Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-17 / 65. szám
2 1992. március 17. Szabad ÍJJSÁG hír Zoltán berghauer, az szk Iparszövetségének elnöke tegnap Pozsonyban bejelentette, hogy egyezményt írt alá a Brit Iparszövetséggel pénzügyi és kereskedelmi együttműködésről, valamint informatikai és menedzserképzési tevékenységről. A szakmai szervezetek megegyeztek a kölcsönös szakembercserében. JáN CARNOGURSKÍ szlovák kormányfő tegnap felszólította Vladimír Pavle szlovák közlekedési és távközlési minisztert, tegyen jelentést, miért válthatta le Emil Ehrenberger szövetségi távközlési miniszter a szlovák posták igazgatóját, amikor ez az intézmény szlovák hatáskörbe tartozik. Arra is utasítást adott, hogy az érintettet helyezzék vissza tisztségébe. A SZLOVÁKIAI ZÖLDEK kizárólag a nő személyes jogának tartják, hogy döntsön arról, akar vagy nem akar gyermeket szülni. A napjainkban zajló szenvedélyes vitában ők azt hangsúlyozzák: alávetni a nőt az állam hatalmának egy ilyen fontos kérdésben, visszatérés lenne a rég meghaladott múlthoz. VáCLAV HAVEL köztársasági elnökhöz fordult környezetvédelmi jellegű panaszai orvoslása érdekében az Észak-csehországi Szénmedence Ekofórum nevű polgári szervezete, mivel Marián Calfa miniszterelnökhöz intézett eddigi leveleikre még csak választ sem kaptak. A medencében környezeti katasztrófahelyzet van, az emberek életkora hét évvel rövidebb az országos átlagnál, s egyre több a beteg gyermek. PrÁGÁBAN tegnap a vízművek dolgozói bemutatták azt az új ivóvízfajtát, melyet áprilisban kezdenek árusítani. Az ártézikutakból nyert víz másfél literes csomagolásban jelenik meg a piacon, s bár jelenlegi előállítási ára 18 fillér literenként, kb. hét koronába fog kerülni a kiszerelése miatt. VíT SiSma cseh ellenőrzési miniszter tegnap bejelentette: rendkívül ráfizetéses volt a Csehszlovák Általános Kiállítás. Bár a kiállítást kivitelező társaságnak nagyon rövid idő állt rendelkezésére, ezzel nem indokolható az a pazarlás, mely ott folyt. K orponán a tejgyárban újra palackozzák a tejet és a tejterméket. A visszaváltható, többször felhasználható csomagolóanyag átlagosan negyven-őtven fillérrel teszi olcsóbbá a tejet, a tejfölt, a tejszínt. Igor NÉMEC szövetségi ellenőrzési miniszter szerint még mindig sok a tisztázatlan kérdés a volt kommunista párt és a SZISZ vagyonának állami kézbe adása körül. Főleg az egykori központi szervek által használt létesítmények kerülnek nehezen átadásra, a volt kerületi pártbizottságok „tulajdonától” kezdődően. Romaparlament alakul 1992. március 21-én Besztercebányán. Ahogy Karol Sémán parlamenti képviselő és Ján Farkai rimaszombati vállalkozó tegnap elmondták: munkát és jobb életet fog ez teremteni a romáknak. A parlament élén a romakirály áll majd, ő vezeti a tervezett 100 tagot, melynek fele Kelet-Szlovákiából kerül majd ki, hisz ott a legnépesebb a cigányság. Peter MlSSÍK, a Demokrata Párt ügyvezető alelnöke tegnap megerősítette, hogy hétvégi tanácsülésük jóváhagyta a Polgári Demokrata Párttal kötendő választási koalíciót. LuBOá DOBROVSKf védelmi miniszter, Ivan MikloS szlovák privatizációs miniszter és Václav Benda, a cseh Kereszténydemokrata Párt elnöke mintegy kétszáz helybelivel találkozott tegnap Nyitrán. A találkozót a „közös államért” polgári