Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám

2 Szabad ÚJSÁG 1992. január 22. Az EBEÉ Külügyminiszteri Taná­csa január 30—31-én Prágában tartan­dó második ülésének előkészületeivel foglalkoznak majd az Európai Bizton­sági és Együttműködési Értekezlet tag­államainak megbízottai, akiknek tanács­kozása január 27-én, hétfőn délután kezdődik a prágai Kultúrpalotában. A külügyminiszteri megbízottak egyúttal áttekintik az új tagok felvételének lehe­tőségeit, valamint foglalkoznak a jugo­szláviai válsággal is. A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS állandó bizottságai tegnap törvényjavas­latok megvitatásával folytatták munká­jukat. A szociálpolitikai, egészségügyi és szociális bizottság megtárgyalta és jóvá­hagyta a bírósági illetékekről szóló SZNT-törvény kormányjavaslatát, vala­mint annak a törvénynek a tervezetét, amely módosítja és kiegészíti a helyi illetékekről szóló 544/1990-es számú törvényt. JoZEF BENŐ, a Szövetségi Rend­őrség pozsonyi idegen- és útlevélhivata­lának vezetője tegnapi sajtóértekezletén bejelentette, hogy január 17-én az oroszvári határátkelőhelyen a vámőrök csak a vámellenőrzés után bukkantak a nagymennyiségű heroinra. Az ügy kap­csán Jifí Vacek, a Szövetségi Rendőrség parancsnokhelyettese rámutatott, hogy még mindig nem világos a hatáskörök­nek rendőrök és a vámőrök közötti fel­osztása, s ez nehezítette az oroszvári lépéseket. Egyébként a mintegy 77 ki­logramm heroint nem a csehszlovák fe­ketepiacra szánták. M iroslav sládek, a cseh­szlovák Republikánus Párt elnöke jelöl­teti magát köztársasági elnöknek. Ezt a párt tegnapi prágai sajtótájékoztatóján jelentette be, s hozzáfűzte, hogy „ha közvetlen elnökválasztásokra kerül sor, akkor nincsenek is olyan rossz esélye­im”. Abban az esetben, ha za új államfőt a képviselők választják meg, már nem volt ilyen optimista. A NEMZETI LIBERÁLIS PÁRT aláírásgyűjtő akciót hirdetett Vladimír Pavle szlovák közlekedési és távközlési miniszter leváltásáért, valamint annak céljából, hogy a Szlovákiai Vasutak ha­tásköri szempontból önállósuljanak a Szövetségi Közlekedési Minisztérium­tól. A SZOCIÁLDEMOKRATA parla­menti képviselők nem fognak szavazni a csehszlovák—német alapszerződés mel­lett a Szövetségi Gyűlés általi megvita­tás során. Ezt tegnap Ivan Fiiéra, a szociáldemokraták parlamenti klubjá­nak elnöke jelentette be. Mint mondta, a dokumentum nagyon veszélyes, mivel kétféleképpen is magyarázható. Cseh- és Morvaország Fu­varozói Szövetségének képviselői tegna­pi sajtóértekezletükön elmondták, hogy a külföldi szállítások esetében diszkri­minálják a csehszlovák magánfuvarozó­kat, és az állami vállalatokat helyezik előtérbe. Rámutattak, hogy emiatt blo­kádkészültséget hirdetnek, mivel más módot nem látnak az áldatlan helyzet rendezésére. TaNÚK kihallgatásával folytató­dott tegnap Táborban a Kind—Lo­­renc—Vykypél per. Otakar Pilsky, a Szövetségi Belügyminisztérium felügye­lőségének egykori parancsnoka egyebek között elmondta, hogy a belügynél nem mindenki magyarázta egyformán a Nemzetbiztonsági Testületről szóló tör­vény 23. cikkelyét, amelynek alapján vették őrizetbe az ellenzék tagjait 1988- ban és 1989-ben. Ma a katonai bíróság előtt MiloS Jakéi, a CSKP KB volt főtit­kára „tesz vallomást”. Jelzés nélküli híranyag: CSTK Beíratás A Szenei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága felhívja a tisztelt szülők figyelmét, hogy a gyermekek első osztályba történő beírása 1992. január 23- án, csütörtökön, illetve január 24-én, pénteken 8 és 18 óra kö­zött lesz az iskola épületében. Politikai szempontból a legfontosabb (Folytatás az 1. oldalról) 1991 decemberében a polgárok több mint fele (60 százalék) afelé hajlott, hogy a helyzet népszavazás kiírását követeli meg. A referendum megtartása ellen a megkérdezettek 23 százaléka volt. A fennmaradó 17 százalék nem tudott választ adni, vagy más választ adott. A népszavazást főleg a Cseh Köz­társaságban szorgalmazták — 68 szá­zalék (Csehország: 71 százalék, Mor­vaország és Szilézia: 62 százalék). Bár Szlovákiában is a referendum mellett slkraszállók aránya volt nagyobb (45 százalék), azonban nem annyira egybehangzóan. A megkérdezettek 37 százaléka vélekedett úgy, hogy referendumot még nem kell kiírni. Egyébként ha decemberben tartot­tak volna népszavazást, akkor azon a Cseh Köztársaságban a polgárok 79, a Szlovák Köztársaságban pedig 72 százaléka vett volna részt. A következő ábra az esetleges decemberi népszavazás eredménye­it tartalmazza (az adatok százalék­ban, a 100 százalékból hiányzó arány azokat jelenti, alak nem sza­vaztak volna): CSSZSZK CSK SZK Közös állam 68 73 58 Különválás 13 12 16 Nem tudja 12 9 16 A pénzügyminisztérium közbelép (Folytatás az 1. oldalról) zölte, hogy a tanácskozáson tájékoz­tatta a SZNT Elnökségét a kormány azon intézkedéseiről is, melyek révén megszűnne az állami költségvetésben kialakult jelenlegi kedvezőtlen hely­zet. Mint ismeretes, az idei év első tíz napja alatt 5 milliárd koronás defidt alakult ki. Kiemelte, hogy mértéket szabnak az államkasszából származó pénzek felhasználásának, s ezen kívül a bankok is új pénzgazdálkodásra tér­nek át. Mint mondta, arról van szó, hogy a pénzügyminisztérium határoz­za meg azokat az összegeket, amelye­ket az állami bank bizonyos időszak­ban folyósít. „Ha a költségvetési szer­vezetek kimerítik az előirányzott pén­zösszegeket, akkor egyszerűen nem Elégtételt követelnek (Folytatás az 1. oldalról) amennyiben a bíróság jóváhagyja a kár­térítés kifizetését — az egész összeget jótékonysági célokra fordítják. Egyébként a házkutatás befejezése után felvett jegyzőkönyvben — amelyet a család minden tagja aláírt — egyebek között ez áll: ,A házkutatás során semmi­ben sem esett kár, a lakásban levő tár­gyak eredeti állapotban maradtak. A sze­mélyeknek — akiknél a házkutatásra sor került — nincs semmilyen ellenvetésük a rendőrség munkatársainak viselkedésé­vel szemben, és önként vetették magukat alá a házkutatás megtartásának.” A Horváth család tagjainak és Jozef Pacuchának (ő egyébként a pozsonyi bűnügyi rendőrparancsnokság munka­társa) a szavaiból kitűnt, hogy mind­annyian erkölcsi sérelmet éreznek, ezért követelik, hogy a rendőrség bocsá­natot kétjen tőlük, valamint azt, hogy az akció eredményeiről a sajtó objektiven számoljon be. kapnak többet” — tette hozzá a tár­cavezető. Danőo hangsúlyozta, hogy a költségvetési bevételek esetén a mi­nisztérium szigorúan ellenőrzi az adó­kötelezettségek teljesítését is. Egyút­tal azonban megállapította, hogy a kormány adókedvezményeket is nyújt, mégpedig az 1991-es évre visszamenőleg. „Ez azt jelenti, hogy az adófizetőknek, akiken az 1991-es évre számítva 300 ezer koronáig ter­jedő adót kellene behajtani, nem kell az összeget befizetniük. Sőt, a legin­kább sújtott régiók esetében a vállal­kozóknak egyáltalán nem kell fizetni­ük adót. Ezzel a lépéssel azt kívánjuk elérni, hogy a hazai és a külföldi tőkét ezekbe a régiókba csalogassuk. Első­sorban a Csadcai, a Rimaszombati, a Vágbesztercei és az Iglói járásról van szó” — mondta Jozef Danőo. Az SZNEP ismét vádol (Folytatás az 1. oldalról) képviselői klubjának azon követelé­sét, hogy előbb az államfő által a vá­lasztójogi törvényre vonatkozóan elő­terjesztett javaslatot, majd pedig a képviselői javaslatot vitassák meg. Amint azt Václav Benda (Keresz­ténydemokrata Párt) megjegyezte, noha az elnöki javaslat bekerült a programba, ez annak ellenére történt, hogy a tizenhat állandó bizottság kö­zül csak három foglalkozott vele, s nem is készült előadói jelentés. Egyébként a politikai szempont­ból egyik legfontosabbnak minősített mostani együttes ülésen a képvise­lőknek át kell tekinteniük a népsza­vazásról és a referendum végrehajtá­sának módjáról szóló alkotmánytör­vény módosítására vonatkozó javas­latot, az új föderális alkotmány elfo­gadásáról szóló alkotmánytörvényt, továbbá a csehszlovák államszövet­ségről szóló alkotmánytörvény novel­láját, amely a Szövetségi Gyűlés új felépítésére, az elnöki jogkörökre és a szövetségi kormány szerepére vo­natkozik. A tanácskozás napirendjén szere­pel a szövetségi gazdasági miniszter tájékoztatója a mezőgazdaság hely­zetéről, az ország legfőbb ügyészé­nek jelentése az előző rendszer tiszt­ségviselői ellen indított eljárások helyzetéről, valamint az 1989. no­vember 17-i prágai eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság záróje­lentése is. A Szövetségi Gyűlés tagjai áttekin­tették és jóváhagyták az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védel­méről szóló európai egyez­ségokmányokat, s egyúttal elismerték az Európai Emberjogi Bíróság és az Európai Emberjogi Bizottság jogköre­it A két testület ellenőrző szervként működik és a fent említett dokumen­tumai összhangban hozták létre. A csehszlovák védelmi miniszter javaslatára a képviselők az egyez­ségokmány azon két cikkelye ellen emeltek kifogást, amelyek a személyi szabadság korlátozásáról szólnak. Az említett rendelkezések így nem aka­dályoznák, hogy fegyelmi eljárást in­dítsanak a katonák egyes szolgálati beosztásáról szóló csehszlovák tör­vény ide vonatkozó cikkelye értelmé­ben. Az egyezségokmány egyébként olyan alapvető emberi és szabad­ságjogokkal foglalkozik, mint az élet­hez való jog, a kínzás, a rabszolgaság, illetve a kényszermunka tilalma, to­vábbá az ahhoz való jog, hogy min­denki független, pártatlan bíróságnál keresheti igazát. Pavel Rychetsky szövetségi miniszterelnök-helyettes a vita kapcsán megjegyezte, hogy a do­kumentum jóváhagyása az egyik leg­fontosabb csehszlovák külpolitikai lé­pés 1989 novembere óta. A Szövetségi Gyűlés nem hagyta jóvá a népszavazásról szóló alkot­mánytörvény módosítására előter­jesztett államfői javaslatot. A Polgári Demokrata Unió—NYEE, illetve a Coexistenda (volt MKDM—Együtt­élés) parlamenti képviselői klubjának tagjain kívül az összes szlovákiai p>árt képiviselője a novellizálás ellen szava­zott, amely az államfő számára lehe­tővé tenné, hogy saját belátása nyo­mán — amennyiben a parlament nem értene egyet — vagy az állam­polgárok kérésére újon ki népszava­zást. A módosítást csupán a Nemzetek Kamarájának Csehországban meg­választott képviselői fogadták el. Egyébként a jóváhagyáshoz három­­ötödös többségre lett volna szükség. „A KDM politikai kaméleonjai...” „Elutasítjuk a szlovák alkotmány tervezetét, mert az, hasonlóan mint a múltban, Szlovákiát nem önálló államnak, csupán Csehor­szág neokolonialista függelékének ismeri el” — jelentette ki Ján Ve­selovsky, a Szlovákok Nemzeti Egységpártjának elnöke a párt teg­napi sajtóértekezletén. A pártvezér csalódással jegyezte meg, hogy a Csehország és Szlovákia között megkötendő szerződési javas­lat neve már nem „államszerződés”, csupán „szerződés”. Veselovsky ezt a javaslatot is az állampolgárok félre­vezetésének tartja, és ezzel kapcso­latban megjegyezte: „A Keresz­ténydemokrata Mozgalom kaméle­onjai még sok kellemetlen meglepje­c Felhívás D A Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatósága tisztelettel értesíti valamennyi magyar alapiskola igazgatóságát, tanári karát, tanulóifjúságát és szülői tanácsát, hogy az 1992/1993-as tanévben kellő érdeklődés esetén három gimnáziumi osztály megnyitását tervezi az első évfolyamban. A már hagyományos általános, valamint matematika—fizikára szakosodott osztályok mellett újdonságként tervbe vette egy hangsúlyozottan idegen nyelvekre (angol, német esetleg latin, francia) szakosodott osztály megnyitását is, amelyben az egyik élő idegen nyelv oktatása haladó fokon történik majd. Ettől függetlenül a másik két osztályban is folyik nyelvoktatás a tantervben megkívánt követelmények szerint, miközben arra is lehetőséget biztosítunk, hogy egy bizonyos idő elteltével a kiugró teljesítményekre képes tanulókat — amennyiben ezt igénylik — sikeres különbözeti vizsgák abszolvá­lása után átirányítsuk az idegen nyelvekre szakosodott osztályba. A nyelvi osztályba való felvétel alapvető feltétele, hogy a tanuló rendelkezzék bizonyos nyelvi előképzéssel az angol vagy német nyelvből. E követelményeknek megfelelő tanulók az igazgatóság döntése alapján felmentést nyerhetnek az egyéb­ként előírt felvételi vizsgák alól. Egyúttal tisztelettel közöljük az érdekeltekkel, hogy iskolánk a vázolt témakör bővebb ismertetése céljából 1992. március 23-án 9 órától úgynevezett nyitott kapuk napját tart, amelyen nyelvszakosaink szívesen megismerkednének és elbeszélgetné­nek az idegen nyelvi osztály iránt érdeklődést tanúsító jelentkezőkkel, illetve azok szüleivel. Az alábbiakban még arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a szeptember­ben megnyitandó általános irányzatú gimnáziumi osztályunkban is lehetőség nyílik választható tantárgy keretében elsajátítani a számítástechnika, a könyvelés és a kettős könyvvitel alapjait. A Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatóságának nevében: POPÉLY GYULA tést fognak szerezni, de ezzel csak saját maguknak ártanak.” Veselov­skiy a kereszténydemokraták politi­kai lavírozását okolja a kritikus szlo­vákiai helyzet kialakulásáért. A pártelnök beszámolt arról, hogy a Szlovák Nemzeti Párt több volt vezető funkcionáriusa felvételt kért és kapjott az SZNEP-be. „Át­igazolásuk” valódi oka — magyaráz­ták a pártvezetők — az volt, hogy az SZNP nem hajlandó együttműköd­ni a többi nemzeti beállítottságú párttal, és nem az, hogy nem lettek volna képjesek ellátni feladatukat, ahogyan azt Jozef ProkeS, az SZNP elnöke egy nyilatkozatában állította. Az SZNEP minden törvényes módon segíteni kívánja a mezőgaz­dasági dolgozók „létfennmaradásért vívott harcát”. A pártvezérek szerint a mezőgazdasági adó, a gázolaj árá­nak emelése, a mezőgazdasági gé­pek és berendezések drágulása a kormány politikáját szolgálja, még­pedig azzal a céllal, hogy a kabinet ezzel „tönkretegye” a mezőgazdasá­got. A szlovákiai hadiipar átalakítá­sát, konverzióját is csak „kamuflázs­­nak” tartják az SZNEP képjviselői. Szerintük Lubos Dobrovsky védel­mi miniszter is csak azért szorgal­mazza Csehszlovákia felvételét a NATO-ba, hogy azt követően nyu­gati mintára alakíthassa át a hadi­ipart, ami a nyugati hadiüzemek számára lenne jő üzlet. Václav Havel köztársasági elnök dél-szlovákiai útjáról Veselovsky megjegyezte, hogy annak csak pro­pagandacélja volt, bizonyítandó, hogy a terület lakossága az elnök mögött áll. „Sok tekintetben azon­ban fordítva sült el a dolog, mint ahogy azt Havel képszelte” — je­gyezte meg a pártelnök, konkrétu­mot azonban nem közölt. (gaál) Devizapiaci árfolyamok J Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 199Z január 22-én Vételi Eladási Közép- Vételt Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam I egységre, koronában Angol font 50,84 51,86 51,35 49,52 52,66 51,09 Ausztrál dollár 21,21 21,63 21,42 20,25 21,95 21,10 Belga frank (100) 86,24 87,98 87,11 84,03 89,31 86,67 Dán korona 4,58 4,68 4,63 4,45 4,75 4,60 Finn márka 6,52 6,66 6,59 6,30 6,78 6,54 Francia frank 5,21 5,31 5,26 5,07 5,39 5,23 Görög drachma (100) 15,36 15,70 15,54 14,33 15,87 15,10 Holland forint 15,77 16,09 15,93 15,37 16,33 15,85 ír font 47,29 48,25 47,77 45,61 48,97 47,29 Japán jen (100) 22,84 23,30 23,07 22,27 23,59 22,93 Kanadai dollár 24,47 24,97 24,72 23,77 25,33 24,55 Luxemburgi frank (100) 86,24 87,98 87,11 83,17 89,29 86,23 Német márka 17,76 18,12 17,94 17,48 18,40 17,94 Norvég korona 4,52 4,62 4,57 4,39 4,69 4.54 Olasz líra (1000) 23,58 24,06 23,82 22,96 24,42 23,70 Osztrák schilling 2,52 2,58 2,55 2,49 2,61 2,55 Portugál escudo (100) 20,59 21,01 20,80 19,68 21,30 20,49 Spanyol peseta (100) 28,13 28,69 28,41 27,36 29,06 28,21 Svájci frank 20,02 20,42 20,22 19,69 20,75 20,22 Svéd korona 4,88 4,98 4,93 4,74 5,06 4,90 USA-dollár 28,23 28,81 28,52 27,82 29,22 28,52 Változatlanul közös államban

Next

/
Thumbnails
Contents