Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-28 / 23. szám

1992. január 28. 5 Szabad ÚJSÁG Szakemberképzés Nagykaposon: (Sz)oktatás a jövőre Kínkeserves, gyötrelmes átala­kulás folyamatát éli a mezőgazda­ság, miközben milliárdos nagy­ságrendű mérleghiánnyal küszkö­dik. A különféle, koncepciótlan el­képzelések szerint: az állami szektortól, a szövetkezeti és rész­vénytársasági formán keresztül a farmer- és magángazdálkodási rendszerig megtalálható lesz majd’ mindenféle termelési forma. Félő, hogy a monopolhelyzetben levő felvásárlóüzemek a mező­­gazdasági termékeket feldolgozó élelmiszer-ipari vállalatokkal és az értékesítő hálózattal együtt - amelyek az utóbbi egy-két év­ben ugyancsak megtollasodtak - továbbra is megtorpedózhatják az önszabályozó piaci mechaniz­musok kialakulását. A piacgazdálkodásra való átál­láshoz - az újszerű termelési és feldolgozási módszerek a techno­lógiák bevezetéséhez, működte­téséhez, valamint a bel- és külföl­di piacok felkutatásához, illetve az üzletkötések sikeres lebonyolítá­sához - képzett szakemberekre (köztük középkáderekre) van, s lesz szükség! Vajon hogyan ké­szült fel és mennyire alkalmas eme elodázhatatlan és senki másra át nem hárítható feladat végrehajtására az iskolarendsze­rünk? Ha figyelembe vesszük, hogy például a gazdasági nagyhata­lommá fejlődött japánok, az elké­pesztő ütemű haladás egyik titkát a hagyományos japán mentalitás­ban és a nevelési-oktatási mód­szerekben jelölték meg - akkor minden okunk megvan az aggo­dalomra. Köztudott, hogy a szi­getországban az iskolák műszaki felszereltsége és tananyaga mint­egy tíz-tizenöt esztendővel előzi meg a csúcstechnológiával csúcstermékeket előállító terme­lés színvonalát, vagyis - a gya­korlatot. S nálunk mi a helyzet? Leg­alább ugyanennyi esztendővel kullogunk a mindenkori technikai­termelési színvonal nyomában. Gondolkodásmódunkat, életstílu­sunkat, értékrendünket és erköl­csi magatartásunkat összehason­lítva pedig arra a meggyőződésre juthatunk, hogy nálunk szinte le­küzdhetetlen elvi akadályai van­nak az ország fejlődését nagyobb sebességre kapcsoló reformintéz­kedések sikeres végrehajtatá­sának. Az alábbi állítások igazságtar­talmát bizonyítandó, ismerked­jünk meg egy „eleven“ példával a sok közül. A nagymúltú, jó szakembereket képző (magyar tannyelvű) Nagy­­kaposi Mezőgazdasági Középis­kolát 1985-ben kétnyelvúsítették. Ez úgy történt, hogy egy miniszté­riumi rendelet alapján - az ala­csony osztálylétszámokra hivat­kozva - előbb kilátásba helyezték az iskola önállóságának meg­szüntetését vagy egy más intéz­ményhez való csatolását, majd később azzal a feltétellel garantál­ták a (meg)maradásukat, ha elfo­gadják a töketerebesi szlovák nyelvű élelmiszer-ipari középisko­lából kivált mezőgazdasági irány­zatú osztályok ideköltözését. Az iskola néhány hónapja meg­választott új igazgatója, Svarda István mérnök tájékoztatása sze­rint: jelenleg a négy-négy párhu­zamos (szlovák-magyar) osztály­ban, fele-fele arányban összesen 240 - hetvenöt százalékban ma­gyar nemzetiségű! - diákot oktat­nak. Vagyis a szlovák osztályok­ban tanulóknak is mintegy a fele magyar anyanyelvű!... Még min­dig szép számmal vannak olyan szülök, akik szúklátókörúségben szenvedve képtelenek megérteni, hogy gyerekeik sziovák iskolába kényszerítésével eredeti szándé­kukkal ellenkező eredményt érnek el. Az általában amúgy is gyenge előmenetellel érkező magyar alapiskolások csak kínlódva rá­gódnak a szlovák nyelvű középis­kolás tananyagon. Megtörténik, hogy a szlovák osztályba járó ma­gyar diák arra kéri a magyar nem­zetiségű, de szlovákul előadó ta­nárt, hogy magyarul is mondja el neki(k) a tananyagot... Ebben a középiskolában egye­lőre nem szorgalmazzák a közös igazgatóság alatt lévő magyar és szlovák osztályok önálló iskolákká történő különválását.- Még nem tudni, milyen kon­cepció szerint folytatjuk a szak­emberképzést - mondja az igaz­gató; - Vagy hogy mennyi, s mire fordítható támogatást kapunk a jövőben a kormányzattól? Az sem világos, hogy a mezőgazda­­sági üzemeknek, illetve a kialaku­ló termelői csoportosulásoknak milyen elvárásaik lesznek intéz­ményünkkel szemben?- Milyen változtatásokat esz­közölnek az utóbbi időszakban, s milyen törekvések vannak ki­bontakozóban?- 1980-ban felsőbb intézke­désre különválasztották az elad­dig is vegyes képzést nyújtó állat­tenyésztés-növénytermesztés szakpárosítást. Ennek az lett a következménye, hogy a végzős diákjaink nehezebben tudtak el­helyezkedni. Jelenleg újra össze­vont szakon folyik a szakem­berképzés. A múltban minden végzősünket el tudtuk helyeztetni valamelyik mezőgazdasági üzem­ben. Mára ez a kiváltság is meg­szűnt. Amíg az előző évtizedek­ben a végzősök 75-85 százaléka maradt a pályán, addig a legutób­bi visszajelzéseink szerint ez az arány ötven százalék alá süllyedt. Vagyis: az innen kikerülő ifjú szakemberek többsége nem a végzettségének megfelelő mun­kakörben helyezkedik el... Ebből nekünk is le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Az iskolaszék mellett működő tan­tárgybizottság már dolgozik az oktatási program szakirányzatok­kal való kibővítésén. Elképzelése­ink szerint - az általános ismere­tek mellett - akár csoportokban is folytatnánk a speciális igényű ké­pesítést nyújtó képzést.- Új oktatási programhoz, új szaktárgyak beindításához jól képzett pedagógusokra és kor­szerű segédeszközökre, mű­szaki felszerelésre van szük­ség. Nagykaposon vajon meg­van mindez?-A képesítés és a szakmai gyakorlat szempontjából is „ütő­képes", 19 fős pedagógusgárdá­val tevékenykedünk. A közös igazgatóság alatt lévő tantestület­ben nincsenek külön „szlovák“ és „magyar“ tanárok. Egy-két oktató kivételével valamennyien magyar nemzetiségűek, és mindkét tago­zaton egyenlő óraszámban taní­tanak. A magyar tanárok részéről a szlovák nyelven való előadás nagyobb energiaráfordítást, idő­igényesebb felkészülést kíván. Ezért nyelvi pótlékra lennének jo­gosultak, de a felsőbb szervek ezt nem veszik figyelembe. Mint ahogy az iskolánk színvonalas múköd(tet)éséhez szükséges anyagi fedezet biztosításával sem túl sokat törődnek.- Van-e jóváhagyott költség­­vetése az iskolának?- Még nem tudjuk, hogy meny­nyi pénzt hagynak jóvá erre az esztendőre. A költségvetés-terve­zetet az előző esztendő „árfolya­mán“ kellett (volna) kidolgoznunk Nem sok jóval biztat, hogy tavaly sem utaltak át a számlánkra egy - szakmai véleményezés alapján jóváhagyott - pénzösszeget. Az időközben fel-felgyülemlett szám­láinkat részletekben, több hóna­pos késéssel egyenlítették ki. Volt olyan időszak, hogy 3 (három) korona volt a bankszámlánkon. Az üzemeltetőinket persze ez egyáltalán nem érdekelte: állan­dóan pereskedéssel fenyegettek. Hitelvesztetté váltunk. Segédesz­közként és az ügymenet korsze­rűsítésére kértünk egy videót, egy telefaxot, százezer koronát szá­mítástechnikai berendezések vá­sárlására, és további támogatást a járművezetők képzését szolgáló „autóiskola“ műszaki felszerelt­ségének bővítésére. A hangzatos ígéretek ellenére semmit sem kaptunk. Maga a negyven éves épület is sürgős felújításra szorul. A tető beázik, a csatornákat megette a rozsda. Mintegy kétmillió korona kellene a rekonstruációra... Nem tudjuk, mit hoz számunkra ez az esztendő, hogy a távolabbi jövőről már ne is beszéljünk. Csupán egyvalamiben lehetünk biztosak: Pénzből az idén is kevés lesz. Utóirat: A tárca anyagi gondjai közis­mertek. Az oktatásnak juttatott pénzbeli támogatás is folyamato­san csökken, mert mindig akad(t) valami fontosabb. így cselekvés helyett sokszor pótcselekvés ma­radt: az iskolák és a minisztérium kölcsönös egymásra mutogatása. Márpedig az iskolák - joggal - az ígéreteknél megbízhatóbb garan­ciákat követelnek. Hiszen nagyon fontos, hogy e téren mikor és hogyan változnak meg a dolgok. Nem kevesebb múlik ezen, mint a jövő társadalom képe. KORCSMÁROS LÁSZLÓ Kétperces „Zöld majom a nyerő!“ Lóvá tesznek, koplalni fogok és borban mosdok majd az új esz­tendőben. A valódi, ízes népi ba­bonáknak ugyanis sosem tudtam ellenállni. Tehát amit az új eszten­dő első óráiban tettem, az az év végéig elkísér, sót mi több - nyo­momban lesz, üldözni fog! S hogy mindezért kinek mondhatok kö­szönetét? A címzett a szilveszteri bál szervezője, pontosabban egy magáncég. A helyszín: a Csemadok érsek­újvári járási székházának nagy­terme. Pompás ruhák, művészi hajkoronák, életrevaló zenekar gondoskodik az ámításról, hogy itt minden eddigit meghaladó ma­­gán-óévbúcsúztató készül. Néhány perccel később: a ba­ráti társaság nagy része a terem másik végébe szakadt. Az elkö­vetkező két óra rimánkodással, vendégkárosítással, asztalhuzo­­gatással telik. Fáradtak vagyunk és szomjasak. S mivel a borban alighanem meleg fürdőt vehetünk, nekiesünk a hazai pogácsának. Két órával éjfél előtt: a parkett megüresedik, várakozásteljesen bámuljuk tányérjainkat. ígérik a vacsorát. Majd azt is mondják már, hogy megérkezett. Várunk, várunk. Kisvártatva - vagy inkább ,,nagyvártatva“ - zsírjában fa­gyott hurkát hoznak. A kenyeret mintha külön a mi számunkra szá­rították volna. A változatosság kedvéért a táncparkettet vá­lasztjuk. A nagy pillanat mámorában: a hat személynek szánt hétdecis pezsgősüveg mintha csúfondáro­­san vigyorogna: „Osszatok szét, ha tudtok!“ Tombolahúzás követ­kezik. A színpadon a cég ifjú tulaj­donosnője a mikrofontól és sze­replési lehetőségtől megittasulva visítja: ,,A zöld majom a nyerő!“ Szerencsére nem a miénk a dij. Szemlátomást kiéheztetett, s most bánatosan ringó nyúl,, tá­vozik“ gazdájával a színpadról. Az ezt követő, salátával megijesz­tett disznósajt azonban még ezt a látványt is alulmúlja. Az új év első két órája eltelté­vel: A rendezőség férfitagja né­hányszor végigszáguld a termen, elégedetten szemléli áldozatait. Csakhogy már nem egyedüli tu­dója a titoknak - jó kis mellékke­resetnek bizonyult a bál. A „Szol­gáld ki magad, ha inni akarsz“ versennyel folytatódik a műsor. Az általunk fizetett két üveg üdítő már a térítőről is felszáradt, s mi csapatosan sorakozunk a kinti bü­fé előtt. „Fizess, ha szomjas vagy!“ - simítanak végig moso­lyukkal a rendezők. Mi a fene! Talán még a tulajdonosnö pazar, száztizenkét ágban befont hajá­nak kivitelezését is mi fizettük... Hajnali komorbús asztalkö­­nyöklés: az asztal alatt egyre több a gazdátlan cipő. Tyúkszemeinket ennél is jobban szorítja a tudat, hogy csúfosan átvertek. A rétikéi­ből kifogyott a hazai pogácsa, s a zenekar egyre hamisabban játszik. Távozunk. Utolsó helyzetjelentés: Otthon. Két kézzel tömjük magunkba a szilvesztert a tévé előtt töltött családtagok kintfelejteti hidegtál­jának megmaradt finomságait. Köszöntünk, új esztendő, sose légy rosszabb elődödnél! c Fotósarok 3 Felhők felett (Repro: V. Gy.) Az iskola épülete (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents