Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)

1991-12-20 / 258. szám

8 1991. december 20. Szabad ÚJSÁG Hírkosár Szepesivel 1995-ben? A Nemzeti Sport színháztermében dr. Szepesi György volt az idei sorozat utolsó meghívott vendége. A népszerű rádióriporter, a FIFA Végrehajtó Bizott­ságának tagja sok érdeklődőt vonzott. Bármennyire is furcsán hangzik, a labdarúgás mellett másról is szó esett. Arra a kérdésre, hogy miért választotta a rádióriporteri pályát, azt válaszolta: .Azért, mert nagyon szeretem a labdarúgást. Pelét, meg mindenkit beleértve szerintem Puskás Öcsi minden idők legjobb futballistája. Szuszának pedig rend­kívüli tudása alapján százszoros válogatottnak kellett volna lennie.” Puskással kapcsolatban valaki megjegyezte, hogy biztosan tudja, májusban véglegesen hazajön. Éne Szepesi a következőket mondta: „Mindenki tárt karokkal fogadná és biztosan sokat tudna segíteni a magyar labdarúgásnak.” A New Yorkban tartott vb-selejtező sorsolásról, mint a FIFA VB tagja, el­mondotta, hogy nem történt semmiféle bundázás. Kiemelte, hogy az európaiak „kalapba helyezésénél” a korábbi világbajnokságok eredményei számítottak, ez az Eb nem osztott, nem szorzott. Csodálkozott is, miért emlegették, hogy a norvégok elleni győzelem hatással lehetett volna besorolásunkra. ,Az Egyesült Államokban óriási világbajnokság következik” — jövendölte Szepesi György. Szó volt a leendő szövetségi kapitány személyéről is. Szepesi ma szavaz ezügy­­ben az MLSZ kecskeméti elnökségi ülésén. „Jenei Imre nemzetközileg elismert kiváló szakember és nem vitathatók a nagy jövő előtt álló Csank János képességei sem, de szavazás előtt többet nem mondhatok” —jelentette ki. A beszélgetés során elmondta, nagyon szerelné, ha pályakezdése ötvenedik évfordulóján, 1995-ben újra közvetíthetne. Csak egy percet, vagy ötöt... Készülodési láz... Március 12-én Dél-Afrikában megkezdődik az autós Forma 1-es évad. Készül­nek a versenyzők, készülnek a konstruktőrök, a mérnökök, a technikusok, szigorú titokban tartják mindazt, amivel jövőre meg altatják lepni a világot. A legnagyobb titokzatosság mégsem a Honda, a Ferrari és a többiek műhelyét övezi, hanem a benzinszállítók vegykonyháját. A szakemberek véleménye szerint a Williams—Renault hirtelen előretörésé­ben a speciális benzinkeveréknek volt a legnagyobb szerepe. A múlt évad elején még úgy tűnt, hogy a McLaren együttesét megszorítani sem lehet: Senna példát­lan módon megnyerte az első négy vb-futamot. Aztán hirtelen feltámadt a Willi­ams-Renault. Az Elf cég a szezon elején harmincféle benzinkeveréket adott át tesztelésre, míg végül sikerült megtalálni a Reanult motorhoz legalkalmasabb koktélt. Az új keverék mindenesetre szárnyakat adott a Williams kocsiknak, körülbelül 50 lóerővel sikerült növelni a motorok teljesítményét... A Újabb román válogatott... Nem akármilyen együttes lehet (lehetett) ez az FC Bihor... Ha belegondolunk, hány volt játékosa jött Magyarországra, és azok hogy szerepeltek, szerepelnek itt, már lehet halovány elképzelésünk arról, milyen is lehetett a csapat. Nézzük csak, kik érkeztek Magyarországra Bihorból: Cigan (UTE), Muzsnay (ex-Vidi), Be­­reczky (Vác), Zare (Siófok), Negrau, Vancea (Kispest). Nem akármilyen lista! És most újabb bihori labdarúgó igazolt Magyarországra. Nem is akárhová, hanem a bajnok Kispest-Honvédhez, ahová nemigen szoktak tehetségtelen játé­kosokat szerződtetni. Lazar Ovidiu, az egykori Steaua Bucuresti válogatott játé­kosa mésfél éves szerződést írt alá a piros-fehérekhez... Szünet az /. jégkorongligában A finn megmérettetés előtt Karácsonyhoz közeledve mintha jobban „szeretnék” egymást a játéko­sok. Az eddigi értékelések során ezen a héten volt a legkevesebb kiállí­tott, s 10 perces