Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-04 / 29. szám
1992. február 4. 3 A jugoszláviai albán közösség tagjai búcsúztatják társukat, akiket egy szerb rendőr megölése után megtorlásként gyilkoltak meg Kosovóban. Felvételünk Donja Ukca községben készült (Telefotó: CSTK/AP) Veszélyben a Vance-terv? Milan Babies cáfol A jugoszláviai Krajina vezetője Milan Babies cáfolta azokat a híreket, miszerint a szerb—montenegrói csúcsértekezleten egyetértett volna az ENSZ jugoszláviai béketervével. A hírközlő eszközökben jelentések látlak napvilágot arról, hogy már minden tagállam egyetért a Vance-terweL Babies ezzel szemben közölte, hogy sem kormánya, sem ő nem fogadta el a Vance-tervet az ENSZ-erők elhelyezéséről A tegnapi Borba című lapban Babies közölte, hogy az említett ülésen nem politikai vita folyt, hanem egyértelműen nyomást gyakoroltak a Krajina képviselőjére. Az egyetértés a Vance-terwel elhangzott ugyan, de azt Mile Paszpalj, a krajinai parlament elnöke mondta ki. Babies szerint ilyen lépésre Paszpaljt senki sem hatalmazta fel. „Nem volt megbízatása, hogy bármit is aláírjon, vagy engem helyettesítsen. Jelen voltam Belgrádban” —jelentette ki Babies. A Borba szerint nem hivatalosan közölték, hogy állítólag Bozsovics szerb kormányfő kijelentette, miszerint Szerbia nem szándékozik tovább harcolni. A szerb hatóságok meghiúsítottak egy kommandó akciót, amelyet a horvátok a bezdáni Duna-híd ellen terveztek (ez a híd jelenti az egyetlen közúti öszszeköttetést a Vajdaság és Baranya között). Az incidens során egy szerb rendőr meghalt, két horvát robbantási szakember megsebesült. A mintegy húsztagú osztag néhány tagját elfogták — jelentette a Tanjug. A szerb hatóságok állítása szerint a terroristák valószínűleg kétéltű járműveken érkeztek Baranya vagy Magyarország irányából. Horvátország és Szlovénia ezen a héten felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatot — közölte Tudjman horvát elnök. A magyar kisebbség problémái Jugoszláviában Megtorlás behívóval Annak ellenére, hogy ma már Szerbia vezetősége is a békéről és a háború befejezéséről beszél a tartalékosok mozgósítása tovább folyik. Mint arra a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének közleménye rámutatott, a hatalmon lévő párt és a jugoszláv hadsereg a mozgósítást egyre inkább egyfajta megtorlásként, az ellenséggel és a kisebbséggel való leszámolásra használja fel Mindmáig több mint 25 ezer vajdasági magyar kényszerült elhagyni otthonát, és újabb százak és ezrek menekülnek továbbra is külföldre. Vékás János, a VMDK alelnöke az újabb mozgósítási hullámról a BBC riporterének kijelentette: „Nemcsak a magyarok, hanem a szerbek is tömegesen menekültek Magyarországra és más európai országokba. Ha Szerbia rendezni akarja belső viszonyait, akkor katasztrofális következményekkel kell számolnia. Hiszen a legjobb korban levő, a legjobb vállalkozó képességgel rendelkező fiatalok távoznak az országból.” A BBC tudósítója rámutatott, hogy a tartalékosok mozgósítását nem a nemzetiségi arányszámmal összhangban hajtják végre. Eszerint jóval több magyart mozgósítanak, mint amennyi a vajdasági magyarság arányszáma. A VMDK közleményében utal ezekre az adatokra és hangsúlyozza, hogy a mozgósítás az utóbbi időben egyre inkább politikai