kezdeményezés szervezte. CsERKÉSZ-szemináriumot tartanak Pozsonyban nemzetközi részvétellel, melyen leginkább arról esik szó, a 16—20 éves fiatalok körében hogyan lehet hatékony a cserkészet, hogyan kell azt megszervezni. A hazai részvevők elsősorban gyakorlati tanácsokat és módszertani útmutatást kapnak, valamint nemzetközi kapcsolataikat építhetik ki. A NECHANICEI várkastélyból ismeretlen tettesek tegnapra virradóan négy festményt loptak el mintegy 100 ezer korona értékben. Az egyre többszöri betörés és rablás ellen riasztóberendezés védte a kastélyt, s meg is szólalt, de a helyszínre érkező rendőrök már csak nyomokat találtak a hóban. Állítólag azért, mert a betörők túl rövid ideig tartózkodtak a kastélyban... Jelzés nélküli híranyag: ÉSTK Klepáé az államjogi elrendezésről „Szabadabb szövetség” Ján Klepdl, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom előkészítő bizottságának elnöke tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén elmondta, hogy nem választási trükknek szánták a Kereszténydemokrata Mozgalom felosztását és egy új politikai szubjektum, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom létrehozását Klepáé szavai szerint a kettészakadás latot” — mondta Klepáé. A Kérész -Marián Őalfa Kelet-Szlovákiában Munka van is meg nincs is Marián Calfa szövetségi miniszterelnök tegnap megkezdte kétnapos keletszlovákiai munkalátogatását. Útjának célja, hogy tájékozódjon a munkanélküliek helyzetéről, továbbá a vállalkozások fejlődéséről és a képviselőtestületek tevékenységéről a nézetkülönbségek kiéleződésének az eredménye, amely az utóbbi hat hónap során „érett meg”. A továbbiakban megismételte, hogy milyen véleménykülönbségek következtében került sor a szakadásra. Mint ismeretes, ezek három csoportba oszthatók fel: az államjogi elrendezés, a gazdaságpolitika és gazdasági reform, valamint a politikai munka koncepciója. ,Abból indulunk ki, hogy az elmúlt két év során a cseh féllel folytatott tárgyalások sikertelenek maradtak, valamint egyúttal elutasítjuk a Milovyban megszületett államjogi szerződésjavasténydemokrata Mozgalom egykori radikális szárnya a választásokon a két tagköztársaság „szabadabb szövetségét” szorgalmazza majd. A föderációnak erre a szabadabb szövetségre történő fokozatos átalakítása Ján Klepáé szerint a legmegfelelőbb megoldása az államjogi elrendezésnek. A „radikális kereszténydemokraták” vezetője a továbbiakban kiemelte, hogy az SZKDM alapjában véve nem ellenzi a Klaus-féle gazdasági reformot, követeli azonban, hogy Szlovákia gazdasági szempontból elnyelje szuverenitását. A kormányfő délelőtt Kassa egyik városrészében megtekintett egy alapiskolát, majd találkozott a helyi önkormányzati ás államigazgatási szervek, valamint vállalatok és magánkézben levő építőipari cégek vezetőivel. Tájékoztatásukból kitűnt, hogy a legújabb kassai lakótelepen a legnagyobb problémák a lakásépítés terén merültek fel. A kivitelező, a Kassai Magasépítő Vállalat saját belső gondjaival küszködik, a kisebb magánvállalkozásoknak pedig nem áll elegendő alkalmazott és gép a rendelkezésére bizonyos munkák elvégzéséhez. Ezen kívül furcsa helyzet állt elő, mégpedig azzal, hogy a munkaalkalom hiánya ellenére tavaly 80 millió korona értékű műszaki felszerelést nem tudtak „beépíteni”. Ezt a miniszterelnök a nagy építőipari vállalatok felelőtlenségének minősítette. Másrészt viszont nagyra értékelte a városi munkaügyi hivatal által az átképzések megszervezése és új munkalehetőségek teremtése céljából kifejtett tevékenységet. Marián Calfa tegnap felkereste a Korompai Fémkohót is, majd találkozott az Iglói járás vezetőivel. A kormányfő ma ellátogat Tőketerebesre, Nagykaposra és Vajánba. Az időpont (még) kérdéses Csökkenő élelmiszer-fogyasztás (Folytatás az 1. oldalról) kezdése képezne. Dienstbier a helsinki tanácskozáson felkérte a Független Államok Közösségének összes tagját, hogy támogassa az EBEÉ békeerőfeszítéseit, s a közelgő FÁK-csúcson vitassák meg annak lehetőségeit, hogyan segíthetnék elő a Hegyi Karabahban kialakult válság békés rendezését. Zdenék Zikmund a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy Sutjait Rumi helyett JanKozlík Martin Fendrych belügyi szóvivő tájékoztatása szerint Ján Langos szövetségi belügyminiszter tegnap Jan Kozlíkot nevezte ki a Szövetségi Rendőrség új parancsnokává. Jan Rumi, aki tegnapig töltötte be ezt a tisztséget, továbbra is Langos miniszter helyettese marad. A Csehszlovák Sajtóiroda rendelkezésére álló információk szerint Jan Közük eddig a Polgári Szabadságért Mozgalom szóvivője, illetve a Szövetségi Belügyminisztérium központi polgári bizottságának alelnöke volt Jan Rumi 1991 júliusa óta állt a Szövetségi Rendőrség élén. Az utóbbi két hónapban többször is jelezte, hogy aktívan be kíván kapcsolódni a politikába és a választási harcba. A Szövetségi Rendőrség parancsnoki tisztségét csak abban az esetben lett volna hajlandó továbbra is ellátni, ha az általa kiszemelt párt alapszabálya lehetővé tette volna, hogy a rendőrség parancsnokaként is független jelöltként indulhasson a júniusi parlamenti választásokon. Jan Rumi vasárnap a televízióban első ízben jelentette be hivatalosan, hogy az általa kiválasztott párt a Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter vezette Polgári Demokrata Párt rósz Gáli ENSZ-főtitkár levelet intézett Jifí Dienstbierhez, amelyben közölte, hogy Hegyi Karabahba, illetve Jerevánba és Bakuba küldi különmegbízottját, Cyrus Vance-t. Gáli egyúttal kifejezte meggyőződését, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tájékoztatja egymást lépéseiről, és a két közösség együtt segíti elő a fegyveres harcok beszüntetését és a békés rendezést. Roland Dumas francia külügyminiszter Dienstbier felkérése nyomán megbízta a külügyi tárca humanitárius tevékenységgel foglalkozó államtitkárát, hogy koordinálja a humanitárius segélyszállítmányok számára létrehozandó biztonságos „folyosók” kialakítására irányuló erőfeszítéseket. Ki(k) a ludas(ok)? Az Országos Földműves-szövetkezeti Szövetség adatai szerint az — 1990-es évhez viszonyítva — tavaly 22 százalékkal csökkent az élelmiszer-fogyasztás Csehszlovákiában. Ezt a szövetség tegnapi prágai sajtóértekezletén Jifí Zajíc titkár közölte. A továbbiakban elmondta, hogy az árak liberalizálása és a homályos állami ágrárpolitika következtében az 1991-es évben 29 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak. Hozzáfűzte, hogy ennek következtében csökkent a fogyasztás, és jelentős felesleg alakult ki a piacon, főleg marhahúsból, tejből és tejtermékekből. Jifí Zajíc szerint az árak