Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-21 / 17. szám
r —Megkerültek a técsői Kossuth-szobor rongálói —Ki helyettesítheti a kormányfőt? —Kárpátok—Tisza Alapítvány V Hírlap ORSZÁGOS GAZDASÁGI, KÖZÉLETI ES KULTURÁLIS NAPILAP II. évf. 5. szám A SZABAD ÚJSÁG MELLÉKLETE 1992. január 21. —Asztrológia és gazdasági tervezés —Beszélgetés Szakcsi Lakatos Bélával —Ki az a Louis Kossuth? V________________/ A tanulás ára G. FEHÉR PÉTER ÖRÖMMÁMOR ÉS ÜNNEPI KORMÁNYÜLÉS Horvátország nagy feladatok előtt áll Minden ország életében vannak olyan kiemelkedő időpontok, amelyekre az egész nemzet emlékszik. Lehet, hogy a január 15-e nem lesz Horvátország, Szlovénia vagy más, az egykori Jugoszláviához tartozó ma már függetlennek nevezhető köztársaság életében nemzeti ünnep, annyi azonban bizonyos, hogy a mai nap egészen más lesz, mint a többi. Horvátországban és Szlovéniában mindenképp — ha máshol nem is. A diplomáciai naptárban pedig minden bizonnyal bekeretezik a kalendárium e napját. Az Európai Közösség csomagterve alapján ugyanis ettől a naptól számítva lép érvénybe fokozatosan a két délszláv köztársaság nyugatiak általi elismerése. A folyamat tulajdonképpen már december 23-án elkezdődött, amikora német kormány állami szuverenitásban részesítette Horvátországot és Szlovéniát. Az Európai Közösség a többi köztársaságot is hajlandó elismerni, amennyiben azok eleget tesznek a megkövetelt demokratikus kritériumoknak. Akik Kelet-Közép-Európában élnek, nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul a fenti döntéseket, és nyilván a január 15-e számukra is fontos dátum. Hiszen amikor kitört a jugoszláv polgárháború, az itt élő népek számára világos és egyértelmű volt, hogy a függetlenedési folyamat, amelyeket elsősorban Szlovénia és Horvátország képviselt, megállíthatatlan és visszafordíthatatlan. Éppen ezért értetlenül álltak a nyugatiak magatartása előtt, akik még a legutóbbi időkig is az egységes Jugoszláviát kívánták, ha más formában is, megőrizni. A nyugati országok kormányaiban munkált a bizonytalanságtól való félelem, abban bízva, hogy a status quo fenntartása jelenti a biztonságot. De mint annyiszor, Kelet-Európa félreismerése okozta az igazi bizonytalanságot. Minél jobban erőltették a nyugati fővárosokban a szétesőben lévő Jugoszlávia ismételt összetákolását, annál hevesebbek voltak a harcok a balkáni országban. Nem is csoda, hogy ilyen körülmények között tizenöt tűzszünetre volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán elindulhasson az ENSZ-kéksisakosok első, ötvenfős csoportja. Vitathatatlan, hogy a világszervezet komoly érdemeket szerzett az eddig még többé-kevésbé tartósnak bizonyult tűzszünet, és egyben a béke első komoly esélyének megteremtésében. De azt is világosan kell látnunk, hogy az egykori amerikai külügyminiszter erőfeszítései a tárgyalások első szakaszában még nem a függetlenedni vágyó horvátokat és szlovénokat segítette, hanem a nagyszerb törekvéseket realizálni akaró belgrádi nacionalistákat. A téves diplomáciai stratégiának ezrek estek áldozatul. Ha a függetlenedni vágyó köztársaságokat hónapokkal ezelőtt ismerték volna el, sok életet menthettek volna meg. Igaz, az események „árát” akkor is meg kellett volna fizetni, csakhogy a cselekvés kényszere az elismerést megkockáztatókra is vonatkozott volna. Ez a „tévedés ” minden bizonnyal tanulságos lesz Nyugat- Európa számára is. Csak hát a tanulópénzt nem kontinensünk nyugati fele fizette meg. A Vajdaság TÓTH LÍVIA, ÚJVIPÉlT" Hivatalos kimutatás készült arról, hogy a Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerémségben dúló háború terheinek oroszlánrésze Vajdaságra hárul. Továbbra sincsenek pontos adataink a mozgósítottakról, de egyes becslések szerint a horvátországi válságövezetekben több mint 80 ezer vajdasági harcol. Szerbia lakosságának három százaléka magyar, de a hadseregben 7-8 százalékban vannak jelen. Tartományunkban a mozgósítottaknak mintegy 80 százaléka eleget tett kötelezettségének. Nem mondható el ugyanez a fővárosról és a köztársaság délebbre eső részeiről, ahol a fegyelmezett katonakötelesek száma eilig haladja meg a 20 százalékot. Vajdaságban jelenleg több mint 60 ezer horvátországi menekült van, több mint 10 ezren Újvidéken tartózkodnak. Zomborban több mint h^t, Apatinban pedig legalább négyezer menekült és a háború van. A tartomány ezenkívül élelemmel és más módon is segítette az újonnan kikiáltott szerb körzetek népét, a területvédelem pedig az önkéntes egységek tagjait. Az újvidéki szakszervezet például eddig több mint 1400 tonna élelmiszert juttatott el a rászorulóknak. Nem szabad megfeledkezni az egészségügyi szolgálatról sem. Zomborban van jelenleg a legnagyobb hadikórház, Zrenjaninból pedig 19 orvoscsoport tartózkodott a harctereken. A parlamenti képviselők egy csoportja kezdeményezte, hogy a tartomány neve Szerb Vajdaság legyen. A képviselőház törvényhozási bizottsága elutasította az ajánlatot, azzal a megjegyzéssel, hogy az elnevezést Szerbia alkotmánya határozza meg, és törvénnyel nem változtatható. A 60 tagú képviselőcsoport most bejelentette, hogy követelni fogja az alkotmány módosítását. KA LAPIS RÓKUS, ZÁGRÁB A hónapok óta várt „igen” elhangzott hát. Horvátországot és Szlovéniát január 15.-e óta független országként tartja nyilván a nemzetközi közvélemény. Az EK-elismerés hírére Horvátország örömmámorban úszott, amit Zágrábban szórványos fegyverropogás is tudatott. A horvát tájékoztatási eszközök által is támogatott eufória lépten-nyomon érződött a városban. A vállalatokban úgymond szinte teljesen leállt a munka, megteltek a kávéházak, s egyebet sem lehetett hallani az utcán, a villamosban, mindenhol, mint hogy ki ismerte már el Horvátországot, s ki szándékozik ezt még megtenni. Miután világossá vált, hogy az Európai Közösség tagállamai kivétel nélkül elismerték Horvátország függetlenségét, a találgatások megszűntek, mivel az utca emberének sem maradtak kétségei a köztársaság szuverenitásával kapcsolatban. Az örömre pedig kétségkívül megvolt minden ok. Horvátország két év alatt nemzetközileg elismert tényezővé vált, a horvát nemzet kilenc évszázad után ismét elnyerte államiságát, mondta Hrvoje Sarinic, a köztársasági elnök felhatalmazottja a német—horvát államközi viszonyokról szóló protokoll aláírásakor. Sarinic a továbbiakban köszönetét tolmácsolta a Német Szövetségi Köztársaságnak, Kohl kancellárnak és Genscher külügyminiszternek azért a segítségért, mely Horvátországra nézve sorsdöntő volt. Klaus Peter Kleiber, Genscher külügyminiszter külön kiküldöttje ugyanakkor kormánya jókívánságait fejezte ki, s biztosította a horvát felet arról, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a jövőben is segíteni fogja Horvátországot, s hogy kiveszi részét a romokban heverő ország újjáépítésében is. Az egyhangúlag történelmi jelentőségűnek kikiáltott nap protokolláris rendezvényei misével folytatódtak a zágrábi székesegyházban, majd díszhangverseny következett a Lisinski hangversenyteremben. A polgárok viszont, az egész éjjel nyitva tartó vendéglőkben ünnepeltek, melyek közül nem egy „elismerési” ünnepéllyel csalogatta a potenciális vendégeket. A horvát rádió délutáni híreiben már arról számolt be, hogy az éjjel folyamán nagy lövöldözés várható, s nem kizárt, hogy akárcsak újévkor, megszólalnak a horvát főváros légvédelmi ütegei is. „Jó reggelt kívánok önöknek, az önálló, független és nemzetközileg elismert Horvátország első kormányülésén” — köszöntötte csütörtökön munkatársait Franjo Greguric kormányelnök, s hozzáfűzte: az elkövetkező napok eseményei lehetővé fogják tenni az ország újjáépítését és zavartalan fejlődését. Bozidar Gagro, a külügyminiszter helyettese röviden összefoglalta a köztársaság külpolitikai tevékenységét, ennek eredményeként jelölve mega széles körű nemzetközi elismerést. Gagro tájékoztatta a kormány tagjait, hogy az európai államokon kívül a köztársaságot már a közeljövőben el fogja ismerni több dél-amerikai ország, elsősorban Chile és Argentína. Gagro bejelentette Alois Mock osztrák külügyminiszter szombati látogatását is, melynek folyamán Ausztria és Horvátország felújítja diplomáciai kapcsolatait. A horvát kormány alelnöke, Milan Ramljak — aki egyébként az egyedüli, akinek sikerült átvészelnie a viszonylag sűrű kormányátalakításokat — beszédében felidézte az elmúlt év eseményeit, s hangsúlyozta, hogy Horvátország harcával a világ diplomáciájának történetében új fejezetet nyitott. „Ami nálunk lejátszódott, nem volt egyéb a jó és rossz, a fegyveres és védtelen, Dávid és Góliát harcánál, s boldogak lehetünk, hogy az államiságunkért folytatott évszázados harc befejező szakaszában élhetünk, ám ünneplésre nincs okunk. Semmit sem kaptunk ingyen, annak ellenére, hogy most merőben más a helyzet, mint volt. Sőt, ma már azok is veregetik a vállunkat, akik nem is olyan régen még azt állították, politikai céljaink komolytalanok” — mondta Ramljak. Végezetül a kormány alelnöke kifejtette, hogy mindettől függetlenül a jövőben Horvátország mindenkinek, aki hajlandó segíteni az ország újjáépítését, egyforma figyelmet szentel, attól függetlenül, hogy segítette-e Horvátország harcát vagy sem. A rövid, ünnepi jellegű kormányülést Franjo Greguric kormányelnök zárta azzal, hogy a kormány előtt rendkívül felelősségteljes feladatok állnak, mivel a megszállt területek felszabadítása, az ország újjáépítése és a menekültek hazatelepítése még mindig előttük áll. A MAGYAR KÜLÜGYMINISZTÉRIUM NYILATKOZATA: Hazánk elismerte Horvátországot és Szlovéniát 1992. január 15-én a Magyar Köztársaság diplomáciai kapcsolatot létesített a Szlovén Köztársasággal és a Horvát Köztársasággal. A zágrábi főkonzulátust nagykövetségi szintre emeli, és Ljubljanában nagykövetséget hoz létre. ^ A Magyar Köztársaság kormánya figyelembe vette, hogy Szlovénia és Horvátország lakossága demokratikus módon, népszavazáson, illetve parlamenti döntéssel kinyilvánította az önrendelkezéshez való jogát, a köztársaságok szuverenitását. A többi, önállóságukat kinyilvánító és a feltételeknek megfelelő köztársaság esetében a diplomáciai kapcsolat felvételének lehetőségét megvizsgálja. A magyar kormány döntésénél mérlegelte azt a körülményt, hogy az elismerésüket kérő köztársaságok teljesítik az Európai Közösség által 1991. december 16-án meghatározott feltételeket, köztük az emberi jogok és a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és garantálását. A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a jugoszláviai válság kirobbanása óta annak békés, tárgyalásos politikai megoldását szorgalmazta. Többször is egyértelműen kinyilvánította, hogy elfogad bármilyen politikai megoldást, amelyben az érintett népek és nemzetiségek meg tudnak egyezni. Az elmúlt időszak eseményei azt bizonyították, hogy ennek lehetősége már nem áll fenn. A Magyar Köztársaság abban érdekelt, hogy valamennyi délszláv köztársasággal, köztük az újonnan létrejött államokkal és a Szerb Köztársasággal egyaránt kiegyensúlyozott, kölcsönösen előnyös és jószomszédi kapcsolatokat ápoljon és tartson fenn. Ennek feltétele, hogy a Magyarországon élő horvát, szlovén és szerb, valamint a délszláv köztársaságokban élő magyar nemzetiségiek emberi és kisebbségi jogai érvényesülhessenek abban a szellemben, miként azt az Európai Közösség Jugoszlávia-konferenciáján beterjesztett válságmegoldási terv előirányozza. A Magyar Köztársaság érdekelt továbbá abban, hogy a délszláv államok mielőbb rendezzék egymás közötti viszonyukat, beleértve a jogutódlás problémáit, és helyreálljon közöttük a normális együttműködés. Ez minden bizonnyal hozzá fog járulni térségünk békéjének és stabilitásának megszilárdításához. Ehhez a Magyar Köztársaság kormánya kész minden segítséget megadni. A döntés következménye, hogy Magyarország határain elfogadják a horvát és a szlovén útleveleket. Antall József miniszterelnök külön nyilatkozatban üdvözölte a két délszláv állam elismerését.
