Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-11 / 35. szám
8 1992. február 11. Szabad ÚJSÁG Zürichi beszélgetés B. Szabó Péterrel. a SMIKK főtitkárával Háromféle magyarság forradalom eszméit, a szabadságot, demokráciát. A Svájcba került magyarok is kialakították szervezeteiket, műhelyeiket. Az egyik országos jelentőségű szervezet, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) tevékenységéről kérdeztük fóldinket, a naszvadi születésű B. Szabó Péterfőtitkárt. ’56 öröksége • Mi ösztönözte a SMIKK létrejöttét, kik, mikor és milyen céllal alapították meg? — A Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kört 1976-ban Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre néven hoztuk létre. Ezt a szervezetet két olyan zürichi magyar szervező kezdeményezte, aki a Zürichi Magyar Egyesületben, mely közel 100 éves tradícióra tekint vissza, már több rendezvényt szervezett, köztük zenei, irodalmi esteket. E rendezvények során felismertek egy igényt, elsősorban a zürichi magyar közönség soraiban (színvonalas) irodalmi műsorok bemutatására. Mindenki számára ismert volt a nyugati magyra író mostoha sorsa, aki az asztalfióknak ír, mert a nyugati magyarság nem rendelkezett olyan kiadói, intézményi hálózattal, ahol több író könyvét rendszeresen lehetett volna megjelentetni. Bozóki Jánosnak, a Zürichi Magyar Egyesület akkori ügyvezető elnökének és Magyari Sándornak, egy műkedvelő irodalmárnak az ötlete volt ennek a szervezetnek a létrehozása. E két személy ismerte az 1971-ben alapított Zürichi Magyar Ifjúsági Körben végzett ötéves tevékenységemet. Felkértek, hogy segítsek nekik az ötletet megvalósítani, így kerültem harmadikként közéjük, majd fél évi előkészítő munka után, 1976. február 29-én létrehoztuk 400 fő jelenlétében Zürichben a Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Körét 31 alapító taggal. Az alapító tagság irodalmárokból, műkedvelőkből, szervezőkből áll. Ez a struktúra a mai napig fennáll, melyben a többséget a műkedvelők képezik. 1981-ben egy erdélyi származású festőművész, Török Pál kezdeményezésére kibővítettük a tevékenységünket a képzőművészettel. Az előadások mellett kiállításokat is szerveztünk, ismertettük a különböző művészeti áramlatokat. Török Pál kiválásáig a képzőművészeti részleg igen eredményesen működött. Tény az, hogy 1981-től a kör felvette a jelenlegi nevét. Az alapítók célja elsősorban a nyugati magyar írók mostoha sorsán segíteni, számukra fórumot biztosítani, s ha a mű megnyerte a közönség tetszését, akkor szolidaritás vállalásával, az anyagi fedezet előteremtésével igyekszünk a művet kiadni vagy kiadatni. Ehhez járultak segítségükkel a különböző szellemi körök — a hollandiai Mikes Kelemen Kör, a Bécsben székelő Bornemissza Péter Társaság. A nyugat-európai emigráció büszkélkedhetett két olyan rangos irodalmi folyóirattal, mint a Budapestről 1956-ban nyugatra emigrált Irodalmi Újság és a 40 évet megélt Új Látóhatár irodalmi folyóirat Münchenben. Ezek a lapok is anyagi nehézségekkel küszködtek. Ilyen körök, mint a miénk, segítettek abban, hogy előfizetőket toborozzanak, felolvasó és előadó körutakat szervezzenek. A kapcsolatteremtés és a kiadói tevékenység volt a cél. A SMIKK alapítói úgy érezték, hogy 1976-ban a nyugati emigrációban eluralkodó eszmeiségből visszaszorulóban volt az 1956-os forradalom eszmeisége. Úgy tűnt, hogy az emigráció azokban az években kezdett megbékélni a Kádárrendszerrel, a szellemi köröket eluralták az olyan nyugati magyar értelmiségek, akik az akkori rendszerrel való kiegyezést szorgalmazták. Szervezetünk vezetői úgy érezték, hogy ez nem felel meg a valóságnak, ez a kiegyezés nem lehetséges, mert 1956 alapvető követeléseit a Kádár-rendszer távolról sem teljesítette. Mi egy olyan szellemi, irodalmi kört akartunk alapítani, amelynek alappillére az 1956-os forradalom eszmeisége volt. Lugánó és a könyvek • Melyek a SMIKK tevékenységének fő területei? — A SMIKK-nck az irodalom, a nyelv és az 1956-os forradalom eszmeiségét ápoló tevékenységében az első rendezvények szervezése volt, melyeket elsősorban a kör székhelyén, Zürichben tartottunk. Ezek legtöbbször irodalmi estek voltak, a szerzők műveinek árusításával. Tevékenységünk másik fő területe a könyvterjesztői hálózat kiépítése volt. A lugánói tanulmányi konferenciák bevezetése után szükségszerűnek mutatkozott e tanulmányoknak, előadásoknak az anyagát könyv formájában is megjelentetni. így vált a SMIKK szellemi műhellyé. Összesen 13 alkalommal rendeztük meg a Lugánói Tanulmányi Napokat Lugánóban, ezt követően Magyarországon, először Szegeden, majd Egerben rendeztük meg. • Hogyan befolyásolták a SMIKK tevékenységét a magyarországi és közép-európai politikai változások? — A SMIKK-et sem váratlanul, sem felkészületlenül nem érte ez a változás. A SMIKK-nek tulajdonképpen az volt a célja, hogy ezt a változást sikerüljön a tőlünk telhető módon leghatékonyabban segíteni. A nyugati magyarság nem rendelkezett olyan eszközökkel, melyekkel a totalitárius kommunista rendszer ellen tudott volna hatékonyan fellépni, kivéve a gondolatot, a toll fegyverét. Ebben a munkában egészen specifikus szerep jutott a SMIKK-nek azáltal, hogy nem hirdetett meg kiegyezési lehetőséget a nyugati magyarság részére az akkori magyar rendszerrel, hanem legharcosabban a lugánói konferenciák témáinak megválasztásával és az oda csoportosított pluralista szellemű és összetételű előadó gárdával egy-egy specifikus magyar sorskérdésre igyekezett választ keresni. Helyzetelemzést végzett, megpróbált bizonyos gondolatokat kivetíteni, a várható fejlődés irányához megpróbált gondolatokat sugallni. Ha belelapozunk a könyveibe, ez világosan kitűnik belőlük. A legsikeresebb könyvek • Az említett eszmei felkészítés szempontjából a Lugánói Tanulmányi Napok mely témáit, illetve a SMIKK könyvei közül melyeket emelné ki? — Az első tanulmányi konferencia „Kerényi Károly és a humanizmus” címmel zajlott le. Kerényi Károly ókortudős, hellenista mitológiakutató egyetemi tanár volt, aki 1943- ban menekült el Magyarországról és Svájcban telepedett le. Svájcban és a nyugati szellemi életben megbecsülésnek örvendett, több nyelven megjelentették munkáit. Ez a humanista gondolkodó fogalmazta meg először nyugaton, egy norvégjai ifjúsági konferencián, hogy a magyarságnak van mire büszkének lennie. Azáltal, hogy a magyarság jelentős része diaszpórává vált, beolvadt a világ legkülönbözőbb nemzeteibe, hasonló esélye van ügyét, igazságát védeni és győzelemre vinni, mint amilyen a zsidóságnak adatott a zsidóság diaszpórává válása által. Azt is megfogalmazta, hogy a magyarságnak, hasonlóan a zsidósághoz van tórája, csak ezt nem teológusok állították össze, hanem a magyarság szellemi nagyságai, mint amilyen Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Eötvös, Ady és a többiek. Ezt a tórát ajánlotta minden magyar kezébe Kerényi Károly, s véleménye szerint, ha ebbe kapaszkodunk, meg tudjuk őrizni identitásunkat, és ezekben megtaláljuk a magyar igazságokat is, amelyek tisztességesek és amelyek más népekkel való kapcsolatunkban helytálltak és versenyképesek. A magyarságnak csak egy esélye van arra, hogy a világban megmaradjon: ha szellemileg magas színvonalon, az igazság és a szabadság jegyében alkot. Ez a SMIKK alkotóinak, szervezőinek a mérce. Ebből azonban világosan adódott, hogy mi nem kalandozhattunk el olyan általános témákra, melyek specifikusan magyarok. Borbánéi Gyula fogalmazta meg egyik előadásában, hogy a nyugati magyar találkozóknak csak akkor van értelmük, ha azok magyarul történnek és magyar témával foglalkoznak. Idegen nyelven találunk minden befogadó országban megfelelő szakirodalmat, előadót, ott nekünk már nem kell a fordító és a másodkézből értesülő szerepét betölteni. Nekünk az a feladatunk, hogy a nyugati magyarság a magával hozott, vagy az itt kifinomított magyar szellemiséget tudja megfogalmazni, magyar nyelven úgy, hogy az utókor számára is használható legyen. Ezért lettek a SMIKK konferenciái úgymond a magyar sorskérdések konferenciái. A Magyar Mérleg ciklusban az otthon, az emigrációban és a kisebbségben élő magyarság szellemi és kulturális helyzetjelentését adtuk. Tény, hogy a SMIKK foglalkozott először a kisebbségi magyarság szellemi és kulturális állapotával, s erről 1980- ban könyv formájában adott ki egy olyan összefoglalót, amelyhez hasonlót addig és azóta sem igen találtunk a magyar irodalomban. Azt csak sajnálattal állapítjuk meg, hogy bár felkértünk és igyekeztünk autentikus hazai előadókat meghívni konferenciánkra, akkor még nyugaton élő szakértőinknek kellett a témát feldolgozni. A Gesta Hungarorum sorozatban kiderült, hogy mennyi fehér foltja van a magyar történetírásnak, mennyi történelmi személyiséget nem úgy ismerhetett meg a magyarság, ahogy kellett volna. Ebben a sorozatban igyekeztünk ezeket a fehér foltokat feltérképezni és objektív megvilágításban ábrázolni. A SMIKK volt az egyetlen nyugati magyar szellemi kör, amely az 1956- os forradalom 25. évfordulójára, 1981-ben tanulmányi konferenciát rendezett, melyen a forradalom résztvevői és az eseményeket feldolgozó írók voltak az előadók. A későbbiekben felfigyeltünk arra, hogy a nyugati magyarság nagy igyekezettel foglalkozott a hazai eseményekkel. Ezeket értékelte, megoldásokat keresett, de nagyon kevesen foglalkoztak a nyugati magyarságban rejlő értékek felkutatásával. A Magyar Mérleg ciklus második tanulmányi konferenciájára —- „A nyugati magyar szellemi élet” címmel — s az előadásokat tartalmazó kötetben mi elsőként foglalkoztunk írásban a nyugati magyar szellemiséggel mint a magyar szellemi életen belül létező valami mással, azzal az Illyés Gyula megfogalmazta „ötödik síppal”. Ugyanebben a kategóriában az „Arcok és eszmék a nyugati magyar irodalomban” című kötetben, emléket állítottunk néhány nyugati magyar szellemi nagyságnak. Fontos volt ez abban az időben, amikor a nyugati magyar szellemiség egy rétege kollaboránsként viselkedett az akkori magyarországi rendszerrel szemben, vagy csitította a nyugati magyarságot, hogy politikailag már ne lázadjon, idejét múlta a politikai kiállás, nem kell itt már „hőbörögni” — mondták. Mi Illyés Gyulának adtunk igazat: dörömbölni kell. A SMIKK ennek a dörömbölésnek az útját járta. Ezért nem voltunk mi szalonképesek a hazai sajtóban, elnökasszonyunk nem kaphatott beutazási engedélyt, mikor végül hazatért, meghurcolták. Ez az a bizonyos több a SMIKK-ben. Rendszerváltás — Svájcból nézve • • • Visszatérve az előző kérdésre, hogy reagált a szervezet a változásokra? — Ahogy jeleztem, a SMIKK-et nem érte váratlanul a változás, persze, ennyire messzemenően gyökeres változásra nem számított senki, még 1989-ben sem, amikor „Magyarország 1989" címmel tartottunk helyzetmeghatározó konferenciát Lugánóban. Még a legoptimistább előadó sem merte gondolni, hogy egy év múlva a SMIKK Magyarországon rendezhet tanulmányi konferenciát. A megváltozott politikai helyzetre a SMIKK úgy reagált, hogy a nyugat-európai magyar szellemi körök közül elsőként tartotta meg tanulmányi konferenciáját Magyarországon. Hogy miért Szegedet választottuk? A szegedi egyetemen oktató Ilia Mihálytól kaptuk meg annak idején azt a kapcsolatrendszert, amellyel az illegális SMIKK-irodalom kommunikálni tudott az illegális magyar értelmiségi körökkel. A SMIKK az elmúlt 10 esztendőben kiépítette magának azokat a csatornákat, melyeken keresztül az akkori ellenzékkel állandó és szoros kapcsolatban volt. Nem személyesen, inkább a könyvein keresztül. Mondanivalónk a megváltozott helyzetben is világos. A magyar-magyar kapcsolatok, a háromféle magyarság — a hazai, a kisebbségi és a nyugati — közötti kapcsolatok megteremtése a magyar politika kulcskérdése. A háromféle magyarságot kell szinkronba hozni, hogy ugyanazon szó alatt ugyanazt a fogalmat, tartalmat értsük, érezzük. Ebben úgy érzem, a SMIKK-nek és a hozzá hasonló, aránylag kiforrott eszmeiséggel rendelkező köröknek, társaságoknak, de egyéneknek is nagyon sok közölnivalója van. Ez az a mondanivaló, amit a jövőben is szeretnénk kimondani. Ezt teltük egri konferenciánkon is 1991-ben. • A SMIKK rendezvényein, könyveiben a magyarság egészében gondolkodik, az alapvető kérdéseket próbálja felvetni, keresve a megoldást, a választ. A jelenlegi közép-európai változások közvetlenül érintik a magyarság egészét, saját helyzetük átértékelésére kényszerítik a nyugati magyarság szervezeteit, így a SMIKK-et is. A SMIKK esetében, amelyek azok az alapkérdések, amelyekre elsősorban választ kell találni? — Valóban sok a kérdés, és sokféleképpen lehet válaszolni rájuk. Jelenleg átmeneti fázisban vagyunk: a totalitáriánus rendszerből egy demokratikus társadalmi rendszerbe tartunk, melyhez a legoptimistább becslések szerint is legalább egy generációváltásra van szükség. Az átmeneti időszak a SMIKK részére nem egygenerációs időtartamot jelent, hanem 4-5 évet. Ebben az időben intenzívebb kapcsolatokat fogunk keresni és kiépíteni az anyaországgal és a kisebbségi magyarsággal, az ottani kultúrkörökkel, könyvtárakkal, írókkal, irodalmárokkal. Nemcsak az emigrációban írtak az asztalfióknak, hanem a magyar kisebbségek írói közül is sokan. Az átmeneti idő egyik legszembeötlőbb fogyatékossága, hogy éppen a kiadói tevékenység szenved alatta a legnagyobb mértékben, mert nincs még meg az új infrastruktúra, mely a könyvkiadást megbízható, teljesítőképes keretek közé jutassa. Nekünk most nem annyira az elhallgatott vagy elnémult nyugati magyar írókat kell megszólaltatnunk, hanem az évtizedek óta elhallgatott és elhallgattatott kisebbségi magyar írókat, azokat a szellemi értékeket kell a köztudatba hoznunk, melyek ott^ma is fellelhetők lesznek. A magyar-magyar párbeszéd mellett igen fontos feladatnak tartom a kisebbségi magyar értelmiségnek az izoláltságból való kiemelését, egy tágabb körbe való bevezetését. A nyugati magyar intézményrendszernek, s így a SMIKK-nek is ez alatt az átmeneti időszak alatt kevesebbet lehet és szabad foglalkoznia a magyar emigráns, a nyugati magyar diaszporális igényekkel, saját kulturális igényeinknek háttérbe kell szorulniuk azoknak az érdekében, akik nálunk sokkal rosszabb helyzetben vannak. Ezek — véleményem szerint — a magyar kisebbségek. Amilyen arányban a közép-európai demokratizálódási folyamat és az önigazgatás eredményeképpen megerősödhetnek a kisebbségek — elsősorban gazdaságilag, kulturálisan, tanügyileg —, olyan arányban csökken a nyugati szervezetek, így a SMIKK szerepe is. S akkor újra vissza kell találnunk önmagunkhoz, újra folytatnunk kell a nyugati magyarság eddig még fel nem dolgozott szellemi örökségének a felszínre hozását, könyvek, tanulmányok megjelentetését. Mindazt a szellemi örökséget, ami nyugatról még nem került haza, azt lassan beiktatni az egyetemes magyar szellemi vérkeringésbe.Ezeket látom én a következő öt-tíz esztendő feladatainak. GYURCSÍK IVÁN A magyarság XX. századi történelmében tán a többi közép-európai nemzethez mérten is több tragikus sorsforduló volt, s mindegyik egy-egy menekülthullámot eredményezett. A menekültek jelentős része a nyugateurópai országokban talált új otthonra, itt szervezte meg életét, őrizve a nyelvét, kultúráját, az 1956-os