nagybüntetést is egyedül csak a kladnói Mach kapott. Hiába csökkent a büntetések száma (s ezzel együtt az emberelőnyös helyzeteké is) a csapatok továbbra is riasztóan kevés százalékban (14) váltják gólra az emberelőnyöket. S lásd mennyire kiszámíthatatlan a hokibajnokság, a héten ezen a téren a mezőny két leggyengébb csapata volt a legeredményesebb. A Slovan háromból, a Brno pedig öt lehetőség­ből használt ki egyet A bajnokság január 7-én folytatódik. Az, hogy jó pénzért repül a föld túlsó oldalára, egy pillanatig sem volt kétsé­ges. A nagojai Grampus Eight gárdáját ugyanis a Toyota autógyár tulajdonosai patronálják, akik elhatározták, hogy a baseball és a rögbi után egy újabb „ide­gen” sportágat futtatnak fel az ázsiai szi­getbirodalomban. Ehhez a nemes cél­hoz korábban Diego Maradonát próbál­ták megnyerni, kevés sikerrel... Azóta kölönben is sok minden történt, s a ko­kainmámortól nehezen szabaduló ar­gentin klasszisra már a Távol-Keleten sem tartanak igényt. A vezető japán cé­gek korábbi, Maradonával kötött rek­lámszerződéseiket felmondták, s új, „ázsiai németek” lelkivilágának megfe­lelőbb ideálokat kerestek. így került a képbe a brazil Zico, majd pár héttel ké­sőbb Gary Lineker. A Spurs csatára minden szempont­ból megfelel a szponzorok követelmé­nyeinek. Neve még véletlenül, tévedés­ből sem szerepelt a botránykrónikák­ban, s ami különösen ritkaságszámba megy a mai, eldurvult futballvilágbn, pá­lyafutása alatt egyetlen sárga lapos fi­gyelmeztetést sem kapott. Valószínű, hogy mielőtt „kivándorol” Nagojába, több rekorddal is beítja nevét az év­könyvekbe: válogatott színekben eddig 46 gólt szerzett, s már csak három talá­lat hiányzik ahhoz, hogy utolérje a ko­rábbi csúcstartót, Bobby Charltont, s az is elképzelhető, hogy a mostani idény­ben az angol ligában felülmúlja Clive Allen négy évvel ezelőtti teljesítményét. Ehhez összesen ötven gólra lenne szük­sége, jelenleg, közeledve a „félidőhöz”, húsznál tart... Joggal merülhet fel a kérdés, vajon miért éppen az eddig alig ismert Gram­pus Eight csapatát választotta Lineker a „kérők” közül. A válasz egyszerűnek tű­nik, Lineker azonban tagadja, hogy első­sorban a hárommillió fontos jövedelem, és a horribilis értékű reklámszerződések vonzották volna Japánba. — Régen elhatároztam, hogy egy nagyobb nemzetközi tornán búcsúzom mqjd a nemzetközi élvonaltól— jelen­tette ki. — Erre pedig nem is találhat­tam volna megfelelőbb alkalmat, mint a jövő évi Eb-döntőt, amelyen remé­lem, számítanak rám az angol váloga­tottban. Sokáig úgy terveztem, a Tot­­tenhamnál letöltőm 1993 júniusáig ér­vényes szerződésemet, de a japán ven­dégszereplés lehetősége áj távlatokat nyitott életemben... Terry Venables, a Spurs szakosztály­igazgatója szerint anyagi szempontból nem a nagojaiak ajánlata lett volna a legkedvezőbb Linekernek. Akadt állító- Jag egy meg nem nevezett olasz egyesü­let, amely lényegesen többet áldozott Bár továbbra sem tartozik a „nagy­menők” közé a Slovan, vasárnapi és keddi teljesítménye dicséretre méltó. A hullámvölgyben lévő kassaiaknak ezre­­léknyi esélyük sem volt Pozsonyban, megszégyenítő vereséget szenvedtek Zűbekék. A kékek küzdeni tudásból is jelesre vizsgáztak. A poprádi oroszlán­­barlangban drámai csatában három má­sodperccel a befejezés előtt egyenlítet­tek, s ez elég volt ahhoz, hogy a tátrai rendőrök maradjanak a sereghajtók. Két soványka döntetlennel is tartani tudták 11 pontos előnyüket a trencséni katonák, áupler edző védencei mindkét pontosztozkodásukat vert helyzetből harcolták ki. Míg a keleti csoportot ennyivel el is lehet intézni, addig annál többet beszélhetünk a nyugati csoport tagjairól, akik a megszerezhető bajnoki pontok közül 234-et mondhatnak magu­volna a 31 éves játékosért... — Amikor Gary ismét a Tottenham­­hoz igazolt, megállapodtunk, hogy amennyiben számunkra is elfogadható külföldi partner jelentkezik érte, nem akadályozzuk meg távozását — mondta a Spurs szakvezetője. — Tartottuk a szavunkat, s azt hiszem, Lineker meg­fontoltan, bölcsen határozott. Az más kérdés, hogy természetesen sajnáljuk távozását. Úgy tűnik, Gary felhőtlenül élvezheti pályafutásának utolsó éveit. Már elter­vezte, hogy a svédországi finálé után hosszabb szabadságra vonul, mivel a ja­pán bajnokság küzdelmei csak hóna­pokkal a kontinenstalálkozót követően kezdődnek. Addig, a szünetben nyugod­tan hódolhat szenvedélyének, krikettez­­het naphosszat, kikapcsolódásként el­utazhat megnézni a barcelonai olimpia mérkőzéseit és végigszurkolhatja a bri­tek nemzeti ünnepének számító nyílt golfbajnokságot... Linekert azonban villámcsapásként érte a hír, hogy pár nappal a japán szer­ződés bejelentése után közölték vele: gyermeke leukémiában szenved, s az or­vosok a csecsemő életéért küzdenek. Kevés reménnyel... A mexikói vb gólki­rálya bízik a csodában, hogy jövőre gyermekével és feleségével utazhat Ja­pánba. A japán klubok egyébként mostanáig Zico és Lineker mellett a brazil Tonin­­ho és Pita, valamint az uruguayi Hugo de Leon aláírását szerezték meg. Könnyen előfordulhat, hogy hamarosan mások is csatlakoznak az említett sztá­rokhoz... (ci) kénak, s ez pontosan negyvennel több a keletiek eddigi zsákmányánál. A Zetort kivéve mind a hat csapat továbbra is szinte egyenlő eséllyel van versenyben, s talán egy hajszállal ha jobb üldözőinél a vezető trió. Igazi hokicsemegét hozott a nyugati csoport csapatainak egymás el­leni csatája. S úgy látszik, azoknak van igazuk, akik azt mondják: „Csináljatok jó hokit, s megtelnek a stadionok”. Ezt igazolták a PÍzért—KJadno és a Pardubi­ce—Sparta rangadók, melyeken majd 10 ezer szurkoló biztatta kedvenceit. Bár ezen a héten még pontot sem szerzett (gólpassza sem volt) Zigmund Pálffy, továbbra is a kanadai pontver­seny élén áll. Ugyancsak „szabadságot vett ki” támadások befejezésénél a hé­ten a liga ideiglenes gólkirálya, a pilzeni Martin Straka, s kiszorult a tíz legered­ményesebb hokista listájából. Ennek kö­védelmet, s a kifutó Mikloáko mellett a léc alá vágta a labdát. A későbbiekben kiegyenlítettebbé vált a játék, s mindkét oldalon adódtak helyzetek. A második játékrészben mintha jobban bírták vol­na az iramot a vendégek. Ennek ellenére a hazaiak rúgtak ismét gólt. Az 50. perc­ben Némec a tizenhatoson belül felvágta Valdeirt, s a megítélt büntetőt a brazil kapitány, Rai értékesítette. A gól után kitámadott a csehszlovák válogatott, de nem tudott gólt elérni. A 72. percben aztán Látait buktatták a brazil védők a büntetőterületen, s 11-esből a végig jó formában játszó Skuhravy szépített. — Meglepetésre csapatomból Jiíí Némec nyújtotta a legtöbbet. Magabiz­tos volt a kapuban Mikloáko, s a máso­dik félidőben Hapal is sokat javult. Egyébként ő volt az egyedüli, áld gyor­saságban fel tudta venni a versenyt a brazilokkal Sokat dolgozott Skuhravy is, akit a védők sokszor csak szabályta­lanság árán tudtak szerelni — nyilat­kozta a mérkőzés után Milan Máéala edző. Brazília: R. Carlos-Giba, A Carlos (60. p. Geber), Ronaldo, Lira-Mauro Silva, Henrique (68. p. Sampaio), Rai- Valdeir (74. p. Charles), Bebelo, Elivel­­ton (78. p. Sergio). Csehszlovákia: Mik­­loSko-Látal, Suchopárek, Glonek, Né­­mec-Fr^dek (77. p. Kriätofik), Maroäi, Némeőek (30. p. Kotülek)-Hapal, Skuh­ravy, Dubovs ky (60. p. Pecko). vetkeztében a kanadai pontverseny is kezd kiegyenlítődni. Kanadai pontverseny 1. Pálffy 46 (23+23), 2. Pav. Zúbek 37 (14 +23), 3. Ryrtánek 36 (14+22), 4. Dopita 35 (19 + 16), 5. Kartlák 35 (15+20), 6. Hrbek 34 (21+13), 7. JánoS 34 (17+17), 8. Zemliéka 34 (14+20), 9. Volák 31 (12+19), 10. Caloun 29 (23+6). A válogatott ma és holnap Finnor­szág együttesével játszik barátságos mérkőzést. Az Ivan Hlinka, Jaroslav Walter edzőketlős az alábbi korongo­­zók szereplésére számíthat — kapusok: Bfíza, Svoboda, védők: Smehlík, §légr, Svehla, Scerban, Kadlec, Stayjana, Gu­­das, Horava, Marcinko, támadók: Köl­nik, Veselovsky, Liba, Kartfák, Jelinek, Hrbek, Zemliéka, Janecky, Kucera, Kampf, Toupal, Lang. A keretből sérü­lés miatt kimaradt Durtan Partek, és Petr Rosolt nem engedte el egyesülete. Az edzők a jihlavai Patrik Augustát hívták meg utólag. A finn együttes a közelmúltban két­szer legyőzte Svájc válogatottját (4:0, 3:1). Pentti Matikainen edző a győztes csapatból egyedül a sérült Selänne sze­replésére nem számíthat. A finn keret — kapusok: Lindfors, Ketterer, védők: Eloranta, Laurila, llämälainen, Jutila, Ruotanen, Saarinen, Sírén, Laukka­­nen, támadók: Vilander, Mäkelä, Säily­­noja, Nieminen, Saarikoski, Järven­­pää, Lindroos, Riih(järvi, Peltomaa, Tuomisto. D. Tok Ernő ( Innen-onnan ) Labdarúgó Eb-selejtező mérkőzé­sen: Németország—Luxemburg 4:0 (2:0), góllövők: Matthäus (11-esből), Buchwald, Riedle, Hässler. A csoport végeredménye: 1. Németország 10, 2. Wales 9, 3. Belgium 5,4. Luxemburg 0. Melbourne-ben bemutató tenisztalál­kozón: Fromberg—Novácek 2:6,6:2,4:6. A francia labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában: St. Germain—Marseille 0:0, Toulon—Montpellier 0:1, Lyon— Monaco 2:0, Sochaux—Lens 1:2, Ni­­mes—Auxerre 0:0, Caen—Nantes 1:1, Rennes—Le Havre 0:2, Lille—Cannes 0:0, Toulouse—St. Etienne 1:1. Az ál­lás: 1. Marseille 33, 2. Monaco 29, 3. PSG 28,4. Le Havre 28. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójában: Buffa­lo—Washington 2:2, New York Ran­gers—Philadelphia 6:3, Toronto—Ed­monton 5:7. Az angol labdarúgó divízió elhalasztott mérkőzésén: Tottenham—Liverpool 1:2 Az élen: 1. Manchester U. 44,2 Leeds 43, 3. Sheffield W. 32,4. Liverpool 32 , Asztalitenisz Európa-liga találko­zón: Anglia—Csehszlovákia 4:2 (Pre­­an—Vími 0:2, Syed—Korbei 1:2, Csen Szí—Janii 2:0, Cooke, Prean—Vími, Javúrek 2:0, Prean—Korbei 2:0, Syed—Jancí 2:1). Lisszabonban bonyolították le a por­tugál labdarúgó Szuper Kupa első mér­kőzését: Benfica—FC Porto 2:1 (1:0). A TAROKO B. Banská Bystrica /a volt Zelenina á.v./ IFA, LIAZ és SKODA 706 típusú tehergépkocsikat ad el. Ár megegyezés szerint. Információ a 088/230 46-os és a 088/230 47-es telefonszámokon. SZUP-479 Vereség Brazíliától Sikertelen idényzárás Vereséggel zárta az évet a csehszlo­vák labdarúgó-válogatott. A Brazíliában vendégszereplő együttes 2:1 arányban kikapott a hazai csapattól. Az ered­ményből nem lehet messzemenő követ­keztetéseket levonni, hiszen sem a cseh­szlovák, sem a brazil válogatott nem a legerősebb összeállításában lépett pá­lyára. Például a hazaiaknál egyetlen Eu­rópában szereplő játékos sem kapott bi­zonyítási lehetőséget. BRAZÍLIA—CSEHSZLOVÁKIA 2:1 (1:0), góllövők: Elivelton, Rai (11- esből), ill. Skuhravy (11-esből). Játék­vezető: Garda (uruguayi). 50 000 néző. A vendéglátók főleg gyorsaságban múlták felül ellenfelüket. Már a 12. percben megszerezték a vezetést: El­ivelton kicselezte az egész csehszlovák Még csak sárga lapja sincs Lineker döntése: Japán Régóta sejteni lehetett, hogy előbb vagy utóbb valaki „elrabolja” Gary Linekert az anyagi válsággal küszködő Tottenhamtól, de azért éppen a japánokra kevesen tippeltek volna_ így hát nem csoda, hogy pár héttel ezelőtt bombaként robbant a hír, amely szerint a nyolcvanas évek legered­ményesebb angol „bombázója” visszautasította a francia, olasz, spanyol klubok ajánlatait, s úgy döntött, inkább a felkelő nap országába költözik.

Next

/
Thumbnails
Contents