Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-20 / 258. szám
/ 'MAG [ Gazdasági és érdekvédelmi-----------------------------------, napilap Péntek, 1991. december 20. • I. évfolyam • 258. szám • Ára 2,30 korona Valóban fogy a szlovákság Dél-Szlovákiában? Erre a kérdésre ad választ GYÖNYÖR JÓZSEF A vádak alaptalanok című tanulmányában, amelyet két részben lapunk holnapi, illetve hétfői számában közlünk. A gazdasági tanács rimaszombati ülése A kormány nagylelkű lesz Az SZNT vitája félbeszakadt Csak kiegyezéssel lehet költségvetés Tegnap a jövő évi költségvetés vitájával folytatódott Pozsonyban az SZNT 20. ülése. A délelőtt folyamán több mint húsz felszólaló mondta el véleményét és tett módosító javaslatokat, így Ivan Carnogursky, az SZNT alelnöke olyan javaslattal állt elő, hogy szakítsák meg a vitát, üljenek össze a parlamenti klubok, valmint az SZNT Nemzetgazdasági Bizottsága, s próbáljanak politikai kiegyezést elérni a költségvetés kérdésében. Javasolta azt is, hogy az SZK Pénzügyminisztériumának képviselői bírálják felül az elhangzott javaslatokat. A tegnapi nap folyamán például Peter Sabo (ZP) azt javasolta, csökkentsék 10 százalékkal az államigazgatás tervezett költségvetését, s az A cseh parlament Elfogadta Tegnap röviddel fél öt után a Cseh Nemzeti Tanács jóváhagyta a Cseh Köztársaság 1992. évi költségvetéséről, valamint a költségvetési szabályozók módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényt, mégpedig a bizottsági előadók jelentése, illetve az elfogadott módosító javaslatok értelmében. A tanácskozáson Karel Spacek pénzügyminiszter egyebek között tájékoztatta a képviselőket arról, hogy milyen eredményekkel zárult a cseh kormánynak a költségvetéssel kapcsolatos ülése. A törvény mellett 135-en, ellene pedig 28-an szavaztak. Huszonegy cseh honatya tartózkodott. A CSNT határozatot is elfogadott a törvénnyel kapcsolatban. így nyert összeget fordítsák a környezetvédelemre. Zuzana Mistríková (NYEE—PDU) viszont azt javasolta, emeljék a Szlovák Televízió költségvetését, kikötve, hogy az csak a műsorpolitika javítására fordítható. Ezt követően szólalt fel Dobos László (EPM) képviselő az MKDM—Együttélés parlamenti klub közös állásfoglalását tolmácsolva. Ennek lényege: a két mozgalom képviselői támogatni fogják a költségvetés elfogadását, ha a kulturális minisztérium költségvetését 65 millió koronával emelik;ha a Szlovák Rádió költségvetését 1,5 millió koronával emelik; ha a Szlovák Televízió költségvetését 10 millió koronával emelik. Továbbá ha az SZNT költségvetési tervezete 3. mellékletében — a szlovák költségvetés tartalékalapjainak és célirányos tételeinek kategóriájában — a második fejezetben kibővítik a Kulturális Minisztérium költségvetését az alábbi tételekkel: A Szlovák Köztársaság kormányának gazdasági tanácsa tegnap Rimaszombatban tartott ülésén foglalkozott a Nagykürtösi, Rimaszombati, Losonci és Rozsnyói járás alkotta régió gazdasági és szociális helyzetével. A tanácskozáson a minisztereken kívül a járási hivatalok vezetői, valamint a helyi államigazgatási és önkormányzati szervek más képviselői is jelen voltak. A résztvevők megtárgyalták a gazdasági stratégia ügyében illetékes kormánybizottság által kidolgozott dokumentumokat, valamint meghallgatták a járási hivatalok vezetőinek nyilatkozatait. Az ülésen megállapították, hogy a térségben felmerült problémák rendezése során mindenekelőtt a közlekedési és távközlési infrastruktúra kiépítésére, illetve a pénzügyi, tanácsadói és tájékoztatási szolgálat lényeges bővítéséhez szükséges feltételek megteremtésére kell helyezni a legnagyobb hangsúlyt. Egyúttal meg kell szüntetni a szociális szférában, elsősorban az egészségügyben, valamint az oktatás terén tapasztalható hiányosságokat. A jelenlevők rámutattak, hogy a regionális gazdaságpolitika elvei és a regionális politika végrehajtása megteremti a feltételeket ahhoz, hogy az állam részt vegyen a térség fejlesztésének támogatásában. A gazdasági tanács javasolta a minisztereknek, hogy tegyék meg a (Folytatás a 2. oldalon) Jelcint Rómában 1,2 milliárd dollárral várták Gorbacsov aláírta lemondását? Tegnap közölte a moszkvai rádió, hogy Mihail Gorbacsov szovjet államfő aláírta lemondását. A hír szerint azonban a keltezés helyét és dátumát az okmányon szabadon hagyta. A lemondás dátumát állítólag akkor tölti ki, amikor a szombaton kezdődő Alma Ata-i csúcsértekezleten döntenek a Független Államok Nemzetközösségéről. Az elnök sajtószolgálata cáfolta a lemondási okmány aláírását. A Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának kérdésére közölték, hogy a Nyezaviszimaja Gazeta és a rádió híre „egyetlen pontban sem felel meg a valóságnak”. Gorbacsov elnök tegnap felhívást tett közzé, amelyben felszólítja a köztársaságok vezetőit, ne rombolják szét az egységes szovjet stratégiai biztonsági rendszert és azonnal alakítsák meg az egységes parancsnoki struktúrát. A felhívásban az elnök felszólítja a nemzetközösséget, amelyet a Szovjetunió helyett hoztak létre, hogy legyen közös nemzetközi képviselete. A nemzetiségi konfliktusok megelőzésére azt javasolja, hogy a nemzetközösség egy bizonyos ideig nyújtson közös állampolgárságot lakóinak. Borisz Jelcin Oroszország elnöke tegnap kétnapos hivatalos látogatásra Olaszországba utazott. Rómában az orosz köztársasági elnököt 1,2 milliárd dollár várta. Tegnap döntött ugyanis a kormány arról, hogy a Szovjetuniónak szánt, és az augusztusi puccs után befagyasztott segélyösszeget az Orosz Föderáció számára utalja ki. Jelcin Olaszországban találkozik Cossiga elnökkel, akinek meghívására utazott Rómába, továbbá Andreotti kormányfővel és az olasz ipari körök képviselőivel. Egyes hírek szerint Jelcin beszédet mond az olasz szenátusban és találkozik II. János Pál pápával is. Borisz Jelcin elnöki rendelettel tegnap azonnali hatállyal feloszlatta a szovjet külügyminisztériumot, amelynek élén Eduard Sevardnadze áll. A TASZSZ szerint Jelcin úgy döntött, hogy a minisztériumot vagyonával együtt az orosz külügyminisztérium veszi át. Idő előtt befejezett látogatás Problémamentes kapcsolatok Képünkön a négyéves Mark Bann witz látható, akit szerdán Prágában raboltak el Időközben kiderült, hogy lak voltak a tettesek, akik az apa „megbízásából" vitték el a kisfiút (Fotó: ÓSTK) Folytatódott a Szövetségi Gyűlés tanácskozása Megszakadt a „transzformációs” vita Marián Óalfa csehszlovák kormányfő olaszországi látogatása a II. János Pál pápával lezajlott találkozóval ért véget. A pápa hangoztatta, hogy Csehszlovákia egységét mindenáron fenn kell tartani. A kormányfő lerövidítette olaszországi útját, mert részt akar venni a Szövetségi Gyűlés A Szövetségi Gyűlés kamaráinak 19. együttes ülése tegnap a szövetkezeti átalakulási törvényre vonatkozóan előterjesztett két javaslat megtárgyalásával folytatódott. A vita előtt Vladimír Dlouhy szövetségi gazdasági miniszter tájékoztatta a parlamentet a transzformációs törvény azon változatával kapcsolatos kormányálláspontról, amelyet a két kamara gazdasági bizottsága dolgozott ki. Mint mondta, a kabinet a tervezetre mint politikai kiegyezésre tekint, s akceptálja a bizottság által eszközölt módosításokat is. A kormány viszont elutasítja a képviselők azon javaslatát, hogy a földműves-szövetkezetekben a jogosult személy vagyonrészesedésének nagysága szerepet játszón a szavazások során. A miniszter felszólalása után a honatyák megismerkedtek az egyes parlamenti klubok állásfoglalásával. Az MKDM—Együttélés frakció nevében Balta István rámutatott, hogy a két kamara gazdasági bizottsága pontosítja a kormányjavaslatot. Azonban a magyar képviselői klub azonosul a kabinet azon véleményével, hogy a szövetkezet létéről csak a tagok döntsenek. Az új törvényjavaslat mellett szavazott a Polgári Demokrata Unió—NYEE is, viszont csak azokat a rendelkezéseket támogatja, amelyek előmozdítják a transzformációt. A képviselői javaslatot többek között élesen bírálta MUan Óié (DSZM). Mint mondta, a parlamenti bizottság olyan vagyonjogi restitúciót kíván előmozdítani, amelyet a Szövetségi Gyűlés már korábban elutasított. A 48. felszólaló javaslatainak elhangzása után a vitát megszakították. Az előterjesztett módosításokat a két kamara gazdasági bizottsága tovább tárgyalja. Az együttes ülés ma — a tervek szerint — a föderáció jövő évi költségvetésének megtárgyalásával folytatódik. A Népi Kamarának és a Nemzetek Kamarájának Elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Szövetségi Gyűlés 20. együttes ülésére január 21—31-én kerül sor. A testület indítványozta, hogy a tanácskozás napirendjére az összes államfői javaslat felkerüljön. ülésén, amely az 1992. évi költségvetésről tárgyal. A csehszlovák küldöttség többi tagja Milánóba utazik, hogy a városi és kereskedelmi körök képviselőivel tárgyaljon. Innen Torinóba mennek, ahol a Fiat művek vezetőivel tárgyalnak majd. Szerdán este tárgyalt Marián Őalfa Giovanni SpadolinKel, az olasz parlament szenátusának elnökével, valamint Gianni de Michelis külügyminiszterrel. A tárgyalások baráti légkörben zajlottak. A külügyminiszterrel a csehszlovák kormányfő főleg gazdasági kérdésekről tárgyalt, és megbeszélték azoknak a kapcsolatoknak a tervezetét, amelyet a veiencei terület Kelet-Szlovákiával épít ki. Marián Óalfa újságírók előtt kijelentette, hogy a csehszlovák—olasz kapcsolatokat nem terheli semmi olyan probléma, amelyet kormányfői szinten kellene megoldani. A védelmi miniszterek közti kapcsolatokat szerződéses szintre lehet emelni. Andreotti szerint Olaszország a második világháború után hasonló problémákkal találta magát szemben, mint Csehszlovákia most. Javasolta, hogy támogassák a kis- és középvállalkozásokat, amelyek tőkét hoznak létre az ipar átépítésére. Óalfa hangoztatta, hogy a csehszlovákiai összeférhetetlenségről szóló hírek negatív hatást keltenek külföldön és elriasztják a működő tőkét. NATO-külügyminiszterek a Szovjetunióról Elismerik a független köztársaságokat A magabiztos gazdasági miniszter, Vladimír Dlouhy. Szemben vele Rudolf Bőitek, a Népi Kamara elnöke (CSTK-felvétel) A Szovjetunióban uralkodó helyzet a fő témája az Északatlanti Szövetség tagállamai külügyminiszteri értekezletének Brüsszelben. Azt várják, hogy a Szovjetunióból viszszatérő James Baker tájékoztatni fogja kollégáit a legújabb fejleményekről. Napirenden van a NATO új stratégiai koncepciójának kidolgozása a római csúcsértekezleten elfogadott elvek szerint. Jelentős lesz az a napirendi pont, amely előkészíti az Északatlanti Együttműködési Tanács első ülését. Erre az ülésre pénteken kerül sor Brüsszelben és itt találkoznak a NATO-külügyminiszterek a volt Varsói Szerződés tagállamainak, valamint a három balti köztársaság külügyminisztereivel. Az Észak-atlanti Szövetség úgy döntött, hogy rövidesen elismeri a szovjet köztársaságok függetlenségét. Ennek az a feltétele, hogy az utódállamok teljesítsék nemzetközi kötelezettségeiket és jogállamokként működjenek. Az Északatlanti Szövetség történetében először tesz humanitárius jellegű lépéseket: vállalta, hogy összehangolja a Szovjetuniónak nyújtandó segítséget. Ebben a tevékenységben erre kijelölt katonai alakulatok is részt vesznek. A döntést a külügyminiszteri tanácskozásról kiadott nyilatkozat tartalmazza. Manfred Wörner NATO-főtitkár kijelentette, hogy a szovjet atqmfegyverek a Szojvetunió széthullása után is központi ellenőrzés (Folytatás a 2. oldalon)