Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-21 / 259. szám
December 23-án hétfőn újra, P«sti»Híitap A karácsonyi mellékletben egész oldalas KERESZTREJTVÉNY értékes díjakkal. Ne feledje: Egyet fizet, kettőt kap. 1992 — a gazdasági reform kritikus éve Gazdasági és érdekvédelmi napilap Szombat, 1991. december 21. • I. évfolyam • 259. szám • Ára 2,30 korona Vége a Szlovák Nemzeti Tanács idei utolsó ülésének Kész az SZK jövő évi költségvetése Frantisek Miklosko, az SZNT elnöke úgy jellemezte a tegnapi ülésnapot, hogy olyan, mint a pápaválasztás. Addig tart majd a tanácskozás, míg a honatyák jóvá nem hagyják a költségvetést. Úgy látszik, a képviselők megriadtak a gondolattól, hogy esetleg bezárják őket a tanácsterembe, s míg a kémény füstje meg nem jelenik Pozsony felett, nem mehetnek haza, mert délre elkészültek a költségvetési törvénnyel. A mintegy száztíz módosító javaslatból többet visszavontak, s az előző napokon követelt 11,6 milliárd korona többletről, de még az átcsoportosítandó 4,5 milliárdról is lemondtak. A költségvetési egyensúly megőrzése volt az egyetlen szempont, ez vitte sikerre a szavazást. A jelenlevő 107 képviselőből 62 szavazott igennel a költségvetési törvénytervezetre, 37-en ellenezték, 17-en pedig tartózkodtak a szavazástól. Jozef Bútora építőipari és fejlesztési miniszter szerint ez a költségvetés nem ad lehetőséget arra, hogy megélénküljön a beruházási piac. Nem marad más, mint mozgósítani minden belső erőt, úgy próbálni egy kis élénkülést elérni. Alojz Rakás egészségügyi miniszter borúlátóan fogadta a költségvetést, mert annak egészségügyi tételei nem teszik lehetővé az egészségügyi ellátás szinten tartását. Véleménye szerint menet közben kell majd módosítani a törvényt, hogy az egészségügy működőképes maradjon. Ladislav Snopko kulturális miniszter szerint ez a költségvetés inkább végzet, mint költségvetés, de azért az ő tárcája igyekezni fog, hogy a szlovák kultúrában ne a hanyatlás korszaka következzék. Ján Piául oktatási miniszter azt mondta, lényegében elégedett, bár az iskolák fenntartása és karbantartása körül biztosan lesznek gondok és újak sem épülhetnek. PiSút bízik abban, hogy az esetleges keletkező „költségvetési feleslegeket” az oktatásügy kapja meg. A hírügynökségi jelentésből nem derül ki, a vitát kiváltott „nemzetiségi szükségletekre és regionális politikára” adott szövetségi dotációnak mi lesz a sorsa. Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács alakuló ülése Biztonság egész Európának A NATO brüsszeli székhelyén tegnap tartották meg az Észak-atlanti Együttműködési Tanács alakidó ülését, amelyen a NATO 16, a volt Varsói Szerződés 6 tagállamának, valamint a három balti köztársaság külügyminiszterei vettek részt. A Szovjetunióban kialakult helyzet miatt Moszkvát Afanaszjevszkij nagykövet képviselte. A tanácskozás az egykor szembenálló katonai tömbök első ilyen magasszintű történelmi találkozója volt. James Baker amerikai külügyminiszter még a tanácskozás előtt újságíróknak kijelentette, hogy a NATO biztonsági garanciákat nyújthatna a kelet-európai országoknak. Ezt a NATO mindeddig elutasította, még a visegrádi hármak esetében is. Az Észak-atlanti Együtműködési Tanács első szónoka Wörner NATO-főtitkár volt, aki kifejtette, hogy az együttműködés új korszaka kezdődik valós partneri viszony alapján. Ezután Európa már nem lesz olyan, mint eddig volt. Közölte, ha sikerül garantálni Kelet- és Közép-Európa államainak biztonságát, megnövekszik Európa egészének biztonsága is. Az ülésen felszólalt Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszter, aki kifejtette, hogy a tanács megalakulásának összeurópai jelentősége (Folytatás a 2. oldalon) Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács tegnapi ülésén James Baker üdvözölte Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminisztert (Telefotó: CSTK/AP) Kisebbségek félvállról? Tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés megkezdte az 1992-re szóló költségvetés törvénytervezetének vitáját A javaslatot Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter terjesztette a Szövetségi Gyűlés két kamarája együttes ülésének plénuma elé. A miniszter kiegyenlített költségvetésről beszélt, amelyben a „kiadás—bevétel” számlákon egyaránt 134,7 milliárd korona szerepel. Václav Klaus szerint a jövő esztendőben a csehszlovák gazdasági reform kritikus pontjához érkezik. Mindez megmutatkozik majd a költségvetések bevételi és kiadási „számláin”. Ennek ellenére azonban a költségvetések szociális kiadásai a jövő esztendőben az idei 52 százalékról 55 százalékra emelkednek, s eközben a növekedés üteme 11 százaléknak felel majd meg. Eközben a gazdasági visszaesés mértéke 3—6 százalék között mozog majd feltételezhetően, a munkanélküliség nagyjából egyharmadával nő és az éves infláció 12 százalék körül mozog majd. A költségvetés törvénytervezet vitájában felszólalt Wladislaw Niedoba, az Együttélés Politikai Mozgalom lengyel nemzetiségű parlamenti képviselője, aki kizárólag a nemzetiségekre vonatkozó költségvetési adatokkal foglalkozott. Min-A szövetségi kormány re denekelőtt a 3 milliárd 300 millió korona elosztását taglalta, amelyből egyébként a nemzetiségek 2 milliárd koronával részesednének, míg az 1,3 milliárd koronát az „országos regionális politika” hatáskörébe utalnák. Ami a 3,3 milliárd koronát illeti, ezt teljes egészében Szlovákia kapná, viszont annak tételes szétosztásáról végleges döntés nincs. Az előterjesztők szerint azonban jó lenne, ha ezt a mezőgazdaságban használnák fel, azonban erről még a három pénzügyminiszternek kell megállapodnia. Wladislaw Niedoba megemlítette, hogy a szövetségi költségvetés nemzetiségi „zsákjából” a Cseh Köztársaságban élő nemzetiségiek nem részesülnének. Megemlítette, hogy ebben az évben a szövetségi kormány a csehországi nemzetiségi (Folytatás a 2. oldalon) dkívüli ülése A kabinet sajátjavaslatáért A szövetségi kormány csütörtökön késő este rendkívüli ülést tartott, amelyen olaszországi hivatalos látogatásáról megérkezve Marián Calfa miniszterelnök is részt vett. A soron kívüli tanácskozás összehívásának oka az volt, hogy a Szövetségi Gyűlés tegnapelőtt, illetve tegnap két fontos jogszabályt, az átalakulási és a költségvetési törvényt vitatta meg. Az ülés elején a kabinet áttekintette az 1991. évi föderális költségvetésről szóló törvényjavaslat módosításának lehetőségeit, amely a Csehszlovák Gazdasági és Szociális Érdekegyeztető Tanács december 16-i tanácskozásán hangzott el. A háromoldalú tanács által elfogadott kompromisszumos javaslatok mindenekelőtt a nyugdijak és a bérek kérdésére vonatkoznak. Ebben az esetben az „adminisztratív” helyett adóügyi megoldást indítványoztak, továbbá azt, hogy ne korlátozzák azt az időt, amelynek során a munkakeresők átképzésük esetében anyagi támogatásban részesülnek, illetve ne állapítsák meg ennek a támogatásnak a felső határát. A röviddel csütörtökön éjfél előtt véget ért tanácskozás második részében Vladimír Dlouhy gazdasági miniszter részletesen tájékoztatta a kabinet tagjait a szövetkezeti transzformációs törvény javaslatának parlamenti vitájáról. A kormány áttekintette a jogszabály módosítására vonatkozó legfontosabb indítványokat, fontosságukat és hatásukat. A testület megerősítette, hogy továbbra is elutasító álláspontra helyezkedik három olyan jelentős módosítás(Folytatás a 2. oldalon) „Tizenöt pont” a közös állam támogatóitól Lemondott a jugoszláv kormányfő Jöhetnek, de minek „Noha nem szükséges, de jöhetnek az ENSZ-megfigyelők. Két politikai koncepció megszokott konfrontálódását látnák. Az egyik a szétesés, az elszigetelődés és a káosz anakronizmussá vált ideológiájára, a másik a szuverén, nyitott és demokratikus Szlovákia megteremtésére irányul” — állapítja meg egyebek között az Ezer szó Szlovákiáról című „pamflettel” kapcsolatban, Tizenöt pont címmel kiadott nyilatkozat Megkezdődött a függetlenek elismerése A dokumentumról Jana Síposová, a közös államért felhívás egyik aláírója tájékoztatta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársát. Mint mondta, tegnapig a Szövetségi Gyűlés 24 és a Szlovák Nemzeti Tanács 19 képviselője, valamint a szlovák kormány öt tagja írta alá a „Tizenöt pontot”. A közös állam támogatói nyilatkozatukban bírálják a Szövetségi Gyűlés és az SZNT képviselőcsoportjának ENSZ-megfigyelők Szlovákiába való küldéséről kiadott felhívását, illetve az Ezer szó Szlovákiáról című „pamflettet”. A „válaszban” a közös állam hívei megállapítják, hogy Szlovákia válaszúihoz érkezett: a messzeségbe vesző nemzeti szabadságot kívánjae hajszolni vagy inkább céltudatosan a gazdasági prosperitásra és a stabilizált Csehszlovákiában való politikai felemelkedésre szeretne-e törekedni. Dezinformációnak minősítik az arra való hivatkozást, hogy a cseh fél folyamatosan megsérti a megállapodásokat, illetve hogy a tömegtájékoztató eszközökben tömeges föderációpárti kampány folyik. A közös állam támogatói szerint a Szlovák Televízió és a Szlovák Rádió inkább a nacionalista szenvedélyeknek ad teret. Végezetül hangsúlyozzák, hogy a népszavazás lehetővé tenné a bizalom visszaállítását vagy a kulturált szétválást. Ante Markovics jugoszláv kormányfő beadta lemondását Ezt a Borba című lap közölte. A lemondás oka az a konfliktus, amely az ideiglenes költségvetéssel kapcsolatban alakult ki. A javaslat szerint a költségvetés kiadásainak 86 százalékát a fegyveres erőkre kellett volna fordítani. Ezt Markovics katonai költségvetésnek nevezte, s ezért ajánlotta fel lemondását Macedónia elfogadta az Európai Közösségek feltételeit és ennek alapján kéri független államként való elismerését. Lord Carrington a macedón elnökkel folytatott tárgyalásai során kijelentette, hogy nem lát problémát Macedónia kérésével kapcsolatban. A Horvátország területén két szerbek lakta területen független államokat kiáltottak ki. E területek parlamentjei úgy döntöttek, hogy létrehozzák a Krajina Szerb Köztársaságot, valamint Szalvónia, Baranya és Nyugat-Szerémség területén az önálló államot. Ezt a lépést azután tették meg, hogy az Éurópai Közösségek közzétették az új államok elismerésének feltételeit. > Belgárdban lord Carrington találkozott Kadijevics szövetségi védelmi miniszterrel és a montenegrói elnökkel. Sajtóértekezleten megállapította, hogy a legutóbbi tűzszünetet nem tartják be, pedig ez az ENSZ békefenntartó erői kiküldésének feltétele. A csonka jugoszláv álllamelnökség hivatalosan elítélte az EK döntést, mert ez nem segít megoldani a jugoszláv válságot. Izland tegnap közölte, hogy kész elismerni Szlovénia és Horvátország függetlenségét és létrehozni velük a diplomáciai kapcsolatokat. Weizsäcker német államfő Horvátország és Szlovénia elnökeinek bejelentette, hogy országa még karácsony előtt elismeri államaikat. A pápai szóvivő tegnap bejelentette, hogy a Vatikán elismeri a két jugoszláviai köztársaságot, amint meggyőződik róla, hogy betartják az EK (Folytatás a 2. oldalon)