Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

Szabad ÚJSÁG 1992. február 26. Szlovén önállóság - gondokkal A kirakatok ugyan jó ellátottságot mutatnak, a gazdasági gondok mégis nyomasztóak Szlovéniában. Komoly problémát jelent a termelés visszaesése. Miután a szlovén ipar lényegében teljesen elvesztette szerbiai piacait, az elszámolási kapcsolatok, a közlekedési összeköttetések megszakadásával a többi (volt) jugoszláviai piacról is kiszorult. Beszűkült a szlovén belső piac is, hisz az infláció, illetve a munkanélküliség terjedése és az életszínvonal zuhanása miatt gyengül a lakosság vásárlóereje, ami az áruk, a szolgáltatások jelentős lanyhulásához vezetett Sok üzem rákényszerült a termelés visszafogására, s fellendítéséhez a külke­reskedelem sem adta meg a kellő lökést. Új piacokat nyugaton ugyanis nem könnyű szerezni, ráadásul a versenyképességhez műszaki fejlesztésre, felújí­tásra is szükség van. A 700 ezer szlovén foglalkoztatottra már most 90 ezer munkanélküli jut, s szlovén mérték szerint ez már a tűrőképesség határát jelenti, nem kizárt tehát a közeljövőben a társadalmi feszültség és robbanás. A kormány, a munkáltatók és a munkavállalók nemrég megpróbáltak egyezséget kötni a stabilizáció érdekében, mégpedig úgy, hogy a munkáltatók visszafognák a további áremelé­seket, a munkavállalók pedig nem állnának elő egy ideig bérkövetelésekkel. A szlovén gazdaság alapgondja azonban a tőkehiány, az összes többi csak ennek következménye. A tőkehiány gátolja a termelés fejlesztését és fellendíté­sét, a munkanélküliség enyhítését, az életszínvonal általános emelését. Sokan úgy látják, a gondok orvoslásában sokat segítene egy külföldi tőkeinjekció, de egyre inkább tudatosítják azt is, hogy hiába lett Szlovénia elismert, önálló ország, a pénz beáramlására még várni kell, egyebek közt a privatizációs folyamatok kialakulatlansága miatt. Vállalkozás a börtönben A Gulag létrehozói bizonyára meghalnának szégyenükben, ha megtudnák, mire „használják fel“ az elítélteket az egyik szigeten. Külföldiekkel alakítanak vegyes vállalatot egy női börtönben. A munkatáborokban immár kapitalista munkára nevelik az elítélteket. A krasz­­nojarszki női börtönben, az ITK 22-ben szőrmegyártó vegyes vállalatot szervez­nek. A bundák gyártásához a technológiát, az anyagot és a berendezések egy részét kínai üzletemberek hozzák. A munkaerőt és a szaktudást a rabok biztosítják. A termelést évi 34 ezer bundával kívánják kezdeni. A kész termékből nemcsak a börtön alkalmazottai kapnak, hanem szabadulásuk napján a rabok is. A börtönben egyébként 560, főként lopásért elítélt nőt tartanak fogva. A büntetésvégrehajtó intézetben már most is varrnak, tavaly megközelítőleg 43 millió rubel értékű terméket állítottak elő (egyenruhát készítettek katonáknak és rohamrendöröknek), ezen belül 7,5 millió rubel értékben terven felül. A munka­­nélküliség azonban itt is valós veszéllyé válik. Az ITK 22 életképessége - már ami a rabok foglalkoztatását illeti - a pamut­­szövetgyárak szállításaitól függ. A vegyes vállalat viszont a piaci megjelenés lehetőségét is kínálja, új kapcsolatokat lehet kiépíteni, új partnereket lehet szerezni, hatékony és közvetlen barterüzleteket lehet kötni. A szituáció azért is különösen abszurd, mert a volt Szovjetunió által is aláírt bécsi megállapodás kimondja: az elítéltek munkájából nem lehet hasznot húzni. Az állam viszont nem mond le egykönnyen több milliárd rubelről, tehát a börtönnek a piachoz kell igazodnia. A többi krasznojarszki tábor is töri a fejét a kínai kapcsolatokon, s még a közös bútorgyártás is szóba jöhet. Orosz - ukrán valutaegyezség Oroszország és Ukrajna előzetesen megállapodott az új ukrán valuta beveze­tésének feltételeiben. A két köztársaság magas rangú képviselői Brüsszelben egyeztek meg, egy értekezleten, amelynek témája a volt szovjet köztársaságok kereskedelme és pénzpolitikája. A megállapodás szerint Ukrajna gyorsan vezeti be új pénzét, s nem használja hátrányos megkülönböztetésre Oroszországgal szemben, tiszteletben tartja továbbá az orosz és más köztársaságok vagyonát. Tádzsikisztán - EBRD Tádzsikisztán szeretne csatlakozni az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz - jelentette az ITAR - TASZSZ. A tadzsik elnök, miután találkozott Németh Miklóssal, a bank alelnökével, közölte, hogy köztársasága részvényeket kíván vásárolni a pénzintézetben. Németh Miklós kijelentette: amint a tadzsik felvételi kérelmet elfogadja az igazgatótanács, a köztársaság szakértői segítsé­get kapnak az ottani beruházások fő területeinek meghatározásához. -S-S ön jó szervező, jó üzletember - minden esélye megvan a sikerre - de a különféle törvények, irányelvek, rendeletek lavinaként zúdulnak önre, ezért időnként úgy érzi, képtelen követni a sok új információt. Fogadja el ajánlatunkat! Segítségünkkel fáradság nélkül hozzájuthat minden információ­hoz, amire szüksége van, mert a KÖZIGAZGATÁS e célból született meg. Bármikor kézbe veszi, mindig meggyő­ződhet róla, hogy a törvényhozással, az önkormányzattal, az államigazgatással, a gazdasági élettel, a szociálpolitikával és a vállalkozással kapcsolatos újdonságokat színvonalasan és körültekintően bocsátja az ön rendelkezésére. Hűséges olvasónk már sok helyi politikus, polgármester, képviselő, kis- és nagyvállalkozó. Mert velünk többre képes, ön is meghatványozhatja tudását, sikeresebb lehet. Hogyan? OLVASSA A KÖZIGAZGATÁST! Fizesse elő a Szlovák Köztársaság kormányának KÖZIGAZGATÁS c. helyi államigazgatási és önkormányzati tanácsadó-módszer­tani szakfolyóiratát, mely magyar nyelven is megjelenik. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata (PNS). Megrendelheti a postai kézbesí­tőnél, vagy szerkesztőségünkben: Redakcia Verejná správa - Közigazgatás Drienova 22 812 72 Bratislava FAX: 07/238580-xx-Mai rádió- és tévéműsorok 18811 § Q POZSONY - MAGYAR ADÁSj 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, informá­ciós műsor, benne: hírek, körzeti idő­járás, sajtószemle, riport, müsoraján­­lat. 16.00: Hírek. 16.10: Az iskolások műsora. 16.45: Tánczene. 17.00: Na­pi krónika. 17.30-18.00: Nótacsokor, közben 17.45: Sajtószemle. C’ tí tttt: : t T KOSSUTH RADIO j 5.00: Reggeli Krónika. 8.30: Hang­szemle. 9.05: Napközben. 11.05: Vá­logatott perceink. 11.35: Hajnóczy Pé­ter novelláiból. 12.00: Déli Krónika. 12.40: Külpolitikai figyelő. 13.05: Falu­rádió (ism.). 13.20: Népzenei emléke­im. 13.45: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Slá­germúzeum. 17.05: A vidék magazin­ja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: öt csepp óceán. 20.05: Zene­fórum. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Króni­ka. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. 8.00: Sport. 8.15: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Idősebbek hul­lámhosszán. 14.00: Rockszerda. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Drogambulancia. 19.05: Nép­dalkörök felvételeiből. 19.30: Kölyök­­rádió. 20.00: Amerikai párbaj. Rádió­játék. 20.40: Zenés játékokból. 21.05: Hatodik érzék. 22.00: Újdonságaink­ból. 22.30: Jazz. 23.05: Sport. 23.10-4.50: Napforduló. 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: A hét zenemüve. 10.35: Zene­kari muzsika. 11.40: Népdalkórusok. 12.05: Hangverseny. 14.04: Bouvard és Pécuchet. Regény. 15.00: Szer­­vánszky Endre összes rádiófelvétele. 15.33: Szimfonikus táncok. 16.05: Színi-tanoda. 16.35: Operaslágerek. 17.00: Metronóm. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Operakettő­sök. 20.05: Az ember nagyon ingado­zó erkölcsi lény... Beszélgetés 20.20: Hangverseny. 22.05: Hegedű­­verseny. 23.00: Narancsfelfújt. Rádió­játék. 23.30: Jazz. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.17: Vivaldi művek. ■ .'i : >i > . -\ ______________^TELEVÍZIÓ , j, Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjá­ték. 8.35: Szezám utca. 9.35: Illanó füstfelhők. Angol film (ism.). 10.25: Évgyűrűk. 10.55: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Válaszúton az építészet. Angol dokumentumfilm X/4. rész: Új piacterek. 16.50: Képúj­ság. 16.55: Viktória és a Carmen együttes műsora. Koncert. 17.30: Nők negyven felett. NSZK filmsorozat. Ki keresi itt a pénzt? 18.00: Pénzvilág 18.10: Dimenzió. 18.40: örökségünk. A mészégetés. 19.00: Mini klip-mix. 19.15: Kölyökidö. 19.40: Esti mese. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Ez + Az. Szórakoztató műsor. 21.40: Közjáték (ism.). 21.50: Mindig és újra. Nádler István festőművész. 22.25: Új Világ. Külpolitikai képes kró­nika. 23.10: Dr. John and The City Crescent Cadenzas a Pori Jazz 1990 fesztiválon. 23.45: Életem legboldo­gabb napja. 23.50: Késő esti híradó. 23.55: ZDF-hiradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 16.05: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.30: ötről hatra. 17.30: Gyerekeknek. Cá­­pali és Cápeti. 18.00: Híradó. 18.15: Telesport. 18.38: Torpedó. 19.00: Fu­volaterápia. Francia film. 20.30: Új Reflektor Magazin. 21.20: Látogató­ban Végh Sándornál. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Hitler - Egy karrier története. II/2. rész (színes + ff.s. 23.30: Napzárta. f CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓV F 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Hírek. 8.35: Publicisztikai műsor a szociálpolitikáról. 9.35: Biztos nye­remény. 10.15: Slágerlista (ism.). 11.15: Az agy és a lélek (ism.). 11.40: Rendőrségi magazin (ism.). 12.00: Jó­zef Gabcík. Dokumentumfilm (ism.). 12.25: Hírek. 15.55: Hírek. 16.00: Ro­botok kora. Dokumentumfilm. 16.30: Kulcs. Magazin. 17.15: Hírek. 17.25: Riporterek stúdiója. 18.15: A rendőr­ség nyomoz. 18.20: Vagyonjegyes privatizáció. 18.25: Piac, üzlet, pénz­ügyek (ism.). 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismertetés. 19.20: Tv-híradó. 20.00: Casanova. Angol film. III/3. rész. 21.05: Nem kell félni a kuponoktól. 21.15: összponto­sítás. Dokumentumok és publicisztika. 22.30: Események, kommentárok. 23.05: Ma este én játszom. 0.10: Hírek. STv 9.00: Nemzetiségi magazin (ism.). 9.30: Mélyen lélegezni tilos? Doku­mentumfilm (ism.). 10.10: Hitel (ism.). 10.45: Euroturizmus (ism.). 13.00: A titokzatos erdő. Rajzfilm (ism ). 14.20: Tévéállatkert. 16.40: Gyere­keknek. 17.50: Számítógép-kedvelők­nek. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20: In­­terpretátorok. Dokumentumfilm. 18.55: Körzeti adás. 19.05: Időjárás­jelentés. 19.10: Számitógépes játék. 19.22: Műsorismertetés. 19.30: Tv­­híradó. 20.15: Rejtélyes körülmények. Olasz film. 21.45: Időszerű esemé­nyek. 22.08: Sporthírek. 22.20: Hal­csont. Dokumentumfilm. 0.50: SKY News. 9.30: Screensport. 11.00: Német nyelvlecke. 11.15: MCM-zenés műsor. 12.00: SKY News. 13.00: MCM-zenés műsor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM-ze­nés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: Turistamagazin. 16.45: Német nyelv­lecke. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Screensport. 18.00: SKY News. 18.40: TENA-tévébolt. 19.00: Hírek. 19.20: A szovjet televízió hírei 20.00: Lumen 2000. 20.30: Magazin a termé­szetről. 21.00: MCM-zenés műsor. 21.15: Gottschalk-show. 22.15: A Stern tévémagazinja. 22.50: Hírek. 23.20: Benny Hill-show. 23.50: Az RTL hírei. 0.00: MCM-zenés műsor. 0.30: SKY News. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS1 9.00: Hírek. 9.05: Doogie Howser. 9.30: Francia nyelvlecke. 10.00: Isko­latévé. 10.30: Cleopatra. Amerikai tör­ténelmi film (ism.) 11.55: Állatok pa­radicsoma. 12.10: Külpolitikai maga­zin (ism.). 13.10: Mi. 13.35: Rabszol­gasors. 14.00: Wicherték a szom­szédból. 14.55: Popeye. 15.05: Nik­­laas, a flamand fiú. 15.30: Bábszín­ház. 16.00: Állatsarok. 16.05: Eder mester. 16.30: Heuréka! 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hí­rek. 18.05: Mi. 18.30: A boldog család. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Nem könnyű egy ilyen millio­mos. Osztrák filmvígjáték. 21.45: Ol­dalpillantások. 21.55: A modell és a detektív. Krimisorozat. 22.40: Érzés­zavar. Német-osztrák-francia film. 0.10: Max Headroom. 1.00: Hírek. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 16.55: Mü­­vészlexikon. 17.00: Multikulturális élet. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Doogie Howser. 18.30: Kvíz az álla­tokról. 19.00: A tartományok mai nap­ja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Egy hideg májusi regge­len. Olasz film. 21.50: A hónap köny­vei. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Esti sportműsor. f SCREENSPORT 9.30: Táncverseny. 10.30: Amerikai izom. 11.00: Labdarúgás. 12.00: Bili­árd. 14.00: Lóerőverseny. 15.00: Amerikai izom. 15.30: Labdarúgás. 16.30: ökölvívás. 18.00: Motorsport. 19.00: Sí. 19.30: Díjugratás. 20.30: Labdarúgás. 21.30: Síjelentés az olimpiáról. 22.00: Spanyol labdarú­gás. 22.30: Golf. 23.30: Jégkorong. SUPER CHANNEL-- • - • •• - "~’¥ •' > 16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Hírma­gazin. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Utazási magazin. 21.30: A Financial Times üzleti magazinja. 22.00: Igaz történetek. 22.45: Tőzsdeszemle. 23.00: Dr. Kildares furcsa esete. Ame­rikai film. 1.00: Kék éj. 1.30: Szuper­bevásárlás. 2.00: Egyveleg. 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: Bőség. Amerikai film. 22.35: Még több hűhó egyáltalán semmiért. Amerikai filmvíg­játék. 0.15: New York védőangyalai. 1.05: Híradó. 1.35: Külvárosi körlet. 2.25: Ruck Zuck ’90. 2.55: A vad­nyugat. IflsílP’ís! 11.15: A népzene aranylemezei (ism.). 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tévétőzsde. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: Booker. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencseke­rék. 20.15: Amikor a harangok érce­sen megkondulnak. Osztrák film. 22.00: AKUT. 22.35: Live-show. 23.45: A kukkoló II. Amerikai film. 1.20: PGA-Highlights. 2.00: Képújság. 11.00: Kedves Bili bácsi! 11.30: Játék. 12.00: Családi párbaj. 12.30: A kala­pács. 13.00: Egy rém rendes család. 14.20: A Springfield-sztori. 15.05: Dallas. 15.55: CHiPs. 16.45: Kocká­zatos! 17.10: Játékshow. 17.45: Video­­show. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Vissza a múltba. 20.15: A szülőföld muzsikája. 21.15: Gottschalk-show. 22.20: A Stern tévé­magazinja. 23.00: Nők magazinja. 23.30: Benny Hills-show. 0.00: Szol­gálat Vietnamban. 0.55: Harc a maffia ellen. 1.45: Szürkület. 2.05: Joy Ride. Amerikai film. 3.35: Puskák, lányok és gengszterek. Amerikai thriller. 4.40: Ifjúsági magazin. 5.15: Fiatalok maga­zinja (ism.). PRO 7 12.35: Egy talpaló munka. 13.30: A Sápadtarcú fia. Amerikai filmvígjá­ték. 15.05: A járőr. Amerikai krimisoro­zat. 16.05: Szívdobbanás. Amerikai családsorozat. 17.00: Rajzfilmek. 19.00: Highwayman. Amerikai akció­­film-sorozat. 20.00: Hírek. 20.15: Tö­kéletes. Amerikai filmvígjáték. 22.25: Jake és McCabe. 23.15: Alkalmi szó­rakozás. 0.00: Bűnös szívek. Amerikai film. 2.00: Az éjszakai sólyom 3.00: Pokoli szorítás. Amerikai krimi. 4.55: Az autóstopos. í SZÍNHÁZAK MŰSORA ~) • JÓKAI SZÍNHÁZ (Sómorja): Roko­nok (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Kas­sa): A vágy villamosa (19) (Műsorváltozás lehetséges!) Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98, 210-39-94. Főszerkesztő-helyette­sek: BÁRDOS GYULA és N. GYURKOVTTS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratis­lava, Martanoviéova 25„ 12. emelet. Telefon: gazdasági rovat - 210 39 79, kulturális rovat - 210 39 82, sportra­­val - 210 39 81. Telefax: 210 39 92, 210 3« 00. Telex: 92 SÍ6. Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft Felelős: NESZMÉRI SÁNDOR, a Gazda Ke­reskedelmi Kft elnök—igazgatója. CISAG Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében, va­lamint a Gazda számító­­gépes rendszerén. ,Nyon\ja a Danubiaprint GAZDASÁGI ES |& y 851 go Bratislava, ÉRDEKVÉDELMI NAPILAP fcartanovaova 21. Ter. Jeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesftőnéL Kül­földi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaée, 813 81 Bratis­lava, Nám. slobody 6. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk Index 48 0*1

Next

/
Thumbnails
Contents