Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-21 / 17. szám
II. PestiüHírlap 1992. január 21. Napcsapda fűti A mai fűtési díjak és energiaárak mellett már nem csak biztató kísérlet, hanem jelentős megtakarítást hozó valóság a Nyíregyháza-Sóstón épült napcsapdás lakóház, melynek tervezője és tulajdonosa Nagylucskay László épületgépész. A100 négyzetméter alapterületű gázkazános-padlófűtéses lakóházban a délre tájolt napcsapdával egyharmadával sikerült csökkenteni a fűtési költségeket. A nagy üveges, kertes előtérben -20 fok alatt sem esik a hőmérséklet +5 fok alá. A ház építőanyaga Mátra gázbeton, építész tervezője pedig az Ybl-díjas Bán Ferenc. MTI FOTÓ: OLÁH TIBOR A KORMÁNYFŐ TAVOLLETEBEN Für a második helyettes MUNKATÁRSAINKTÓL Antall József rendelete értelmében megváltozott a kormányfő helyettesítésének rendje. A miniszterelnököt akadályoztatása esetén továbbra is a belügyminiszter helyettesíti, ám ha ő sem ér rá, akkor a honvédelmi tárca vezetője irányítja a kabinet munkáját. E feladat eddig Jeszenszky Géza külügyminiszterre hárult. A döntést praktikus okokkal magyarázták, a külügyminiszter gyakori távollétével. Für Lajos, az MDF ügyvezető elnöke, honvédelmi miniszter tudomásul vette a miniszterelnöknek saját hatáskörében meghozott döntését. * * * A miniszterelnöki döntés okán megkérdeztünk ellenzéki politikusokat, miként vélekednek minderről. Kőszeg Ferenc (SZDSZ): Mivel törvény nem szabályozza ezt a kérdést, úgy gondolom, Antall József joga eldönteni, ki helyettesítse őt. Olyan parlamenti demokráciákban, ahol nincs kinevezett miniszterelnök-helyettes, általában az a gyakorlat, hogy a belügyi tárca vezetője látja el a kormányfő teendőit annak távollétében. A döntés kormányszóvivői magyarázata szerintem kézenfekvő, hiszen a külügyminiszter munkájához hozzátartozik a gyakori távoliét, az utazások sora. Ezzel együtt feltehetőleg közrejátszott az is, hogy Für Lajos az MDF-ben is gyakorlatilag Antall helyettese. Ennek ellenére nem hiszem, hogy túl gyakran vennék igénybe a honvédelmi tárca vezetőjét ilyen feladatra, mivel a belügyminiszter úr az esetek többségében „kéznél van”. így nem látok ebben különös jelentőséget. Bayer Zsolt (Fidesz): Nem tudjuk, milyen politikai szándék húzódik a csere mögött. Ha megtudjuk, elmondjuk. A puszta ténnyel kapcsolatosan: nagy örömmel tölt el bennünket. Az eddigiekben ugyanis komoly veszélyhelyzetet jelentett, ha a miniszterelnök és Boross belügyminiszter úr nem volt jelen, mivel olyankor az ország sorsa Jeszenszky Gézára volt bízva. A mi megítélésünk szerint hozzá képest minden csere előnyösnek mondható. Szürke uniformisban MEGAY LÁSZLÓ Megtalálták a rongálókat Szerte Kárpátalján nagy felháborodást váltott ki, amikor az ortodox karácsony éjjelén Técsőn ismeretlen tettesek eltávolították talapzatáról Kossuth Lajos mellszobrát, melyet csaknem 100 évvel ezelőtt állíttattak a szabadságharc eszméihez hű feJső-Tisza-vidéki emberek. Szinte valamennyi társadalmi szervezet — köztük a Kárpátaljai Nemzetiségek Demokratikus Ligája, a RUH Ukrán Népi Mozgalom—nyilatkozatot tett közzé és élesen elítélte a vandalizmust, olyan provokációnak minősítette azt, amely a népek közti viszály magvának elhintésére irányul. Az ügyészség fokozott erővel látott hozzá a tettesek kilétének felderítéséhez, ami már meg is történt. Kitűnt, hogy a mellszobrot két szakmunkásképzős suhanc szerelte le és vitte el a helyéről. Beismerő vallomásukban azzal indokolták tettüket, hogy valami jó heccet akartak csinálni, s éppen a város főutcáján álló szobor került az útjukba. A két fiatalember ellen huliganizmus miatt indítottak bűnvádi eljárást és a bíróság előtt kell felelniük tettükért. Néhány hónappal ezelőtt Beregszászon rongálta meg a Petőfi-szobrot egy részeg férfi, aki két és fél évi börtönbüntetést kapott emiatt. Az utóbbi hónapok szégyenteljes eseményei közé tartozik, hogy ismeretlen tettesek letépték az ungvári magyar konzulátus épületéről a nemzeti zászlót, november végén pedig ugyancsak ismeretlen személyek magyarellenes röplapot terjesztettek. Ezen eseményeket láncolatba fűzve sokan úgy vélik, hogy ezek a nemzetek közti ellentét szítására irányulnak. A jogvédő és nemzetbiztonsági szervek ennek kiderítésével is foglalkoznak, de az eddigi ismeretek birtokában a területi ügyész cáfolja ezt a feltételezést. Be kell vallanom — úgyis megtudnák —, hogy a Kádár-korszak bizonyos éveiben kitűnően éreztem magam. Hogy mennyire, azt csak most tudom. Utáltam ugyan bizonyos embereket, és bizonyos dolgokat, tudtam, hogy bűnben és mocsokban fogant minden, ami körülvett bennünket — de mindez természetes volt valahogy. Ráadásul a nagy prés, amely erővel összetartotta azt a furcsa konstrukciót, amit Kelet-Európának mondtak akkoriban, szinte évenként engedett egy kicsit. Pedig ezer okom lett volna, hogy szüntelenül szorongjak, és rossz kedvem legyen. Elég lett volna gondosan tanulmányozni a „marxizmus klasszikusait”, felfelidézni az ötvenes éveket, Trianonra, Jaltára, netán a Brezsnyev doktrínára gondolni. Persze mindez gyakran foglalkoztatott. De nem akkor, ha egy jó könyvet olvastam, találkozóra mentem, vagy kétszer vettem a töltött-káposztából. Az más ügy volt — és adott pillanatban az töltötte be az életemet. Azidőben voltam fiatal, ugyanis. Ez a rövid állapot pedig rendszerektől, külső Ezentúl három testület — zsurnalisztákból, nézőkből, valamint tévésekből álló csoport — segíti a televízió 1-es csatornáját a műsorok összeállításában, a programok tervezésében, értékelésében. A megbeszéléseken lehetőség nyílik arra, hogy a televízió szakemberei — akik olykor ötletszegények, körülményektől némileg független — sőt: emezektől némileg függetlenül, ebben az állapotban az ember még boldog is lehet, ami nem feltétlenül a romlottság jele. Kissé röstelkedve, úgy gondolom, hogy az ország egyik nagy romlásának korszakában — a százötven éves török megszállás alatt is, ha a gyász szintén a mindennapokhoz tartozott. Százötven évig nem lehet csak szerencsétlen valaki — még egy ország sem —, hiszen az öt emberöltőnyi idő. Am negyven éven át sem lehet folyamatosan ezt cselekedni. Ez a korszak furcsa kelepcébe csalt bennünket. Hirtelen, és egyszerre kell kimondani mindazt, ami rossz és kegyetlen volt az elmúlt ötven év alatt — és hirtelen, egyszerre lehet kimondani: ami rossz és kegyetlen ezekben az években. Es most, a nagy őszinteség évadján, a legtöbb embernek már fel sem tűnik, hogy a rossznak ezerféle változata, minősége és fokozata van — mint, ahogy ütni párnás tenyérrel, fejszével, de puskatussal is lehet. Ha pedig mindez fel sem tűnik, akkor a múlt jelen és jövő folyamatos lidércnyomás: út a rosszból egy másik és néha a csőlátásban szenvednek — közvetlenül értesüljenek az egyes műsorok fogadtatásáról, a nézők véleményéről. E gondolatokat Bányai Gábor intendáns fogalmazta meg az újságírótanács alakuló ülésén, ahol elhangzott: a tervek szerint februárban megtarthatja alakuló ülését a nézők tímárossz felé — a semmiből a semmibe. így is érzik sokan — ha a lapoknak mindenben hinni lehetne, úgy vélnénk: mindenki. Az elesettség szürke uniformisát valóban túl sokan viselik kényszerűen, de parancsra felhúzni midenkor, mindenkinek, talán fölösleges. A háború után, mikor az új hatalom berendezkedett, a sok furcsa figura között feltűnt egy kiváltképp taszító alak. O volt a „népnevelő”. Az ördög tudja, hogy miért, de legtöbbje korábban a cipész szakmában jeleskedett — mintha nem lett volna elég buta ember, mondjuk a szabók vagy a városházi írnokok között. A népnevelő volt az a fickó, aki bármely lakásba, bármikor becsöngethetett, és felvilágosító előadást tarthatott — mondjuk egy egyetemi tanárnak — a szocializmus üdvözítő voltáról, áltlában, később a békekölcsönjegyzésének hasznáról, speciálisan. A népnevelőt — sületlenségeivel együtt — rég elvitte a történelmi huzat; mi pedig maradtunk népneveletlenek. Mivel nemtelen hivatása is megszűnt, nem áll módomban legalább a mai fiatalokhoz becsöngetni, ^ hogy mindezt elmondjam nekik. csa is. Ez azonban egy szélesebb, mintegy 100 tagú testület lesz, amely a társadalom minden rétegét reprezentálja. A kulturális tanács, amelyet tévésekből szándékoznak létrehozni, ugyancsak februártól, esztétikai szempontból véleményezi a műsorokat. Tanács a tanácstalanság hátán Méterrúd ______________________PILHÁL GYÖRGY______________________ A magyar közvélemény előtt máig rejtély, miért ordítozott a múltkor több száz ember három órán át egyfolytában a Testnevelési Főiskola aulájában, amikor a program szerint ott Kónya Imrének (MDF) és Pető Ivánnak (SZDSZ) kellett volna megvitatnia néhány érdekes politikai témát. (A tévéfelvételen csak másfél órán át ordítoztak, ez azonban már vágott anyag volt, valójában három órán át ment a kurjongatás.) Ha vitatkoztatni akarja a televízió Kónyát meg Petőt, miért nem viszi nyugodtabb helyre őket (hűvösvölgyi Nagyrét, Gül Baba-türbe, stb.)? Vagy ha az ordítozást akarják közvetíteni, akkor meg minek kell odahívni Kónyát és Petőt, van elég dolguk szegényeknek... Mindenesetre a műsorszerkesztők úgy ítélték meg, hogy nagyon jó volt ez a pankrációs közvetítés, mert néhány napra rá megismételték az egészet, úgy, ahogy volt. Megint másfél órát ordítoztak. Furcsa. A legfurcsább az, hogy egész pontosan nem lehetett tudni, hogy melyik néző miért ordítozik, meg azt sem, hogy mit akar mondani Pető Iván, mert amikor megszólalt, azonnal beleordított valaki a mondókájába, mire ő megállt, az meg ordított tovább, de akkor már kórusban, minta meccsen. Voltak notórius ordibálók, ezeket fél óra elteltével már hangról felismerte az ember, volt például egy borízű ordibáló, valahol a második sorban, meg egy vinnyogó a bejáratnál, oldalt. A borízű bírta tovább, a vinnyogó a vége felé már csak szuszogva hadonászott. Nem lett volna meglepő, ha Pető Iván fogja magát, lemegy és szájon vágja a legordenárébbat, mert azért mindennek van teteje. Városi ipariskolákban ilyenkor a tanár a nebulók közé szokta vágni a méterrudat, mire pillanatok alatt kialakulnak a parlamentáris viszonyok, egy kezd el beszélni, a többi meg hallgatja. Feledy Péter műsorvezetőnél azonban nem volt méterrúd, a mikrofont meg úgy látszik, sajnálta. Különben maga a vitatéma (Zétényi—Takács-törvény, mi legyen a címeres kommunistákkal, meg a volt veseöklözőkkel, stb.) sok izgalmat ígért, lehetett volna okos véleményeket ütköztetni, elképzeléseket összehasonlítani, részleteken finomítani — ezzel szemben a Borízű meg a Vinnyogó irányításával három óra monstre ordítozás kezdődött, jelezve, hogy tényleg elkelne ide egy méterrúd. KÁRPÁTOK—TISZA ALAPÍTVÁNY Határokon innen és túl Miközben a trianoni-jaltai Európa recseg-ropog és fél évszázada változatlan határok kérdőjeleződnek meg körülöttünk, miközben háború és háborús félelmek árnyékában élünk, örömmel kell üdvözölnünk minden olyan szándékot, kezdeményezést, amely a határok lebontását, divatos szóval „spiritualizálódását” szolgálja. Az Alpok—Adria Munkaközösségből fejlődött rangos tényezővé a Hexagonale. Néhány lelkes ember kezdeményezésére hasonló regionális együttműködés keretei alakulnak Magyarország keleti határainál. JÁMBOR GYULA Spiegel Gábor Kárpátaljáról áttelepült magyar fiatalember 1989 őszén határozta el, hogy szülőföldje és az anyaország gazdasági, kultúrális kapcsolatainak fejlesztésére az Alpok—Adria Munkaközösség mintájára koordináló szervezetet hoz létre. Ötletét megosztotta dr. Hatvani Szabó Jánossal, és együtt kezdtek munkálkodni az ötlet megvalósításán. A munkaközösség létesítéséről először le kellett mondaniuk. Alapítványt szerveztek a leendő politikamentes, non profit szervezet támogatására, melyhez sikerült megnyerniük támogatónak a Magyar Hitel Bankot és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatot. Az alapítvány kuratóriumának társelnöki tisztét Kupa Mihály pénzügyminiszter, Szerencs országgyűlési képviselője vállalta. Az érintett magyar területek, Szabolcs, Hajdú-Bihar, valamint Borsod-Abaúj- Zemplén megye önkormányzati vezetői szívesen vettek részt a Kárpátaljával, Kelet - Szlovákiával, a lengyel határ menti területekkel és Észak- Erdéllyel kialakítandó elmélyültebb kapcsolatépítésben. Annál is inkább, mivel a trianoni döntés történetileg kialakult gazdasági egységeket szakított el egymástól. Az elmúlt hetekben Nyíregyházán az érdekelt megyék vezetői: lengyel részről a przemysli vajda, ukrán részről a megyei tanács nemzetiségi ügyekkel foglalkozó osztályvezetője, valamint egy menedzserképző központ igazgatója, Romániából a szatmárnémeti alprefektus, magyar részről pedig az érintett három megye közgyűlési elnökei előzetes megállapodást írtak alá. A szlovák járási vezetők nem voltak jelen, azonban az ukrán küldöttség vállalta, hogy tartja velük a kapcsolatot. Az előzetes megállapodás eredményeként megyénként három-három főt delegálnak egy bizottságba, amely megfogalmazza a Kárpátok— Tisza Munkaközösség alapító okiratát. Az okirat aláírására jó esetben 1992 első negyedében sor kerülhet.
