Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

6

1992. február 11.

Szabad ÚJSÁG

Szellemidézés nagytakarítás közben

Milan Hodza válogatott gondolatai

Először a „klasszikusokul” selejtezem ki — mondom az asszonynak. hány évvel ezelőtt a papírgyár zúzdájából „menekítettem ki”!) Belelapo- Már nem lehet mozdulni a sok könyvtől és dokumentumtól. De nicsuk.’ zok még egyszer utoljára, hiszen a „Mű” árnyékában éltem le közel négy Dr. Hodza Milan válogatott írásai: Közép-Európa országútján. (Né- évtizedet. Nem igaz, hogy milyen jó szövegek vannak benne!

A következő szöveg(cikk) például 1918 májusától származik: „Kiáltanunk kellene: varrjatok, szlovákok, fekete zászlókat, jelvényeit a gyásznak; tűzzétek ki őket az iskolákra, a községházakra, a közhivatalokra!... Apáink azt követelték, hogy szlovák nemzetünk teljes egészében egyenjogú politikai nemzetként ismertessék el Magyarországon, hogy területén a szlovák ”Rész"-en szlovákul folyjék a hivataloskodás és a közigazgatás... 1848. március 19-én nemzeti gyűlések folytak Liptóban, tehát azon a talajon, ahol egyszer már elhangzott volt a szlovák nemzeti program. Amit a liptói népgyűlésen határoztak, azt „liptói petíció” néven ismerjük. E petíciót huszonöt liptói község írta alá sokszáz hivatalos és nem hivatalos képviselőjével egyetemben. Mit követelt a liptói petíció a szlovák nemzet részére?... 1. Magyarország nemzeteinek a magyarokkal teljesen egyenjogúvá kell válniok. 2. A megyéket úgy kell kikerekíteni, hogy nemzetiségileg ne legyenek vegyesek. A vegyes lakosságú megyék szlováklakta vidékeit, amennyiben fekvésük lehetővé teszi, a szlovák megyékhez kell csatolni. 3. A szlovák megyékben kizárólag csak szlovákul kell hivataloskodni. Csak a kormánnyal való érintkezésben csatolják a szlovák ügyiratokhoz a magyar fordítást is. 4. A bíróságok szlovák területen szlovák nyelven hivataloskodjanak. 5. Minden Szlovenszkó területén működő tisztviselőnek bírnia kell a szlovák nyelvet. 6. A tisztviselői karba szlovákokat is ki kell nevezni. Minden minisztériumba a szlovák ügyek részére szlovák osztályt kell szervezni..." stb., stb.! Hetvenhárom évnek kellett elmúlnia, hogy a kéréskövetelés — a változatosság kedvéért most az „ellenkező oldal” megszövegezésében — ismét aktuálissá váljon. S lám-lám, az egykori-mai szlovák (nyelv)törvényalkotók logikája szerint, ami Kováénak jog szerint kijár, ahhoz Kovácsnak törvény szerint nincs joga.

A „Slovensy Tyzdenník” megalapítója, a későbbi miniszterelnök 1907 januárjában ("S.T." V. évf., 1. sz.) ilyeneket szólt:

„...A magyar földműves-vezér szlovák volt, ugyanúgy, mint ahogy ezer évvel ezelőtt a szlovákoktól tanulták el a magyarok a földművelést... A kereszténységet utánunk vették föl. Régente szlovákul a magyarországi királyok is írtak és hivataloskodtak... Ebben az irányban mozgott a mi szlovák politikánk a magyar országgyűlésen...^Képviselőinktől származik a javaslat, hogy az adót igazságosan osszák el... Es ha már annak a népnek annyi kötelessége van, hát adják meg neki, ami lelkének a legdrágább: adják meg neki a jogot az anyanyelvre, nekünk tehát jogot a szlovák nyelvre. A mi szlovák módra kiverejtékezett pénzünkért szlovák iskola, szlovák hivatalok járnak nekünk s megillet bennünket, hogy minden tisztviselő szlovák nyelvünket kellő tiszteletben tartsa. Tehát: népiség, demokrácia, mégpedig szlovák demokrácia: ez a szlovák politika. Az elnyomás ellen: népjogot, a sovinizmus ellen: nemzetiségi jogegyenlőséget...” Ugye, már ő is megmondta, hogy: a szlovák politika = szlovák demokrácia. Avagy: amire már akkor (1907- ben!) jogot formál(hat)tak, mi még az Egyetemes Demokrácia nevében és a XX. századvég Európájában sem vállalkozhatunk a nacionalizmus „bűnébe esés” nélkül.

