken Poszonyban tölti munkanapját. Egyebek között részt vesz a szlovákiai privatizálásról tartandó tárgyaláson. A szóvivő még tegnap sem erősítette meg, hogy a csehszlovák államfő Moszk­vába kívánna látogatni. Csupán azt mondta, hogy Václav Havel jövő héten nem utazik el egy szerződést aláírni az egykori Szovjetunióba. ^Figyelem!!! Változás!!!^ Jézus Krisztus Szupersztár Lapunk tegnapi számában már közöltük, hogy akciónkon ki nyerte az ingyenes belépője­gyet a Jézus Krisztus Szuper­sztár című rockopera előadásá­ra. A szerencsés nyertesek közül PELLE TÍMEA rimaszombati olvasónk családi okok miatt nem vehet részt az előadáson. Helyette tegnap újabb szeren­csés résztvevőt sorsoltunk ki. íme, a nyertesek — módosult — névsora: GENCS KINGA, Gelle SÁRKÁNY ZOLTÁN, Hidaskürt KLUCSKA ANDREA, Izsa A nyertesek a ma este 7 óra­kor a dunaszerdahelyi sport­­csarnokban kezdődő előadás előtt vehetik át a belépőjegyet Héger Rudolftól. Jifí Dienstbier Karabahba menne Az időpont (még) kérdéses Zdenék Zikmund, a Külügymi­nisztérium sajtóosztályának vezető­je tegnap — az EBEÉ megbízotta­­inak március 13-án, pénteken Hel­sinkiben tartott rendkívüli ülésén született határozatokra hivatkozva — úgy nyilatkozott, hogy valószínű­leg még e héten elindul Hegyi Ka­rabahba az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet előké­szítő missziója. Zikmund tájékoztatása szerint a küldöttség a helyszínen fogja vizs­gálni az azonnali tűzszünet életbe léptetésének és az EBEÉ-megfigye­­lők elhelyezésének a lehetőségeit, valamint előkészíti Jifí Dienstbier­nek, az EBEÉ Külügyminiszteri Ta­nácsa elnökének a válságövezetben teendő látogatását. A sajtóosztály vezetője ezzel összefüggésben kö­zölte, hogy a Dienstbier-misszió el­utazásának időpontját még nem rögzítették. „Feltételezésünk szerint az útra március végén vagy árpilis elején kerülhet sor” — tette hozzá. Egyébként Jifí Dienstbier az EBEÉ elnöklő országának képvise­lőjeként már tájékoztatta az örmény és az azerbajdzsáni elnököt, hogy el kíván látogatni a válságövezetbe. Zdenék Zikmund elmondta: a cseh­szlovák külügyminiszter felkérte a két államfőt, hogy legalább az EBEÉ-misszió látogatása idején szavatolja a biztonságos körülmé­nyeket, amelyeket a tűzszünet élet­be léptetése és a fogolycsere meg­­(Folytatás a 2. oldalon) Minisztert a parlament elnökéért Az olvasókban bízva... Lapunkban már jeleztük: a Szabad Újság nehéz gazdasági helyzet­be került Termelőegységekhez, vállalkozókhoz, magánszemélyekhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy ha tehetik, részesítsék pénzbeli tá­mogatásban lapunkat Az adományozók a 389/1990 Tt számú törvény értelmében leírhatják adóalapjukból az átutalt összeget Az adományokat a Fábry-alap „Szabad Újság” szakalapítványán gyűjtjük. Tekintettel arra, hogy a postai utalványra nem fér rá a szak­alapítvány egész neve, a pontos cím a következő: Fond Zoltána Fábryho — „SZ” VÚB Bratislava - mesto c. ú. 35-64631-012/0200 Támogatásukat, segítségüket előre is mély tisztelettel köszönjük. Adj király katonát! Tatán mindenki ismeri a címben említett gyermekjátékot, amelyben két csoport áll egymással szemben, és a „katonák”az egyikből a másikba igyekeznek átjutni. S ez a végtelenségig oda-vissza folytatódik... Ez jutott eszembe a Polgári Demok­rata Unió—NYEE tegnapi sajtóérte­kezletén, amelyen Emil Ehrenberger távközlési miniszter bejelentette, hogy hátat fordít a Kereszténydemokrata Mozgalomnak és a PDU—NYEE szí­neiben indul a választásokon. És ez nem sokkal azután történt, hogy Frantisek Mildosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke úgy határozott: a Polgári De­mokrata Uniót a Kereszténydemokrata Mozgalommal cseréli fel. Szóval, „kato­na helyett katona...” Ehrenberger azzal indokolta dönté­sét, hogy a KDM túl sok politikai „motí­vumot” kíván bevinni a távközlési tárca munkájába, s ez a minőség rovására megy. Elmondta, hogy a postát és a távközlést helytelen dolog regionális egységekre bontani, ahogyan azt a ke­reszténydemokraták szeretnék. Rámu­tatott, hogy ez az „ágazat” minden ál­lamban központi irányítás alá esik, és Csehszlovákiában is csak ilyen irányí­tással emelhető a tárca működése euró­pai színvonalra. FrantiSek MikloSko „mezcseréjével” kapcsolatban Helena Woleková szociá­lis és munkaügyi miniszter a PDU— NYEE alelnöke ismertette a párt véle­ményét. Kiemelte, hogy ezután is baráti (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents