Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

1992. február 11. 7 Hétköznapi kálváriák Adjunk nevet a gyereknek! Szabad ÚJSÁG Néhány ecsetvonás Gustáv Husák portréjához szervezetek közös számlájára utaljuk át. Emlékeztetjük Önöket, hogy az erre a célra szánt ajándék összege mind a nyugdíj-, mind a kereseti adóból levonható a Pénzügy-minisztérium 1942. III. 6-ai, 4949/42-III/6 sz. rendelete alapján. A tagok, akik legalább 500.— Ks-t adományoznak, a HG-től különleges bizonylatot kapnak és így mellőzik őket az e célra folytatott házankénti gyűj­tésből, mivel kötelességüket telje­sítették. Még egyszer felkérjük tagjain­kat, hogy a mellékelt utalványon utalják át megfelelő hozzájárulá­sukat és ezzel bizonyítsák be megértésüket az össznemzeti cél iránt. A Szállítók Központi Szövetsé­ge nevében: Für den Zentralverband der Spediteure: Dir. F. Weiss JUDr. G. Husák alelnök-Vizepräses. titkdr-Sekretär Erről a körlevélről mondta nemrég Jozef Jablonicky törté­nész, hogy „Husák antifasiszta tevékenysége megerősítésének ez nem épp a legjobb okmánya. De a másik oldalon figyelembe kell venni, hogy hivatalban dol­gozott, ahol ez alól aligha von­hatta ki magát, ha tisztségében meg akart maradni.” (kiemelés tőlem-BZ). Hogy mi a fonto­sabb, a tisztség vagy az elvhű­ség, elvben könnyű megvála­szolni, de a gyakorlatban csak az igazi jellemek alkalmazzák. Az előbb idézett történész foglalkozott Gustáv Husák éle­tével ebben az időszakban (Ná­­rodná obroda, 1991. VIII. 7-9., mindig a 8. o.-n). E cikksorozat­ból tudjuk, Husák 1939-ben csak magánszemély volt. Ügy­védbojtárként dolgozott. Elő­ször Vladimír Clementis dr-nál, majd egy másik ügyvédnél. Ér­dekes lenne megtudni kinél, mert akkor a sírját körülálló személyek jelenléte is érthe­tőbb lehetne. Két alkalommal internálták Illavára (1940. XI. 8.-28; 1941. június-július). Mindkét esetben magasrangú személyiségek jár­tak közben sikerrel —felesége kérésére — Alexander Mach belügyminiszternél. A második alkalommal Pavol Carnogursky segített, aki akkor parlamenti képviselő volt. Más forrásból tudjuk, egy al­kalommal Serédi Jusztinián hercegprímás is közbenjárt Gustáv Husák érdekében Jozef Tisonál. Maiéter Pál és Schön­­herz Zoltán, valamint mások kérésére. Második fogsága idején, 1942. május 26-án írta alá azt a jegyzőkönyvet, melyben a kö­vetkező sorok szerepelnek: „Egyletbeli ellenfeleim kom­munistának hirdettek, de én an­nak nem nyilvánítottam és nem is éreztem magamat.” Ez persze nem jelent sokat, mert a ren­dőrségi fogda nem az a hely, ahol feltétlenül mindent őszin­tén el kell mondanunk. Gustáv Husák — Jablonicky szerint — csak a sztálingrádi csata után — 1943 február — kezdte keresni a kapcsolatot az SZLKP illegális vezetőségével, miután már eldőlt, ki lesz a győztes. A fenti körlevél megjelente­tése a Casban már a háború utá­ni politikai pártharcok követ­kezménye volt. Akkor a kom­munisták igyekeztek befeketíte­ni a demokratákat, ők meg azt viszonozták. Tudjuk, az utóbbi­ak húzták a rövidebbet, mert a Nagy Testvér saját kedvencei­nek „drukkolt”. Gustáv Husák a levél megje­lenése idején a Megbízottak Testületének elnöke volt. Mondhatnánk, jó-jó, ez az ember nem volt hőstípus, nem volt egy Dimitrov, de azért a háború után megemberelte ma­gát és most már minden félelem nélkül hithűen és tisztességgel szolgálta pártját és annak esz­méit. Csakhát... Lapozzuk fel a Cas 1947. no­vember 9-ei, 256. számát! A 2. oldalon érdekes cikkre bukka­nunk (Vyéistif predsiene pánov komunistickych poslancov — Ki­­sepemi a kommunista képviselő urak előszobáit.) Husák két munkatársának és beosztottjá­nak meglehetősen kacskaringós életrajzával érdemes megismer­kednünk. A Megbízottak Testü­leté elnökségi elöljárója dr.Kor­­nel fiaim volt, aki a trencséni zsidók bútorát árverezte. 