Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám

1W2',eb,uiM8'___________________________________Szabad ÚJSÁG______________________________

Beszélgetés a magyar öttusa-válogatott tagjaival, valamint Horváth Marianna világbajnok vívónővel

Az aranyéremért utazunk az olimpiára

Csehszlovákiában nem túl népszerű a vívás. Ezen a tényen szeretne változtatni a Csehszlovák Vívó Szövetség. Az elmúlt hét végén először rendezte meg a pozsonyi Komensky Egyetem sportegyesületével karöltve, a Sazka és a Daewoo-Vtc támogatásával a Grand Prix Slovakia elnevezésű nemzetközi vívóversenyt. Bravúros szervezőknek bizonyultak az említettek (valamint Érsek Árpád és Botló István, akiknek neve szinte egyet jelent a somorjai vívással), hiszen 12 nemzet képviseletében rangos mezőny gyűlt egybe a Mladosf sportcsarnokban. A legnagyobb esélyesek természetesen a sportág szívéből, Magyarországról érkeztek, köztük Horváth Marianna világbajnoknővel, valamint az olimpiai bajnok öttusa-válogatott tagjaival (Fábián László, Madaras Adám, Martinék János, Mizsér Attila és Kálnoki Kiss Attila) és edzőjükkel, Buzgó Józseffel. A verseny előtt, illetve közben készült a következő beszélgetés.

— Fiúk, mennyiben más ez a csapat, mint a szöuli olimpián volt?

Fábián László: Annyiban más, hogy most már nem hárman vagyunk, hanem öten. Ebből egy itthon marad, s így lesz meg a négyes csapat.

— Szöulban egyáltalán nem volt meglepetés, hogy nyertetek. Most mintha kiegyenlítettebb lenne a világ élvonala. Ti ezt hogy látjátok?

F. L.: A kiegyenlítődés igazából abból áll, hogy az utóbbi két évben mi lettünk gyengébbek.

— Mely számokban?

F. L.: Minden számban lényegesen gyengébbek lettünk.

— Technikailag vagy erőnlétileg?

F. L.: Ez úgy egymást vonzza. Az erőnlét nagyban befolyásolja a technikai teljesítményt, s fordítva is. A technikai dolgok, önbizalomhiány, s egyéb hasonlók, esetleg befolyásolhatják a fizikai számokat.

— Ha már így átvetted a szóvivő szerepét, van egy kérdés külön a számodra. Az a hír járja, hogy te egy igazi hangulatember vagy. Ha

Mizsér Attila: Fáradt vagyok, ez a felkészülés egyik állomása.

— Ami a felkészülést illeti, minden a rendes kerékvágásban halad?

M. A.: Minden a tervek szerint, a feltételekkel is elégedett lehetünk. Minden a legnagyobb rendben.

— Ki az, aki anyagilag a legtöbbet segít?

M. A.: Hát mindenkinek a saját szponzora, nekem az Agroferm Rt.

— Fiúk, öten vagytok, s egy ember kiamarad.

Martinék János: Hát végül is ketten maradnak ki, mert az olimpián csak három ember versenyezhet.

Madaras Ádám: No, akkor pontosítsunk! Mert egy ember itthon marad, s egy tartalék pedig utazik. Valaki közülünk nem kap repülőjegyet.

— Jani, ez a verseny mit jelent nektek?

M. J.: Most jöttünk haza egy kéthetes edzőtáborból, a Kanári-szigetekről. Nagyon fáradtak vagyunk, nem valószínű, hogy itt most villogni fogunk, Vívunk valamit, aztán elmegyünk haza.

szép az idő, sok a csinos lány, akkor verhetetlen vagy, ellenben, ha esik és csupa öreg nénike van kinn a lelátón, te sem ismersz magadra.

F. L.: Ez egyáltalán nem igaz, ezzel a Madaras van így.

— Ádám, mit szólsz ehhez a provokatív megjegyzéshez?

Madaras Ádám: Nem igaz, tagadok, mindent tagadok!

— Amint látom csapaton belüli hangulat pompás, jobb nem is lehetne. De hogy megy a vívás, és mit tudtok az ellenfelekről?

Kálnoki Kiss Attila: Ami a mai versenyt illeti, az ellenfelekről semmit nem tudok. Nagyon sok magyart láttam, a cseh srácokat is ismerem, a többiekről egyébként semmit nem tudok. A vívás elég jól megy, az úszás az amiben viszonylag gyenge vagyok, a többi számban egyébként nincs semmi problémám, mondjuk néha a lövészettel vannak bajok.

— Laci, hogy érzed magad a medencében?

F. L.: Nagyon ravasz a kérdés. Attól függ, hogy mit kell benne csinálni. Mert ha úszni kell, akkor elvagyok, egyébként nem szeretek benne lenni.

Amíg az öttusa-válogatott tagjai az első forduló asszójait vívták, néhány kérdés erejéig sikerült mikrofonvégre kapni Horváth Marianna világbajnoknőt:

— Milyen érzés az, amikor mindenki azt várja tőled, hogy nyerjél, az esélyes szerepét mennyire szoktad már meg?

H. M.: Nem lehet megszokni.

— Ez a verseny mit jelent neked? Minden versenyre egyformán készülsz, vagy azért a mezőny rangjától függően tudsz válogatni is, hogy „na itt kell megmutatni, ez pedig egy olyan verseny, amely egy jó felkészülési, edzési lehetőség”?

H. M.: Ez egy felkészülési verseny, mert egy hét múlva lesz a női tőr BEK, azon is el kell indulnom, aztán pedig lesz a katowicei torna. Mivel ebben az évben nem vívok olyan jól, ezért ez egy jó edzési lehetőség a Világ Kupákra.

— Ha be kéne mutatkoznod az olvasóknak, mit mondanál el magadról?

H. M.: A vívással vagy a magánéletemmel kapcsolatban?

— Ami a magánéletet illeti, teljesen rád bízom, nem akarok vájkálni benne.

H. M.: A vívásra összpontosítva talán annyit, hogy 13 évesen kezdtem foglalkozni a sportággal, ma is a Budapesti Honvéd versenyzője vagyok. Tavaly indult be igazán a vívás, ekkor lettem világbajnok, Európa-bajnok, Universiade-győztes és nyertem meg a Világ Kupát.

— Most milyen formában vagy és mit tudsz az ellenfelekről?

H. M.: Jelenleg nagyon rossz a formám, s ahogy itt elnézem az ellenfeleket, a magyarokon kívül csak csehszlovákot és egy lengyelt ismerek.

— Az idei Világ Kupától mit

vársz, és ki lehet veszélyes ellenfél?

H. M.: Idén is ugyanúgy esélyesnek tartom magam, és hogy ki lehet veszélyes? A magyarok közül bárki, valamint az olaszok, németek és franciák.

Közben az öttusa-válogatott tagjai, Mizsér Attila kivételével, sikeresen vették az első forduló akadályait. — Attila, ezek az ellenfelek nehezek voltak?

M. A.: Nem az ellenfelek voltak nehezek, hanem én vagyok az ügyetlen, és valószínűleg a legfáradtabb is.

— Ki nevezett el téged „Rizsának”?

M. A.: Ez a nevemből, a Mizsérből adódik. Egyébként nagyon régen történt, 11-12 évesek lehettünk, amikor a csoportban az egyik srác Rizsának keresztelt, de valójában egy nyomdahibának köszönhetem becenevemet. Az egyik újságban ugyanis egy háromtusa verseny eredményeit közölték, s véletlenül Riszérnek írták a nevemet, így lettem Rizs, Rizsi, Rizsa.

— Egyébként a rizst nem szereted?

M. A.: De megeszem, a krumplit azonban jobban szeretem köretnek.

— Kéthetes a kis Mizsér, ezek szerint még nem is láttad?

M. A.: De, láttam már az edzőtábor előtt.

— Elárulhatnád, fiú-e vagy lány?

M. A: Lány, és Alexának hívják.

— Gratulálunk a gyermekhez, jó egészséget és legalább olyan sikereket kívánunk neki, mint a „papának”.

Az első akadályt Martinék János vette a legsikeresebben.

— Jani, ez a két darab 5:0 mit jelent?

M. J.: Vagy azt jelenti, hogy az ellenfelek gyengék, vagy pedig én kezdtem erősen.

— Laci előbb megjegyezte, hogy Nyugat-Berlinben egyszer egy versenyen ő egymás után öt darab 5:0- át csinált Van-e valamiféle lista, amit vezettek a csapaton belül, amely a Laciéhoz hasonló csúcsokat jegyzi.

M. J.: Nagyon nehéz lenne vezetni egy ilyen listát. Egyébként sem lehet összehasonlítani a két teljesítményt, mert Laci az olyan vívók közé tartozik, akik az egyéni vívóversenyen is megállják a helyüket, ő már kétszer is indult egyéni világbajnokságon, így nem lehet a két teljesítményt összehasonlítani.

— Laci, maradt-e valami babona Szöulból, valami, amit biztos ugyanúgy fogsz csinálni Barcelonában is?

F. L.: Egy öttusázónak ezerféle babonája van, felsorolni is nehéz lenne. Egy babonát kéne csak betartani, hogy ugyanúgy nyerjük a csapatot, mint Szöulban.

— S az egyéniben?

F. L.: Az csak egy hozomány lenne, egy jó ráadás.

— Összehasonlítva a Szöul előtti hangulatot és formát a jelenlegivel, lehet-e ebből még érem Barcelonában?

M. J.: Ha az elképzeléseknek megfelelően sikerül a felkészülés, akkor még bármilyen érem lehet.

F. L.: Ha nem úgy állnánk neki, hogy nyerni akarunk, nem lenne érdemes csinálni.

Ezek után lássuk, mit szól ehhez Bugzó József edző.

— Mester, most jöttek haza a Kanári-szigetekről, hogy sikerült az edzőtábor?

Buzgó József: Az edzőtábor kitűnően sikerült, nagyszerű időjárási és egyéb körülmények között dolgozhattunk. A hangsúly a futáson volt, naponta 20—25 kilométert futottunk. Nagyon elégedett vagyok a fiúkkal, mert zokszó nélkül végezték a munkát. Ami a vívást illeti, Mizsérnek kevésbé megy, a többiek pedig különben is jó vívók. Mindannyian megálják helyüket a magyar vívók mezőnyben, Fábián és Madaras egyéni magyar bajnokok, de Kálnoki és Martinék is mindig a jó vívók közé tartoztak. „Rizsa” már lelkileg nagyon nehezen szánja rá magát egy ilyen megmérettetésre, neki egyébként is problémái szoktak lenni a vívással. Az ehhez hasonló versenyeket is arra használjuk fel, hogy alapvető változásokat eszközöljünk az ő fejében. Ami a többi számot illeti: lovaglásban nem dolgoztunk kint, de előtte otthon sokat lovagoltunk, az úszást illetően, még csak a munka felénél járunk, most kezdődnek csak az intenzív edzések. A lövészet pedig egy folyamatos munka, az elvégezett munka minőségére igazán csak a versenyek adhatnak választ, a futásból állunk a legjobban.

— Összehasonlítaná a szöuli csapatot a mostanival?

B. J.: Az egy teljesen más csapat volt. Fiatalok voltak, törekvők, előtte nyertek 87-ben egy világbajnokságot a franciaországi Moulinban. Az olimpián csak arra kellett figyelni, hogy az ember egy kicsit visszafogja őket, akkor még minden lendületből ment. Most már ugye ott az esélyesség terhe, ott van a két kudarcos világbajnokság, Lahtiban és San Antoniőban, ez most már egy teljesen másik csapat. A tapasztaltak rutinját azonban megfelelően fel lehet használni. Új emberek kerültek a válogatottba, új impulzusokkal remélem föl lehet a fiúkban ébreszteni az alvó oroszlánt.

— Éremesély, olimpia?

B. J.: Ezt kár lenne tagadni. Lehetne okosakat meg furcsákat mondani. Mi az aranyéremért utazunk az olimpiára, semmi más nem számít jó eredménynek csak az arany.

— Az egyéniben kitől mit vár?

B. J.: Az egy teljesen más kérdés,

s alapvetően a pillanatnyi formától függ. Jelenleg is kapásból tudok mondani 15 embert, aki egyéni olimpiát nyerhet öttusában.

— Kinek mi jut eszébe a csehszlovákiai magyar sport kapcsán?

F. L.: Nagyon nehezet kérdeztél, elsőre igazából senki sem ugrik be. Ezen gondolkodni kell. Várjunk csak, az a diszkoszvető gyerek magyar volt, hogy is hívták?

Kálnoki Kiss Attila: Bugár!

F. L.: Bugár, Bugár Imre!

B. J.: Ha egy magyar embert kell mondanom, az első név, amelyik beugrik, Érsek Árpád, aki személy szerint nekem nagyon jő barátom, ezenkívül jó vívó és szakember. Szoktunk hozzá kijárni Somorjára edzeni és baráti látogatásokra.

— Pár évvel ezelőtt Önt egészen más szerepkörben láthattuk itt Dél- Szlovákiában. Alsószeliben, az olimpikonok focicsapatában kergette a labdát Ez a hobbi még ma is él?

B. J.: Ugyanúgy csináljuk. A csapat főleg korábbi olimpiai bajnokokból és olyan vívókból áll, akik már az aktív sportot abbahagyták, de szeretnek mozogni: többek között Abai, Szabó Bence, Bujdosó- Rendes, nagypályás bajnokságot játszunk, s most elég jól állunk. Amíg az egészségünk engedi, folytatni szeretnénk, csak az a baj, hogy egyre inkább öregszünk...

— Kérem üzenjenek valamit az olvasóknak, a csehszlovákiai magyaroknak!

B. J.: A legfontosabb az, hogy továbbra is maradjanak olyan egységesek, mint amilyen egységesek most az én információim szerint. Bármennyire is kisebbségben vannak, maradjanak meg magyarnak, mert tudom, hogy otthon, Magyarországon, sokkal könnyebb magyarnak lenni, mint itt.

D. Tok Ernő