Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
— Japán lehetőségek magyar fiatalok előtt — A SRI keze, vagy csak „önszorgalom”? — Csúcsforgalom a határokon ORSZÁGOS GAZDASÁGI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS NAPILAP II. évf. 6. szám A SZABAD ÚJSÁG MELLÉKLETE 1992. Január 25. — A megérkezés esélyével — ECU került a kosárba — Nehéz év előtt a szövetkezetek BEFEJEZŐDÖTT A PÉCSI HÁROMOLDALÚ TÁRGYALÁS Nem született megállapodás A folytatás ígérete nélkül ért véget kedden az Európai Közösség megfigyelőinek részvételével megtartott háromoldalú pécsi tárgyalás második fordulója, mert a Jugoszláv Néphadsereg és a Horvát Nemzeti Gárda képviselői nem állapodtak meg a horvát területeket ellenőrző JNA-csapatok kivonásának kérdésében. Bár az Andrija Raseta tábornok vezette JNA-delegáció és az Imra Agotics tábornok vezette horvát küldöttség egyetértett a fegyverszünet fenntartásának és megerősítésének, a többszintű kapcsolatok bővítésének és a fegyveres incidensek megfékezésének szükségességében, álláspontjuk alapvetően eltért a szövetségi csapatok kivonásának feltételeit illetően. A horvát fél a JNA-csapatok kivonását, tárgyalópartnere viszont a fegyverszünet megerősítését tartotta elsődleges fontosságúnak. Emiatt egyelőre nem született megegyezés a Pécsett megkezdett találkozósorozat folytatásáról. A pécsi háromoldalú tárgyalás több mint hétórás második fordulójáról annak végeztével Joao Da Silva, a jugoszláviai EK- misszió szóvivője tájékoztatta a sajtó képviselőit. Kijelentette, hogy az Európai Közösség és az ENSZ külön és együtt is felajánlotta jószolgálati közreműködését, a fegyverszünet fenntartását és a felek közti kapcsolatok gyarapítását szolgáló lépések megtételéhez. A pécsi tárgyalást követő tájékoztató kisebb szenzációja volt, hogy azon először jelent meg együtt Andrija Raseta és Imra Agotics. Raseta tábornok szerint a Pécsett megkezdett tárgyalások folytatásának előfeltétele, hogy magasabb szintű politikai döntés szülessen a JNA-csapatok azon horvát területekről történő kivonásáról, melyeken nem állomásoznak majd ENSZ-alakulatok. Imra Agotics tábornok viszont nem látja szükségét újabb, magas szintű politikai döntésnek, mert Horvátország határainak sérthetetlenségét több nemzetközi fórum, köztük az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Lord Carrington vezette Jugoszlávia-konferencia is megerősítette. TŐKÉS LÁSZLÓ DUNAÚJVÁROSBAN „Nem tagadtam meg a román állampolgárságom” SELLEI ANDOR Nem tartotta vissza a metsző hideg sem Tőkés László dunaújvárosi híveit attól, hogy a helyi református templomban részt vegyenek az ökumenikus istentiszteleten. Ezen vendégként megjelent Hegedűs Lóránt református püspök és egy Kanadából érkezett lelkész, aki a kanadai és az erdélyi gyülekezetek között közvetít. Az istentisztelet után Tőkés László beszédet intézett hallgatóságához, amelyben ecsetelte az erdélyi hívek sanyarú sorsát, és arra szólította föl a magyarországi jóérzésű embereket, hogy nyújtsanak segítséget testvéreiknek. A beszéd után átnyújtották Tőkés Lászlónak a helyiek által készített ajándékokat, többek között egy, Erdélyből menekült festő Menyőről készített festményét is. Az esti program a Bartók Béla Művelődési Központban folytatódott, ahol Almási Zsolt polgármester jelenlétében beszédeket tartottak a nézőtéren helyet foglaló négyszázhetven látogatónak, majd a nagytiszteletű vendég kérdésekre válaszolt. Mielőtt megkezdődött a Transsylvania Alapítvány által rendezett összejövetel, rövid interjút kértünk Tőkés Lászlótól. Ismertettük vele azt a nyílt levelet, amit közel negyven aláíró fogalmazott meg Ion Iliescu romáin köztársasági elnöknek, fölháborodását kifejezve a püspök fejére nemrég kitűzött 150 ezer dolláros vérdíj miatt. Kérdésünkre, hogy mi erről Tőkés László véleménye, a püspök a következőket mondta: — Nézze nem tudom, mennyire kell ezt komolyan venni. Általában rablógyilkosok fejére tűznek ki vérdíjat, úgy látszik, engem összetévesztenek a gonosztevőkkel. Szerintem nincs igazi jelentősége, inkább azon van a hangsúly, hogy ijedjek meg. — A múlt hét végén román lapokban megjelent, hogy ön és önön kívül többen is megtagadták román állampolgárságukat azzal, hogy magyarnak vallották magukat, és a cikkíró szerint az ilyen elemeket ki kell toloncolni Romániából, mert a jugoszláviaihoz hasonló helyzeteket idézhetnek elő. — Ostobaság, én nem tagadtam meg a román állampolgárságomat, ezek a lapok rájátszanak a feszültségekre, amelyeket ők keltenek. * * * Romániában is egyre többen fejezik ki felháborodásukat a Tőkés László református püspököt ért halálos fenyegetés miatt. Az ország több városából, így Bukarestből is érkeznek a temesváiri forradalom hősével szolidáris üzenetek. Mégis, talán a Székelyudvarhelyen történtek fejezik ki leginkább, mit is jelent Románia—bármilyen nemzetiségű — becsületes állampolgárainak a „szikraember”. Székelyudvarhelyen, a Gábor Áron Művek szabad szakszervezete néma tüntetést szervezett a város utcáin a Tőkés Lászlót ért fenyegetések elleni tiltakozásul. A tüntetők csendben vonultak, és középen „Tőkés László — veled vagyunk, Tőkés Lászlót nem hagyjuk” feliratú táblákat tartottak. Több mint tízezer ember vett részt a tüntetésen. A résztvevők levelet küldtek Ion Iliescu államelnökhöz, amelyben a püspök és családja biztonságának szavatolását kérik. A halállal fenyegető hírhedt levélről egyébként időközben megállapították, hogy szerzője vagy szerzői álneveket és hamis lakcímeket használtak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni a fenyegetésre, a szélsőséges nacionalista elemeknek ugyanis nem ez volt az első efféle megnyilvánulása. Magyar újságírók voltak azok is, akik egy klub tagjaiként, vagy azért, mert úgy érezték, valamiképpen ott kell lenniük, megjelentek a Sajtószabadság Klub első országos gyűlésén. És bejelentették, hogy ez év március 14-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett új szövetséget alkotnak. A szakma megtisztelte jelenlétével a budapesti értekezletet. Sok olyan újságírót lehetett ott látni, akiket nem a közreműködés vágya, hanem az esemény fontossága vonzott oda. Hiszen nem mindennapi esemény az, ha a leginkább nyilvános szakma, a magyar sajtó képviselői látványosan két táborra oszlanak. A tanácskozáson nem történt semmi, ami botrányosnak lett volna nevezhető. Nem követelték senki fejét, nem kívánták elhallgattatni az úgymond ellenzéki sajtó képviselőit az úgymond kormánypárti mamelukok. Nem vonult ki semelyik párt neves képviselője sem, hogy jelenlétével „húzza alá” az esemény fontosságát. Fontos volt az önmagától és, alighanem, márciusra még fontosabb lesz. A rendszert szándékoztak a jelenlévők ugyanis megváltoztatni, pontosabban fogalmazva: BENCSIK ANDRÁS Rendszerváltoztatók világossá tenni azt a tényt, hogy valami ebben az országban befejeződött és valami a kezdetét vette. Lehetne most azt mondani, eléggé későn. Elvégre nemsokára két éve már, hogy megkezdte működését az ország első szabad parlamentje, s úgy illett volna, hogy ezzel egy időben lendüljön fel a szabad sajtó is. Nem így történt, a magyar sajtóban hihetetlen polarizáció, hatalmi harc vette kezdetét, olyan harc, amelyet a legkevésbé sem lehet erkölcsösnek nevezni. Pénz, politikai befolyás, tömegek mozgósítása olyan eszközök, amelyeken — ez most már megdönthetetlen tény — nem sikerült békésen megosztozni. Akik hatalomban voltak, megőrizték a hatalmat, noha a politikai háttér mögülük kimosódott. Akik irtóztak az efféle hatalomtól, választhattak: vagy kivonulnak a szakmából, vagy megépítik a maguk útját, amin járni szeretnének, mert helyet a hatalmasok nem adnak nekik. Károgó varjúk várakozásával ellentétben ez békésen, elegánsan és kiegyensúlyozottan történt. Pedig a klub, amelynek jelen sorok írója is tagja volt, viharos vitákban próbálta megfogalmazni önmagát. A szombati országos találkozó megmutatta, az önmeghatározás sikerült. Bár e sorok írója hívatlanul volt jelen e talán sorsfordító találkozón, most harag és indulat nélkül mondja, jól történt, ami történt. Jó, hogy világossá váltak a határvonalak, hogy választási lehetőség adódik minden jószándékú magyar újságíró számára: azt az utat jáija, amelyik szívének, lelkének őszintén megfelel. S halk szomorúsággal mondom, jó az is, hogy két új szakmai szövetség között lehet a harmadikat, a kívülállást is választani. A magyar újságírók egy része példát adott a történelemnek. Legyenek hát továbbra is határozottak és fegyelmezettek. És akkor sokan követni fogják őket. S talán a régi szövetségben maradók is békében tudnak szembenézni önmagukkal, a maguk útjával. Jó lenne, ha az ország mozgásaira legérzékenyebben és legélénkebben reagáló újságíró-társadalom megosztómegújulása az egész népre érvényes példával bírna. Akkor a válás szomorúságánál erősebb lenne a megszerzett béke felett érzett öröm. Akkor talán nem érezné azt sok millió magyar, hogy helyettük, fölöttük a maga játékát játsza a történelem. Épül most egy új út. Aki akar, járni tud rajta. Aki nem, az más utat fog járni. Panaszra többé senkinek nem lesz oka A leghatékonyabb vezető A kommunizmus bukása óta eltelt időszakban Antall József a. leghatékonyabb vezető Kelet-Európábán — írta a The Wash ington Post. Az adatok tanúsága szerint a magyar gazdaság erősebb, mint bármelyik Kelet- Európában, itt a legalacsonyabb az infláció és a legmagasabb az export növekedése. A külföldi beruházás több, mint a térségben (Németország keleti részét kivéve) összesen. A cikk szerzője, Blaine Harden utalt arra, hogy Antall Józsefnek kompromisszumkészségével már 21 hónapja sikerül összetartani a hárompárti koalíciót.