Persze, ebből nem „számolható ki” az ezeréves elnyomás, és nem „olvasható ki” a manapság annyit emlegetett nemzetállameszme sem. Ám ha nyolc esztendővel „visszavonulunk” H. M. írásai-beszédei között, olyan „eszmei-elvi gyökerekre” bukkanunk, amelyekről a legújabbkori szlovák hazafiak kertjeiben ma is hajtatnak tőről metszett „anyósnyelv-magyarázatokat”: „A Vrbovcé-ről származó Werbőczitől, a ... magyar politikai nemzet fogalmának megalkotójától kezdve a Rakovcéről származó Rákócziakon át egészen Kossuth Lajosig a szlovák nemesi kúriák a legjobb fejeket szolgáltatták a magyarországi politikának. A szlovák nemesség fiai Magyarország történetének nem egy nagy korszakára ütötték rá hatalmas személyiségük bélyegét. A német választófejedelmek sem bírtak akkora érzékkel a reformáció idejében az emberiség szellemi életében felbukkant áramlatok iránt — amelyek közjogi és pártharcok ideológiájul szolgálhattak —, mint a nyitrai, trencséni, túhatnak máshová, csak hozzánk.” Az biztos, hogy az idők múlásával jónéhány százalékkal sikerült „csökkenteniük” a kisebbségi problémát, olykor-olykor pedig már-már meg is oldották. A statisztikai kimutatások elvégre a szlovák „számintézetekben” születnek, nóta bene!

Ha eddig bármiféle kétely is felmerült volna bennünk (közemberekben, képviselőinkben, csehszlovákiai magyarokban) a szlovákok mindenkori szándékát, mentalitását illetően, akkor most olvassuk el utólagos-vigaszul a jóstehetségű Milan Hodza bölcsességében, hogy ("S.T." 1918. nov. 1.): „A szlovák ember nem bosszúszomjas természetű. Ha a szlovák ember úr lesz a maga országában, nem fogja a telt kalászokat kirántani a földből, hanem csak a dudvától tisztítja meg a szántót. Amióta a szlovák nemzet szellemi életet él, az igazságosság és jogegyenlőség elvét hirdeti. Ezekért a szellemi javakért harcoltak és nélkülöztek apáink — és mi is mindmáig —, jóllehet nem is rendelkeztünk velük. Ha egyszer megszerezzük szabadságunkat, nem leszünk fösvények. Annyit adunk belőle, amenynyink nekünk lesz belőle... Lelkünk mélyéről gyűlöljük a nemzetiségi elnyomást; lázadoztunk ellene és nem mocskoljuk be szabadságunk tiszta pajzsát azzal, hogy azt csinálnék, amit másoknál aljasságnak tekintettünk.” Lehetséges, hogy mindez csak a múltra vonatkoztatva igaz?!

Az 1919. október 5-én megtartott „Szlovák-magyar Népgyűlés”-en tovább „erősített”: „A mi csehszlovák államunk sohasem fog bosszút állni a magyar népen azokért a sérelmekért, amelyeket a magyar kormányok követtek el csehszlovák népünkön. Azt sem felejtjük el, hogy a magyar állam a nemzetiségi sérelem miatt ment tönkre. Ezért a demokrácia, az egyenjogúság számunkra nem üres jelszó, hanem eleven valóság. A magyarok a határterületeken magyar községeikben megtarthatják magyar iskoláikat, az egyház kebelében nyelvi jogaik sérthetetlenek maradnak. Az egyetlen, amit megkövetelünk, az, hogy a magyarok a csehszlovák állammal szemben hűségesen és becsületesen teljesítsék polgári kötelességüket.” Mintha rólunk beszélne, pedig „közben” „lereagálatlan tevékenységekkel” is „gazdagodott” a (cseh)szlovák tört-Énelem, mint: a kollektív bűnösség vádja alapján végrehajtott vagyon(jog)fosztás, áttelepítés, kilakoltatás-deportálás, reszlovakizálás, és a mostani szégyenteljes nyelv(t)örvény.

Végül egy kis ijesztgetést hadd idézzek a kormány és a Nép irányába is, hátha ettől megijed, illetve „felébred”: „Ha a népnek nincsenek természetes vezérei, azaz válogatott entellektüeljei, ha az írástudók elárulják, a nép más vezérek után néz. Ezeket a vezéreket — ha nem akadnak jobbak — a maga kebeléből választja s így születnek a diktatúrák.”

A lapozgatás vége természetesen az lett, hogy a kötet nem került a „papírgyűjtésbe”. Eltettem hátúira — Juraj Zvara, Jozef Novák, Száraz György, Hanák Péter, Dobossy László, Arató Endre, Fábry Zoltán, Janics Kálmán, valamint Kossuth Lajos és Jászi Oszkár mögé. Hogy jó társaságban legyen.

Korcsmáros László

„A politikában előfordul, hogy nincsenek csak pozitív és negatív vonásai az adott politikusoknak, általában ezek bizonyos kombinációjáról van szó. Ebben az esetben a tisztségek, amelyeket Gustáv Húsúk betöltött élete során, és az, amit tett, számomra elegendő magyarázatul szolgál, hogy tiszteljem, mint embert, mint politikust és mint ennek az államnak a képviselőjét.”

Jíin Carnogursky (1991. XI. 22.)

Tanulságos néha régi újságokat böngészni. Igaz, a napilapokat az emberek átnézik, néhány cikket elolvasnak belőlük, majd ablakot tisztítanak velük, vagy egyszerűen kidobják. Pedig az újság is dokumentum.

A Szabad Európa Rádiónak volt egy sorozata: Miről írt a Szábad Nép — mondjuk — 25 vagy 30 évvel ezelőtt. Tanulságos volt.

A korrekt újság hírei és kommentárjai száz év múlva is megállják a helyüket, tévedéseik is tanulságosak.

Dehát ne csak úgy, a levegőbe filozofálgassunk, mert ennek az újságírói műfajnak már vannak felkent bajnokai. Nehéz lenne őket túlszárnyalni és népszerűségükön túltenni. Inkább vegyük elő a Őas c. napilapot, a Demokrata Párt egykori orgánumát. Vajon miről írt 45 évvel ezelőtt? Az 1947. október 4-ei, 227. szám 3. oldalán egy érdekes körlevelet találunk: „Pozsony, 1942. október 20. Szállítók Központi Szövetsége Pozsonyban

Ventúru. 3/III. tcl.4743 Zentralverband der Spediteure, Bratislava

venturgasse 3/111. tel. 4743 16. sz. Körlevél Rundschreiben Nr. 16 A HG, HM, FS, DJ katonai szolgálatát megelőző nevelés támogatása

Unterstützung für die vormilitärische Erzienung der FS, DJ, HS, HM

A HG (Hlinka Gárda), FS (Freiwillige Schutzstaffel) főparancsnoksága azzal a felkéréssel fordult szövetségünkhöz, hogy tagjaink körében gyűjtést rendezzünk, amelynek bevételét a HG, FS (voltaképpen a szlovákiai SS), HM (Hlinkova Mládez, Hlinka Fiatalok) között osztják szét és a katonai szolgálatot megelőző nevelés támogatását fogja szolgálni ezeknél a szervezeteknél.

Központi bizottságunk 1942. X. 9-ei ülésén határozott a gyűjtés megrendezésében való együttműködésről, mert össznemzeti szervezetekről és szükséges célról van szó.

Ezért felkérjük minden tagunkat, hogy ehhez a gyűjtéshez járuljon hozzá saját lehetőségei szerint és javasoljuk, hogy a gyűjtés részére utaljon át szövetségünk évi tagdíjának megfelelő összeget. Az adott célra ugyanis ebben az összegben más szövetségek is hozzájárulnak, pl. az Iparosok Szövetsége stb. Az ajándék átutalására használják fel a mellékelt utalványt, amelyet Önöknek ehhez a körlevélhez csatolunk. A gyűjtés befejezése után, az eredményt a szervező

(Illusztráció: Zólyom, középkori metszet repr. -ki-)

Hodza 1918 májusában keltezett, „különbejáratú” történelemszemléletéből az is kiderül, hogy: „A szlovák nemzet már régen a magyarok bejövetele előtt élt mai területén, sőt nemcsak élt, hanem külön állami függetlenséggel is bírt. Különvalósága akkor sem szűnt meg, amikor Magyarországhoz csatolódott. A szlovák területet a magyarországi keretben saját névvel és saját kormányzati renddel bírt... Nem igaz, hogy a magyarok bennünket, nem magyarokat egyszerűen levertek és leigáztak volna. Ők maguk békültek és egyeztek meg velünk, elismervén és megerősítvén külön jogainkat. Szent István, az első magyar király, sohasem nevezte magát magyar királynak, de még Magyarország királyának sem... Hogy Magyarország bennünket valamennyiünket önálló nemzeteknek tekintett, a régi törvénykönyvekből is kitűnik. A Hármaskönyv III. részének 25. szakasza külön nemzetek gyanánt sorol fel minket... A későbbi törvények is megmaradnak a nemzetek elismerése mellett... Másutt megint arról van szó, hogy mindeme nemzeteket Magyarország néven foglalják össze. Amiből az következik, hogy Magyarország földrajzi és állami egész s mi önálló, külön nemzetek vagyunk az országon belül, miként Svájcban is nemzeti németek, franciák és olaszok vannak...”

róczi, sárosi, liptói, honti, gömöri és nógrádi nemesi fajta.” A szürrealista-állításokból majdcsak összeáll egy sajátságos szlovák historizmus.

Vagy lássuk, hogyan vélekedik (1926-ban) a kisebbségek jogairól: „A kisebbség-védelem nemcsak a belpolitika, hanem ugyanúgy a nemzetközi politikának is feladata. Ezért minden közép-európai állam, amely nem tudja megoldani kisebbségi problémáját, súlyos nemzetközi politikai diszkussziók és mindazok megsemmisítő kritikájának tárgya lesz, akik ugyan tudatában vannak annak, hogy Közép-Európa minden államában elkerülhetetlen egyik-másik kisebbség, akik azonban nem fogadják el azt az igazságot, hogy a békeszerződések által megállapított határok megváltoztathatatlanok. Itt láthatjuk, hogy a kisebbségi probléma a világháború után Közép-Európában újjáteremtett vagy kibővített valamennyi államnak egyenesen életproblémája... Mi még nem oldottuk meg a kisebbségi problémát, de a legjobb úton vagyunk megoldása felé. Nehézségeink a kisebbségi problémával nagyobbak, mint más államokban, mert nálunk nem törpekisebbségről van szó, hanem a lakosság teljes 23 százalékáról, egy erős, politikailag és kulturálisan fejlett nemzet hárommillió tagjáról, akik azonban földrajzi-politikai és történelmi okokból sohasem tartóz-