célokat szolgál. Vékás János ezzel kapcsolatban kijelentette: „Sajnos, nagyon nehéz adatokhoz jutni, a mozgósítással kapcsolatos ügyeket ugyanis kivették a polgári közigazgatás kezéből. Ezt most kizárólag a katonai szervek végzik a Vajdaságban is, és erre vonatkozó adatokat nem szolgáltatnak ki. Mi a körzeti szervezeteink és tagozataink által begyűjtött adatokból arra a megállapításra jutottunk, hogy a mozgósítást egyértelműen a politikai megtorlás eszközeként használják fel.” BAC HÚSFELDOLGOZÓK FIGYELMÉBE! A Saint Nicolaus, s.p. Ul. 1. mája 113 031 20 Liptovsky Mikuláé széles választékban. A megrendeléseknek 7 napon belül eleget teszünk. Kérésre részletes árulistát küldünk. Tájékoztatás: tel.: 0849/255 45, 261-es mellék, fax: 0849/253 51 (Ivanková mérnök) SZÚP-94 Szabad ÚJSÁG A kapcsolatok hét évtizede (Folytatás az 1. oldalról) nelmet, a kulturális hagyományokat, és ezen az alapon szoros együttműködést és olyan kapcsolatokat hozzunk létre, amilyenek a nyugat-európai államok, vagy a skandináv országok között kialakultak" — mondotta a magyar külügyminiszter. „Úgy vélem, hogy ha a politikai erők komolyan akarják, igen gyorsan létrehozhatunk ilyen kapcsolatokat. Európa támogat ebben és ezt a folyamatot segíti társulásunk is az Európai Közösségekhez, éppúgy, mint azok a tervek is, amelyek a szabad kereskedelemmel állnak kapcsolatban. Nagy lehetőségeket látunk arra, hogy a már ma is jó csehszlovák—magyar kapcsolatok a jövőben még jobbak legyenek. Ha megfelelő kapcsolatokat teremtünk gazdasági téren, akkor a már korábban kinyilatkoztatott, de nem létező barátság a cseh, a szlovák és a magyar nemzet között szoros együttműködéssé változhat és ezen az alapon igaz barátsággá fejlődhet. Ma erre minden feltételünk megvan” —jelentette ki befejezésül Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. Az EK külügyminiszteri értekezlete A FAK-ról és Jugoszláviáról Az Európai Közösségek külügyminiszterei tegnap Brüsszelben tanácskozást kezdtek a közösség viszonyáról a volt Szovjetunió utódállamaihoz, valamint Jugoszláviához. A tanácskozás napirendjén szerepel az EK-tagállamok területén létrejövő egységes piac és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás közti viszony is. A külügyminiszterek foglalkoznak a latin-amerikai kapcsolatokkal és az arab államokba irányuló export polgári és katonai vonatkozásaival. A brüsszeli tanácskozáson nincs jelen Dumas francia külügyminiszter, aki belpolitikai problémák miatt marad távol. Az ülést zajos légkörben kezdték meg, mert az EK székhelye előtt többszáz macedón tüntetett amellett, hogy országukat az Európai Közösségek ismerje el. Amikor az EK elismerte Szlovénia és Horvátország függetlenségét, „megfeledkezett” Macedóniáról, nyilván Görögország nyomására. Megfigyelők feltételezik, hogy a jelenlegi ülésen feloldják a Mon-Bombázták Sztyepanakertet Azerbadjzsán fegyveres erői tegnapra virradóra bombázták Hegyi Karabah fővárosát, Sztyepanakertet. Örmény részről bejelentették, hogy egy személy életét vesztette, többen megsebesültek. Az örmény elnök biztonságpolitikai tanácsadója közölte, hogy Sztyepanakertre tíz rakéta és húsz akna hullott. Ennek ellenére a helyzetet viszonylag stabilizáltnak tekinti. tenegro elleni gazdasági szankciókat, amelyek ezután már csak Szerbiával szemben maradnak érvényben. A Független Államok Közösségéről a külügyminiszterek a nemrégen lezajlott washingtoni segélynyújtási konferencia értelmében tárgyalnak. A volt Szovjetuniónak nyújtandó segítség 75 százalékát az EK tagállamai nyújtják. Pithart Thaiföldön Pelr Pithart cseh kormányfő, aki hivatalos látogatáson Bangkokban tartózkodik, tegnap tárgyalt Anando Patyarcsun kormányfővel és helyettesével Pao Szaraszinnel. A thaiföldi vezetők érdeklődtek az iránt, milyen tapasztalatai vannak Csehszlovákiának a Vietnammal, Laosszal és Kambodzsával folytatott együttműködés terén, mert ezekkel az országokkal háromoldalú együttműködésre törekednek. Thaiföld érdeklődik nehézipari és nyersanyag-kitermelési beruházások iránt, főleg Vietnamban és Laoszban, mert Thaiföldnek kevés a nyersanyaga. A tervek szerint a cseh fél szállíthatná a gépi berendezéseket, Thaiföld pedig tőkével venne részt a háromoldalú együttműködésben. Előnyt jelent, hogy Csehszlovákia már geológiai kutatásokat végzett Vietnamban és rendelkezésére állnak a szükséges adatok. Pithart találkozott a vállalkozók képviselőivel és a thaiföldi kereskedelmi kamara vezetőivel is. Feltehetően ma aláír egy egyészségügyi és kulturális együttműködési szerződést a Cseh és a Szlovák Köztársaság nevében is. Az algériai rendőrcsapatok az As-Sunna mecset közelében belelőttek az Iszlám Üdvfront hívei közé. A rendőrség beavatkozását azzal magyarázzák, hogy a legújabb rendelet szerint a mecseteket nem szabad politüáa agitáció céljaira felhasználni A fundamentalisták több helyütt tiltakoztak az intézkedés ellen. Képünk egy algériai rendőr beavatkozását ábrázolja (Telefotó: ÖSTK/AP) Könnyebb Washingtonban, mint odahaza Gorbacsov nyomdokain A Kommerszant című moszkvai lap Jelcin tengerentúli útját kommentálva azt írja, hogy az orosz elnök Gorbacsov nyomdokain halad: külföldön próbál megoldást találni a hazai problémákra. Éppúgy mint Gorbacsov idején, ma is könnyebb az utazás a vezető számára Nyugaton, mint saját országában. Jelcin londoni, Camp-David-i és ottawai tárgyalásai pihenésszámba mentek az ukrán elnökkel a fekete-tengeri flottáról folytatott tárgyalásokhoz viszonyítva. Az ország biztonságáról azonban elsősorban Kijevben, Groznijban, Kazanyban és Tbilisziben kell dönteni, nem Washingtonban. A Kommerszant szerint Jelcin még Gorbacsov szóhasználatát is átvette. Igaz, Jelcinre is ugyanazok a problémák várnak, mint Gorbacsovra elnöksége korai időszakában. Feltehető, zárja a lap kommentárját, hogy Jelcin taktikája a jövőben is hasonló lesz Gorbacsovéhoz, mert helyzete erre kényszeríti. A külpolitikai sikereket belpolitikai tőkévé kovácsolni — ez Hruscsov óta a konszolidáció legbeváltabb módszere. JaMES BAKER amerikai külügyminiszter két héten belül újból Moszkvába látogat, hogy a leszerelésről tárgyaljon. Ezt Borisz Jelcin tengerentúli utazásáról hazatérve jelentette be. Az USA védelmi minisztere „lényeges áttörésnek” nevezte azt az orosz javaslatot, hogy hozzanak létre közös kozmikus véderőt. Ugyanakkor elutasította Jelcinnek azt a kezdeményezését, hogy 2500-ra csökkentsék mindkét oldalon a hadászati atomrobbanófejek számát. O laszországban Cossiga elnök feloszlatta a parlamentet. Az előrehozott választások április 5-én és 6-án lesznek. Az új parlament április 23-án tartja első ülését. Adreotti kormánya addig is hivatalában marad. N émetország Szociáldemokrata Pártja nem fogja támogatni a szövetségi parlament olyan határozati javaslatát, amely lényeges változtatásokat követelne a német—csehszlovák alapszerződés szövegében. Ezt Johannes Rau jelentette ki Jiff Dienstbiemek, aki Észak-Rajna-Vestfáliában tárgyalt. Szczecinből kifutott az a dán teherhajó, amely fedélzetén 12 csehszlovákiai harckocsit szállít Szíriába. A szállítmány a 159 tankra szóló megrendelés része. A hajó ezenkívül pótalkatrészeket és lőszert is szállít a harckocsikhoz. BuRLAKOV, a FÁK Németországban állomásozó csapatainak parancsnoka kijelentette, hogy a Németországból kivonuló csapatokat nem helyezik el Oroszország területén, hanem többségükben feloszlatják őket. Németországból eddig 165 ezer katonát vontak ki, és 34 ezer gépkocsit, harckocsit és páncélozott járművet szállítottak el. TaTÁR képviselők, akik az egész volt Szovjetunió területéről érkeztek Kazanyba, határozatot fogadtak el, amely kimondja, hogy a tatár nemzetnek joga van küzdenie az orosz hódítók ellen, sőt, felszabadító háborúi is folytathat. A nagygyűlésen kikiáltották a Tatár Köztársaság függetlenségét és felkérték az ENSZ-t, hogy ismeije el az új országot. A köztársaságban most kettős hatalom létezik. A hivatalos vezetés úgy véli, hogy az új parlament ambíciói nem meggyőzőek. TÖRÖKORSZÁG keleti hegyvidékén tegnap folytatódott a lavinasorozat. A hótömeg tegnap négy személyt temetett maga alá és több házat döntött romba. A lavinasorozatnak eddig már 178 áldozata volt. Tegnap további 35 áldozatot találtak holtan Gormec községben a hó alatt. A mentési munkálatokba bekapcsolódtak a Törökországban állomásozó amerikai csapatok helikopterei is. N orvégiából érkezett a hír, hogy Borisz Jelcint jelölték az 1992. évi Nobel-békedíjra. A további jelöltek között van az ausztrál külügyminiszter, egy guatemalai parasztvezér és az Üdvhadsereg egyházi segélyszervezet is. JeLCIN orosz elnök szerdán Franciaországba utazik, hogy találkozzék Mitterrand elnökkel és Párizs főpolgármesterével. A BALTI államokból visszatért az az orosz kormányküldöttség, amely a három köztársaságban állomásozó haderő kivonásáról tárgyalt. Litvániában és Lettországban Sahraj miniszterelnökhelyettes megállapodott a kivonulás időpontjáról, Észtországban a tárgyalások eredménytelenek voltak. ICaDHAFI líbiai vezető kompromisszumot javasolt az Egyesült Államoknak a személyszállító repülőgépek elleni merénylők ügyében. Kadhafi kijelentette, hogy a Nyugat a nemzetközi terrorizmus ügyében Líbiát áldozati báránynak szemelte ki. Először történt meg az ENSZ történetében, hogy a nyugati vezető országok a Biztonsági Tanácsot olyan határozatra bírták rá, amely beavatkozik valamely ország bírósági eljárásába, mondta Kadhafi. Thaiföldi utász zászlóalj indult Kambodzsába, hogy segítsen felszedni a polgárháború idején telepített hatalmas mennyiségű aknát. A thaiföldi katonák egy 50 kilométeres útszakaszt akarnak megtisztítani, hogy az úton hazatelepülhessen az a 350 ezer kambodzsai menekült, aki Thaiföldre szökött a polgárháború elől. A későbbiekben még hétszáz katona érkezik, hogy az ENSZ-csapatokkal együtt további területeken hatástalanítsa az aknákat.