Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

1992. február 26. 5 Szabad ÚJSÁG // Őrhely, végház - találkozási pontok II. A múlt században több honti szár­mazású személy is otthont vagy mű­ködési lehetőséget talált Gyarmaton. Csak néhányat említünk itt közülük. Gyürky Antal a kiváló gazdasági szak­értő és szakíró (Szelényben született) Balassagyarmaton adta ki a Borászati és Kertészeti Füzeteket (1869-70). Itt volt főügyész az ipolynyéki születésű Pajor István költő és szerkesztő, a vá­ros szellemi életének buzgó irányítója. Ipolybalog szülötte, Baloghy Dezső a megyei levéltárban dolgozott, s pa­lóc nyelvjáráskutatással is foglalko­zott. A nagycsalomijai Gáspár Imre a Röpke ivek című irodalmi lap szer­kesztésében működött közre. Ö a szlovák irodalom első tolmácsolói­nak egyike, s Mikszáth is jó barátja volt. Amit felsoroltunk, csak töredéke annak, amit említhetnénk még. Az elmúlt idő bizonyította tehát, hogy a kis Ipoly, akárcsak József Attila Dunája vagy Ady Olt folyója, nem választóvonal, hanem a közeledés át­kelőhelye, a közös sors szimbóluma. De térjünk még vissza egy kis időre a koraközépkorhoz. Átkelőhelyet emlí­tettünk az előbb, s ez a helyzeti adott­ság már az államalakulás első évtize­deiben, évszázadaiban is meghatá­rozta Gyarmat szerepét. A gyarmati vám valószínűleg a település kezdeté­től megvolt, és törvényesnek is tekin­tették azt. Természetesen más szere­pet kapott akkor, mint napjainkban. A település földrajzi fekvéséből származó helyzeti előnyöket a Balas­­sák is korán felismerték, s amint emlí­tettük, a XIII. század közepén - az akkori időben komoly erődítménynek számitó - köböl készült lakótornyot építettek ide. Balitzky János szerint ez több emeletes „öregtorony" lehetett, ami annál hosszabb kilövést és védel­met biztosított a tetején elhelyezkedő íjászok számára, minél magasabb volt. Az emeleteken elhelyezkedő la­kórészeket később palotarészek vál­tották fel. Az épületegyüttest fallal és vizesárokkal vették körül, s így valójá­ban kialakult a gyarmati erődítmény. 1525-ben már oklevél említi a gyar­mati mértéket: a 30 pintet tartalmazó „gyarmati csöbört“, melyet gabona és bor mérésére használtak. A békés kereskedelmet és vámszedést azon­ban a XVI. században a Nógrádot is egyre gyakrabban fenyegető támadá­sok akadályozták meg. Az Ipolytól dél­re eső települések már a XVI. század negyvenes éveiben pusztulni kezdtek, amíg például az Ipoly másik részén fekvő lllésfalván nem volt egyetlen lakatlan házhely sem. A XVII. század közepén, miután a rend egy kicsit ismét helyreállt, a Gyarmatot birtokló Balassa Imre kü­lönféle rendeleteket adott ki. Ezek a malmok, mészárszékek, a kocsmák, illetve a halászok munkáját szabályoz­ták. Balassa leveleiből tudjuk, hogy a gyarmati praesidiánusoknak (kato­navárosiaknak) szép szőlőhegyeik voltak már ebben az időben az Ipoly jobb partján, s ezeket többek közt a Nógrádi falvak - Ábelfalva, Bússá, Szklabonya, Újfalu, Zsély, Felsősztre­­gova, Alsóesztergály és Nagykürtös - lakóival dolgoztatták. Balassa Imre Gyarmat vámszedői részére 14 pontból álló utasítást adott ki. Előírta többek közt, hogy a „min­den kereskedő terhes szekértől 12 pénzt" kell vennie a vámosnak. Aztán adomány járt a szekéren szállított áru­ból is. Negyven kősóból például egy darab illette a vámost; a bort és a mé­zet szállító szekér után pedig 2-2 iccét kellett leadni. Az előbb szóbahozott szlovákgyar­mati szőlőkről sokat olvashat az, aki a város, Balassagyarmat történetét kutatja. Még cseh vonatkozásokat is találunk. Bozena Nemcová, aki két ízben töltött hosszabb időt hivatalnok férjénél a városban, 1858-ban ezt írta a Gyarmatról szóló néprajzi útijegyze­teiben: „A szőlóskertek a hegyek ol­dalán vannak vagy egymás mellett sorban, vagy szétszórtan, élő kerítés­sel, vagy úttal elválasztva egymástól. (. . .) A szölóskert elején van a pince, némelyeknél mély előtérrel is, ahol a szerszámokat tárolják, és itt ülnek a gazdák, mikor vasárnap kijönnek a szőlőjükbe. Némely pince fölött ház is van, melyben a vendégek részére szoba van berendezve. „Aztán leírja azt is Nemcová, hogy a „szüretre leginkább a hrusói hegyvidékről jön­nek az asszonyok és a lányok, akik különleges népviseletet hordanak." S ha már Bozena Nemcová is szó­ba jött, hadd mondjuk el, hogy Balas­sagyarmaton Hemerka Gyula kutatja a cseh írónővel kapcsolatos itteni em­lékeket. Tőle tudjuk, hogy az írónő gyarmati tartózkodásakor szlovák szolgálóik voltak Nemecéknek. Rozka és Marka nevű cselédlányuktól hat népmesét gyűjtött Nemcová. Köztük van a Tizenkét hónap című is, mely a mi tankönyveinkben is szerepel. Nemcová gyakran kijárt a szlovák­gyarmati szőlőhegyekre is, ahol talál­kozott a földbe vájt lakások egykori szegényeivel. Szlovákgyarmaton, a művelődési otthon falán 1972-ben, az írónő halálának 110. évfordulóján emléktáblát lepleztek le. Mielőtt folytatnánk utunkat, marad­junk még a szlovákgyarmati szőlőhe­gyeknél. Borovszky Samu írja megyei monográfiájában, hogy az Orbánhegy déli lejtőjén temetőre bukkantak, melynek csontvázai arccal kelet felé néztek, s mindegyiknek a fejénél egy agyagedény volt. Ugyancsak ő említi, hogy a hosszan elnyúló Mártonhegy oldalán van az úgynevezett Márton­juk, amely a néphagyomány szerint nyílás lett volna. Végpontja a Kékkőt Balassagyarmattal összekötő alagút­nak, melyen a katonaság az egyik várból a másikba járt. A hegy alatt a múlt század végén és századunk elején három göztégla­­gyár és három téglavető működött. Ezek évtizedeken át fontos szerepet töltöttek be Balassagyarmat és a kör­nyék téglaellátásában. A szóbanforgó három téglagyár kö­zül az egyik a Zichyeké volt, akik, bár kegyurai voltak Balassagyarmatnak, nem laktak a városban. 744 holdas gyarmati birtokuk központja Illés­­puszta volt. Ók birtokolták Podlu­­zsány-pusztát is (ma ez is Szlovák­gyarmathoz tartozik). A múlt század közepén itt lakott az uradalom földmé­rője, Algöver Mihály (Algöver Michal), aki Kollár szellemében írt szlovák ver­seit 1861-ben adta ki Balassagyarma­ton. Ugyanitt jelent meg másik munká­ja is, melyben a szlovák helyesírással kapcsolatban fejtette ki véleményét (Reflexie na slovensky pravopis). Rendszeresen publikált a korabeli szlovák lapokban, gyűjtötte népének meséit és dalait. Érdemei vannak Ba­lassagyarmat városi arculatának ki­alakításában, hisz egy ideig építésve­zetője volt a megyeszékhelynek. Algö­ver 1913-ban halt meg, sírja a balas­sagyarmati temetőben van. CSÁKY KÁROLY A nyilvánosság védelem Beszélgetés Tőkés Lászlóval Tőkés László, az életveszélyesen megfenyegetett erdélyi magyar re­formátus püspök nemrég egy buda­pesti templomban a szolgálati tisz­tességéről, a jézusi küldetés aláza­táról és emelkedettségéről szólt a gyülekezet előtt. Szavait nem vé­letlenül szánta minden embernek, hiszen szélsőségekben és krónikus bizalmatlanságban szenvedő ko­runkban csakis a lelkiismeret, a szeretet szava lehet az egyedüli lámpás, melyet követnünk szabad.- Püspök úr, önért megmozdult Eu­rópa. A személyes testőrségen, a tilta­kozó és együtt érző nyilatkozatokon túl van-e lehetősége ma a világnak arra, hogy biztonságot nyújtson önnek?-Abszolút védelemről soha, sehol nem beszélhetünk. Különösképpen érvényes ez a mai Romániára. Minden nap magában hordja azt az eshetősé­get is, hogy alattomos, szélsőséges elemek a kitűzött vérdíj fejében elég­tételt vesznek. S bár tudom, barátaim a világban minden segítséget megad­nának védelmemre, mégsem találha­tok, találhatunk erre nézve biztonságos megoldást. Nálunk, Romániában még nem alakult ki az intézményes véde­lem és önvédelem, s amikor például én testőröket fogadtam, szinte úgy tekintették, mintha urizálnék... Nincs ugyanakkor hivatásos testörség sem, óriásira nőtt a bizalmatlanság ember és ember között. S a Securitáte to­vábbra is dolgozik. Négyes testórsé­­gemnek például elegendő, ha egyik­nek egy hamis értesülést súgnak - például azt, hogy egyikük besúgó, megbízhatatlan -, s máris széthullott az összetartásuk. Nekem az a véle­ményem, talán a székely vagy a svájci hegyekben találhatnánk ma már csak olyan romlatlan fiatalembereket, aki­ket nem lehetne manipulálni. Az egyetlen eszköz szerintem a nyilvá­nosság ... Isten után a legnagyobb önvédelmi „fegyver". Én úgy szok­tam mondani: a sok imádság olyan, mint a légtornásznak a kifeszített háló alant. Hogyha ráesik, nem üti meg magát annyira. Ilyesfajta védőháló szerepe van a nyilvánosságnak is.- Sajtó útján közreadott nyílt, tilta­kozó leveleiben olvashattuk: Radu Ti­­mu tömeggyilkos, aki 1989-ben elren­delte és kivitelezte az ön és családja elleni hajszát Temesváron, most ki­szabadult. Ez azt sugallja, hogy ma­gyarországi balesete tavaly nem volt véletlen. Hogy az önre állított megfi­gyelő emberek bárhol a világban elérik önt... ?- Nézze: korábban - még fél évvel ezelőtt is - rendszeres védelmi őrség teljesített szolgálatot házunk körül. Azután eltűntek. Mivel a magát Ro­mán Népi Törvényszéknek nevező szervezet megfenyegetett, és én a vi­lág közvéleményéhez fordultam, a ro­mán hatóságok felajánlották - a „hi­vatalos védelmet“. Visszatértek az „őrök“. De hát hogyan lehetne ben­nük megbíznunk? Hiszen élénken él még emlékezetünkben, hogy azok, akik 1989-ben Temesvárról Menyöbe hurcoltak családommal, majd két hét múlva diadalmenetben vittek igét hir­detni Zilahra és környékére, ugyan­azok most esetleg ,,őrség“-et vállal­nak körülöttem?... Radu Timu, mint közismert, már elitéit korában, a bör­tönből megtehette, hogy felolvastassa a televízióban azt a levelét, melyben engem hazaárulással vádolt. íme a „jó titkosrendör“! A börtönben nyilván kétévi „hasznos" szakmai továbbkép­zésben részesült, kiszabadulván meg­erősödve, megizmosodva visszatér övéihez. Ami a magyarországi balese­temet illeti: hogy véletlen lett volna, arra nézve nem találok logikai szála­kat. De nem érdemes szerintem talál­gatásokkal kísérletezni a különböző, háttérben álló csoporttosulásokat ille­tően, akik fenyegetőznek. Mert min­den mögött a Securitáte és a hatalom van ma megint. De legalábbis a hata­lomnak a domináns szárnya. Ugyanez az eszköztár, ugyanazok a szemé­lyek, az „írnokoskodók", a hivatalos fenyegetők.- Püspök urat mint egyházi embert politikus magatartásáért sokan meg­ítélik. Néhány keresztény testvér, sőt, a másik erdélyi magyar református egyházkerület sem osztja a szolgálat ilyen értelmezését. Úgy gondolják, ön­nek Temesvár után vissza kellett vol­na lépnie a politikai életből, akkor most nem fenyegetnék.- A dolgok ilyen megközlítését bu­taságnak tartom. Meggyőződésem, hogy apolitikus egyház nincs. Mert az apolitikus egyház is politikus. Aki visz­­szavonul, azzal politizál a leginkább. A világ egy és oszthatatlan, s mi keresztyének vagyunk a politikában, a kézműiparban, a nagyiparban, a ke­reskedelemben egyaránt. Gondolja csak el: például az apolitikus szekták­nál komolyabb politikai hatást a politi­kusnak nevezett felekezetek sem gya­korolhatnának. Ha visszavonultam vol­na, már biztosan nem is élnék. Akkor ugyanis azt úgy tekintenék a fenyege­tők: könnyű most már megszabadulni tőle, hiszen a világ „leírta", nem tartja számon. Ez öncsalás volna számomra is, ók pedig gyengeségnek tekinte­nék. Toldi Éva - Üj Magyarország A festő gömöralmágyi otthonában (A szerző felvétele) Absztrakt kép hímzett rózsákkal Szokatlan a környezet? Egy absztrakt képen dolgozó festő a háttérben hímzett, rózsás falvé­dővel... Nos, ha úgy vesszük, Rousseau, Vámos és annyian mások, immár klasszikussá vált nagyságok sem alkottak művé­szibb környezetben, vagy éppen­séggel műteremben. Agócs Ró­bert, aki most, harmincévesen örülhetett első nyilvános kiállítá­sának így vall erről: „Nincs műter­mem, esténként a konyhában állí­tom fel a festóállványt. Általában éjszaka dolgozom, hajnalra szo­kott elkészülni a kép. Mindig azt festem, ami megragad, és úgy, ahogyan nekem tetszik. Az utóbbi időben egyre jobban vonzanak az absztrakt témák, talán ezekben találom meg az igazi stílusomat. Érzem, hogy még sokat kell tanul­nom. Eredetileg építésznek ké­szültem, de helyhiány miatt nem vettek fel, így a gimnázium elvég­zése után vízvezeték- és közpon­tifűtés-szerelőnek tanultam ki. A belső kényszer azonban nem hagyott nyugodni. Ceruzarajzok­kal kezdtem, később megpróbál­koztam a vászonnal és az ecset­tel. Jó érzés volt, amikor úgy érez­tem, sikerült megfestenem, amit elképzeltem.