Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-22 / 18. szám
1992. január 22. Szabad ÚJSÁG Új Jugoszlávia létrehozását készítik elő Háromoldalú tárgyalások A Horvát Nemzeti Gárda, a Jugoszláv Néphadsereg és az EK-megfigyelők tegnap megkezdték a háromoldalú tárgyalások további fordulóját a dél-magyarországi Pécs városában. A horvát felet Imre Agotics tábornok, a Jugoszláv Hadsereget Andrija Raseta tábornok, a megfigyelőket pedig Joao Guerra Salgueiro portugál nagykövet képviseli. A háromoldalú tárgyalások első fordulóján Pécsett tíz nappal ezelőtt állapodtak meg a rendszeres találkozókról. A tárgyalások fő témája a fegyverszünet betartása. Megtárgyalják a nemrég lelőtt helikopter ügyét is, amikor az incidens során öt megfigyelő vesztette életét. Az előzetes hírek szerint hasonló tárgyalásokat hetente tartanak majd. Új államalakulat létrehozását tervezi a négy maradék jugoszláv köztársaság, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegro. Az erről szóló törvénytervezet alapelveit Belgrádban ismertették. A szövetségi parlament szakértői által kidolgozott tervezet javasolja ideiglenes alkotmányozó gyűlés összehívását. A testületben a négy köztársaság 30—30 képviselője űj alkotmányt és új választási törvényt dolgozna ki. Belgrádban azt remélik, hogy amennyiben végleg elhallgatnak a fegyverek, az új parlament felállítására már az ősszel kiírhatják a választásokat. Aláírták a finn-orosz alapszerződést Amerikai szenátorok Kijevben Gamszahurdia, elűzött grúz elnök hívei egy tbiliszi tüntetésen • (Telefotó: CSTK) Szembenállás Grúziában Tárgyalások kezdődnek? Finnország és az Orosz Föderáció megnemtámadási és együttműködési szerződést kötött. A szerződést Helsinkiben Esko Aho finn kormányfő és Gennagyij Burbulisz orosz miniszterelnökhelyettes írták alá. A két fél megegyezett abban, hogy tiszteletben tartják a két ország közti 1270 kilométer hosszú határt és egymással szemben nem alkalmaznak erőt. A szerződést tíz évre kötötték. Egyidejűleg megszüntették a 44 évvel ezelőtt megkötött szovjet—finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményt. Gazdasági és kereskedelmi megállapodásokat is aláírtak Finnország és Oroszország között. Oroszország uráli, szibériai és távolkeleti részének elszakadását javasolta egy szibériai lap. Eszerint ezekből az országrészekből létre kellene hozni az Észak-Ázsiai Egyesült Államokat. A lap megállapítja, hogy 1992 az éhség éve, és még sohasem álltak egymással szemben olyan élesen a központ és a környező térségek, mint ma. Taskentben, Üzbegisztán fővárosában tovább tart a feszültség a diáktüntetések elleni rendőrakciók miatt. A diákok nagygyűlést akartak összehívni, erre a hatóságok úgy döntöttek, hogy 3 ezer főiskolást kiutasítanak a városból. A városban azért is nő a feszültség, mert az üzbég vezetés a beígért reformokból eddig csak az áremeléseket valósította meg. Hegyi Karabahban az örmények és azerik közti összetűzéseknek kilenc áldozatuk volt. Nyolcán közülük a Martuni város elleni tüzérségi támadás során vesztették életüket. Tüzérséggel lőtték Karabah fővárosát, Sztyepanakertet is. Az örmény önkéntesek a támadásra ellentámadással válaszoltak. Már több napja a térségben tartózkodik egy nemzetközi ellenőrzőcsoport, amelyet Caroline Anne Cox, a brit felsőház tagja vezet. Ukrajna nem tér le választott útjáról, független, demokratikus és atomfegyvermentes ország lesz —jelentett ki Leonyid Kravcsuk amerikai szenátorok előtt Kijevben. Az ukrán elnök elmondta, hogy megalakult az a bizottság, amely a hagyományos fegyverzetű hadihajók egy részét átadja Ukrajnának. A Független Államok Közössége döntött arról is, hogy idén júliusig a taktikai, 1994-ig a stratégiai atomfegyvereket semmisítik meg. Kárpátalján már több katonai eskütételt tartottak. A tisztek és tiszthelyettesek zöme az Ukrajna iránti hűségre tett esküt. Irán és Ükrajna hamarosan megnyitja nagykövetségét egymás fővárosában — közölte az ÍRNA hírügynökség. Egyes nyugati körökben elterjedt, hogy Irán hozzá akar jutni bizonyos szovjet fegyverekhez. Egyes értesülések szerint Teherán szovjet tengeralattjárók vásárlására készül. Velajati iráni külügyminiszter ukrajnai útját ezért is élénk érdeklődés kíséri. Hol érdemes beruházni? A Gamszahurdiához hű erők feladták egyik legfontosabb bázisukat, a fővárostól mintegy 300 kilométerre fekvő Szamtrediát és 25 kilométerrel nyugatabbra Abasába vonultak vissza — közölte a megbuktatott grúz elnök egyik híve. Az AP híradása szerint a kormányerőknek nem sikerült feloszlatniuk egy háromezer fős, Gamszahurdia melletti tüntetést Tbilisziben. A tömeg meghátrálásra kényszerítette a fegyvereseket. Sevardnadze áll a hatalom jelenlegi tbiliszi birtoklói mögött — nyilatkozta Gamszahurdia, a Die Welt német lap Örményországban készült interjújában. Az elűzött elnök tartózkodási helye jelenleg ismeretlen. A legújabb jelentések szerint az ideiglenes kormány és az elűzött elnök képviselői tárgyalóasztalhoz ültek. Ezt Tbilisziben Tengiz Szigua ideiglenes kormányfő jelentette be. A kormány félté-Csehszlovákiában és Magyarországon Csehszlovákia és Magyarország kínálja a legjobb feltételeket a beruházásokhoz az összes kelet-európai állam közül — közli az osztrák Der Standard című lap amerikai szakértői vélemények alapján. Ä lap a beruházások feltételeinek előnyösségét nyolc szempont szerint vizsgálja. A legfontosabb az eladósodás mértéke, a bankrendszer fejlettsége, a munkaerő szakképzettsége, a menedzseri szolgáltatások színvonala, az infrastruktúra kiépítettsége, az alkalmazott technológia, a nyereség kivitelének lehetősége és a termelőeszközök állapota. A fenti kritériumok szerinti értékelésben Csehszlovákia és Magyarország a 40 lehetséges pontból Az Öböl-háború környezeti következményei Lebecsülték a károkat A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet az Öböl-háború első évfordulója alkalmából megdöbbentő adatokat közölt a Kuvaitot és Szaud-Arábiát ért környezeti károkról. Az ágyúzás, az olajtüzek és a sivatagot, valamint a tengert szennyező olaj jórészt maradandó károsodást okozott a környezetben. Tavaly márciusban, amikor az irakiak felgyújtották a kuvaiti olajkutakat, a jövő környezeti szempontból igen veszélyesnek látszott. A sűrű, kénes füst sokaknál asztmatikus panaszokat és bőrbetegségeket idézett elő. A szakértők egy része azt sem tartotta kizártnak, hogy a hatalmas mennyiségű füst kisebbfajta „nukleáris téllel” fenyegeti az Öböl-menti országokat. Úgy becsülték, hogy legalább öt évbe telik, amíg sikerül az összes kutat eloltani. Ez szerencsére túlságosan borúlátó előrejelzésnek bizonyult, mert hála a világ szinte minden részéből Kuvaitba sereglett tűzoltóknak, tavaly novemberben az összes tüzet eloltották. Kuvait fölött már nem gomolyog a ragadós fekete füst, az ég kitisztult és nem fenyeget a „nukleáris tél” sem. A Greenpeace szakértői azonban úgy látják, hogy az olajtüzeknél is nagyobb veszélyt jelent a sivatagba és a tengerbe ömlött óriási mennyiségű olaj. Pork Holzmann, a nemzetközi környezetvédelmi szervezet egyik munkatársa az olajszennyeződésről kijelentette, hogy az eddigi ellenintézkedésekkel nem lehetünk elégedettek. A háború befejezése óta ugyanis alaposan megcsappant a nemzetközi támogatás. Bár az ENSZ környezetvédelmi alapjához 135 ország csatlakozott, a valóságban alig egy tucatnyian adtak pénzt az alapba. Az Egyesült Államok semmiféle támogatást nem adott, pedig tagja a segélyalapnak, és vezető szerepet játszott a háborúban. Becslések szerint közel 3 milliárd dollárra lenne szükség, hogy megtisztítsák a kuvaiti és szaud-arábiai tengerpartot. A munkálatok lassan haladnak és közben az olajszennyezés pusztítja a madarakat és a tenger élővilágát. A sivatagot is hatalmas olajtócsák, sőt, helyenként olajtavak csúfítják. A kuvaitiak attól tartanak, hogy az olajtüzek eloltásátele a tárgyalásokon, hogy Gamszahurdia mondjon le és hagyja el az országot. Szigua elmondta azt is, hogy a kormányerők elfoglalták Abasa városát, amely csak 60 kilométerre van Zugdiditől, Gamszahurdia híveinek központjától. Közölte, hogy a kormánycsapatok a vérontás elkerülése érdekében nem nyomulnak tovább. A kormány értesülése szerint Gamszahurdia is Zugdidiben tartózkodik. 32-tőt ért el. Lengyelország 22 ponttal a harmadik, Románia 18, Bulgária 17, a Szovjetunió utódállamai 12 pontot kaptak. A maximális pontszámot csak egyetlen esetben ítélték oda, mégpedig a csehszlovákiai munkaerő szakképzettségének értékelésénél. Ebben a vonatkozásban a Független Államok Közössége közepes osztályzatot kapott, míg a többi kelet-európai ország „elégtelent”. A Der Standard megállapítja, hogy a tőkebeáramlás Kelet-Európába leállt. Ennek oka az osztrák lap szerint a gazdasági helyzet további romlása és a rossz kilátások. val a külföld úgy érzi, minden rendeződött. Pedig a java még hátra van. „Meggyőződésem, hogy sem az Öböl-menti országok lakóinak, sem más országok polgárainak többsége nincs tisztában a környezet károsodásának súlyosságával” — hangsúlyozta Holzmann. Kuvait homokjában többezer fel nem robbant bomba és akna lapul. Egy francia műszaki alakulat átfésülte a kuvaiti tengerpart 6 kilométeres szakaszát és 15 ezer aknát semmisített meg. Sajnos, még az átvizsgált partszakaszon sem bukkantak rá minden robbanószerkezetre. A franciák becslése szerint kb. 2 százalékos hibaaránnyal dolgoztak. Ez jól hangzik ugyan, de valójában azt jelenti, hogy a már megtisztított partszakaszon még legalább 300 fel nem robbant akna van. Alihoz pedig, hogy az összes 6 partszakaszt átvizsgálják, nagyon sok idő és még több pénz kell. Ha sikerül is tartani a 2 százalékos hibaarányt, akkor is a fel nem robbant bombák és aknák ezrei maradnak a parti homokban. BAC Kohl véleménye A német—csehszlovák alapszerződést februárban szövegmódosítás nélkül kellene aláírni — jelentette ki tegnap Bonnban Helmut Kohl szövetségi kancellár a keresztény-liberális koalíció képviselőinek tárgyalásain. Dieter Vogel kormányszóvivő kijelentette, hogy a koalíciós kormánypártok megegyeztek arról, hogy tárgyalni fognak egy határozati javaslatról, amelyet a szerződés ratifikálásakor akarnak jóváhagyni. Vogel nem zárta ki, hogy a parlament olyan állásfoglalást is elfogadhat, amely vonatkozik a csehszlovákiai volt szudétanémet vagyonra is. A képviselők kísérőlevelet akarnak csatolni a szerződéshez. A Kereszténydemokrata Unió (CSU) Elnöksége kitart amellett, hogy a Csehszlovákiával kötendő szerződéshez csatoljanak egy függeléket a Csehszlovákiából kiűzött németek tulajdonjogairól. A CSU ezt a szerződés megkötése feltételének tekinti.__________________________^ • • Összetűzések Algériában Algéria fővárosában, Algírban tüntető csoportok megtámadtak néhány rendőrőrsöt. A kormányépületeket őrző rendőrök riasztólövésekkel oszlatták fel a tüntetőket. Hivatalos helyen közölték, hogy a tüntetők közül senki sem sebesült meg. Hasonló támadásokra Algír külvárosaiban is sor került. A Legfelsőbb Államtanács a fokozódó feszültségre egy nyilatkozattal válaszolt, amely szerint „minden eszközt” bevet, hogy biztosítsa a nyugalmat Az APS hírügynökség szerint a rendőrség letartóztatta az Al-Majtar mecset imámját. A lelkészt azzal vádolják, hogy kormányellenes felkelésre szólította fel a lakosságot. Ez volt Bendzsedid elnök lemondása óta az első hivatalos letartóztatásról szóló hír. Az Iszlám Üdvfront azt állítja, hogy a rendőrség már ötszáz aktivistáját tartóztatta le. Légikatasztrófa Sűrű ködben és hófúvásban a Vogézekben, Kelet-Franciaországban, egy Airbus 320 típusú francia utasszállító repülőgép 96 utassal a fedélzetén hegynek ütközött. A gép roncsaiból 9 személyt mentettek ki, köztük egy 13 hónapos kislányt, aki teljesen sértetlen maradt. A katasztrófa néhány perccel a leszállás előtt történt. A repülőtéren jó volt az időjárás, de ebbe a felhőtlen övezetbe a gép már nem jutott el. A mentési munkálatokban ezer katona, csendőr és tűzoltó vett részt. A roncs megközelítése a nagy hó miatt igen nehéz volt. A repülőgépet indulás előtt műszaki vizsgának vetették alá és semmilyen hibát nem találtak. PETR PITHART cseh kormányfő küldöttség elén Észak Rajna-Vesztfáliába utazott. Düsseldorfban Johannes Rau tartományi miniszterelnökkel tárgyal, meglátogat egy villanyerőművet, a Krupp műveket és egy barnaszénbányát. Találkozik az ipari és pénzügyi körök képviselőivel is. M agyarország idén 60 ezerre korlátozza a behozott gépkocsik számát. Tavaly az országba 300 ezer autót hoztak be. Az intézkedés azt célozza, hogy megvédjék a jövőbeni hazai gépkocsigyártást. Magyarországon a Suzuki és az Opel fog képkocsikat gyártani. A Suzuki gyár gyors ütemben épül és az itt készített Swift típusú gépkocsi hazai ára alacsonyabb lesz a csehszlovák Favorit 136-nál is. Az Opel az Astra modellt fogja gyártani Magyarországon. Az OROSZ FÖDERÁCIÓ főállamügyésze tegnap sajtóértekezleten bejelentette, hogy az államcsínykísérlet 12 vádlottja perének időpontja még nem ismeretes. A puccs szervezői azzal számoltak, mondta az államügyész, hogy Mihail Gorbacsov támogatni fogja őket, vagy legalábbis engedelmeskedik nekik. Az ügy iratai 125 kötetet tesznek ki. Minden kötet kb. 300 oldalas. A vizsgálócsoport megváltoztatta a vádat, miszerint nem hazaárulásról, hanem hatalomátvétel céljából elkövetett összeesküvésről volt szó. BoNNBAN elmaradtak az afgán kormány és a felkelők képviselői közötti tárgyalások. A tárgyalásokon Zahir Sah egykori király is képviseltette volna magát. A tárgyalások meghiúsulásának oka, hogy nem tisztázták, mely fél kivel hajlandó tárgyalásokat folytatni. H amburgban a rendőrség egy szervezett egyiptomi embercsempész bandát leplezett le, amely Csehszlovákián keresztül Németországba csempészett 850 egyiptomit. Egy személy átesem pészéséért 8 ezer márkát követeltek. A DUNAI vízlépcső ügyében a magyar parlament környezetvédelmi bizottsága szótöbbséggel elvetette azt a csehszlovák ajánlatot, hogy e héten kezdjenek tárgyalásokat a kérdésről a parlamenti bizottságok szintjén. Rótt Nándor, a bizottság elnöke úgy vélte, hogy a csehszlovák javaslatot alábecsülték. A parlamenti bizottság úgy döntött, hogy a magyar fél dönti el a megbeszélések időpontját. N émetországban tárgyai Vladimír Meőiar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke. Találkozott Alsó Szászország tartományi kormányfőjével és a szövetségi parlament képviselőivel. A tervek szerint megbeszéléseket folytat a Szociáldemokrata Párt és a német ipar képviselőivel is. Az EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK szakbizottságának jelentése szerint Európa erdői tavaly tovább károsodtak. Az erdők pusztulásának fő oka a légkör szennyezettsége és az időjárás romlása. A legnagyobb károsodás a portugáliai és az észak-olaszországi erdőségeket érte. A közös piaci országokban 1989-ben az erdőségek fáinak 9,9 Százaléka vesztette el leveleit, illetve tűleveleit, tavaly ez az arány 15,1 százalékra nőtt. D üsseldorfban egy 40 méter magas épületet akartak lebontani robbantás segítségével, mert az építőanyagok között azbesztet is alkalmaztak. A kereskedelmi épület egyik fele a robbantás után három emelettel alacsonyabb lett, de állva maradt. Most ferde toronyként mered az égbe és hagyományos módon kell majd lebontani. Az épület hasonlóan magas másik fele teljesen ép maradt. Lebontásának módjáról később döntenek. K ongóban a fellázadt katonai egységek megtámadták André Milongo kormányfő fegyvertelen híveit, és ötöt közülük megöltek. A kongói hadsereg ellenőrzése alá vette a repülőteret, a rádió és televízió épületét és az ideiglenes kormányfő lemondását követeli. Sri IÁN KÁBAN a tamil felkelők egy katonai egységet támadtak meg és 20 katonát megöltek. Röviddel azután Trikunamalé kikötőjében egy katonai támaszpont közelében nagyerejű robbanás volt, amely során a repülőszemélyzet tíz tagja életét vesztette és 60-an megsebesültek.