1944. július 11-én az államfőt, dr. Jozef Tiszot írásban biztosította „őszinte ragaszkodásáról”. A Közlekedésügyi Megbízot­ti Hivatal elnökségi elöljárója dr. Karol Chalupa volt. Ez az ember 1943 szeptemberében az akkori Közlekedés- és Köz­munkaügyi Minisztériumtól la­kást kapott. Szabadjegye volt a kormány óvóhelyére, mely a po­zsonyi vár alatt volt. ő fogal­mazta meg a német-szlovák szerződés szövegét, mely a né­met hadsereg számára biztosí­totta a szlovák vasutak haszná­latát és ő írta azt alá. Akkor (1944. IV. 19-én és 20-án), ami­kor már dr. Husák is tudta, ki fog győzni. Hasonlóképpen Chalupa fogalmazta meg a 1693-1/3-1944 sz. rendeletet, melyet szintén a fent nevezett minisztérium adott ki, s amely a partizánok lövetését rendelte el. Szintén sajátkezűleg fogal­mazta meg a 1593 1/3 1944 sz. irányelvet, mely a felkelők és partizánok lakását kobozta el. Ezért a tevékenységért 1945. ja­nuár 1-jén előléptették. A pártot és Husákot — min­den jel szerint — a Üas és más lapok méltatlankodó csipkelő­dése nem érdekelte. Komo­lyabb üggyel foglalkoztak. A hatalom megszerzésével. És ezen a területen nem voltak skrupulusaik. De erről nem kell most bővebben szólnunk... Balassa Zoltán Nagyon meg tudják keseríteni a kismama és az újsütetű apa örömét a fafejű állami hivatalnokok. Pedig micsoda örömmel babusgatják a szülők a kicsit. A kismama ölszámra kapja a virágot meg a bonbont, élete párja pedig boldog-boldogtalant meghív egy pohár italra és határá­­zottan leszögezi, hogy a csemete ter­mészetesen fiú lesz és futballista. A kedves szülők már hónapok­kal korábban egész napokat szen­telnek annak a látszólagos meg­oldhatatlan problémának, hogy mi legyen az újszülött neve. Az utób­bi időben — főleg értelmiségi szü­lők — igyekeznek valamilyen szép, régi magyar nevet adni a gyerek­nek: Bence, Györgyi, Emese, And­rás... Ezt így szépen elhatározzák, kettecskén, hisz ez alapvető embe­rijog, ugyebár. De azért az anyuka picit szorongva várja azt a pillana­tot, amikor az újszülött nevét meg kell mondania a kórházban. A „Madari za Dunaj”, a magyar helységnévtáblák át- meg átfirká­­lásának légkörében ez nagyon is érthető. Különösen kiszolgáltatot­tan fékve egy kórházi ágyon. Interjúalanyom ijedten rázza a fejét: — Szó sem lehet róla... esetleg név nélkül... a feleségem még kór­házban van... Ennyiben maradtunk. — Megszületett a gyerek, aztán a feleségem megmondta, milyen ne­vet szeretne adni neki. Kérem, mondták, semmi akadálya nem len­ne, ha a gyerek Budapesten szüle­tett volna. Nagyon sok furcsa dolog­gal találkozik az ember, ha az állami tisztviselőkkel beszél. Például átad­tam a nyomtatványt az anyakönyv­­vezetönek, erre fölszólított, hogy menjek ki. Egyedül ült egy tornate­­remnyi irodában. Nem azt mondta, hogy kérem, foglaljon helyet, egy perc türelmet kérek, vagy ilyesmit, hanem: menj ki. Vagy tizenöt perc múlva szólított, hogy bejöhetek. Elém tette a nyomtatványt, írjam alá. Belenézek, látom, rosszul írta a nevemet. Mondom, nem jól van, így kell írni. Erre ezt kérdezte: most emiatt írjam át az egészet? Levél­ben megkértem a Szlovák Tudo­mányos Akadémiát, bírálják el a ne­vet. Jött a válasz, milyen ősrégi név, meg honnan ered, de hogy ők nem illetékesek ebben az ügyben. A gye­rekemnek tehát egyelőre nincs ne­ve... De most már nem adom fel. Sajnos, a szülők többségében nin­csen elég kitartás, akarat kijárni, hogy magyar neve legyen a gyerek­nek. Ezért van az, hogy magyar szü­lők magyar iskolába járó gyerekei­nek szlovák keresztnevük van. A szülők többségében valóban gyengén lobog az öntudat lángja. Mindennapos megélhetési gondja­ikra, „fontosabb” teendőikre hivat­kozva nagyvonalúan elsiklanak a né­vadás kérdése fölött. A legtöbben már a kórház szülészeti osztályán, vagy az anyakönyvvezetőnél, az első rideg elutasításra visszahőkölnek és legyintenek: ott egye meg a fene... Hát szlovák neve lesz a gyereknek... Hisz milyen megalázó szorongva várni, vajon mit szól hozzá az Ille­tékes, hogy a gyerekednek valami­lyen szép magyar nevet akarsz adni! Különösen ha még „ö” és „ü” betű is van benne. Az Illetékes rámered, mint valami furcsa és különleges csodabogárra, szájára veszi a nevet, amin te éjszakákon át gondolkodtál, ízlelgeti, forgatja, közben szúrósan néz rád, aztán megpróbálja kiejteni, de annyira eltorzítva és elnyomorít­va, mintha azt mondaná: „kapca­rongy”. És már el is megy a kedved az egésztől, és idegeskedsz, és meg­nyugtatod a saját lelkiismeretedet, hogy tulajdonképpen nem a néven múlik az egész. Igazából félsz is egy kicsit. Hisz egy állami hivatalnok ezerfélekép­pen tudja éreztetni rosszindulatát, idegengyűlöletét a kiszolgáltatott kisemberrel. A gyermekágyas kis­mama nem fogja a főorvostól köve­telni, hogy de igenis, mutassa meg azt a törvényt, amely megtiltja a szü­lőknek, hogy gyerekének ilyen és ilyen nevet adjon. „Nem lehet és kész” — hangzik a szentencia. És a kismama, aki nap mint nap tapasz­talja a más nemzetiségűek iránti tü­relmetlenséget, ért a szóból. Mi lesz, ha az ő picijével nem egészen úgy fognak bánni, mint a többi csecse­mővel? Az anyai aggodalom, a bio­lógiailag belénk táplált szülői féltés ellen nincs apelláta. Pedig valahol mélyen sokkal többről van szó, mint magyar ke­resztnevekről, utcanevekről és hely­ségnévtáblákról. Hisz keresztelhe­ted te a gyereked például Patríciá­nak, de lehet Pamela, Szandokán vagy akár Winettou is: ez nem fog ellenszenvet kiváltani azokból, akik vörös posztónak látnak mindent, ami magyar. TÓTH FERENC A DUNA UTCAI MAGYAR ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT AZ 1. ÁLARCOS MAGYAR BÁLRA a (Álarc nélküli vendégeinket is szívesen látjuk), melyet 1992. február 29-én rendezünk meg a Vernost’ Klub termeiben (Pozsony — Vinohrady, Dimitrov u.) 19 órai kezdettel. Mivel szeretnénk régi karneváli hagyományokat feleleveníteni, jelmezben érkező vendégeinket jutalomban részesítjük. BELÉPŐDÍJ (vacsorával együtt): 190 korona A BÁL FŐVÉDNÖKEI: az Új Szó, a Szabad Újság, a Heti Ifi, az Együttélés PM és a FUTURA Kft. (További védnökök — szponzorok—jelentkezését várjuk az iskola titkárságán. Tel. 503-15) JEGYELŐVÉTEL: 1992. február 19-én, 16.00—19.00 óráig az iskola épületében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents