Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-21 / 259. szám
2 1991. december 21. K RÁGÁBAN a Kereszténydemokrata Párt sajtóértekezletén Václav Benda, a párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy a törvénytervezet jóváhagyása elsősorban a Polgári Mozgalom képviselőin múlik, akik a javaslattal kapcsolatban nagyon ellentmondásos véleményeket képviselnek. Ha azonban a Szövetségi Gyűlés 19. ülésén az ún. transzformációs törvényt még nem fogadnák el, ez nem jelentene feltétlenül tragédiát. Pozsonyban a Komenskji Egyetem tudományos tanácsának ülésén Alexander Dubíeknek odaítélték a bölcsészeti tudományok díszdoktori címét. A hivatalos aktuson jelen volt FrantiSek MikloSko, az SZNT elnöke, Ján ŐamogurskV szlovák miniszterelnök és mások. PRÁGÁBAN a Cseh Nemzeti Tanács 29. ülésén megvitatták az ún. feddhetetlenségi bizottság jelentését is. Eszerint a Cseh Nemzeti Tanács 63 olyan személyt talált soraiban, akik szerepeltek az egykori StB névsorán. Közülük egy közvetlenül tagja volt az államvédelmi szervezetnek, tizennyolcán voltak az ügynökök, volt egy „informátor”, háromnak közülük kölcsönlakása volt, míg további három volt munkatársa a hatóságnak, viszont azok minősítéséről nem esett szó. D aniel KRÖLPA a Polgári Demokratikus Szövetség alelnöke szerint a szövetségi költségvetés aránytalanul felfújt, áttekinthetetlen, mindenképpen bírálandó. Egyszerűen lehetetlen, hogy ezt „hallgatólagosan” figyelembe vegyék. Ennek ellenére politikai szemszögből nézve, a közös állam stabilitását figyelembe véve mindenképpen szükségszerű a költségvetési törvénytervezetet elfogadni, ez az igény azonban nem jelenti azt, hogy véleményünket nyíltan meg ne fogalmazhassuk róla. IvAN GABAL lesz a Polgári Mozgalomnak a kampányfőnöke a parlamenti választások idejére a jövő esztendőben. Ehhez szükséges volt Václav Havel hozzájárulása is, aki Jifí Dienstbier kérésére mentette föl Gabalt előző, a Várban teljesített tisztségéből. Jana KUBlSTOVÁ, a jogtudományok doktora lett az alkotmánybíróság újabb tagja a Cseh Nemzeti Tanács tegnapi titkos szavazása eredményeként. A nevezett soha nem volt semmilyen párt, sem mozgalom tagja, ellenben Jan Filippel, aki 1974 és 1989 között a CSKP tagja volt, s közben az alapszervezeti pártelnök tisztségét is betöltötte. Igaz, jelenleg pártonkívüli... A CSEHSZLOVÁK kormányküldöttség, amely tegnap már a kormányfő nélkül folytatta tárgyalásait, befejezte olaszországi látogatását. Az utolsó napot Torinóban töltötték, ahol meglátogatták a Fiat Művek gépkocsigyártó üzemét. BUDAPESTEN csütörtök este ismeretlen tettesek merényletet kíséreltek meg Törökország magyarországi nagykövete ellen. A gépkocsiban utazó nagykövetre hat lövést adtak le, a támadás során azonban senki sem sérült meg. IraKBAN Szulajmanija város közelében újabb tömegsírt találtak. Megállapították, hogy a sírban kivégzett kurd foglyok voltak. A múlt hónapban a közelben már találtak egy tömegsírt, amelyben 24 kurd fogoly holtteste volt. Amerikai értesülések szerint feltételezik, hogy minden kurd város közelében vannak ilyen sírok. Az irakiak 182 ezer kurdot hurcoltak el állítólag az ország déli területeire, a valóságban azonban nyilván megölték őket. SevaRDNADZE sorsáról nyilatkozott az Orosz Föderáció külügyminisztere. Szerinte Sevardnadzetól függ, akar-e tovább dolgozni az Orosz Köztársaság külügyminisztériumában. Az egy nappal korábban feloszlatott külügyminisztérium szóvivője kijelentette: „Talán akad valaki, aki megmagyarázza mi történik itt”. L itvánia kéréssel fordult az Egyesült Államokhoz, hogy nyújtson segítséget a köztársaság védelmi rendszerének kiépítésében. Ezzel kapcsolatban katonai szakértők kiküldését kérik. Litvánia javasolja, hogy a litván származású amerikai hivatásos katonák segítsék a köztársaság védelmi minisztériumának és saját haderejének kiépítését. SvÁJCNAK tavaly 6 millió 850 ezer lakosa volt. A lakosság száma jövőre valószínűleg túllépi a 7 milliós határt. Az utóbbi évtizedben Svájc lakosságának száma félmillióval nőtt. Jelzés nélküli híranyag: ÖSTK Szabad ÚJSÁG Ma kezdődik a Szovjetunió temetése Kérdőjelek Alma Ata fölött Ma kezdődik Alma Atában a Szovjetunió területén létrejött független köztársaságok államfőinek csúcsértekezlete, amely valószínűleg arról dönt, hogy megszűnik a Szovjetunió és létrejön egy új nemzetközösség. A csúcsértekezlet küszöbén még nem tisztázott a napirend, s csak közvetlenül a kezdés előtt egyeztették a különféle nézeteket. Kravcsuk ukrán elnök például eredetileg nem is akart elmenni a csúcsértekezletre. Előzetes jelentések szerint a tanácskozás középpontjában a védelmi szövetségről szóló szerződés áll majd. Az Orosz Föderáció azt javasolja, hogy alakítsák meg az Államfők Tanácsát, mint a nemzetközösség legmagasabb szervét. A javaslat szerint létre kellene hozni a kormányfők tanácsát, a védelmi taná(Folytatás az 1. oldalról) sajtót 7 millió korona támogatásban részesítette. A további kiadásokat a cseh kormány fedezte. Közben a tegnapelőtt elfogadott csehországi költségvetési törvényben a nemzetiségi sajtó támogatásáról említés sem esik. A képviselő hangsúlyozta, hogy Csehországban a nemzeti kisebbségek teljesen eltérő feltételek között élnek mint Szlovákia területén. Sok esetben a kisebbségiek diaszpórában élnek, egymástól elzártan mint például a német kisebbség, de még az aránylag egy tömbben élő lengyel kisebbségre is vonatkozik a fenti megállapítás. Ezért Wladislaw Niedoba javasolta, csőt, valamint az egyeztető szervezeteket. Belorusszia közös titkárságot is javasol. Egyes köztársasági vezetők szerint a gazdasági kérdéseket is meg kellene tárgyalni. Nincs egységes elképzelés a tömörülés elnevezéséről. Gorbacsov például az Európai és Ázsiai Államok Nemzetközössége megjelölést javasolja. Több köztársaság egyetértett ugyan a nemzetközösség kialakításával, de az utóbbi napokban feltételként szabják meg, hogy vegyék figyelembe a többi állam véleményét is, hogy azok ne kerüljenek a breszti egyezményt aláíró első három állammal szemben függő helyzetbe. Grecsanyinov, a szovjet légierő tábornoka az ukrán védelmi minisztérium nevében közölte, hogy Ukrajna területéről az atomfegyvereket a jövő év folyamán eltávolítják. hogy a szövetségi költségvetésből részesülhessenek a csehországi nemzeti kisebbségek is; a nemzeti kisebbségek részére előirányzott 3,3 milliárd koronát elkülönített számlán ellenőrizhessék; a kiadások ellenőrzésére hozzanak létre különbizottságot, amelyben a Szövetségi Gyűlés nemzetikisebbségi képviselői kapnának helyet. Wladislaw Niedoba az Együttélés Politikai Mozgalom nevében bejelentette, hogy mozgalma pozitív viszonyulása a költségvetési törvényjavaslathoz azon múlik m^jd, viyon mennyire sikerül teljesen világosan pontosítani a felmerült problémákat és a változtatási javaslatokat -m-Helmut Kohl német kancellár tegnap telefonbeszélgetést folytatott Mihail Gorbacsowal és az Alma Ata-i értekezlet kérdéseivel foglalkoztak. Bush amerikai elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok még nem készült fel Oroszország, Ukrajna és Belorusszia hivatalos elismerésére. A nemzetközösséget illetően Bush azt mondta, hogy ezt a köztársaságoknak kell meghatározniuk. Szerinte a legfontosabb az atomfegyverek ellenőrzése, az atomsorompó egyezmény betartása, a határok tiszteletben tartása, az EBEÉ elveinek betartása, az emberi jogok és a kisebbségi jogok szavatolása. Az USA majd akkor ismeri el a nemzetközösség államait, ha e tömörülés kialakul és tisztázódnak a viszonyok a volt Szovjetunió területén. Az MKDM jótékonysági alapj a Pénteken délután az MKDM központi irodájában, Pozsonyban Farkas Pál alelnök átnyújtotta Marta Hrabovská asszonynak, az Olga Havlová által alapított Jóakaratú Emberek Társasága elnökének a bizonylatot egy 50 000 koronás számla megnyitásáról, mellyel a mozgalom csatlakozott e társasághoz. Ezt az összeget a leginkább rászoruló emberek megsegítésére és támogatására fordítják majd, elsősorban Dél-Szlovákiában. Az ötvenezer koronás számla kezelője is a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom lesz. (—) NYILATKOZAT Alulírott, Varga Olivér, a választóim iránti tiszteletből az alábbiak közlését tartom becsületbeli kötelességemnek. Az 1990-es választások során az MKDM jelölésében a 12-es listán jutottam parlamenti mandátumhoz. Annak ellenére, hogy az MKDM eredeti alapszabálya és programja szellemében te\’ékenykedtem, bíráló magatartásom miatt összeütközésbe kerültem az egyre több antidemokratikus módszert alkalmazó MKDM-Elnökséggel, és ezért a galántai közgyűlésen Püspöki Nagy Péter külön kérésére döntöttek MKDM-tagságom megszüntetéséről. Bár ilyen megoldást az akkori alapszabályzat nem ismert. Mivel álláspontjukon és módszereiken továbbra sem változtattak, ami miatt a választók egyre szélesebb köre is elégedetlen, és nem akarom kitenni magamat, sem parlamenti klubunkat az MKDM sajtószolgálat mögött megbúvó egyének méltánytalan támadásainak, ezért a továbbiakban nem vállalhatok politikai közösséget az MKDM-el. Ez a döntésem nem változtat a magyar képviselők parlamenti klubjában vállalt tagságomon és az Együttéléshez fűződő baráti viszonyomon. VARGA OLIVÉR a Szövetségi Gyűlés képviselője ( Közlemény A Csemadok Pozsony vidéki járási választmánya tudatja az érdeklődőkkel, hogy az elmaradt Csárdáskirálynő előadására 1991. december 27-én (pénteken) kerül sor a szenei művelődési házban. A megváltott jegyek érvényesek. ( Apróhirdetés • Jutányos áron eladó új sötétbarna nercbunda. Tel.: 07/53306. SZÚ-33 Fény derült a „gyermekrablásra” Kié legyen a kisfiú? Kisebbségek félvállról? Tegnapi számunkban már hírt adtunk róla, hogy fény derült a négyéves Marc Bannwitz prágai elrablásának körülményeire. Az eddigi vizsgálat és a düsseldorfi rendőrség tájékoztatása szerint a gyermekrablást egy magándetektív hajtotta végre az apa, Wolfgang Bannwitz megbízásából. A német rendőrök figyelmeztették a csehszlovák felet, hogy a giesseni bíróság 1991. október 16-i ítéletével az apát bízta meg a kiskorú gyermek gondozásával. Ezzel szemben a kisfiú anyjának, Olga Bannwitznak a jogi képviselője a következő nyilatkozattal fordult a Csehszlovák Sajtóirodához: A prágai II. kerületi bíróság az 1990. december 10-i ProkeS újévi jókívánsága tárgyalásán a fiatalkorú Marc Bannwitz ügyében a következő előzetes döntést hozta: Az 1987. szeptember 2-án született Mark Bannwitzet az édesanya, Olga Bannwitz gondozásába helyezi. Az anya kérelmét azzal indokolta, hogy fia jelenleg vele él Csehszlovákiában, az apa pedig Németországban dolgozik, és ott is lakik. Ezért szükségesnek tartja, hogy a bíróság döntésével előzzék meg a gyermek nevelésével kapcsolatos esetleges nézeteltéréseket. A bíróság a kisfiú fiatal kora miatt, és figyelembe véve, hogy jelenleg anyjával él, eleget tett a kérelemnek, és a Polgári Törvénykönyv ide vonatkozó cikkelye értelmében ez az elő zetes határozat végrehajtható. „Barátságos szétesést” „Ellenezzük a Szlovák Köztársaság költségvetési javaslatát, mivel az nem a fellendülést szolgálja, csupán néhány utalást tesz valamiféle haladó programra. Úgy van megszerkesztve, hogy segítségével az összes reszort a jelenlegi formájában maradhasson fenn” — állította a Szlovák Nemzeti Párt tegnapi sajtóértekezletén Jozef Prokes pártelnök. ProkeS megjegyezte, hogy a költségvetési javaslat az SZNP állítását igazolja, miszerint a szlovák kormánynak nincs kidolgozott programja Szlovákia gazdasági fellendítésére. ProkeS újévi kívánsága, hogy megoldódjon az államjogi elrendezés kérdése, hogy elfogadják a szuverén Szlovákia alkotmányát, és hogy a nép akaratából írják ki a referendumot. Az SZNP elnöke továbbá azt kívánja, hogy az ország barátságban váljon szét, és a szétesés után a köztársaságok szorosan működjenek együtt. (Ez együtt nem lehetséges, Prokes úr? — aszerk. megj.) Az állami sorsjáték nyerőszámai A csehszlovák állami sorsjáték csütörtökön Hradec Královéban megtartott karácsonyi húzásának nyerőszámai a következők I 500 000 koronás nyeremény: N 038 317; 200 000 koronás nyeremények: H 032 692,0 086 349; 100 000 koronás nyeremények: D 013 758, D 051 519, K 049 097, T 073 195; 20 000 koronát nyertek minden sorozatban a 005 729-es számú sorsjegyek; 10 000 koronát nyertek minden sorozatban a következő számú sorsjegyek: 048 625,055 793, 095 990; 2000 koronát nyertek minden sorozatban az 1100-ra végződő számú sorsjegyek; 200 koronát nyertek minden sorozatban a következő számjegycsoportok bármelyikére végződő számú sorsjegyek: 035,046,195, 302,354,362; 100 koronát nyertek minden sorozatban a 98-ra végződő számú sorsjegyek; 40 koronát nyertek minden sorozatban a I3-ra, az 51-re, a 74-re és a 79-re végződő számú sorsjegyek; 20 koronát nyertek minden sorozatban az l-re és a 0-ra végződő számú sorsjegyek. Á nyeremények az egész sorsjegy esetében érvényesek, a fél sorsjegyre a nyeremények fele juL A következő húzás január 23-án lesz Dééínben. (A nyertesek a számokat szíveskedjenek ellenőrizni a hivatalos nyereménylistán.) A kabinet sajátjavaslatáért (Folytatás az 1. oldalról) sál kapcsolatban, amelyet a Szövetségi Gyűlés két kamarájának két gazdasági bizottsága javasolt. Nevezetesen: a kabinet nem tartja megfelelőnek, hogy a szövetkezet további létének formájáról olyanok is döntsenek, akik nem tagjai a szövetkezetnek — tehát az egész közgyűlés —, hasonlóan nem javasolja, hogy a közgyűlés döntéshozatalában bevezessék a szavazat súlyának intézményét, végül pedig az ellen is tiltakozik, hogy vagyonjogi „tranzakciókat” hajtsanak végre. A tanácskozás végén a csehszlovák kormány jóváhagyta a szovjet csapatok bevonulása és itt-tartózkodása áldozatainak, illetve hozzátartozóiknak a kártalanítására vonatkozó elveket. Biztonság Európának (Folytatás az 1. oldalról) van, mert stabilizáló hatása egész Európára kiterjed. Javasolta, hogy a tanács tagállamainak védelmi miniszterei is rendezzenek találkozót. A tanács első feladatának azt jelölte meg, hogy tárgyaljon a Szovjetunió területén kialakuló új államok és tömörülések bekapcsolódásáról. A további tanácsüléseket Közép- és Kelet-Európa egyes államaiban javasolta megtartani. Borisz Jelcin, Oroszország elnöke levelet küldött a brüsszeli tanácskozás résztvevőihez. Ebben közölte, hogy a Szovjetunióban végbemenő folyamatok hozzájárulnak Európa stabilitásához és biztonságához. Biztosította a résztvevőket afelől, hogy az új nemzet közösség tagállamai szavatolják a Szovjetunió által megkötött nemzetközi kötelezettségek teljesítését. Felvetette Oroszország NATO tagságának kérdését is, amit távlati célnak jelölt meg. Az üzenetet Afanaszjevszkij nagykövet olvasta fel. Áz Észak-atlanti Együttműködési Tanács zárónyilatkozatot fogadott el. Eszerint olyan Európa kialakítására kell törekedni, amely figyelembe veszi a helsinki folyamatot, az EBEÉ, a NATO, a Nyugat-európai Unió, az Európai Közösségek és más intézmények egymást kiegészítő tevékenységét. Kiemeli az atomsorompó egyezmény feltétel nélküli betartásának szükségességét. A résztvevők megegyeztek abban, hogy biztosítva legyen a Szovjetunió atomfegyvereinek ellenőrzése. A közlemény meghatározza a résztvevő államok kapcsolatainak mechanizmusát is. A záróközlemény elfogadásával véget ért az Észak-atlanti Együttműködési Tanács alakuló ülése. A függetlenek elismerése (Folytatás az 1. oldalról) feltételeit. Nagy-Britannia túl gyorsnak tartja azt a folyamatot, amellyel az Európai Közösségek Szlovénia és Horvátország elismerése felé haladnak. Hurd külügyminisztert élesen bírálták a parlamentben, hogy egyetértett az EK döntésével. Brit részről közölték, hogy amennyiben az EK többi 11 tagállama január 15-ig elismeri a két ország függetlenségét, Nagy-Britannia is csatlakozik hozzájuk. Tegnap jelentősen megnőtt a horvátországi harcok hevessége. A tüzérség Eszéket, Beliscet, Valkovot, Károlyvárost és Sisakot lőtte. A horvát csapatok Novska, Lipik és Pakrac körzetében folytatták offenzívájukat. Holland forrásból ered a hír: az ENSZ sürgősen Bosznia-Hercegovinába akarja küldeni a békefenntartó csapatokat, hö^y rriegakadályozza a háború kiterjesztését.