emelésében túlnyomórészt csak a feldolgozó vállalatok és a kereskedelmi szervezetek a ludasok. „Ugyanis a mezőgazdasági vállalatok termékei esetében a felvásárlási árak csupán 3,8 százalékkal emelkedtek” — hangsúlyozta az Országos Földműves-szövetkezeti Szövetség titkára. Adj király katonát! (Folytatás az 1. oldalról) viszonyban kívánnak maradni Mikloákóval, és reményét fejezte ki, hogy sokat segít majd Ján Carnogurskynak a KDM programjának világosabbá és határozottabbá tételében, habár ez — Woleková szerint — „sziszifuszi munkának” mutatkozik. „Azt kívánom a KDM-nek, hogy FrantiSek MikloSko álljon az élére” — fejezte ki véleményét a miniszterasszony. Á Polgári Demokrata Unió üdvözli Alexander Dubíeknek, a Szövetségi Gyűlés elnökének a Szlovákiai Szociáldemokrata Pártba való átlépését is, annál is inkább, mert ezzel a lépésével megakadályozza, hogy a szociáldemokraták a Demokratikus Baloldal Pártjával lépjenek koalícióra. A PDU vezetői szerint az átlép>és azért is szerencsés, mivel Dubéek „szavatolja” a szociáldemokraták számára a népszerűséget. Nem mellékes az sem, hogy a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt a baloldaliak nélkül, tehát mindenféle múltbeli terhek nélkül foghat hozzá a modem szociáldemokrácia építéséhez. Woleková egy rövid védőbeszédet is mondtott Marián Calfa szövetségi miniszterelnök mellett, akit az úgynevezett gumibottörvénnyel kapcsolatban az utóbbi időben sok támadás ért. Elmondta: megengedhetetlen a demokráciában, hogy valakit, aki semmilyen bűnt nem követett el, ártatlanságának bizonyítására kényszerítsenek. A PDU mindebben a Calfa személye ellen irányuló támadást látja, azt, hogy a „vádlók” a kollektív bűnösség elve alapján szeretnék megbüntetni. A párt — többek között ezért is — kezdeményezni fogja az 1948 és 1989 között elkövetett bűntettek elévülésének hatálytalanítását, hogy bíróság elé állíthassák a bűnösöket, s így mindenki felelhessen bűneiért. Arra a kérdésre, vajon nem félnek-e attól, hogy úgy járhatnak, mint Magyarországon, ahol az alkotmánybíróság egy hasonló törvényt nemrég alkotmányellenesnek nyilvánított, Helena Woleková ezt válaszolta: „Azt nem mondhatom, hogy ettől egyáltalán nem félünk, de mindenképpen érdemes megpróbálni...” (?!) A sajtóértekezleten jelen volt Jozef BakSay külkereskedelmi miniszter is, aki tárcája eddigi eredményeiről beszélt. Az utóbbi napokban nagy vitát kiváltó Transpetrol-üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a részvénytársaság teljesen szabálytalan úton került magánkézbe. <3 a probléma rendezését abban látja, ha államosítanák a részvénytársaságot, majd azután ismét létrehoznák. (gaál) Az egyházuk rehabilitálása Egyelőre nem A Szlovák Nemzeti Tanács környezet- és természetvédelmi bizottsága tegnap tekintette át az egyházak és vallási közösségek vagyonjogi rehabilitálásáról szóló SZNT- törvény javaslatát. Az egyházak igazságtalanul elkobzott vagyonának visszaszolgáltatását rögíztő törvénytervezetet Ján Carnogursa Szlovák Köztársaság miniszterelnöke indokolta meg A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozva a kormányfő hangsúlyozta, hogy a dokumentumtervezet — az igazságosság visszaállításán kívül — lehetővé teszi az egyházak számára, hogy a visszaszolgáltatandó vagyont kulturális és szociális célokra használják fel. A törvényjavaslat rögzíti az egyházak és az állam vagyonjogi különválását is, mégpedig úgy, hogy az állam nem úgy fogja dotációban részesíteni őket, mint eddig, hanem valószínűleg az első köztársaságbeli „modellt” alkalmazza, amelynek értelmében az állam csak a papok és a hitoktatók jövedelmét biztosítja. Az egyházaknak a többi költséget maguknak kell fedezniük. A vitában a képviselők főleg a kárpótlás fontosabb meghatározását kérték, hogy elejét vegyék a felesleges vitáknak. Egyébként a környezet- és természetvédelmi bizottság nem hagyta jóvá az egyházak vagyonjogi rehabilitálását rögzítő törvényt. Inkorrekt vállalkozók, pénzhamisítók, valutaüzérek Növekvő gazdasági bűnözés Adócsalás, jogtalan nyerészkedés, inkorrekt vállalkozók, árverésvisszaélések, pénzhamisítás, hazárdjátékok, üzérkedés.- mindezek a legjellemzőbb formái az egyre növekvő gazdasági bűnözésnek. Ez pedig kedvezően befolyásolja Szlovákia gazdaságát, s ezzel egyidejűleg a piacgazdaságra történő áttérést ( Devizapiaci árfolyamok ) A belügyminisztérium Szlovákiában az elmúlt esztendőben 108 esetben fedezett fel olyan visszaélést, amikor a vállalkozók nem létező alkalmazottakra vették fel az „ármérséklő” állami hozzájárulást — a megállapított kár 9,2 millió korona. Inkorrekt vállalkozói magatartásra utal a „benzinjegyek” jogtalan vásárlása — több mint 10 millió kár keletkezett így, egyéb csalásokból 22,5 millió korona kár származott. Egész sor visszaélést fedeztek fel a kisprivatizáció során az ún. holland árveréseknél, jogellenesen külföldiek is bekapcsolódnak az első privatizációs hullámba hazai közvetítők révén. Terjed a bankjegyhamisítás. Már az idei esztendőben az év elejétől a rendőrségi nyilvántartók 1252 hamis bankjegyet foglaltak le, ennek kétharmada amerikai dollár. A hazai bankjegyek közül elsősorban az ezerkoronást hamisították, 392 utánzat akadt fönn a „szitán”. Ez utóbbiak külföldről érkeznek az országba elsősorban jugoszláv és lengyel állampolgárok révén. Valutaüzérek száma is nő, s hogy annak gátat vessenek, Pőstyén és a Magas-Tátra térségében rendőrségi szakemberek külön csoportja figyeli a terepet. Érvényben: T992. méretűt 17-én Deviza-(Pénz-)nem Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 49,53 50,53 50,03 48,20 51,34 49,77 Ausztrál dollár 21,82 22,26 22,04 20,87 22,57 21,72 Belga frank (100) 84,28 85,98 85,13 82,85 87,33 84,69 Dán korona 4,47 4,57 4,52 4,34 44,64 4,49 Finn márka 6,36 6,48 6,42 6,13 6,61 6,37 Francia frank 5,11 5,21 5,16 4,97 5,29 5,13 Görög drachma (100) 15,02 15,32 15,17 13,96 15,50 14,73 Holland forint 15,41 15,73 15,57 15,01 15,97 15,49 ír font 46,22 47,16 46,69 44,53 47,89 46,21 Japán jen (100) 21,54 21,98 21,76 20,96 22,28 21,62 Kanadai dollár 24,12 24,60 24,36 23,41 24,97 24,19 Luxemburgi frank (100) 84,28 85,98 85,13 81,19 87,31 84,25 Német márka 17,34 17,70 17,52 17,06 17,98 17,52 Norvég korona 4,42 4,50 4,46 4,28 4,58 4,43 Olasz líra (1000) 23,08 23,54 23,31 22,47 23,91 23,19 Osztrák schilling 2,47 2,51 2,49 2,43 2,55 2,49 Portugál escudo (100) 20,13 20,53 20,33 19,21 20,83 20,02 Spanyol peseta (100) 27,41 27,97 27,69 26,64 28,34 27.49 Svájci frank 19,18 19,56 19,37 18,84 19,90 19,37 Svéd korona 4,78 4,88 4,83 4,64 4,96 4,80 USA-dollár 28,91 29,49 29,20 28,50 29,90 29,20