“ Agócs Róbert első, Rimaszom­batban megrendezett önálló kiállí­tásán 43 festmény - főleg gömöri tájkép - és ceruzarajz szerepelt. A tárlat anyagát Balázs István festőművész válogatta össze. S hogy tetszettek a képek, azt a vendégkönyv bejegyzései is ta­núsítják. Egy kisiskolás kusza be­tűkkel írott tömör véleménye való­színűleg sok látogatóéval egye­zett. Ennyi volt csupán: „Nagyon szePek FARKAS OTTÓ Hol vagytok, táncoslábú fiatalok? Újjáéled a nagykaposi Komócsa A nagykaposi Komócsa tánce­gyüttes igazán szép múltra tekinthet vissza. A „hőskorszakban", az együt­tes indulása idején olyan társaság ve­rődött itt össze, amely nevet szerzett a csoportnak Dél-Szlovákia más ma­gyarlakta vidékein is. Aztán jó ideig néma csönd honolt az együttes háza­lóján. Nemrégiben azonban felröppent a hír: éled a Komócsa, újjáalakul a tánccsoport. Vezetője Barkó Attila, a nagykaposi gimnázium egykori diák­ja, aki még az ös-Komócsában kezdte pályafutását. Az utcán összefutva meginvitált egyik próbájukra.- Valóban újjáéled az együttes? Lesz elég táncos?- Sajnos, kevesebb, mint amennyi­re számítottam. Különösen a fiúk áll­nak nehezen kötélnek, ők talán kicsit szégyenlősebbek, no meg inkább a foci érdekli őket.- És a régi táncosok?- Sokan katonáskodnak, megnő­sültek, a lányok férjhez mentek és a család mellett már nem vállalják. A régiek közül csak Balogh Erika ma­radt, aki segít a táncok betanításában is. Hosszú távon a gyermektánccso­­port segíthet a Komócsán, amelyet szintén én vezetek. Szeretném úgy nevelni a gyerekeket, hogy felnőtt ko­rukban is tudjanak és akarjanak tán­colni. Annyian jelentkeztek, hogy válo­gathattam közöttük, sajnáltam is őket elküldeni.- Látom, videótok is van, ebből ítél­ve nem lehet olyan rossz az anyagi helyzetetek.- Húszezer koronát kaptunk a vá­rostól, ebből vásároltuk, mert nagyon nagy segítség a munkánkhoz. Ez a pénz épp csak az induláshoz elég, távolról sem fedezi a Komócsa évi költségvetését. Anyagi helyzetünk ja­vítására egy „Komócsa Baráti Kört" szeretnénk létrehozni. Elhatároztuk, hogy rendszeres táncházakat szerve­zünk, hátha néhány ember kedvet kap és bejön majd a próbákra is. Ezenkívül magánvállalkozóktól is megpróbálunk némi támogatást szerezni.- Te egyébként mivel foglalkozol?- A művelődési ház alkalmazottja vagyok. A két tánccsoporton kívül még egy bábcsoport tartozik hozzám, amely szintén most van alakulóban, és szerveznek egy színjátszó kört is.- Nem lesz ez kicsit sok?-Hát... meglátjuk. Sajnos, kevés a jelentkező. Körbejártam a kaposi iskolákat, de csak a mezőgazdasági szakiskolából és gimnáziumból jelent­keztek.- Talán az a legbosszantóbb - kap­csolódik a beszélgetésbe Attila „jobb­­keze", Balogh Erika -, hogy most már tényleg csak az emberek hiá­nyoznak. Sokkal jobbak a lehetősége­ink, mint a régi együttesnek voltak. Van próbatermünk, van technika, a ré­gi öltözékek is megvannak. Csak épp a táncosokat kell kötéllel fogni. A gye­rekeket nem, azok jelentkeztek vagy százan. Pedig tulajdonképpen nekik sincs sok szabadidejük. Sportolnak, nyelveket tanulnak, zenére, különböző szakkörökbe járnak. De eljönnek, mert vonzza őket a tánc, a mozgás, no meg az egyívásúak társasága. Mindenkép­pen jobb itt, mint egy füstös videobár­­ban vagy egy pénzcsörgéstöl hangos játékteremben. Elfelé menet bekukkantok a raktár­ba. Tömött fogasokon sorakoznak a népviseletek; cifra lajbik, patyolat ingek, színes rokolyák. A sarokban egy lerobbant nagybőgő porosodik. Húrozásra vár. Mintha a táncmozga­lom mai helyzetét szimbolizálná. TÓTH FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents