Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

IV. PestiaaHirlap 1992. Január 21. REPÜLŐSZERENCSÉTLENSÉG TETTÉ JÉGKORONGOZÓVÁ TYIHONOVOT... A keményvonalas túlélő Részekre szakadt egy sportnagyhatalom, az 1952 óta 1212 olimpiai érmet felhal­mozott Szovjetunió. Utódlási kérdésekben teljes a zűrzavar, és az albertville-i olim­pia közelsége miatt most a téli sportokban a legsürgetőbb, egyben legbizonytala­nabb a helyzet Példának okáért: a hatalmas birodalom egyetlen bobpályája a let­teké, így Lettországból egycsapásra „bobnagyhatalom” lett, a biatlonisták az észt­országi Ottepää-ban edzőtáboroztak, amióta világ a világ. A jégkorongozók 85 szá­zaléka Oroszországban maradt, de a nemzetközi szabvány értelmében az orosz vá­logatottnak, mint újoncnak, a világbajnokság „C” csoportjában kellene indulnia. A végeláthatatlan forgatagban csak egy valami, illetve valaki helye biztos. Viktor Vasziljevics lyihonové, a világ legsikeresebb edzőjéé, a CSZKA Moszkva és a nem­zed válogatott tréneréé. lyihonov az 1976-os Kanada Kupán debütált szövetségi kapitányként, és azóta semmiféle politikai, vagy sportbéli vihar nem tudta leso­dorni a ldspadról. Némi túlzással: Gorbacsov a maga hat évével epizódszerepre kényszerült lyihonov tizenhat esztendeje mellett Ki ez az ember, honnan jött, és merre tart? Érdemes néhány sort szentelni az egyeden „fix pontnak”. BOTRÁNYOS KÖZGYŰLÉS A MECHWART TÉREN Erkölcsi mélyponton a hazai sakktársadalom CH.GÁLL ANDRÁS BALLAI ATTILA Már az is végzetszerű, ahogy a mester és sportága egymásra leltek. Tyihonov a második vi­lágháború után futballista­ként kereste a kenyerét, ami­kor 1949-ben moszkvai klub­jának jégkorongcsapatát Szverdlovszk térségében re­pülőszerencsétlenség érte. Néhány focista a kényszer­­helyzetben átpártolt a hoki­sokhoz, és amikor Tyihonov 32 évesen befejezte aktív sportpályafutását, a Szovjet­unió háromszoros jégkorong­bajnokaként vonult vissza. A Dinamo Moszkvánál kezdett segédedzősködni, a híres Csemyisev keze alatt. Öt év múlva Rigába hívták vezető edzőnek. Végre szabad kezet kapott, és mások által őrültnek tartott módszereivel kisebb csodát tett. Amikor át­vette új csapatát, az a tizen­nyolc tagú másodosztály 16. helyén állt. Egy éven belül fel­kerültek, majd újabb három esztendő múltán az első osz­tályból már a tulajdonképpeni „szuper ligába” vezetett az út. Ekkor érkezett a CSZKA Moszkva meghívása. Azután már csak a csúcsra, a váloga­tott élére vezethetett az út. Tyihonov története innentől talán minden hokirajongó számára ismerős. Viktor Vasziljevics ered­ményeinek és belső tulajdon­ságainak köszönhetően olyan teljhatalomhoz jutott, amely­ről szakvezető aligha álmod­hat. Soha nem felejtem el azt a moszkvai sajtótájékoztatót, amelyet az 1988 decemberi Iz­vesztyija Kupa egyik mérkő­zése után tartottak. A pódiu­mon ketten ültek. A szövet­ségi kapitány, és világ­­klasszis hátvédje, Fetyiszov, akit Tyihonov éppen akkor fosztott meg önkényesen a csapatkapitányi tiszttől. A szovjet újságíró kollégák kér­déseikkel a mester szobrát fa­ragták, amikor egy pulóveres „antielvtárs” nekiszegezte Tyihinovnak: mikor jön el az ideje annak, hogy a játékos­társak szavazhatnak a kapi­tány személyéről, nem Tyiho­nov dönt egyedül? A diktátor válasz helyett összehúzta a szemöldökét, a jelenlévők azonnal kitalálták, hogy a kérdező jogosulatlanul tar­tózkodik a teremben, és rövid úton kidobták onnan. Ahogy Tyihonov is kidobta a csapatból fenomenális cen­terét, Larionovot, mert szólni mert Fetyiszov mellett. Töb­ben, többször faggattuk a csa­tárt, mi a véleménye az egész­ről, de ő csak azt hajtogatta: sérült vagyok. Feltehetően Tyihonov volt a világ egyetlen kapitánya, aki saját úri kedvé­ből megbonthatta a legen­dás Krutov—Larionov—Ma­­karov-triót, amelyet még az amerikai lapok is külön bece­néven emlegettek, mint „KLM-line”. A diktátor a politikai refor­mok hatására sem változta­tott a korábbi kemény vona­lon. Soha nem is titkolta, hogy a konzervatívokhoz számítja magát, hiszen neki, az edző­nek az a legkedvezőbb, ha a já­tékosai nem szerződhetnek külföldre, az imperialisták­hoz, pénzt keresni. Tyihonov leegyszerűsített világképében minden tettet és szót az eredmény minősít — és a si­ker biztos védőpajzs. A ja­nuár 3-i zürichi Sportnak adott inteijújában erről a kö­vetkezőket mondta: —Minden csak siker kérdé­se. A sportot gyakran hasonlít­ják a művészethez, az iroda­lomhoz, de elképzelhető, hogy egy kép valakinek nagyon tet­szik, más szerint viszont po­csék. A sportban ellenben csak egy igazság létezik: nekem még soha senki nem mondta, hogy legyek második. A Szovjetunió felbomlásá­val nem tűnt lehetetlennek, hogy Tyihonov becsülete is ki­telt, de ő hallani sem akar er­ről. A svájci sportlapnak ke­rek-perec tagadta állítólagos visszalépését: — Szó nincs arról, hogy visszavonulnék. A gond az, hogy nem tudjuk, mi lesz a szovjet válogatottal. Felülről már igazán elárulhatná vala­ki, mit akarnak, és hogyan menjünk tovább. A CSZKA Moszkvajövőjéről már kijelentő módban beszél: — Profiklubbá váltunk, be fogjuk indítani a profi ligát. A közeljövőben találkoznom kell az edzőkkel, hogy kidol­gozzuk az új bajnoki rend­szert. Viktor Vasziljevics Tyiho­­novnak a jelek szerint hal­vány kételyei sincsenek saját túlélésével kapcsolatban, és ha februárban csapatával harmadszor is olimpiai baj­nok lesz, mitől is tartana? Azt tudniillik valóban senki nem mondta neki, hogy legyen már második... Az önállóságának kétéves fennállását ünneplő Magyar Sakk Szövetség harmadik közgyűlését tartotta vasár­nap a Központi Statisztikai Hivatal épületében — az 1991-est, amely csaknem egy héttel „átcsúszott” az 1992-es esztendőbe. A napirendi pon­tok közül a tisztújítás szere­pelt a középpontban, és ennek megfelelően az érdeklődés is rendkívüli volt. (A közgyűlé­sek történetében először Pol­gár László is megtisztelte je­lenlétével a tagságot!) Az új vezérkar megválasz­tásának lehetősége alaposan felborította a napirendet és a kedélyeket. A tisztújítás körü­li vita fókuszába egy új poszt, a szakmai alelnöki került. Adorján András nemzetközi nagymester már a közgyűlés előtt élénk reklámkampányt folytatott az új tisztség betöl­tése érdekében. A tagság többsége azonban határozot­tan Adorján személye ellen volt, így az a döntés született, hogy az eddigihez hasonlóan két általános elnökhelyettest választ a közgyűlés. Am amíg a szakmai alelnöki poszt ötle­tét elvetették, többször is bot­rányos jelenetek zavarták meg a szavazási procedúrát. Az első széksorokban ülők hirtelen csak arra lettek fi­gyelmesek, hogy Ribli Zoltán, a szavazatszámláló bizottság vezetője indulatosan szót kér. Kiderült, hogy amikor Pol­gárék környékén próbálta megszámolni a cédulákat, az idei magyar szuperbajnok édesapja az alábbi, kereset­len szavakkal érdeklődött a nagymester tervei felől: „Azt akarod, hogy szájon vágja­lak, te szemét?!” Rövidesen fény derült Pol­gár papa keresetlen stílusú kérdezősködésének okára. Egy múlt heti Népszavát lo­bogtatva arra a Riblivel ké­szült interjúra hívta fel mind­nyájunk figyelmét, amelyben a Bayern München sakkozója kerek-perec kijelenti: Polgár Juditból nem lesz világbajnok (mármint férfi — a szerk.)! Ezután még perceken át so­rolta a felháborodott édesapa Ribli Zoltán Polgár-ellenes bűneit, majd slusszpoénként bejelentette, nemhogy vissza­vonja előbbi sértését, hanem ellenkezőleg: azt megismétli! Ezzel még korántsem ért véget a nem kimondottan épületes jelenetek sora. Ador­ján emelkedett szólásra, és önmagát a magyar sakktársa­dalom egészséges, de csendes többségének egyedüli auten­tikus képviselőjének feltün­tetve élesen kirohant a tagsá­got terrorizáló klán, klikk, maffia (a nem kívánt szó tör­lendő) ellen — hogy kikre gondol konkrétan, azt csak sejteni engedte —, majd melo­­dramatikus fordulattal arról beszélt, ezentúl a sakkba te­metkezik. A szószéket ezzel a búcsúszóval hagyta ott: „Vi­szontlátásra...” Mindezt a teremben ülők úgy értel­mezték, hogy visszavonta al­elnöki jelentkezését, ám pár perc múlva ismét a mikro­fonhoz lépett, és szemrebbe­nés nélkül kijelentette, hogy fenntartja pályázatát. A sakkozóknál megszokott botrányos szópárbajok köze­pette azért lassem a döntésho­zatalban is előrehaladt a köz­gyűlés. Az elnökség létszámát harmincról tizennyolcra csökkentették. Dr. Kunos Pé­ter elnök, Ambrus Zoltán fő­titkár és dr. Menich Péter, a számvizsgáló bizottság elnö­ke — ellenjelöltek hiányában — elsöprő többséggel érde­melte ki újból a tagság bizal­mát. A két alelnöki helyre Adorján, Bilek István, Ozs­­váth András és az eddigi tiszt­ségviselők, dr. Horváth István és dr. Krajcsovits Márton kö­zül két utóbbi érkezett be győztesként a kétfordulós versenyfutás végén, azaz min­den maradt a régiben. Hozzátehetjük: sajnos. Úgy tűnik ugyanis, hogy az az erkölcsi fertő, amelybe pár éve süllyedt a magyar sakk­­társadalom, minden más honi sportág közállapotait alul­múlja — talán még a labdarú­gásét is, az pedig nem csekély­ség. Csoda-e, hogy férfi válo­gatottunk a 15—20. helyek valamelyikéért volt verseny­ben a legutóbbi évek világ­­versenyein? s Kossuth Lajos ______________GORDON ISTVÁN______________ A szombat délután a pihenés, a kikapcsoló­dás ideje. Lapozgatok is nagy bőszen a sza­tellit csatornákon, míg csak el nem érek a Su­per Channelig, amely igazi sportcsemegével szolgált, mivel az Egyesült Államok salak­motoros bajnokságát közvetítették. Ámultam, bámultam, amikor az „együlé­­sesek ” versengtek; ők ugyanis valahogy más­képpen csűrték-csavarták a gépüket, mint ahogyan azt megszokhattuk Tihanyitól, Ko­­csótól vagy Adorjántól. Megdöbbenésem csak fokozódott, amikor az oldalkocsisok kö­vetkeztek. Ilyet még...!? Az hagyján, hogy a két hátsó kerék (elől csak egy van) úgy áll be­felé, mintha a motor lúdtalpas jószág volna, viszont a lélegzetem is elállt, amikor a „mit­­fahrerek ” lapockájukkal hibátlanul szántot­ták fel a salakpályát. Es jött a szünet, de a nagyérdemű nem unatkozott. Hatalmas keblű lányok abban vetélkedtek, vajon melyiküknek sikerül mi­nél kisebb cicifixben, jobban mondva pántli­kában elhelyezni idomait. A finálé aztán igazi élvezetet hozott. Ek­kor már a nevekre is odafigyeltem. S mit ád Isten, ismerősre leltem, aki nagyszerű moto­rosnak bizonyult. Csak az utolsó futam hozta meg a végső döntést. Kedvencem sajnos csak második lett. Pedig fergetegesen izgultam ér­te valamennyi honfitársam nevében. Elvégre milyen szépen hangzott volna: az Egye­sült Államok speedway-bajnoka 1992- ben: LOUIS KOSSUTH. FOTÓ: BEUCZAY LÁSZLÓ DUPLA AXELLEL A PAPA NYOMÁBAN Kriszta, akit Bözsinek hívnak A műkorcsolya a jégmamák és jégpapák világa is. Ajégszü­­lő kifejezés inkább negatív tartalmú. Azokra a szülőkre vo­natkozik, akik aránytalanul többet fektetnek anyagilag a sportágba, mint amennyit a csemete szorgalomban áldoz a jó eredményért. Ezt a tételt Czakó Györgynek, az idei mű­­korcsolyázó magyar bajnoknő Czakó Krisztina édesapjá­nak és edzőjének, a Budapesti Korcsolyázó Egylet elnöké­nek említem. Amikor említem neki, úgy hallottam, lánya két éve korcsolyázik csak komolyan, nevetve válaszol, a két év valahol valóban igaz, azzal a különbséggel, hogy ennyi idős korában már siklott a jégen. _______THURYGABOR — Emlékszel egyáltalán erre az időszakra ? — Négy-öt éves koromig emlékszem vissza, ahogy a jé­gen bóklásztam társaimmal. —Amikor itt a BS edzőpá­lyáján kerestelek, teljesen za­varba jöttem: mindenki Bözsi­nek hívott. Mitől vagy te Bözsi? — Ami azt illeti, ez nem jeges hagyomány. Szüleim egészen ki­csi korom óta így hívnak. — Számítottál arra, hogy el­jutsz a téli olimpiára ? — A kiírás úgy szól, hogy a bajnok utazik. Igazán akkor lett volna érdekes a bajnokság, ha Téglássy Tamara is indul... — A mienkkel egy időben rendezték a francia bajnoksá­got, ahol a junior világbajnok és felnőtt Európa-bajnok Su­­rya Bonaly is indult. Mennyi­re tetszik az ő korcsolyázása ? — Hááát.... Nem is tudom. Hozzám inkább Debbie Tho­mas áll közelebb. O valahogy nőiesebb. — S mi tetszik a pontozók­nak? — A pontozás szubjektív dolog, de mostanában mintha háttérbe szorulna az akroba­tikus korcsolyázó tudás, s ez nekem kedvező. — Hányadik helyre várod magad az olimpián? — Szeretnék futni a szaba­don választott kűrben, ami azt jelenti, hogy az első húsz­ban vagyok a kötelező és a rö­vidprogram után. — Melyik az az elem, amellyel meglágyítod a ponto­zók szívét? — Ugróm egy olyan dupla Axel kombinációt, amelyet senki más nem tud a világon. Czakó papa azért egyvala­mit irigyel Bonalytól\ a mene­dzselést. Mint említi, enélkül műkorcsolyában sem lehet eredményt elérni. A szponzor nagy úr, s bizony nem örül, ha nem látja reklámját a televí­zióban... A szponzor pénze nélkül pedig még a tehetsége­ket is nehéz menedzselni.

Next

/
Thumbnails
Contents